32 % értékcsökkenés 7 hónap alatt?

2002.12.19. 13:39

Önnek gyakorlatilag teljes mértékben igaza van, a biztosító kárszámítása nem lehet korrekt.

Tisztelt Kárszakértő!

2002. januárjában vásároltam egy VV Lupo 3L TDI típusú személygépkocsit. Az autó nyereményautó volt, én a szalonból hoztam el 10 km volt ekkor benne ( így lettem második tulajdonos ). Az autó ekkori új értéke 3.800.000,- Ft volt, én 3.000.000,- Ft-ért vásároltam meg.
2002. júliusában az autót eltulajdonították, majd a nyomozás lezárása után a biztosító társaság szeptemberben közölte, hogy az autó értéke Eurotax szerint 2.500.000,- Ft, ebből jön le a 10% önrész. Hozzá kell tenni, hogy a gépkocsi beszerzési árát közben az importőr 3.200.000,- Ft-ra csökkentette. Mivel az autóból mindössze néhány darab fut az országban, így az Eurotax értékmegállapítást megalpozatlannak gondolom, hiszen az osztrák vagy német Eurotax szerint az autó több, mint 3.100.000,- Ft-ot ér ugyanezen felszereltséggel, km-futással (7000 km) és második tulajdonossal.
A kérdésem az lenne, hogy köteles vagyok-e elfogadni az Eurotax értékelését, illetve mit lehetne tenni annak érdekében, hogy a kár kiszámításakor a kárérték legalább közelítőleg európai magasságban legyen megállapítva?
Hozzáteszem, hogy a második tulajdonos státusz mindössze 100 ezer forintnyi csökkenést jelent, ezek szerint elképzelhető, hogy egy Volkswagen típusú gépkocsi 7 hónaposan az új ár mindössze 68%-át érje?
Segítségét előre is köszönöm.

Üdvözlettel,

Zeher Balázs

Tisztelt Zeher Balázs!

Önnek gyakorlatilag teljes mértékben igaza van, a biztosító kárszámítása nem lehet korrekt.
Ha a jelenleg érvényes 3.200.000 Ft-os új árból számolunk, ez a kárösszeg még akkor is csak 78%-os, ami egy 7 hónapos autó esetében elképzelhetetlen.
A kártérítés összegének végül olyannak kell lennie, hogy abból (persze az önrész kipótlásával) egy ugyanolyan típusú, korú és állapotú autó megvásárolható legyen.
A biztosítók a számítás során figyelembe veszik az autó új árát, az autó korát, a tulajdonosok számát, a futott km-eket (ez az Ön esetében átlagos, de inkább átlag alatti), valamint még egy tényezőt, amely leginkább a piaci keresettséget jelzi. Szinte minden adat objektív, az utolsó tényezőre pedig maximum csak tapasztalatok és irányelvek vonatkoznak, tehát ez szubjektív. Az Ön esetében ennek inkább pozitívnak kellene lennie, és semmiképpen nem lehet negatív, hiszen a Volkswagen közismerten nagyon jól tartja az értékét, és keresett márka.
Javaslom, hogy kérje el a biztosítótól a részletes kárszámítást, amelyben mindezeket meg kell találnia. A kárszámítás átnézése alapján pedig hamar meg lehet állapítani, hogy miért hiányzik pár százezer Ft a végösszegből.

Tisztelettel:
Adorján Zsolt

A TotálKártérítés jogi csapata segít!

A "Kérdésem van" gombra kattintva Üzenetküldő felületünkre jut, válassza a Kártérítésdoktort a címzettek között. A "Jogi támogatás" gombon keresztül felveheti a kapcsolatot szakértőinkkel. A "Kalkulátor" gomb pedig a TotálKártérítés felületére viszi, ahol részletesen is megismerheti a szolgáltatást.