Motoros az árokban

2002.02.08. 00:14

Az elsőbbséget meg nem adó autó vezetője azonnal hozzám jött és igyekezett a motor darabjainak összeszedésében. Hibáját minden további nélkül elismerte.

Tisztelt Kárszakértő!

2001. november 3-án történt káreseményemmel kapcsolatban - amelyre 2002. 01. 19-én kaptam végeredményt - szeretnék segítséget kérni. Motorkerékpárommal szabályosan haladva egy főútvonali útkereszteződésben, a velem szemben érkező autó balra kanyarodott, egy alárendelt mellékútra, miközben nem adta meg nekem az elsőbbséget.
Az ütközés elkerülése miatt, az autóját még ki tudtam kerülni (némi lélekjelenléttel), de utána már nem tudtam a motorom visszairányítani az útra és a jobb oldali árokba hajtottam, ahol végül is elestem.
Az elsőbbséget meg nem adó autó vezetője azonnal hozzám jött és igyekezett a motor darabjainak összeszedésében. Hibáját minden további nélkül elismerte. A mögöttem haladó autóból az egész történést egy úr meg az élettársa végignézte, és azonnal megálltak Ők is segítséget nyújtani.
Rendőri intézkedést nem kértünk, mivel teljesen világos volt a helyzet és vita sem alakult ki közöttünk.

Szerencsére ütközés nem történt - bár a biztosító szerintem most ezért nehezményez. A mögöttem haladó autó utasait tanúként megjelöltem a kárigény űrlapon. Ezek után a biztosító elzárkózik a kártérítéstől ezzel az indokokkal: "nem találtunk olyan körülményt amely egyértelműen és kizárólag az autós felelősségére utalna. (Ütközés nélküli baleset, rendőri intézkedést nem kértek)"
Ön szerint mi lehet az oka, hogy ilyen választ kaptam? Miért kellett 2,5 hónapot várni erre az "eredményre"?

Válaszát várva:
Horváth Zoltán
(2002. 01. 19.)

Tisztelt Uram!

Az Ön által feltett kérdésekre - sajnos - nem tudok válaszolni a konkrét ügy ismerete nélkül. Az ütközés nélküli balesetek, un. veszélyhelyzetek felelősségének elbírálása sokszor nehézségekbe ütközik, ezért célszerű ilyenkor a rendőrség intézkedését kérni.

Tisztelettel:
Szekeres Mária


Ha valamilyen, biztosítással kapcsolatos kételye, kérdése, problémája van, forduljon a TotalCar és a Allianz Hungária Biztosító Rt. szakértőjéhez. A kérdésekre Szekeres Mária kárrendezési szakértő válaszol. Küldjön egy levelet, melyben röviden összefoglalja esetét, esetleges panaszát. A válaszokat Súg a kárszakértő rovatunkban olvashatják.

A TotálKártérítés jogi csapata segít!

A "Kérdésem van" gombra kattintva Üzenetküldő felületünkre jut, válassza a Kártérítésdoktort a címzettek között. A "Jogi támogatás" gombon keresztül felveheti a kapcsolatot szakértőinkkel. A "Kalkulátor" gomb pedig a TotálKártérítés felületére viszi, ahol részletesen is megismerheti a szolgáltatást.