Bérautó térítés

2002.05.27. 10:14

Tegyük fel jóindulatúan, hogy ez a gurulóköltség (miért is kell így hívni, hogy találgatni kelljen, hogy mi is ez valójában?) arról szól, hogy az én autóm is amortizálódott volna a használat alatt, s most másét amortizáltam.

Tisztelt Szakértő!

Parkolóban szabályosan várakozón autóm (Skoda Octavia 1.6 SLX sok extrával, 1999. 09.) hátulját "elvitte" egy teherautó. A vezető elismerte teljeskörű felelősségét. Ezek után:
1. a biztosító a bérelt gépkocsi díjának csak 70 százalékát fizette ki (két hónapppal később), a többit levonta "gurulóköltség" címén.
2. A szakszerviz véleménye alapján a javítások következtében olyan beavatkozások is sorra kerültek, melyek csökkentik az autó piaci értékét 300 ezer forinttal. A biztosító szemszögéből ugyanez a következő: az autó futásteljesítménye(!) olyan nagy, hogy nem állapítható meg értékcsökkenés.

Az 1. ponthoz nem nagyon kell kommentárt fűzni, a biztosító nyilván ilyen kötelező szerződést kötött ügyfelével, a 30 százalékot majd behajtom a károkozón, bár a "gurulóköltség" így is izzadtságszagúan belterjes: ilyen elmebeteg kifejezést a jog nem ismer. Tegyük fel jóindulatúan, hogy ez a gurulóköltség (miért is kell így hívni, hogy találgatni kelljen, hogy mi is ez valójában?) arról szól, hogy az én autóm is amortizálódott volna a használat alatt, s most másét amortizáltam.
Igen, az én autóm is amortizálódott volna ez alatt a két hét alatt, mialatt autót béreltem, bár biztosan nem ennyit, ráadásul az autóban levő 85 ezer km miatt a 2. pont szerint a biztosító szerint az autón értékcsökkenés már nem tud bekövetkezni. Most akkor hogy is van ez?
Akkor mi ez a gurulóköltség, amortizáció, vagy nem? A biztosító belső költségei engem ugyanis nem nagyon érdekelnek, fizettessék azt ki a károkozóval, ne velem. (más biztosítók egyébként egységesen 20 százalék gurolóköltséget vonnak le)

A 2. pontról: a biztosító műszaki szakértője (aki nem kereskedő, életében még nem adott el autót), kizárólag az autó műszaki vizsgálata és a javítási dokumentumok alapján adta ki az értékcsökkenésre vonatkozó állásfoglalását. Nos ez olyan, mintha valaki, aki a dollár és forint közötti kurrens átváltási rátára kíváncsi lévén bankjegyszakértőhöz vinné el a százforintost és a százdollárost, hátha abból a szakértő majd kiolvassa a piaci értéket. Az autó piaci értékét az határozza meg, hogy azt most a piacon mennyiért lehetne eladni. Ebből az értékcsökkenés úgy határozható meg. Most magyarázzam meg? A biztosító és szakértői nem hülyék, legfeljebb - szerintük - jól felfogott anyagi érdekükből annak tettetik magukat.

Az autó piaci értéke természetesen csökkent, ezt bíróság meg is fogja állapítani, nadehát a biztosítók többek között abból élnek, hogy az ügyfelek nagy része nem perel. Az a kevés aki perel, szinte mind nyer (nyugodtan tiltakozzon kedves szakértő, de hát a tényeknek utána lehet nézni a bíróságokon), de bőven belefér.

Még egyszer összefoglalóan megkérdezném: tud ez az autó értékcsökkenni, vagy nem? Vagy ez mindig és kizárólag a biztosító érdekétől függ? Az én esetemben ugyanis tud is (nagyon is), lásd 1. pont, meg nem is, lásd 2. pont. (Tessék majd elmagyarázni a válaszban, hogy mi az az elementáris különbség a két értékcsökkenés között, kérem!)

Nem számítva arra, hogy ezt a levelet közzéteszik (levelem rövidítéséhez nem járulok hozzá), azért érdeklődéssel várom a válaszát:
Maradok tisztelettel, hűséges olvasójuk:
Széll Győző Árpád
(2001. 03. 18.)

Tisztelt Uram!

A biztosító a szerződés alapján, a Kormányrendeletben és annak a gépjármű-felelősségbiztosítás általános feltételeit tartalmazó Mellékletében foglaltak szerint köteles megtéríteni a gépjármű üzemeltetésével okozott károkat. A Kormányrendelet kitér a károsult kárenyhítési kötelezettségeire is.
A baleset során megsérült gépjármű átlagos javítási időtartamára, indokolt esetben, számla ellenében, megtéríthető az igazolt bérgépkocsi költsége a balesetben részes másik gépjármű üzembentartójának kizárólagos vagy részbeni vétkessége arányában. Ezen költség megtérítése a kárrendezési egység vezetőjének engedélye alapján történhet.
A számla számfejtése során a számla végösszegéből le kell vonni a saját guruló költség címén a megtett kilométerekre számlázott költség 30 százalékát. Ez a 30 százalék egy matematikai átlag eredménye, mely tulajdonképpen a nagy tömegű kárrendezés során alkalmazható. Vitás esetekben ettől a mértéktől el lehet térni, ilyenkor teljes guruló költség számítást kell végezni (a ténylegesen sérült tipusú gépkocsi karbantartási, fenntartási költségeinek figyelembe vételével).
Ön levelében írja, hogy " A szakszerviz véleménye alapján a javítások következtében olyan beavatkozások is sorra kerültek, melyek csökkentik az autó piaci értékét 300 ezer forinttal.". Arra nem tér ki levelében, hogy ez az érték foglal-e magában műszaki értékcsökkenést. Műszaki értékcsökkenés akkor keletkezik, ha a sérült jármű kijavítása után olyan műszaki hiányosságok maradnak, amelyek hátrányosan befolyásolják a jármű
- használhatóságát
- élettartamát
- üzembiztonságát és az
- esztétikai megjelenését.
A gyártó (ill. a képviseletét ellátó vezérképviselet) által előírt és az érdekeltségi körébe tartozó márkaszervizektől megkövetelt javítási eljárások esetén nem következhet be az előzőekben felsorolt paraméterek tekintetében színvonal romlás.
A jármű meghatározott kora felett, szakirodalmi és piaci tapasztalatok alapján indokolatlan értékcsökkenést megállapítani akkor, ha a gépkocsi káridőponti értéke az új értékének 40 százaléka alá csökken. Ez függvénye a tulajdonosok számának, időkorrekciónak, futáskorrekciónak, helyi keresettségnek, stb. Ezt a kort véve alapul, és az adott gépkocsi az átlagos futásteljesítményt ha eléri, szintén nem indokolt forgalmi értékcsökkenést megállapítani. Ezeket a kritikus értékeket amennyiben eléri a gépkocsi a piaci tapasztalatok alapján az értékcsökkenés nem mérvadó (a piacon nem realizálódik).

Tisztelettel:
Szekeres Mária


Ha valamilyen, biztosítással kapcsolatos kételye, kérdése, problémája van, forduljon a TotalCar és a Allianz Hungária Biztosító Rt. szakértőjéhez. A kérdésekre Szekeres Mária kárrendezési szakértő válaszol. Küldjön egy levelet, melyben röviden összefoglalja esetét, esetleges panaszát. A válaszokat Súg a kárszakértő rovatunkban olvashatják.

A TotálKártérítés jogi csapata segít!

A "Kérdésem van" gombra kattintva Üzenetküldő felületünkre jut, válassza a Kártérítésdoktort a címzettek között. A "Jogi támogatás" gombon keresztül felveheti a kapcsolatot szakértőinkkel. A "Kalkulátor" gomb pedig a TotálKártérítés felületére viszi, ahol részletesen is megismerheti a szolgáltatást.