Motorjavítás avultatással

2002.01.05. 23:29

A motorhiba származhat a balesetből, mivel hosszú ideig terhelés nélkül, szabadon mondva "padlógázon" járt a motor, és ezért törtek és sérültek meg benne elemi, de drága alkatrészek.

Tisztelt Szekeres Mária!

Az idei év májusában vettem egy Opel gépkocsit használtan, amit külföldről hoztak be és sérülésmentesnek adták el. Nemrégiben elém jött egy kisteherautó, jómagam pedig nem tudtam elkerülni az ütközést ezért belecsúsztam az első és a hátsó kereke közé, ahol eltaláltam az üzemanyag tartályát, a kisteherautó pedig a hátsó dupla kerekével keresztülment a kocsim elején, elég nagy kárt okozva. A felelősségét elismerte maradéktalanul, az én kocsim üzemképtelenné vált, méghozzá oly módon, hogy a motor felbőgött teljes erővel, kb. 20-30 másodpercig, sőt még azután is üvöltött a motor, miután kiugrottam az autóból, kezemben a slussz kulccsal, mivel a környéket ellepte az kiömlött üzemanyag, jómagam pedig nem szerettem volna benn égni az autómban, de hála, ez nem következett be.
Pár percre rá, megjelentek a tűzoltók, kitépték a kezemből a kocsi kulcsát, félretolták, áramtalanították, a kiömlött üzemanyagot pedig leszórták földel, majd elmentek.
Az autómat elszállítattam egy szakműhelybe, ahol a karosszéria részt gyönyörűen megcsinálták, ám a biztosító a motorháztetőt avultatta, mert a sérülésnél gitt látszódott ki a fényezés alól, ez nem is izgatott annyira, kifizettem, örültem a kocsimnak.
Ám eljött a beindítás ideje, a szerviz már említette telefonon, hogy érdekes a hangja, hát én is meghallottam. Természetesen nem vettem át az autót, hiszen az ütközés előtt nem ilyen volt.
Megnézettem a szervizzel a motort és kértem, hogy egyúttal folytassák tovább a biztosítóval a javítás költségeinek a megtárgyalását, a motorban a kár 300.000 Ft (szelep tőke hiba, szár törés, ezzel más ott lévő alkatrészek cseréje kell, főtengely sérülés a tört alkatrésztől, stb.). A biztosító azt mondja, hogy nem fizet, mert ez szerinte nem a balesetből származik, a szakszerviz véleményét adja, hogy származhat a balesetből, mivel hosszú ideig terhelés nélkül, szabadon mondva "padlógázon" járt a motor, és ezért törtek és sérültek meg benne elemi, de drága alkatrészek.

A szerviz szerint bele fog menni a biztosító a fizetésbe, de akkor is a motor forgó-kopó alkatrészeire akár 50-60%-os avulást is kiróhat. Kérdésem: Miért kell nekem fizetnem olyan alkatrészekért, amik valószínűleg egy dízel autónál még több 100.000 km futhatott volna, az enyémben pedig 4 év alatt 68.000 km ment bele?
Ákos
(2001. 10. 27.)

Kedves Oravecz Ákos!

Azt, hogy a motor sérülése a balesettel összefüggésben keletkezett-e - vita esetén -, igazságügyi műszaki szakértő véleménye alapján lehet eldönteni.
Akkor, ha bizonyítottan a balesettel kapcsolatosak a sérülések, a kárrendezés során az értékemelkedést (avulás) meg kell fizetni. A gépjármű felelősségbiztosítás általános feltételei alapján, valamint a Ptk. 355. §-ának szellemében a károsult csak az eredeti állapot helyreállítását követelheti a károkozó felelősségbiztosítójától.
A több tízezer km-t teljesített motor helyett új motor beépítése a járművön jelentős mértékű állagjavulást eredményez. A járműnek az új motorral történő további üzemeltetése során az eredeti állapothoz képest később fognak jelentkezni a motor elhasználódásával kapcsolatban szükségszerűen bekövetkező hibák (pl. a kopás miatti olajfogyasztás), tehát később merül fel az ezek elhárításához szükséges költségigény is. Mindezek a jármű piaci megítélésében kockázatcsökkentő, azaz értéknövelő tényezőként jelentkeznek.

Tisztelettel:
Szekeres Mária


Ha valamilyen, biztosítással kapcsolatos kételye, kérdése, problémája van, forduljon a TotalCar és a Allianz Hungária Biztosító Rt. szakértőjéhez. A kérdésekre Szekeres Mária kárrendezési szakértő válaszol. Küldjön egy levelet, melyben röviden összefoglalja esetét, esetleges panaszát. A válaszokat Súg a kárszakértő rovatunkban olvashatják.

A TotálKártérítés jogi csapata segít!

A "Kérdésem van" gombra kattintva Üzenetküldő felületünkre jut, válassza a Kártérítésdoktort a címzettek között. A "Jogi támogatás" gombon keresztül felveheti a kapcsolatot szakértőinkkel. A "Kalkulátor" gomb pedig a TotálKártérítés felületére viszi, ahol részletesen is megismerheti a szolgáltatást.