Két és fél milliós autóra 7 és fél milliót kell visszafizetnünk
Tisztelt Cím!
Érdekelne a véleménye a következőkről.
2007 decemberében vásároltam egy Seat Leont (2.0 TDI stylance full extra) 5,5 millió forintért. 2 millió önerővel A havi részlet 60 000 Ft volt., kb fél évig fizettük, majd fél évig nem fizettük, de ezt a bankkal megbeszéltük. E hónapban ismételten kétmilliót befizettünk az autóra. Vagyis kb. 4 és fél milliót adtunk eddig a banknak. Most azt mondják, hogy még 3 és fél milliót kell fizetnünk a svájci frank miatt, miközben szerintük az autó 2,5 milliónál nem ér többet. (valódi ár 3-3,5 millió) Tehát a szerintük két és fél milliós autóra 7 és fél milliót kell visszafizetnünk, vagy pedig adjuk le az autót és most vagyunk nullán (a bank szerint), vagyis 4 és fél millióért használhattam két évig az autót? Ön mit gondol erről. Ez valóban reális?
Tisztelettel K. Csaba
Tisztelt Csaba!
Ha Ön hitel segítségével vásárol, a szerződés feltételei határozzák meg, hogy "mennyibe kerül" Önnek a hitel, azaz milyen kamatot kell fizetni utána. A ténylegesen kifizetendő összeget szintén nagymértékben befolyásolja, ha deviza alapú szerződést köt, hiszen ebben az esetben az árfolyam alakulása egy ilyen magas tőketartozásnál akár százezres nagyságrenddel is emelheti a fizetési kötelezettséget.
A féléves szüneteltetés alatt Önnek a tőketartozás nem csökken, emellett a kamatbefizetések is elmaradnak, tehát azt is később kell kiegyenlíteni.
Javasoljuk, a finanszírozótól kérjen pontos kimutatást és az abban szereplő tételek alapján már láthatóvá válik, milyen arányban oszlik meg a tőke, kamat és árfolyam. Ha az árfolyam-különbözet tetemes része lesz a tartozásnak, akkor a lezárásra célszerű egy olyan időpontban sort keríteni, amikor Önnek kedvező irányban változik az árfolyam. Így akár több százezer forint is megtakarítható.
Javasoljuk még, hogy az autó leadása csak a legvégső megoldás legyen. Ha szeretnének megválni az autótól, akkor a legkevesebb veszteséget okozó lehetőség a hitelátvállalással egybekötött értékesítés.
Ha a vevő nem akarja átvállalni a hitelt, egy készpénzes vásárlás során még mindig nagyobb esély van magasabb árat kapni érte, mint amit a finanszírozói értékesítés során elérhetnek. Ha a vételár nem fedezi a tartozást, a különbözetet Önnek kell kiegyenlítenie.
Tisztelettel:
Hiteldoktor
A fenti tanács első megjelenésének időpontja 2010. március 4., 14:59, ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt már nem időszerű, vagy téves. A tanácsok pontosságáért és hasznosságáért szerkesztőségünk mindent megtesz, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.




Kommentek
2010.03.04 15:12:17Robcsek07
Az ember vett egy autót 10 évre 0% önerővel. 10 év után a 3 milliós autó helyett kifizetett 5 milliót. De 10 évesen már csak jó, ha 500.000-et ér. Akkor fizessek ki 5 milliót egy 500.000-et érő autóért????
Az ilyen embereknek szoktam javasolni, hogy busszal járjanak. Arra kisebb az értékcsökkenés.
2010.03.04 15:21:08lwcolors
Ha tudja, hogy anyagilag nem áll jól (nincs havi 100 ezer pluszba legalább), akkor minek vesz hiteles autót? Pláne full felszereltséggel?
Véleményem szerint vissza kellene adni az autót, és a 4,5 millió buktát (plusz a kocsi visszavételi ára és a bankhitel közötti különbséget) meg elfogadni tanulópénznek.
A kocsi nem luxuscikk, használati tárgy, annyit kell rá költeni, amennyi pénz van a kasszában. A 2 millió kezdő részletért már egész jó használt kocsit lehetett volna venni, ha meg hozzátesszük a később befizetett kétmilliót, akkor akár egy ugyanilyen típusú újat is, kicsit alacsonyabb felszereltséggel.
2010.03.04 15:37:52Remol
A sok buta ember nem fogja föl, hogy ha felvett autóvásárlásra hitelt, akkor az a hitel nem fog csökkenni, ahogy az autó ára csökken.
Felvett egy hitelt, azt egyből el is költötte a legnagyobb árcsökkenéssel rendelkező cuccra.
X év múlva a kutyát sem fogja érdekelni, hogy mennyit ér az a cucc, amit a hitelből vettél.
A hitel, plusz kamatait fizesd vissza, ahogy tudod.
A kocsit meg sózd el egy másik hülyére, ha tudod.
Így ad el a bank az autókereskedéssel együtt hű de olcsó ingyenkocsit (pucér seggel, 0% önrésszel) DUPLA haszonnal.
2010.03.04 15:41:15Remol
"Tehát a szerintük két és fél milliós autóra 7 és fél milliót kell visszafizetnünk, vagy pedig adjuk le az autót és most vagyunk nullán (a bank szerint), vagyis 4 és fél millióért használhattam két évig az autót? Ön mit gondol erről. Ez valóban reális?"
Igen, mert nem gondolkoztál előre, ez a realitás!
5 milkós autóra kifizetsz 7 és fél milliót, és senkit nem érdekel, hogy mennyit ér az autó.
2010.03.04 15:44:00vikk007
Örüljél, hogy nem Suzukit vettél, a Leon, az még elég jól tartja az árát:-)
Én is sokat morgom a törlesztések miatt, de hogy csórók vagyunk, s autót veszünk, az nem a Bank hibálya. Mást kell szidni....
2010.03.04 16:00:09X Factor
Én azt nem értem miért vett hitelre, volt 2m önrész, 1évvel később megint beletolt 2m-t, plusz ugye fél évig fizetett 6*60k= 360e-ret. Ez majdnem 4.5m, Ennyiért biztos kapott volna 1 évesen ugyanilyen autót!? És akkor most nem lenne a fene nagy tartozás, és itt most nem arról van szó, h. hitelre vett autót, mert különben 10 év alatt se jön össze a vételár, de kell az új autó, mert az klasz.
2010.03.04 16:02:43pjotr007
Sok az idióta ember....
Az ilyen hülyéktől még a jogosítványt is elvenném a szavazati joggal együtt.
Nem a kocsi vételárát fizeted ki a banknak, hanem a kölcsönt amit felvettél, ha jéghegyet vettél volna belőle, akkor nyáron lehetne írni az összes fórumra és szitkozódni, hogy a szemét mocsok bank, kéri a pénzét, pedig a jéghegyed már elolvadt.
2010.03.04 16:06:56Detox
Wehehee!
Az emberi hülyeség határtalan!! Most meg jön, hogy "brühühü" sok a hitel! Hát komám megérdemled! Ahogy előttem is írták, a két millábó lehetett volna egy 2-4 évves hasnló felszereltségű, hasonló kategóriájú normális autót venni (nem mintha a Leon nem lenne az).
Aztán a későbbi 2 millából meg az előző eladási árából megint egy még nagyobb kategóriájút. És akkor nem lenne hitel, és ma lehet, hogy egy közepes felszeretségű 3 éves Modeoval járnál, nem pedig egy 2,5 milliós Leonnal, ami 7,5-be került.
GONDOLKODNI! De sajnos ezt nem lehet tanulni, erre születni kell!
2010.03.04 16:07:07dr László
ez nem csak egy elrettentő/oktató jellegű kamulevél?! :-)
2010.03.04 16:08:11Nancsi
Autóra eleve nem kéne hitelt adni anélkül, hogy legalább 75% önerőt nem rak le a vevő. Lakásnál is kell 50% önerő kb, és az legalábbis tartja az árát, ami autóra nem mondható el. Szóval valahol mégiscsak ludasak a bankok.
Persze érthető az ő szempontjuk is autóhitel, 260% THM-es személyi kölcsön, hasonló nyalánkságok szempontjából. Hiszen ha a pénzüket nem helyezik ki hitelbe akkor, akkor miből fizessenek a betéteseknek kamatot? Ha a banknak van 1000 milliárdja, és nem tud kihelyezni csak 900 milliárdot, akkor már lehet hogy buktában van. Ha nem tudna ennyi hitelt kihelyezni a sok ökörnek, akkor égbe kellene vinnie a hitel kamatokat, és a béka segge alá a betét kamatokat. Éppen ezért örüljünk az ilyen életképtelen embertársainknak mint a postíró, hiszen ő fizeti helyettünk a bank hasznát :-D
2010.03.04 16:08:57toncsi64
Az tiszta, hogy a hiteles verda bukta. Azért ez a konkrét eset számomra egy picit sánta. Emberünk nem 0 Ft-al vette a vasat hanem majdnem 30% indulóval, csinált egy előtörlesztést is nem kevés pénzzel, úgyhogy talán nem úgy kellene számolnia a banknak mintha 0 ft-100 hóra konstrukció lenne.
Persze nincsenek illúzióim mikor a bankok által okozott válság közepén az állam eladósodik a bankok megsegítésének érdekében és láss csodát. A bankok nyereségesek. Még az az istenverte FED is ami miatt szopik az egész világ. Miért pont szegény hitelfelvevő érezné magát kevésbé becsapva ?
2010.03.04 16:17:37Bröci
Annak idején elolvastad a szerződést, amit aláírtál?
Meg is értetted?
Ha így lett volna, most nem tartanál itt.
Az oviban tanultam még, hogy a szó elszáll, az írás megmarad.
Ha aláírsz egy olyan szerződést, ahol gyakorlatilag a devizára hivatkozással akárhová emelhetik a törlesztőt, akkor magadra vess sok honfitársaddal együtt.
Svájci frank alapú hitel...
Te frankban kapod a fizetésed v forintban?
Sztem ebben az országban rövid idő alatt nagyon sokat okosodtak az emberek pénzügyi szempontból. Csak a tanfolyam volt kicsit drága.
És most nem kárörvendő vagyok.
Sőt, az ország instabilitásához nagyban hozzájárultak az ilyen hitelzabálók, mint te is.
2010.03.04 16:28:31Bröci
Fasz kivan ezzel az egész hitelesdiből! Miért nem lehet a pénzt gyűjteni, és ha van, abból venni valamit???
Meg lehet nézni, mennyi bank mennyi és mekkora ki@szott épületet bérel/tart fenn csak azért, mert ez a szemlélet ma.
Hát barátom a te 2,5 milliód (mert a kamat valójában ennyi, ha kiszámolod) erre kell és a banki vezetők Ferrarijába is beleadtál kicsit.
Ami jó, mert kicsit ahhoz is hozzájárultál, hogy ezek a patinás autógyárak létezzenek, a Totalcar tudja őket tesztelni, neked meg van mit olvasni :D
Na jól elhúztam a témát végül :)
2010.03.04 16:29:30Nancsi
Bröci: 3 éve index se sok cikket írt arról, hogy óvakodjunk a CHF hiteltől, mint a tűztől. Észre kell venni, hogy a banki hitelezésben nagy pénz van. Gyakorlatilag a világon a legnagyobb pénz a banki hitelezésben van. Akkora, hogy a komplett médiát is megveszik kilóra. Kap az index egy ingyenes számlavezetést XY banktól, utána szerinted fognak olyan cikket írni, amivel lebeszélik az embereket a hitel felvételről? Fenéket. Max akkor, amikor már az ország 90%-a eladósodott, és akár borítják a bilit akár nem semmit se számít.
Amit a bank mond, bankokról, pénzügyi dolgokról írnak azt egy az egyben nem szabad elhinni. Így volt ez 2007-ben, meg így van ez 2010-ben, meg így lesz 2020-ban is. Aki a bankoknak hisz, sikeres ember nem lehet.
2010.03.04 16:34:17tónik
Nancsi
Meg aki a nagybajszúnak, az sem. Sorossal pózol, aki most éppen az Eurót akarta bedönteni...Fúj, gusztustalan ez a pénzvilág...
2010.03.04 16:36:31diklin
Szarmarci :)
2010.03.04 16:48:57lacip
Miért nincsenek fotók az ilyen levelekhez?! Úgy megnézném:)
Persze tudom, hogy tömegével jönnek szembe az utcán is, csak nehéz elhinni. És tényleg, szavazati joguk is van, nagy tömegben a mi sorsunkról is döntenek. Rettenetes:)
2010.03.04 16:55:28potha
Fúúú, megnyugvás.
Azt hittem, majd jön itt a sok olyan komment, hogy milyen geci a bank, meg hogy átbasszák az embert.
De látom, haladunk az értelem felé :)
2010.03.04 17:07:26robertocrack
Ezt a cikket nem azért dobták be ilyen formában,hogy kíváncsiak legyenek a sok szitkozódó kommentre?(bár ennyi ésszel és logikával politikus is lehetne az illető és ott még havonta bezsebelhetne annyi pénzt,amit az autóra összesen fizet hitel címén)
2010.03.04 17:07:29tónik
potha
Az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy a világ naposabbik felén azért megcsavarnák a bankárok tökét, ha ilyen feltételekkel hiteleznének. Azért ahol több száz éve működnek magánbankok, ott az ügyfél némileg nehezebben átb.szható...
2010.03.04 17:10:40henrik77
Persze hogy gyogyos a leveliro es szemet a bank, de itt raadasul meg a kereskedo is kedves volt, szerintem a maximumra huzta a szazalekat, jo uzlet volt ez mindenkinek...
2010.03.04 17:18:52ruskyy
Csak tudnám kedves Csaba, hogy Ön ennyi ésszel miből szedett össze egyáltalán 4.5 milliót autóra? :)
2010.03.04 17:19:36dorkoka
Igen reális nagyon is reális, rohadék a bank nagyon te pedig idióta vagy nagyon.
2010.03.04 17:39:16F76
Szerintem meg rohadjon meg minden olyan tetves kereskedő, és bank, aki az ilyen embereket gátlástalanul kihasználja. Mit fikázza itt sok ember ezt a szerencsétlent? Ennek az embernek vásárláskor segíteni kellett volna, és rábeszélni más típusra, akár használtra is, és a hitelben is mást javasolni. Az olyan nagyképű, beképzelt barmok pedig akik azt írják, hogy ezek miatt tart itt az ország, csak annyit, hogy ebben az országban mindenki át akar baszni meg lehúzni mindenkit, hát ezért tart itt ez az ország. Meg ez a fennkölt fikázás.... hányni tudnék.
2010.03.04 17:43:20fradike
Én szidom azokat a körül m etélteket is,akik a 150 Ft-os frankból 190 Ft-osat csináltak.Persze ez nem mentesíti a hitelfelvevőket a meggondolatlanságuk alól.
2010.03.04 17:51:06Seca81
ruskyy: Hatost dobott és nyert 4 milliót :)))
Amúgy sajnálom a fószert, lehetett volna több esze is, 2 milláért nem kevés használt de jó állapotú kocsi közül lehet válogatni...
Ha mindenáron újat akart akkor nem szóltam...
2010.03.04 17:52:56Amusing
ki tartott a fejéhez fegyvert, hogy vegyen autót?????
ha nincs 5 millám akkor nem veszek 5 millás kocsit!!!! ennyi
vagy elmegyek busszal, vagy várok még pár évet a kocsira.
(teszem hozzá én is hitelre vettem a kocsit, de nem 120 évre!)
2010.03.04 17:55:22Stock
én élelmiszer vásárlásra vetem fel hitelt.. megettem.. most meg fizessek egy kupac sz*rért??
kb ezt kérdezi az igen inteligens levélíró!
kit érdekel a jelen érték?
5,5 milliós kocsit vettél annó, az király volt, mi?!
gondolod az eszedért adott a bank pénzt rá?! neem! kamatért.. + bejött a válság...
nincs itt semmi meglepő!
de ez valami elképesztő hogy ilyen emberek szabadlábon vannak..
egyszer a fodrászom is közölte, hogy ideje lecserélni a 2 éves Ignis-t, mert nem tudják fizetni a törlesztőt és az új olcsóbb és nekik az kell, mert nincs annyipénzük..... pfff!!
2010.03.04 18:32:40Pale
Nyilván nem a 2,5milliós autóért adsz 7,5-et, hanem a 5,5milliósért! (gondolom a fél év halasztást sem adta a bank ingyen)
2010.03.04 19:04:45Gzula[HUN]
"Igen reális nagyon is reális, rohadék a bank nagyon te pedig idióta vagy nagyon."
REÁLIS az esélye, hogy ezen a mondaton NAGYON sokat gondolkodtál.
2010.03.04 19:39:40kovacsas
@Stock:
Hahaha! Micsoda példa! Teljesen jól szemlélteti a lényeget. :-)
2010.03.04 19:56:11Draz$é
Hogy itt menyi hiteltelen ember van, vagy csak nem őszinték? Mert könnyebb a másikon röhögni meg jól hülyézni.Pedig lemerem fogadni ugyan úgy szopja a törlesztetőt mint én meg a többi.
2010.03.04 20:04:14Aszállító
Azt ne felejtsük el, hány évig ment az agymosás, hogy vegyél fel hitelt!
Mindenre, nem csak autóra!
A legtöbb ember elhitte amit a kereskedő mond, kicsit szépítve a kockázatot, és nem tud évekre előre tervezni.
Normális eseteben nem kellene egy közgazdász, meg egy jogász egy hitelszerződés megértéséhez!
2010.03.04 20:10:01gzozi
Aki a bankokat szidja, az mesélje már el, hogy mi kényszerítette rá a hitel felvételére? Mert lássuk be akik nagyon szopnak a hitelekkel, azok 99%-ban nem az alapvető életminőség fenntartásához vettek fel hitelt, hanem oylan dolgokra, amit nem engedhetnek meg maguknak, pl a levélíró. A bank árul valamit (ez a hitel) annyiért adja amennyiért adja (ez a kamat), ha kell megveszed, ha nem akkor nem! A péknek is a k. annyát, én 50 Ft-ért szeretnék egy kiló kenyeret, hogy meri drágábban adni! Szemét pék!
2010.03.04 20:17:21pegaso strada
Én Dacia Logannal járok. 128.000 km van benne, apróbb bakik mellett működik megbízhatóan.
Készpénzzel vettem, a motoromat szintén.
(Feltettem magamnak a kérdést: mi kell nekem munkaeszköznek? Egy új Astra, Focus, Golf és melléje egy kiló narancs, vagy egy új Dacia Logan és melléje egy új Aprilia Pegaso Strada... http://totalbike.hu/tesztek/apriliapegfa/ ).
...majd jött a válság. Most megvannak mindketten, és ki vannak fizetve.
Sajnálom az összes hitelfelvevőt, ugyanakkor azt mondom: ha én képes voltam visszafogni magam a költekezésben, akkor ők miért nem? Sajnálom, de az ő baja.
2010.03.04 20:20:52lwcolors
Draz$é!
Én is írtam kommentet.
1992 óta van jogsim, az első kocsim akkor 30000 forint volt. Nem vagyok gyakran kocsit váltós típus, ezért azóta 6 kocsim volt, mind kp-re vettem, úgy hogy a kocsi értékének a fele maradt tartalékban, ha bármilyen baj lett volna vele. 2008-ra jöttem annyira egyenesbe, hogy megvettem életem első új autóját 5 mFt kp-ért (valójában 4-ért, a többi banki kamat illetve értékpapír hozam volt). Azért mert most tellett rá.
És hidd el tiszta szívből tudok derülni azokon, akik így jártak, mert nem tudnak gondolkodni.
Pl nemrég került a rokonságba egy eredetileg 10% hitelre vett 1.6 Ghia (közel full felszereltség) Ford Focus 2,8 m-ért, 12000 km-vel. Listaára 4.3 m volt akkor (flottakedvezménnyel, ugyanilyen felszereltségű Focusokat vettünk a cégnek akkoriban, ahol dolgozom). A vevő 5 hónap után jött rá, hogy a kocsit nem tudja fizetni, visszaadta volna, de a bank max. 2,5-ért számolta volna be, ennyiért is csak feltételekkel.
Mi jól jártunk, az eredeti vevő nem. Ez az élet rendje...
2010.03.04 20:41:27nikó 78
Szerintem az ember rossz helyre írt, és alapvetően hülyeséget.Jóhiszeműen úgy vélem, hogy van egy ritka sorozatú, leon-nevű herendi ékészlete,még Mária Terézia idejéből.
2010.03.04 20:53:01motyo87
Nagy az isten állatkertje. Mondjuk nagyon kamu gyanús a cikk, nekem. 5,5mért egy leont venni, ez sem normális ember... főleg ha tényleg volt 2milla önerője...utána kb. 1évre rá megint 2milla... lehetne most sokkal jobb kocsija, és 0hitele, csak a hülyék táborába tartozik őis
2010.03.04 20:58:04zündfolge
akárcsak a kaszinókban...uraim, a bank nyert!
2010.03.04 21:36:56ssymon
Hát basszus 2 millából, anno majdnem teljesen meg vehettem volna álmaim autóját, amit meg is vettem csak 1 milla önrésszel. 2 milliósnál pedig csak 500-at kellet volna kifizetni hitelből. Bár nem tudom, akkor mi értelme lett volna a hitelnek. Na mindegy.
Azt viszont nem tudjuk, hogy az a 2. 2 milla hogyan jött őssze. Ha egyik pillanatról a másikra, akkor meg nincs értelme a sok okoskodónak. Amúgy tényleg érthetetlen dolog ez a "szerintem ennyit ér az autó, miért fizessek annyit."
2 nagyon jó hozzászólást olvastam idáig. Az egyik a jéghegyes dolog hitelből, a másik a közvetett dolgok sorozata. Autó - hitel - bank - igazgató - ferrari - gyártó - tesztelés - totalcar - totalcar.hu!
Szét röhgöm az agyam gyakran.
Azt büntetném, sőt kínoznám, de nagyon, aki visszatekeri az órát. Nagyon nagyon megkínoznám!
Lehet, hogy kamu cikk az egész, csakhogy kitöltődjön a weboldal?! Anno a BRAVO újság "intim tini" rovatban voltak ilyenek: 14 éves láy vagyok, feldúgtam magamnak egy játékmackót, mit csináljak? Ez a cikk is hasonló.
DE nem, igenis vannak oly, nagyon hülye emberek!
2010.03.04 23:27:14lődörgő
azért itt többen benézték ezt a dolgot, a szidalmazás,meg a "jólmegjártaugykellneki" közepette, mert nem 5,5 millió hitelt vett fel, hanem 3,5 milliót, ha kb. 4,5 milliót már beletett akkor is gyanús hogy 7.5 a teljes összeg, ha a frank elszabadult azóta.
2010.03.04 23:56:46acsa77
Nancsi: dehogynem írt az Index. Rövid kis hírben többször volt a MNB vagy hasonlók figyelmeztetése. Ezért sem vettem akkor semmit hitelre.
2010.03.05 00:30:40Bolhásh
Én azt nem értem, hogy ha valakinek van 2 milliója, akkor miért nem 2 milliós autót vásárol?
Jómagam ki tudnék csengetni kápéban egy vadiúj Audi A4-est is, mégis buzukival járok. Sőt, még arra is sajnáltam a lóvét. Nem vagyunk egyformákok :-)
2010.03.05 05:59:10lr
@Robcsek07: 10 évre (jóindulatúan) 5% inflációval számolva: 3milla x 1.05^10 = 4,88 milla + 0,5 millás autó = 5,38 milla, azaz még ő járt jól.
Vmi. okos ember egyszer azt mondta, az lesz az emberiség veszte, h képtelen felfogni, mit is jelent valójában az exponenciális függvény.
@Nancsi: ugye te sem gondolod komolyan, hogy a bank létező pénzt ad kölcsön?
A tartalékráta fogalma mond valamit? Ez jelenleg ma itthon 2%.
Igen, ez azt jelenti, hogy a bank 1 birtokolt forint után "kölcsönadhat" 50 ft-ot. MIBŐL?!? Aztán még jól kamatot szed az ADÓSSÁGRA, mi meg csodálkozunk, h mindig több az adósság a rendszerben, mint a pénz, és egyre szarabbul élünk (mivel a lufi nagy része magasabb reálárakban és alacsonyabb reálbérekben van elrejtve).
2010.03.05 10:39:52lődörgő
Az én autóhitelem gyakorlatilag hasonló, 2007 nyarán 3.5 millát vettem fel ez akkor frankban kb. 23 ezer volt,
azóa visszafizettem a rszleteket, átlag havi 60 ezret, összesen kb.2 milliót.
Tőketartozásom most kb.19.900 farnk, ami mostani árfolyamon kb.3,6 millió .
Ezért számomra teljesen érthetetlen, hogy tartozhat valaki úgy ahogy a levélíró irta! Nem hiszem hogy a félév szünet ennyivel rontaná a tartozást, pláne úgy, hogy 2 millát beletett utána.
viszont belekeverni az autó jelenlegi értékét teljesen értelmetlen, a jéghegyes példa nagyon helyén van!
2010.03.05 15:14:30isti77
Látom, sokan leírták már a saját (vagy ismerős) autóhiteles példájukat, én az eddigi csúcsot nem-autós témakörben hallottam:
Emberünk (nem, nem én :) ) vett egy Pana 42"-os plazmát 2004-ben hitelre, annak örömére, hogy akkor csúszott be éppen 1 millió Ft alá az ára (gondolom valamelyik szomszédnak is volt már, így neki is kellett).
A futamidő 48 hónap volt, saját erőként befizetett kb. 200 ezret, tehát kb. 800 ezer volt a hitel. THM: kb. 35-40 %, mint általában az áruvásárlási hiteleknél, tehát emberünk nagyjából 1 millió 100 ezret fizetett vissza a banknak + a saját erő, tehát nagyjából 1,3 milliójába volt, hogy nagy lapos TV-n nézhette a Mónika-show-t.
Pont mire lejárt a hitel, besz.rt a TV (előfordul, tudjuk, hogy ezeket nem hosszú távra tervezik - mármint a gyártók, és az utóbbi idők óta azt is tudjuk, hogy ami jap(p)án, az sem örök életű).
Beperelte a kereskedőt, és a bankot is, mondván, hogy átvágták több, mint 1 millával, mert ő okosan azt is hozzászámolta, hogy 2008-ban egy új 42"-os plazma már bőven 200 ezer Ft alatt volt. Persze vesztett, így még a perköltséget is bukta.
A bank csak hitelt ad, észt nem tud. Lehet, hogy sokan viccből írják alá, hogy "az ÁSZF-et elolvastam és elfogadtam", de a bank nem fogja annak venni, és a bíróság sem.
"Én azt nem értem, hogy ha valakinek van 2 milliója, akkor miért nem 2 milliós autót vásárol?"
Én meg azt nem értem, hogy ha valakinek van 2 milliója, akkor miért nem 1 milliós autót vásárol? Vagy az túl uncsi lenne (mármint a szitu), nem lenne benne kihívás?
2010.03.05 15:18:36isti77
Bocsi, pár infót nem írtam a fenti sztorihoz: a garanciaidő 2 év volt a TV-re, tehát a javítás fizetős lett volna, a költségeiből bőven kijött volna egy akkori új plazma.
2010.03.05 15:21:14augustiener
bb. Mondjuk, ha egyszer lakást akarok venni, biztos nem lesz más lehetőségem, ha abból indulok ki, hogy egy háromszobás lakás 250000 euro itt.
Itt mindenki kurva okos és jól lefikáznak mindenkit, aki hitelt vett fel. De akiknek másfélszeresére emelkedett egy autó vagy egy lakáshitel, az ne legyen már feltétlenül hülye. Mit hallanak a médiában? Dübörög a gazdaság. Mit hallanak a bankban? Nyugodtan felvehetik a devizahitelt. Erre felveszik a hitelt, mert úgy gondolják belefér. És többnyire nem is lenne gond. Aztán történik egy olyan, ami történt a gazdaságban és ezért nem ők az a legnagyobb felelősök. A magyar törvények a felelősök, hogy ilyen lehúzást megengednek a bankoknak.
Amit a bankok, biztosítok művelnek az a leggusztustalanabb dolog a világban. Pár éve kerestem mellékállást Magyarországon. Persze olyan sok lehetőség nincs rá, mert a kormány egyáltalán nem ösztönzi a cégeket rá, mint mondjuk Németországban. Nem találtam semmit, csak biztosítócégeket. Jól van, elmentem. Meghallgattam, részt vettem egy egy hetes tanfolyamon. Életbiztosítást kellett volna eladni az embereknek. Feltettem egy pár kérdést az elmondottakkal kapcsolatban, amikre konkrét választ sose, vagy csak sokadik kérdezésre kaptam. Aztán nem kezdtem el dolgozni, mert egyszerűen nem bírtam volna hitelesen előadni az embereknek ezt az óriási hazugságot, amiről szó van. Ezek után meg sem lepődtem egy két dologgal kapcsolatban amik színre kerültek.
2010.03.05 15:24:09augustiener
Az eleje lemaradt. Azt akartam írni, hogy én sem vagyok híve a hitelnek.
2010.03.05 15:40:36Solid
A hitelből történő ilyenfajta gyarapodást én sem támogatnám. DE! A szörnyű az, hogy egyesek milyen örömmel tudnak élvezkedni mások baján. Elképesztő rosszindulatot érzek egyik-másik hozzászólásból...
2010.03.05 17:03:33SunRise Of The Night
Ez a levél önmagáért beszél...UHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHH!
Inkább veszek egy 15 éves Volvo-t, Audi-t, vagy akár Opel-t fél gurtniért kp-ra, és nincsenek utána ilyen viszketések...
Ja hogy én ezt csináltam, és kevesebbe van az autó fenntartása, mint egy részletre vett Suzi-nak. KAC:))
2010.03.06 17:50:23Quarius_
Én igazából nemértem, hogy mitakar az emberünk. Mennyit szeretne visszafizetni? Úgy érzi, hogy most hogy már befizetett összesen vagy 4 és félmilliót akkor már igazán megkaphatná az 5 és félmi8llás kocsit? Vagy mi az ami szte korrekt lenne?
2010.03.06 18:55:12Glhef
Szia mindenkinek!
Azért egy picit hagy' védjem meg a levélírót: a hitele csak kisebbrészt lett az árfolyamkülönbözettől magasabb, nagyobbrészt attól, hogy a bankok az addigi 1,3-2,9% devizakamatokat 5,9-7,9-re emelték. Ez nagyon nagy különbség. Én lakásnál cumiztam ezzel, novemberi dátumozású levelet január végén küldtek ki, ráadásul a 4. év végén emeltek, miközben öt évig fix kamatperiódusú lett voln a ahitelem. Amikor jeleztem: értem, de egyrészt ugye még egy évem lenne az eredeti kamattal, másrészt ne két hónapig üljenek egy levélen, az ajánlott levelemre nem válaszoltam. A PSZAF-nél igazat adtak nekem, de csak polgári perre mehetek, ami 1-3 év - nem éri meg. Nyelek és kész. Ja és ha ma beteszel 100 e Ft-ot egy évre, jövő ilyenkor visszakapsz 105,2 e-t. És izgulhatsz 365 estét, hogy bezár-e a bazár.
2010.03.06 18:56:11Glhef
válaszoltam = válaszoltak
2010.03.07 09:00:35JOHN RAMBO
Amikor megvette,tuti ő volt a menőcsávó a lakótelepen."2007 decemberében vásároltam egy Seat Leont (2.0 TDI stylance full extra) 5,5 millió forintért."Nagyon ügyes vagy!Gratulálok.Akkor jó volt a bank pénze,most meg hülye a bank.
2010.03.07 11:51:02Pomikaa
jah, erre szokták azt mondani: addig nyújtozkodj amíg a takaród ér. ÉS ITT NEM A BANK takarójáról van szó. Nem tudom sajnálni az ilyet, mert 8 általánossal is ki lehet számolni, hogy mennyit kell majd visszafizetni (minimum, mert ugye csak nőhet az összeg) és a kocsi értéke mennyi lesz addigra... Inkább járnék 1 trabantal, minhogy hitelt vegyek fel. Szerencsére G Astrám van 11éves de legalább KP-ből... NO ABS, NO AIRBAG, NO THM...
2010.03.07 21:01:43csufár
mi a hülyék országa vagyunk. fogyasztási hitelt az vesz fel, aki 1. nem tud számolni 2. hülye 3. akkora profitot csinál a felvett pénzen, ami visszahozza az árát. ez utóbbi elég ritka. eladni a jövődet, ez a tuti, elvégre jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok, nem igaz? állítólag a magyarországon eladott autók 90%át hitelre veszik. no comment.
2010.03.08 08:49:58MB126
Az összes hitel rablás: lakáshitelem (muszály volt felvenni válás miatt), 3 éve kezdőm: 36.000, most 62.000. Szerintem jobban jártam volna, ha a nyílt utcán simán kirabolnak. A felvett 6 millát vissza akartuk fizetni. Az három évnyi rendes fizetés után, (összesen kb 1,6M lett már betolva): kb. 8 milla.
2010.03.08 08:58:49MB126
Mondjuk, szeretnék egy fél év alatt csak úgy összedobni 2 millát és azt egy autóba betolni. Azt hogy lehet?????
Aki ilyenre képes, az minek vesz fel hitelt????
2010.03.08 13:16:17Samez22
Wehehehee, 20 éves Wartburg 1.3. Milliókat termeletem vele öregem a 6 év használat alatt. Kötelező szervíz? 2 évente kb 80.000 ft, de nem áll meg, nem hagy ott, hónapokig halogatom a szerelést. :P Mindenhova elvisz. Hát igen akinek magas igényei vannak csengesse a millákat! Grat! :]
2010.03.08 15:13:27BocaNegra
Persze-persze, itt mindenki okleveles közgazdász, és mindenki olyan autóval jár ami épp elég neki (és nem terpeszt hiteles 2 mérettel nagyobban). Ugyan már...
2010.03.08 22:31:42Gergow
Anno 4éve volt 2,2millió forintunk autót venni. Mondjuk azt tudni kell rólunk, hogy hitelre csak akkor ha nagyon muszáj. Szóba sem jött, hogy drágább autót vegyünk +hitellel. Szépen vettünk egy új Logant és jó napot.
2010.03.09 09:27:49movhu
Tipikus magamutogatás. Hitelből vesz autót, de az egy full extrás 2.0 TDI...