Elhúzódó kártérítés

2002.03.21. 09:35

Az ügy a rendőrség hibájából nagyon elhúzódott, a felmerült kamatokat sem hajlandó a biztosító téríteni.

Tisztelt Kárszakértő!

Kb. 1 évvel ezelőtt balesetet szenvedett egy kolléganőm. Felborították az autópályán, az autó totálkáros lett. Az úriember, aki okozta a balesetet tagadott, nem ő a hibás, a rendőrökkel is "barátkozott". A rendőrség elszállíttatta az autót a saját parkolójába a saját szállíttatójával, mivel szakértő bevonását kértük (annak ellenére, hogy az intézkedő rendőr óva intett ettől, mondván, ez nagyon sokba fog kerülni nekünk). Az autót 40 napig nem vizsgálták, addig tárolták stb. Úriemberünk közben külföldre utazott, nem tudták kihallgatni. Hosszú hónapok múlva visszaérkezett Mo-ra, ezek után végre hosszas bizonygatás után és a szakértői vélemény szerint kiadták a HATÁROZATOT, amely szerint a károkozó a másik gépjármű vezetője.
A casco kárból felelősségi kár lett. Ennek örültünk. Viszont az úriember biztosítója nem fizeti ki a szállítást, mivel ún. "hiéna" szállította a roncsot, és irreálisan magas összeget számlázott. Nem fizeti ki továbbá az arra az időszakra igénybevett bérautó számlákat sem (az egyéb igényekről, mint pl. nadrág, szemüveg, kórházi ellátás ne is beszéljünk). Kb. 1,5 MFt-ról van szó. Azt is megemlíteném, hogy az ügy a rendőrség hibájából nagyon elhúzódott, a felmerült kamatokat sem hajlandó a biztosító téríteni.
Dióhéjban ennyi a történet. Ezúton kérném szépen a segítségét. Mit tegyek, hogy a felmerült költségeket visszatérítse a biztosító?

Köszönettel:
Botta Dukát Klára
(2002. 02. 22.)

Tisztelt Asszonyom!

Azt javaslom, hogy azokat a kárigényeket, melyeket a felelősségbiztosító eddig nem vett figyelembe, ismételten nyújtsa be a biztosítóhoz írásban. Az egyes tételekhez csatolja a bizonylatokat (amelyek esetleg még nem kerültek be a kárrendezésre), ill. ezek hiányában a kérelem indokát írja le (pl. kórházi ápolás, kamat). Erre a kérelemre a biztosító, amennyiben a kárigényt elutasítja, írásban köteles válaszolni. Ezzel az esetleges elutasítással kapcsolatban kérhet felülvizsgálatot, ill. jogi úton érvényesítheti kárigényét.

Tisztelettel:
Szekeres Mária


Ha valamilyen, biztosítással kapcsolatos kételye, kérdése, problémája van, forduljon a TotalCar és a Allianz Hungária Biztosító Rt. szakértőjéhez. A kérdésekre Szekeres Mária kárrendezési szakértő válaszol. Küldjön egy levelet, melyben röviden összefoglalja esetét, esetleges panaszát. A válaszokat Súg a kárszakértő rovatunkban olvashatják.

A TotálKártérítés jogi csapata segít!

A "Kérdésem van" gombra kattintva Üzenetküldő felületünkre jut, válassza a Kártérítésdoktort a címzettek között. A "Jogi támogatás" gombon keresztül felveheti a kapcsolatot szakértőinkkel. A "Kalkulátor" gomb pedig a TotálKártérítés felületére viszi, ahol részletesen is megismerheti a szolgáltatást.