Leráz a károkozó

2002.03.26. 11:26

A napokban történt, hogy városban haladva egy jármű megelőzött, s oly gyorsan tért vissza a sávba elém, hogy elkapta az autóm elejét. A sofőr meg sem akart állni, de kis idő múlva sikerült utolérni.

Eljátszana Ön egy földre lerogyást, hogy legyen intézkedés?

Tisztelt Szakértő!

A következő esettel kapcsolatban szeretnék segítséget kérni Öntől:
A napokban történt, hogy városban haladva egy jármű megelőzött, s oly gyorsan tért vissza a sávba elém, hogy elkapta az autóm elejét. A sofőr meg sem akart állni, de kis idő múlva sikerült utolérni. Mivel a helyszínen nem tudott betétlapot adni, címet cseréltünk, és megbeszéltük hogy másnap elhozza nekem a betétlapot. Erre azonban nem került sor, majd miután újabb időpontot egyeztettünk a találkozásra, ismét nem jött el. Ekkor felhívtam, s azt mondta, hogy tanúi vannak, hogy én voltam a hibás, úgyhogy felejtsük el egymást.

A rendőrségen erre azt mondták, hogy így már nem tudnak mit kezdeni a dologgal, s a biztosító sem kecsegtetett semmi jóval.
A kérdésem az lenne, hogy van-e valami lehetőség, hogy a károkozót felelősségre vonják és megtérítse a káromat? Esetleg ha egy kárszakértő látná a két autót, meg-e tudná állapítani a baleset körülményeit, és az eset okozóját?

Segítségét előre is köszönöm!
Tamás
(2002. 03. 19.)

Tisztelt Uram!

A rendelkezésére álló adatok (másik fél neve, telefonszám, rendszám stb.) alapján kérheti rendőrségi eljárás lefolytatását a felelősség megállapítására. Ezenkívül még jogi úton érvényesítheti kárigényét.

Tisztelettel:
Szekeres Mária

(Ezért kell pl. ígérgetés helyett a helyszínen minden esetben rendőri intézkedést kérni, ha másként nem megy, személyi sérülést - rosszullétet - szimulálva, mert akkor viszont muszáj. A szerk.)


Ha valamilyen, biztosítással kapcsolatos kételye, kérdése, problémája van, forduljon a TotalCar és a Allianz Hungária Biztosító Rt. szakértőjéhez. A kérdésekre Szekeres Mária kárrendezési szakértő válaszol. Küldjön egy levelet, melyben röviden összefoglalja esetét, esetleges panaszát. A válaszokat Súg a kárszakértő rovatunkban olvashatják.

A TotálKártérítés jogi csapata segít!

A "Kérdésem van" gombra kattintva Üzenetküldő felületünkre jut, válassza a Kártérítésdoktort a címzettek között. A "Jogi támogatás" gombon keresztül felveheti a kapcsolatot szakértőinkkel. A "Kalkulátor" gomb pedig a TotálKártérítés felületére viszi, ahol részletesen is megismerheti a szolgáltatást.