Rejtett javítások

2000.12.06. 11:59

Az autón a napokban keletkezett egy minimális sérülés a j.hátsó ajtón, a vétkes GFB-terhére elindult a javítás. A műhelyből felhívtak bennünket, hogy ugye tudunk róla, hogy az autó javítva volt, mert gittelve van az ajtó és látszik a fényezés is.

Tisztelt Asszonyom ! Sajnos két olyan esettel kapcsolatban kérem a segítségét, ahol - vélhetően - márkakereskedő titkolt el hibákat az általa értékesített új autón.
Az első eset: '99. júliusában vásárolt cégünk egy új Ford Focus Trend 1.6 gépkocsit. Az autón a napokban keletkezett egy minimális sérülés a j.hátsó ajtón, a vétkes GFB-terhére elindult a javítás. A műhelyből felhívtak bennünket, hogy ugye tudunk róla, hogy az autó javítva volt, mert gittelve van az ajtó és látszik a fényezés is. Ez a Ford Petrányitól származik, ahonnan további 4 autót vettünk, bízva a kereskedőben.
A másik: Idén januárban vettünk át egy új Renault Espace 2.0RXT autót a Renault Budakalásznál. Mivel ezt a típust kerestük, azt mondták a kereskedésben, hogy Bécsben van egyetlen ilyen darab és kb. 8-10 nap, mire megérkezik. Ezek után az átvétel december elejétől húzódott egy hónapon át. Ezek csak azért fontosak, mert így utólag lehet, hogy van jelentőségük a problémánk megértésében. Szintén egy minimális horzsolást kapott a b.első sárvédő a napokban, amit nem a fenti kereskedőhöz vittünk javításra. Hasonlóan a Focus-hoz itt is javítás nyomait vélték felfedezni a műhelyben, viszont jóval komolyabbat.

A motortérben, belül a sárvédő felső ívén - csak a bal oldalon - hosszú, kanyargó hegesztési varrat látható. A műanyag elemeket rögzítő csavarokon látszik, hogy nem az eredeti helyükön vannak, az elsőre húzott körvonalak látszódnak. Pénteken elvisszük az Expert Kft-hez, mint független szakértőkhöz és kérünk egy tényszerű szakvéleményt róla. Önt azért kerestem meg ezek ügyében, hogy több szakértő véleményét is meghallgassuk a témával kapcsolatban.

Tisztelettel várom válaszát:
Geda István

Tisztelt Geda István Úr ! Az Ön által leírt probléma ritkán fordul elő, különösen úgy, hogy egymás után kétszer is, ráadásul más-más kereskedőnél. Tudom, hogy ez nem vigasztalja, de reméljük, sikerül panaszát orvosolni. Ebben az ügyben az egyedüli "szerencse", hogy aránylag rövid idő telt el a vásárlás és a korábbi sérülések között, így nagyobb az esélye a kártérítésre. A sérülések alapján a független igazságügyi-műszaki szakértő készít egy szakvéleményt, melyhez lehet, hogy szüksége lesz a kárfelvételi dokumentumokra is. Ez alapján a kereskedőtől kérheti értékcsökkenés címén a kártérítést. Vita esetén a Ptk. szerint kell eljárni. Sajnos ilyen jellegű sérülések általában a szállítással összefüggésben keletkeznek, de ezt az értékesítésnél csökkentő tényezőként figyelembe kellene venni, melyet sok esetben meg is tesznek.

Tisztelettel:

Szekeres Mária


Hungária Biztosító

Ha valamilyen, biztosítással kapcsolatos kételye, kérdése, problémája van, forduljon a TotalCar és a Hungária Biztosító szakértõjéhez. A kérdésekre Szekeres Mária kárrendezési szakértõ válaszol. Küldjön egy levelet, melyben röviden összefoglalja esetét, esetleges panaszát. A válaszokat Súg a kárszakértõ rovatunkban olvashatják.

A TotálKártérítés jogi csapata segít!

A "Kérdésem van" gombra kattintva Üzenetküldő felületünkre jut, válassza a Kártérítésdoktort a címzettek között. A "Jogi támogatás" gombon keresztül felveheti a kapcsolatot szakértőinkkel. A "Kalkulátor" gomb pedig a TotálKártérítés felületére viszi, ahol részletesen is megismerheti a szolgáltatást.