Megduplázta a bank a futamidőt. Lehetséges ez?

2010. szeptember 7., 10:14 Módosítva: 2010.09.07 10:14

Kedves Hiteldoktor!

BudapestAutó-nál vettem fel hitelt az autómra 1millió forintot 24 hónapra. Az árfolyam változás miatt 48 hónapig kell fizetnem... Bosszantott, hogy csak egyszerűen a következő csekklevélben közölték, hogy a futamidő: még 24 hónap. Kértem lezárási kalkulációt. Gyakorlatilag 2,5 milliót kell visszafizetnem az 1 milliós hitelre. Érdemes ügyvédhez fordulnom, hogy miért nem jelezték előre, hogy megnövelik a futamidőt (mert akkor kifizettem volna már akkor az fennmaradó részt), a szerződésben nem találok konkrét pontot, hogy a bank előzetes figyelmeztetés nélkül bármeddig növelheti a futamidőt... később mi lesz, 10 évig fogom fizetni a hitelt, vagy életem végéig? hihetelen...

Előre is köszönöm a választ!

Tisztelt Érdeklődő!

Az Ön által leírtakból arra lehet következtetni, hogy a szerződés értelmében az első 24 hónapban nem az aktuális számlázási árfolyammal korrigált részleteket fizette meg, hanem az így keletkező árfolyam különbözet a futamidő során halmozódott. Ez a halmozott összeg és az azt terhelő ügyleti kamat képezheti a 24 hónap lejárta után fennálló tartozást, melynek megfizetésére a bank további részleteket ütemezett be.

Általánosságban elmondható, hogy az ilyen típusú finanszírozás az első időszakban kedvezőbb havi fizetési kötelezettséget eredményez, csökkentve ezzel az Önre háruló terheket. A hátránya azonban az, hogy amennyiben a 24 hónap alatt az árfolyam változás iránya és mértéke a forint gyengülése miatt kedvezőtlen, a fizetendő tartozás a lejárat után jelentkezik.

A "havi fix"-nek is nevezett finanszírozás paramétereiről és feltételeiről már a hitelfelvételkor részletesen rendelkezni kell az Ön által aláírt szerződésben, vagy annak elválaszthatatlan mellékletét képező Általános Szerződési Feltételekben és/vagy Üzletszabályzatban.

Vélhetően ezek tartalmazzák azt is, hogy a kedvezményes időszakban felhalmozódott tartozás milyen módon és mértékben kerül szétosztásra, azaz hogyan befolyásolja a szerződés eredeti futamidejét.

Javasoljuk tekintsék át ismét a szerződést és a kapcsolódó dokumentumokat, akár ügyvéd bevonásával és ennek eredményétől függően vegye fel a kapcsolatot a bank ügyfélszolgálatával.

Általánosságban az is elmondható, hogy a halmozott árfolyam különbözetet további árfolyam változás már nem terheli, így a most megállapított újabb 24 hónap leteltével, a tartozás maradéktalan kiegyenlítésével a szerződés kifut, nem várható további futamidő növelés.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

100 ezer Ft tartozásból vennék autót

2010. szeptember 5., 09:50 Módosítva: 2010.09.05 09:50
8

Tisztelt Hiteldoktor!

Autóm jelenlegi értéke 1,3 millió Ft, összes tartozásom a bank felé 1,4 millió Ft. Szeretném lecserélni autómat egy újabb típusra. Hogy tudnám beszámítattni az új autóba a régit?

Tisztelt Érdeklődő!

Az Ön által leírt helyzetben a beszámítás nem lehetséges, hiszen az autó eladási ára nem fedezi a tartozást, így nem marad fenn beszámítható rész.

Erre sajnos a hitelátvállalás sem jelent megoldást, hiszen az átvállalással Ön nem jut készpénzhez, ami az új autónál önrészként szolgálhatna.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Mi a teendő a bank felé hitelátvállaláskor?

2010. szeptember 2., 15:29 Módosítva: 2010.09.02 15:29

Udvozlom,

Erste Leasingnél van hitel szerződésünk az autóra, amit hitelátvállalással szeretnénk eladni. Mi a teendő a bank felé? Milyen papírokra van szükseg?

Köszönöm a válaszát

Tisztelt Érdeklődő!

A hitelátvállalási igényt a finanszírozó ügyfélszolgálatán kell jelezni, ahol tájékoztatást kaphat a feltételekről és a szükséges dokumentumok köréről.

A telefonos ügyfélszolgálat írásban is megküldi Önnek a dokumentumok listáját, de ezek az információk a finanszírozó honlapján is elérhetőek.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Fizethetem előre a fennmaradó összeget?

2010. szeptember 2., 15:25 Módosítva: 2010.09.02 15:25

Tisztelt Hiteldoktor!

2008 augusztusában vásároltam egy használt autót 800 000 Ft készpénzre és 880 000 Ft svájci frank alapú deviza hitelre, 4 évre. A kérdésem az lenne, hogy ki tudom e fizetni a fennmaradó összeget előre, egy összegben. És ha lehetséges, akkor milyen egyéb költségekkel járna ez.

Köszönettel:
Cs. István

Tisztelt Érdeklődő!

Általánosságban elmondható, hogy a hitelt nyújtó pénzintézetek lehetőséget biztosítanak a szerződés futamidő előtti lezárására. Ennek díjáról az adott finanszírozó társaság mindenkor érvényben lévő díjjegyzéke rendelkezik. Érdemes lenne a hitelt nyújtó pénzintézet Ügyfélszolgálatával felvenni a kapcsolatot, annak érdekében, hogy a szerződésére vonatkozó lezárási díj mértékéről pontos információt kapjon.

Üdvözlettel
Hiteldoktor

Megdöbbentően magas utolsó csekk

2010. szeptember 2., 15:20 Módosítva: 2010.09.02 15:22

Tisztelt Hiteldoktor!

2004 augusztusában vettek a szüleim egy Skoda Fabiát 6 éves hitelre (CIB Bank, svájci frank alapú). Idén augusztusban jár le. Ma kaptak a szüleim egy csekket: 740 000 Ft-ról(!), miszerint ezt az összeget be kell még fizetniük. A bank arra hivatkozik, hogy a szüleim aláírtak egy papírt, amin az áll, hogy a hitel lejáratakor egy "nagyobb" összeget ki kell majd fizetniük. De se a papír, se az összeg nagyságáról a szüleimnek semmilyen papírja nincs, a szerződés se említ semmit erről az "állítólagos" nagyobb összegről.

Kérdésem: Mi ez? Ez egy bevett banki gyakorlat?!? Hogy határozzák meg ezt az összeget? Mi a teendő ilyenkor? Ön mit tanácsol, forduljunk jogászhoz? Telefonon szüleim próbáltak utána járni, mi ez, de a bank persze hárít, azt hajtogatják, márpedig ezt ki kell fizetni.

Válaszát előre is köszönöm!

Andrea

Tisztelt Andrea!

A futamidő lejártakor egy nagyobb összegben jelentkező fizetési kötelezettségnek több oka is lehet.

Példa erre az olyan konstrukció, amikor annak érdekében, hogy a futamidő közben alacsonyabb legyen az ügyfelet terhelő havi teher, az utolsó részlet kiemelten magas, vagy deviza alapú finanszírozás esetén a tartozást terhelő árfolyam változás nem kerül havonta megfizetésre, hanem halmozódik.

Mindkét esetben a szerződésnek, a hozzá kapcsolódó Általános Szerződési Feltételeknek és/vagy Üzletszabályzatnak tartalmaznia kell a fizetési ütemezés speciális paramétereit és a megfizetésre vonatkozó feltételeket.

Ezekről a feltételekről a szerződéses dokumentáció áttanulmányozásával lehet információkat szerezni. Természetesen jogász véleményét is ki lehet kérni, vagy írásban fordulni a bank ügyfélszolgálatához kérve, hogy részletes, szerződéses pontokra hivatkozó tájékoztatást adjanak a nagy összegű tartozás okáról és kiszámítási módjáról.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Kézenfogva a bankba. Mire fegyeljek?

2010. augusztus 31., 11:26 Módosítva: 2010.08.31 11:26

Tisztelt Hiteldoki!

Szeretnék egy autót megvenni úgy, hogy az eladó még hátralévő hitelét kifizetném (együtt bemegyünk a bankba), ami állítása szerint 700 eft körül van. Kérem adjon tanácsot mire kell figyelnem ilyen esetben? Milyen díja lehet annak, hogy a tartozást előbb rendezi a bank felé? A törzykönyvet hogy kapom meg? Mikor írjak szerződést vele? stb..

Kedves Érdeklődő!

A hitelt nyújtó pénzintézetek lehetőséget biztosítanak a szerződés futamidő előtti lezárására, ennek díjáról az adott finanszírozó társaság mindenkor érvényben lévő díjjegyzéke rendelkezik.

Érdemes lenne a hitelt nyújtó pénzintézet Ügyfélszolgálatával felvenni a kapcsolatot, annak érdekében, hogy a szerződés lezárására vonatkozó ügymenetet megismerje. Általánosságban elmondható, hogy a hitelösszeg teljes mértékben (tőke, deviza alapú hitelszerződés esetén tőkére eső árfolyamváltozás, időszaki kamat, lezárási díj, lejárt ki nem egyenlített díjak) történő visszafizetése esetén a finanszírozó a törzskönyvet és az opciós törlőnyilatkozatokat a befizetést követően rögtön rendelkezésre bocsájtja.

Tisztelettel
Hiteldoktor

Hitelátvállalásnál biztonságos az üzemben tartói?

2010. augusztus 30., 17:47 Módosítva: 2010.08.30 17:47

Tisztelt Uram!

Jelenleg egy hitellel terhelt autó tulajdonosa vagyok, amely a svájci frank árfolyama miatt túl van hitelezve jelenleg. A hitelintézetnél (BudapestAutó) nincs lehetőség a hitel névre íratására, azaz a „hitelátvállalásra".

Azt javasolták, hogy a vevő legyen az üzemben tartó, és a bank készfizető kezesként beveszi a szerződésbe.

Találtam is egy ilyen vevőt, aki hajlandó lenne hivatalos ügyvédi/közjegyzői papíron vállalni, hogy a továbbiakban őt terhelik az autóval kapcsolatos kötelezettségek, és ő fizetné a teljes törlesztőrészletet is.

Azt szeretném kérdezni, hogy ez nekem mint adósnak elég biztonságot nyújt-e?

Köszönettel: Róbert

Kedves Érdeklődő!

Amennyiben az Ön nevén marad a hitel (hiába születik akár ügyvédi/közjegyzői megállapodás), a finanszírozó Önnel marad szerződéses jogviszonyban, így elsőként Öntől fogják követelni a kiegyenlítést. Elméletileg a gépjármű marad a fedezet, hiszen az is az Ön nevén marad, de mivel az autó a „vevő" birtokában lesz, így ez nagyon kockázatos eljárás. Amennyiben a finanszírozási szerződésből eredő fizetési kötelezettséget a másik fél nem teljesíti, a fennálló tartozás erejéig a bank végrehajtást kezdeményezhet Ön ellen. Igaz ez még akkor is, ha közjegyzői okiratba foglalják az egyezséget, hiszen az egy esetleges polgári perben lesz csak érvényesíthető, ami akár többéves lefutású is lehet.

A bank által javasolt megoldás, miszerint a vevőt kezesként vonják be a szerződésbe, csak részleges biztonságot nyújthat, hiszen az adós továbbra is Ön marad, minden ezzel járó kötelezettséggel együtt.

Azt javasoljuk, a fennálló tartozás nagyságától függően mérlegeljék azt a lehetőséget, hogy vállalva az ezzel járó pluszköltségeket (árfolyam-különbözet, lezárási díj), a szerződést maradéktalanul kiegyenlítik a vételárból, vagy a vevő által felvett másik hitelből.

Üdvözlettel
Hiteldoktor

Én fizessek, pedig nem is én törtem össze?

2010. augusztus 30., 17:45 Módosítva: 2010.08.30 17:45

Tisztelt Doktor!

A segítségüket szeretném kérni egy nagyon komoly ügyben. 2006 novemberében a párommal hitelre vettünk egy Suzuki Swiftet. A szerződést az én nevemre kötöttük, mivel ő nem volt 24 éves még abban az időben. Az autót közösen, de többnyire ő használta. 2008-ban ittasan gazdasági totálkárra törte, ami miatt még mindig tart a tárgyalás, mivel személyi sérülést okozott. A biztosítónál a tárgyalás lezártáig nyitott tételként szerepel a kár. A mai napon kaptam egy végelszámolást a banktól, hogy 10 napon belül fizessek be 2 900 000 Ft-ot. Jelenleg munkanélküli vagyok, de ha lenne munkám, sem tudnám kifizetni. Ráadásul úgy hiszem, abszolút pofátlanság a gyerekem apjától, hogy ezt a felelősséget ránk akarja hárítani. Neki nincs mit veszíteni – szintén munka nélkül van, de a mi fejünk fölül elviszik a tetőt! Kérem, segítsenek valami megoldást találni. Szíves segítségüket megköszönve.

Tisztelettel:
Erika

Tisztelt Érdeklődő!

Általánosságban elmondható, hogy a gazdasági totálkár esetében a szerződés lezárásra kerül, hiszen a hitel fedezetéül szolgáló jármű nem nyújt kellő fedezetet. Ebben az esetben érdemes felvenni a kapcsolatot a pénzintézettel és érdeklődni az egyösszegű tartozás részletfizetési lehetőségeit illetően. Sajnos mivel az Ön nevén van a szerződés, így a hiteltartozás is Önt terheli, függetlenül attól, kinek a hibájából került sor a futamidő lejárta előtti lezárásra. Amennyiben az okozóra kívánja terheli a terheket, úgy ügyvédi egyeztetést követően polgári peres úton tudja követelését párjával szemben érvényesíteni. Szeretnénk azonban ismételten felhívni szíves figyelmét, hogy a fizetési kötelezettségre egy esetleges bírósági eljárás nem lesz halasztó hatállyal. Amennyiben a kiegyenlítésre egy későbbi időpontban kerül sor, a finanszírozó a szerződés szerinti késedelmi kamatot követelheti Öntől.

Üdvözlettel:
Hiteldoktor

Miből derül ki egy autóról, hogy hitellel terhelt?

2010. augusztus 30., 17:43 Módosítva: 2010.08.30 17:43

Használt autó vásárlása előtt állok, és nem szeretném, ha valahol átvernének. Kérdésem, hogy miből derül ki egy autóról, hogy hitellel terhelt? Én készpénzért vennék autót, nem szeretnék hitelest venni.

Kedves Érdeklődő!

Amennyiben a megvásárolni kívánt autót a tulajdonos finanszírozás segítségével vásárolta, a Belügyminisztérium nyilvántartásában áll rendelkezésre erre vonatkozó információ.

Hitelszerződés esetén a finanszírozó elidegenítési és terhelési tilalmat, valamint opciós jogot jegyeztet be a szerződés megkötésekor. Pénzügyi lízingszerződés esetén a nyilvántartásban a gépjármű tulajdonosaként a finanszírozó szerepel, az eladó csak üzembentartóként kerül bejegyzésre.

Pénzügyi lízing esetén a fenti információ a forgalmi engedélyben is szerepel, hitelszerződésnél azonban csak a BM nyilvántartás adatai a biztosak.

Javasoljuk, hogy az eladóval együtt kérjenek információt a legközelebbi Okmányirodában, ahol a BM nyilvántartásból lehívhatóak az aktuális adatok.

Ez a megoldás kellő biztonságot nyújt Önnek abban is, hogy láthatóvá váljon, ha esetleg a gépjármű valamilyen egyéb tartozás miatt bírósági határozat alapján foglalás alatt áll.

Tisztelettel
Hiteldoktor

Hitelt hitelre

2010. augusztus 25., 10:06 Módosítva: 2010.08.25 10:06

Tisztelt hiteldoktor,

kérdésem a következő: adott egy hitelátválallással árult szgk. lehetséges megoldás, hogy egy másik (számomra a legkedvezőbb) finanszírozó hitelével elvinni az autót? És milyen pluszktgei lehetnek?

Megoldható különben magánszemélynek (magánszemélytől vásárolt autó esetén) hitelintézettől direkt hitelhez jutnia?

köszönöm,
dev

Tisztelt Érdeklődő!

Abban az esetben van lehetőség az Ön által leírt módon autó vásárlásra, ha az Ön által választott finanszírozó vállalja a magánszemélytől vásárlás finanszírozását a meglévő hitel kiváltásával együtt.

Jelenleg a piacon vannak ilyen finanszírozási termékek, tehát várhatóan sikerül ilyen megoldást találni.

Arra azonban számítani kell, hogy a jelenlegi tulajdonos hitelének lezárása lezárási/módosítási díj, deviza alapú hitel esetén pedig az árfolyam különbözet megfizetésével jár. Ilyenkor célszerű megvizsgálni, hogy az autó értéke fedezi-e a teljes tartozást. Amennyiben nem, akkor az adásvételi szerződésben szükséges rögzíteni, hogy a különbözet megfizetése kit terhel.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Elszúrta a hitelügyintéző, mi meg fizethetünk

2010. augusztus 24., 19:01 Módosítva: 2010.08.24 19:01

Tisztelt Hiteldoki!

A páromnak vettünk még 2008 őszén egy autót hitelre. Az autót 10% önrésszel el lehetett hozni melynek az értéke 2.800.000.-ft volt akkor így felvetünk hozzá 2.500.000.-ft hitelt. Sajnos a hitelügyintéző valamit elszúrt és az 5 évre tervezett (előzetes beszélgetésünk alapján 5 évre kb havi 50.000.-ft-ot kellet volna fizetni) hitelt 10 évre kötötte meg, és most 50-52e forintot fizetünk rá havonta 10 ÉVIG!!!! Sajnos az ügyintézővel nem tudtunk megegyezésre jutni. Az autót el szeretnénk adni, de a hitel így szűk 2év után 2.800.000.- az autó pedig nem ér többet 2 milliónál. Mit lehet ilyenkor tenni?

Tisztelt Érdeklődő!

Az Ön által megadott adatok alapján nehéz felmérni, milyen feltételekkel került megkötésre a szerződés.

A becsült számítások alapján, amennyiben az 50 000 Ft-s törlesztő részlet 5 évre került volna meghatározásra, az nagyon minimális kamatot feltételez.

Általánosságban elmondható, hogy a hitelkalkulációs programokban nem paraméterezhető külön a futamidő és a törlesztő részlet, azaz az 5 és a 10 éves futamidőre nem számítható ugyan olyan mértékű törlesztő részlet.

Ezen túlmenően a szerződés futamidejének szerepelnie kell azon a dokumentumon is, melyet Ön aláírásával elfogad, az abban foglaltakat tudomásul veszi.

Fentiek alapján kevés esély mutatkozik arra, hogy egy korábban szóban elhangzott ígéret alapján jogosnak minősítik a reklamációjukat.

Az autó értékesítésére megoldást jelenthet egy hitelátvállalással egybe kötött adásvétel. Természetesen ennek feltétele, hogy olyan vevő jelentkezik az autóra, aki az autóra piaci értékét meghaladó tartozást is vállalja.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Elváltunk, én fizetem, de nem az enyém

2010. augusztus 24., 19:00 Módosítva: 2010.08.24 19:00

Tisztelt Autójogász!

Vettünk egy autót hitelre, de időközben elváltunk a kocsi a volt férjem nevén van. Én sajnos jelenleg hitelképtelen vagyok, ezért nem tudom a nevemre venni az autót, viszont én fizetem a törlesztő részleteket és én is használom. Csak most a volt férjem előállt az ötletével, hogy írassam át a kocsit az én nevemre, ami úgy perpillanat most nem megy. Kérdésem a következő lenne:

Üzembentartói szerződést lehet-e így kötni addig, amíg hitelképessé nem válok? Természetesen mindent jogilag lefedve. Ha lehet azt milyen feltételekkel? Előre is köszönöm a válaszát:

D. Zsuzsa

Tisztelt Zsuzsa!

Kérdésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy az Ön által leírt helyzetet semmilyen jogi dokumentum, megállapodás nem fedi le teljes biztonsággal. Egy közjegyző által hitelesített üzembentartói szerződés is maximum egy több éves, költséggel járó polgári peres eljárás alapja lehet, de nem ad kellő biztosítékot Önnek.

Mivel a kérdéses gépjármű nem az Ön tulajdonában van, volt férje bármikor értékesítheti, igényt tarthat rá. Az igény, hogy az Ön nevére kerüljön az autó és a hitelszerződés is, jogos, hiszen ha Ön nem tudja fizetni a részleteket, a tulajdonos és Adós lesz az, akitől a bank követelni fogja a tartozást. Ebben az esetben az autót is elvehetik Öntől, tehát ez hosszútávon senkinek sem előnyös helyzet.

Javasoljuk, érdeklődjön a finanszírozónál, hogy Adóstárs, vagy kezes bevonásával sem vállalhatja-e át a hitelt. Ha elutasítják, esetleg érdemes mérlegelni, hogy az átvállalást egy Önhöz közel álló családtag közreműködésével valósítják meg. Ez utóbbi természetesen szintén nem tökéletes megoldás, de véleményünk szerint az üzembentartói szerzédsnél mindkét fél számára elfogadhatóbb.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Nem engedi a bank a hitelátvállalást

2010. augusztus 24., 18:59 Módosítva: 2010.08.24 18:59

Kedves Hiteldoktor!

Adott egy 2006-os Peugeot 207, a Budapest Autó Zrt. által lett finanszírozva, CHF alapon, fix törlesztő részlettel (cserébe növelt futamidővel). Már gondoltam rá, hogy hitelátvállalással eladom, de a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül kétszer is azt a választ kaptam, hogy náluk nincs lehetőség arra, hogy más valaki átvállalja a hitelt. Állásfolgalását kérem, köszönettel

MT

Tisztelt Érdeklődő!

A finanszírozók saját hatáskörben rendelkeznek arról, milyen módosítási lehetőségeket biztosítanak ügyfeleiknek az általuk kötött hitelszerződések futamideje alatt és erről a szerződés megkötésekor adott tájékoztatás, szerződési feltételek is pontos információkat tartalmaznak.

Fentiek alapján ebben a kérdésben sajnos nem tudunk tanáccsal szolgálni.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Ezernyi meghibásodás egy lízingelt Opelen. Mit tegyek?

2010. augusztus 19., 18:01 Módosítva: 2010.08.19 18:01

Jó napot kívánok érdeklődnék.

Nem rég vettem egy Opel Astra GCC 1.2-es 9 éves 2001-es évjáratú személygépkocsit. CIB lízingre. 4 éves futamidőre 2010 05.31.és azóta sorra jönnek elő a hibák. Pl:hűtő csere, szélvédő csere,immobilájzer problémák. A szerelőnél volt azóta 3 szor. Kérdésem az lenne ilyenkor reklamálhatok - e a kereskedőnél.Vagy mi a teendő ez esetben. Segítségüket előre is köszönöm,és további szép napot kívánok.

Tisztelettel: Tibor.

Tisztelt Érdeklődő!

Levelére válaszolva szeretnénk tájékoztatni, hogy az adás-vétel nem szerződés szerinti teljesítésével kapcsolatos jogait az eladóval szemben érvényesítheti, akár peren kívüli egyezség, akár polgári peres eljárás keretében.

Szeretnénk azonban felhívni szíves figyelmét, hogy ez a körülmény nem befolyásolja a szerződésből eredő fizetési kötelezettségét, hiszen a finanszírozó hitel folyósítására szerződik. Ha a folyósítás megtörtént, akkor a bank jogosan követeli Öntől a tartozás szerződés szerinti teljesítését.

Természetesen a bíróság dönthet úgy egy eljárás végén, hogy az adás-vétel érvénytelen és kötelezheti a feleket az eredeti állapot visszaállítására.

Ebben az esetben a bíróság meghatározza, hogy a hitelből eredő fizetési kötelezettség kit és milyen mértékben terhel.

Tisztelettel
Hiteldoktor

A behajtó összetörtte a visszavett kocsimat

2010. augusztus 13., 16:32 Módosítva: 2010.08.13 16:32
2

Tavaly elmaradtam 2 részlettel, de a határidő után pár nappal rendeztem a tartozásom, de az autómat rá egy hétre az aznapi értesítést követően mégis visszavette a bank, pedig ígéretet tett, hogy visszakapom. Útközben totálkárra törte a behajtó cég önhibáján kívül. A biztosító fizetett, de még fennmaradt 1,3 millió, amit rajtam követel a bank. Jogosan? Nem volt lehetőségem visszavásárolni a saját autóm + elszállítás előtt 1 héttel pótoltam a lemaradást + nem értesítettek időben a visszaszármaztatásról, azt elkerülni nem tudtam!

Tisztelt Érdeklődő!

Az Ön által leírt helyzet speciális, de az elmondható, hogy a történtek nem befolyásolják a hitelszerződésből eredő fizetési kötelezettséget.

A hitelt Ön vette fel, ezért annak kiegyenlítése is Önt terheli, tehát a bank jogosan követeli Öntől a fennmaradó tartozást, amit a roncsértékesítésből befolyó vételár tovább csökkenthet (amennyiben az értékesítés még nem történt meg).

Ha Ön igazolni tudja, hogy az autó visszavétele nem volt jogos, mert az elvétel időpontjában már nem állt fenn hátralék, akkor lehetőség van esetleg egy egyezség megkötésére a bankkal.

Javasoljuk, kérje ki egy ügyvéd véleményét az ügyben.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Külföldi személy hitelátvállalása

2010. augusztus 11., 13:32 Módosítva: 2010.08.11 13:32

Tisztelt Hiteldoktor!

Külföldi személy vagyok, és szeretnék használt autót vásárolni egy magyar állampolgártól, de a használt autón hitel van, ami 2 000 000 Ft, és így szeretném, ezt átvállalva megvenni. Van az autóhitelemhez kezes, ő BAR-listás, de már kifizette az adósságát.

Kérdéseim:

Külföldi személy esetén szükséges a használt autó vásárlásánál (hitelátvállalással) kezes?

A kezesnél nem számít, hogy BAR-listán van, attól még mint külföldi állampolgár, megkaphatom az autót hitelátvállalással?

Tisztelettel: Tímea

Tisztelt Tímea!

Általánosságban elmondható, hogy külföldi állampolgár csak abban az esetben igényelhet finanszírozást, ha rendelkezik magyarországi bejelentett lakcímmel és megfelelő mértékű igazolt jövedelemmel.

Önmagában a külföldi állampolgárság automatikusan nem indokolja, hogy kezesnek is kell kapcsolódnia a szerződéshez, ezt az adott bank finanszírozási feltételei határozzák meg. Szintén a finanszírozó döntésétől függ, hogy passzív KHR (BAR) státussal elfogadja-e a kezest, vagy olyan kezest kér, aki egyáltalán nem szerepel az „adóslistán".

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Csak két hónap az elmaradásom

2010. augusztus 11., 13:31 Módosítva: 2010.08.11 13:31

Üdvözlöm! A következő problémámmal fordulok önhöz. Autót lízingeltem 2007-ben. 2009 novemberében pedig elveszítettem az állásom. Felkerestem a bankom, hogy átmeneti fizetési halasztást kérjek, amire az ügyfélszolgálaton azt mondták, semmi probléma, hisz teljes védelmet nyújtó hitelbiztosításom van, és vegyem fel a kapcsolatot a biztosítóval. 2 hónap elteltével a biztosító valamilyen oknál fogva elutasította a kérelmemet. Időközben sikerült elhelyezkednem, és tájékoztattam a bankot, hogy a részleteket tovább tudom fizetni, de az elmaradt 2 havi törlesztést a futamidő végén szeretném befizetni. Ők ezt elutasították, és nem tudják biztosítani a szerződés szerinti törlesztőrészletekkel kapcsolatban megjelölt fizetési haladékot. Tanácsot szeretnék kérni, hogy ez ügyben mi a teendő.

Tisztelt Érdeklődő!

Bár nem írta meg, hogy a biztosítónál milyen tartalmú hitelfedezeti biztosítással rendelkezett, érdemes alaposabban utánajárni, mi volt az elutasítás oka. Az ilyen biztosítások általában kiterjednek a munkanélküliség időtartamára, de természetesen a pontos feltételek ismeretében lehetne esetleg a biztosítótól felülvizsgálatot kérni.

A jelenlegi helyzetben, amennyiben az elmaradt törlesztőrészletek halasztására nincs lehetőség, javasoljuk, kezdeményezzen a banknál egy átmeneti fizetési könnyítésről szóló módosítást. Ha például 6 hónapig alacsonyabb fizetési kötelezettség (törlesztőrészlet) terhelné, de Ön az eredeti, magasabb összeget fizeti meg, a kéthavi elmaradás (természetesen annak mértékétől függően) utólag, havonta folyamatosan kiegyenlítésre kerülhet a túlfizetésekből.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Terhelt kisteher nagy teher lett

2010. augusztus 11., 13:27 Módosítva: 2010.08.11 13:27

Kedves Hiteldoki, a kérdésem a következő lenne:

van egy kisteherautóm, 3 éve vettem hitelre, tavaly nyáron lehetőségem adódott kiutazni külföldre, az autómat odaadtam egy ismerősnek, hogy fizesse a részletet (persze a nevemen maradt), írtam vele egy eladási szerződest, amibe belefoglaltunk mindent, pl.: díjnemfizetés esetén visszaveszem az autót, most a probléma az, hogy hébe-hóba fizet, amikor már nagyon szorul a hurok, akkor felad 1 részletet, a súlyadótartozás 90 ezer, amit nem hajlandó kifizetni, az autót többszöri felszólításomra nem hozza vissza, 1 esetben, ha én kifizetek neki 500 ezer Ft-ot. Kérdésem a következő: hova fordulhatok? Rendőrségre? Kezesem van a gépjárműhitelre, én meg külföldön tartózkodom, ki tud helyettem intézkedni, eljárni? Barátnőm? Esetleg a kezesem? Milyen hivatalos formája van a visszahozásának? Önbíráskodni nem szeretnék. Előre is köszönöm, tisztelettel, JA

Tisztelt Érdeklődő!

Az Ön által leírt esetben nehéz olyan tanácsot adni, amely esélyt nyújtana a megnyugtató rendezésre.

Mivel az autó hitellel terhelt volt, a kötött eladási szerződés érvénytelen, hiszen az autó ilyen esetben csak oly módon értékesíthető, hogy a hitel vagy kiegyenlítésre, vagy átvállalásra kerül.

Javasoljuk egy itthoni ismerős forduljon a kapcsolódó dokumentumokkal ügyvédhez és kérjék ki a véleményét a lehetőségekről.

További intézkedéshez az ügyvédnek is lehet meghatalmazást adni, ehhez azonban valószínű szükséges lesz, hogy azt (vagy a meghatalmazás hivatalos fordítását) külföldi jogász előtt írja alá. Ha megoldható, a meghatalmazást egy itthon tartózkodás alkalmával is meg lehet adni.

Amíg jogilag rendeződik a helyzet, javasoljuk, hogy a hitelszerződésből eredő kötelezettségeket Ön egyenlítse ki annak érdekében, hogy a nemfizetésből eredő további hátrányos következményeket (KHR lista) és pluszköltségeket elkerülje.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Kápére drágább, mint hitelre. Etikus?

2010. július 31., 11:19 Módosítva: 2010.07.31 11:19

Tisztelt Doki!

A kérdésem a következő: mennyire etikus és törvényes, ha a kereskedő a készpénzes vásárlásnál 100 000 Ft-tal többet kér az autóért, mint hitelvállalás esetén?

Köszönettel: Zsolt

Tisztelt Zsolt!

Az értékesítési árat és az esetleges kedvezményeket minden esetben az eladó határozza meg. Nincs tudomásunk arról, hogy az Ön által leírtakat törvény szabályozná, erről esetleg egy jogászt lenne érdemes megkérdezni.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Öreg hobbiautóra kapok hitelt?

2010. július 28., 08:50 Módosítva: 2010.07.28 08:50

Üdv!

12 évesnél idősebb autót szeretnék vásárolni hobbiautónak. A kinézett típus 5-700 E Ft között van, de nincs ennyi készpénzem. Létezik-e bármilyen részletfizetési megoldás ebben az esetben?

Köszönettel
Bence

Tisztelt Bence!

A jelenleg érvényben lévő szabályozások és finanszírozási ajánlások az ilyen korú gépjárművek finanszírozását nem támogatják.

Javasoljuk, a hitelezési lehetőségekről érdeklődjön az értékesítő kereskedésben. Amennyiben finanszírozást nem tudnak ajánlani, dönthet úgy, hogy szabadfelhasználású személyi hitelből pótolja a hiányzó összeget.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Kézen fogva kifizetnénk a hitelt

2010. július 26., 14:44 Módosítva: 2010.07.26 14:44

Tisztelt Hiteldoktor!

Hitellel terhelt személygépkocsit szeretnék vásárolni, oly módon, hogy az eladóval együtt bemegyünk a finanszírozóhoz, ott a megállapodásunk szerinti vételárat átadom. Mivel ez nem fedezi a hitel összegét, a fennmaradó részt az eladó kifizeti. Erre van-e lehetőség, mire kell figyelni, ill. mit kellene belefoglalni emiatt a szerződésbe a kötelező tartalmi elemeken kívül. Hisz az adásvételi mintákban általában az áll, hogy a gépkocsi per-, teher- és igénymentes. Ha ezt meg tudná fogalmazni „jogásznyelven", nagyon megköszönném.

Tisztelettel,
Tamás

Tisztelt Tamás!

Azt javasoljuk, hogy az adásvételi szerződésben az Ön által idézett részt cseréljék le a tényeknek megfelelően:

Melyik pénzintézetnél van a hitel, pontosan mekkora összeg az, ami a tehermentesítéshez szükséges. Ezenfelül foglalják szerződésbe, hogy a tartozás mekkora részét egyenlíti ki Ön a finanszírozó felé közvetlenül, az ezen felüli rész kiegyenlítése az eladót terheli. A két befizetésnek egy időpontban kell megtörténnie.

Ezenfelül ki kell térni arra, hogy az eladó a befizetést követően átadja a gépjármű dokumentumait (forgalmi engedély) és kulcsait, valamint meghatalmazza Önt, hogy a finanszírozótól átvegye a tehermentesítési iratot, valamint a gépjármű törzskönyvét. Természetesen az is lehetséges, hogy az eladó kapja meg a papírokat, de akkor arról kell rendelkezni, hogy a birtokba adással egy időben ezeket is az Ön rendelkezésére bocsátja.

Annak érdekében, hogy a szerződésbe a valóságnak megfelelő kikötések és rendelkezések kerüljenek, javasoljuk, az eladóval együtt érdeklődjenek a finanszírozónál, hogy van-e mód az Önök által kötött megállapodás szerint eljárni. Gondolni kell ugyanis arra, hogy például a finanszírozónak nincs házipénztára, ahol a befizetés készpénzben megtörténhet, csak bankfiókon keresztül, vagy átutalással tudják fogadni a pénzt.

Tehát mindenképp azt javasoljuk, a tényleges ügyintézéshez igazítsák a végrehajtás módját és ennek megfelelően módosítsák a szerződést.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Beszámítanák a ‘83-as kocsimat?

2010. július 24., 08:03 Módosítva: 2010.07.24 08:04

Kedves Hiteldoktor!

Nekem van egy 1983-as Renault 4-esem, aminek most járt le a forgalmija. Sajnos nem éri meg már rákölteni, ezért szeretnék hitelre vásárolni egy másik használt autót, viszont készpénzem nem sok van. Lehetséges-e használt kocsit vásárolnom úgy, hogy a jelenlegit a vételárba beszámítanák mint önrész egyéb készpénzkifizetés nélkül? Vagy az egyetlen megoldás az, hogy alkatrésznek adjam el? Ha alkatrésznek adom el, akkor nekem kell állnom a forgalomból kivonás költségét, vagy egyáltalán van ennek költsége?

Kérem, segítsen, nem tudom, mit tegyek, és autóra szükségem van!!!

Előre is köszönöm: Barbara

Kedves Érdeklődő!

Érdemes lenne a kereskedésnél érdeklődni – ahol az új gépjárművet kívánja megvásárolni – a régi gépjárművének a beszámításáról. Amennyiben az alkatrészként történő értékesítés mellett dönt, abban az esetben az ezzel kapcsolatos összes felmerülő költség minden esetben a tulajdonost terheli.

Üdvözlettel
Hiteldoktor

Mi értelme van hitelátvállalásnak?

2010. július 22., 15:24 Módosítva: 2010.07.22 15:24

Tisztelt Hiteldoktor!

Ha egy autót szeretnék venni hitelátvállalással,valóban itt is elkér a bank 25%-ot forint alapnál, illetve 40%-ot eurónál? Akkor a hitelátvállalásnak mi értelme van? Mert a közösségi oldalak tele vannak ilyen hirdetésekkel, hogy 0ft-ért eladó autó, csak hitelátvállalás kell! De ezek szerint már ezt sem lehet? Vagy csak néhány bank nem engedi?

Köszönettel:
Kázsé

Tisztelt Kázsé!

Általánosságban elmondható, hogy hitelátvállalásnál a meglévő tőketartozás kerül az átvállaló nevére.

Az átvállalás feltételeiről azonban az adott finanszírozó dönt.

Amennyiben százalékos határt adnak meg, az véleményünk szerint az autó aktuális értékéhez viszonyítható csak. Ez azt jelenti, hogy az átvállalt tőketartozás nem lehet több az autó aktuális piaci értékének 75, vagy 60%-nál. Ha ez az érték magasabb, akkor a különbözetet kell csak megfizetnie az eladónak, vagy az átvállalónak kiemelt befizetésként.

Nincs információnk arról, hogy a finanszírozók egységesen a fenti elvet alkalmazzák-e, ezért megtörténhet, hogy egyes bankoknál lehetőség van arra, hogy kiegészítő befizetés nélkül is megtörténjen az átvállalás még akkor is, ha az autó értékének és az átvállalandó tőkének az aránya ennél rosszabb.

Vásárlás előtt mindenképp javasoljuk, hogy az adott finanszírozónál érdeklődjenek az átvállalás feltételeiről és ennek függvényében döntsenek.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Munkanélküli, de fix jövedelemmel autót vennék hitelre

2010. július 22., 15:22 Módosítva: 2010.07.22 15:22

Tisztelt Hiteldoktor!

Szeretnék használatautót venni 100000 ft- felett, de nincs munkahelyem. De viszont van fix jövedelmem! Adnak-e autót hitelre nekem? Köszönöm válaszát!

Tisztelt Érdeklődő!

A jelenleg hatályos rendelkezések értelmében a hitelfelvételt igazolt jövedelemhez kötik, így hiába van fix jövedelme, ha arról nem tud jövedelemigazolást bemutatni, az rontja a hitelfelvétel esélyeit.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Valamilyen autómaffia áldozata vagyok?

2010. július 22., 15:17 Módosítva: 2010.07.22 15:17

Tisztelt hiteldoktor!

Azzal fordulnék önhöz, hogy tavaly vettem egy Grande Puntot. Az Mkb Bank finanszírozza a hitelt. Decemberben pár nappal késöbb fizettem be a törlesztést, de befizettem. Január 3-án hivott egy behajtó, hogy viszi az autót, vita után kiderült, hogy nem tartozom. Meggyőzödött róla, de fizessek 60 ezer forintot ügyintézési dijként! Hosszas viták után lett 30 ezer. Ki kellett fizetni a banknak + felmondási dij stb., végül 50 ezer lett. A bank ügyintézöje nagyon lekezelöen és flegmán beszél az emberrel, nem is tárgyallok vele, mert nem emberhez méltóan beszél az ügyféllel. Minenképpen az a a céljuk, hogy elvigyék az autot, pedig január óta precízen fizetek. Mégis mindig vannak extra tételek a törlesztörészleten lehet hogy valamilyen autómaffia áldozata vagyok?

TISZTELETTEL:CSABA

Tisztelt Csaba!

A finanszírozó társaságoknak is az az érdekük, hogy az ügyfél a szerződött futamidőn vigye végig a hitelt, hiszen így teljesül a kötéskor tervezett kamatbevétel. A bankoknak tehát nem mindenáron céljük a hitel fedezetéül szolgáló autó elvétele, csak végső esetben élnek ezzel a jogukkal.

Sajnálatos, hogy valamilyen oknál fogva a bank úgy adta behajtó cégnek az ügyét, hogy nem volt tartozás. Ha igazolni tudja,hogy a behajtói megbízás téves volt, azaz a megbízás időpontjában Önnek nem volt lejárt esedékességű tartozása, akkor az eljárás költségét is kifogásolhatja a banknál.

Annak érdekében, hogy tisztán lásson és elkerülje az esetleges további plusz fizetendőket azt javasoljuk, forduljon a finanszírozó ügyfélszolgálatához és egyeztesse az aktuális egyenleget. Ha minden fizetési kötelezettségének időben eleget tesz, csak a havi törlesztő részleteket kérhetik Öntől, nem terhelhetik meg például fizetési felszólítás díjjal, késedelmi kamattal.

Tisztelettel:
Hiteldoktor