2001.02.06. 11:19

Télies napon, öreg Nissan autómmal - ami később érdekes lesz - neki tolattam egy ugyanolyan típusú, korú Nissan autónak, amilyen az én tulajdonomat képezi. A sérülés nagyon kicsi, elhanyagolhatónak tűnt és volt is. Én kb. 25 éve vezetek, soha semmilyen ütközésem nem volt, illetve az én hibámból nem történt.

Tisztelt Asszonyom!

Nem tudom, hogy mennyire tudom rövidre fogni az esetet, de kérem a véleményét az alábbiakkal kapcsolatban.

Télies napon, öreg Nissan autómmal - ami később érdekes lesz - neki tolattam egy ugyanolyan típusú, korú Nissan autónak, amilyen az én tulajdonomat képezi. A sérülés nagyon kicsi, elhanyagolhatónak tűnt és volt is. Én kb. 25 éve vezetek, soha semmilyen ütközésem nem volt, illetve az én hibámból nem történt. Ezért - utólag négyszemközt a kárszakértő is azt mondta, hogy eléggé finoman kifejezve együgyű vagyok, hogy elismertem a hibát, annyira minimális volt - megvártam a tulajdonost, hogy bevalljam a tettemet. Nem volt papírunk, hogy leírjuk a történteket.
Felajánlottam keressen meg a munkahelyem lerendezzük, ill. elismerem, hogy én követtem el. A bal oldali első sárvédő nyomódott meg, nagyon kis mértékben.
A következő lépés: a biztosító küldött egy levelet, melyben közölte a károsultat, aki név szerint nem egyezett a felvett adatokkal, az összeg 267 eFt, közli a biztosító, hogy kiegyenlíthetem a kárt és akkor nekem úgymond nem számít bele a bonus-malusba.
Elmentem az illetékes biztosítóhoz, ahonnan össze-vissza küldözgettek, sehol sem akartak velem szóba állni. Addig, amíg bedühödtem és írtam egy ajánlott levelet válaszra várva. Megírtam azt is, hogy az ügyfél addig kedves, amíg aláírja a szerződést, utána viszont nem kell vele foglalkozni. Nagy meglepetésemre kaptam egy választ - rövid időn belül - hogy a név (károsult neve) valóban elírás, de az összeg az ennyi. Ha nem értek vele egyet keressem meg az illetékes biztosító kárszakértőjét. Rendben, mondtam kértem időpontot. Nagy meglepetésemre (vittem magammal a történtekről kiállított baleseti lapot) az általunk aláírt baleseti lap nem egyezett meg, mivel utólag elég sok módosítás történt azon, ami a kárszakértőnél volt, képekkel alátámasztva. Mondanom sem kell, hogy az egész autó úgymond fel lett újítva. Teljesen fel voltam háborodva, mondtam, hogy kérem ennek az ügynek a kivizsgálását. A kárszakértő azt mondta, hogy nincs értelme, mert mindegy, hogy én milyen összegű kárt okoztam, nekem úgyis beleszámít a bonus- malusba és különben is nagyon nagy tortúrával jár és személyesen kell a károsulttal szembesülni. Én becsületes ember lévén azt mondtam, igen mindent ki akarok deríteni. Kiderült, hogy itt biztosítási hamisításról van szó. Levették az úgymond általam elkövetett hiba javításának értékét és állítólag a "károsult visszafizette a többletet", ezt két sorban közölte velem a biztosító.
Még egy szám: a NISSAN autóm értéke 180-200 eFt. (1983-as kiadás) A károsult autója, típusban, márkában, korban ugyanilyen autó, csak a színe más, lehet, hogy fel sem tűnt volna, ha nem egyeznek meg ezek a dolgok.
Kérdésem, hogy ilyen esetben miért nem büntetik meg a biztosítási csalót, miért elég, ha csak a többlet költséget fizette vissza, ha visszafizette?
ui: A szerviz, a kárszakértő is benne volt a dologban, mivel előttem telefonált ez ügyben a kárszakértő a szervizzel és a beszélgetésből kiderült, hogy ez nem az első eset volt. Miért lehet ezt büntetlenül megtenni? Ezért kell a biztosítási díjakat felemelni, ilyen esetek miatt? Miért a becsületes embernek el vinnie a balhét?

Üdvözlettel: Vadas Ibolya

Tisztelt Vadas Ibolya !

Az Ön által felvetett probléma sajnos előfordul, ill. előfordulhat. A biztosító társaságok igyekeznek az ilyen jellegű ügyeket kiszűrni, ezért különböző ellenőrzési pontokat építenek be a munkafolyamatba. Abban az esetben, ha biztosítási csalás gyanúja felmerül, akkor ezt kivizsgálják, a jogtalanul kifizetett kártérítési összeget visszakövetelik és megteszik a szükséges, hivatalos lépéseket (a munkatárssal és az "ügyfél"-el szemben ).
Az ilyen esetek kiderítéséhez elengedhetetlen a biztosítottak közreműködése is.

Tisztelettel:

Szekeres Mária


Hungária Biztosító

Ha valamilyen, biztosítással kapcsolatos kételye, kérdése, problémája van, forduljon a TotalCar és a Hungária Biztosító szakértõjéhez. A kérdésekre Szekeres Mária kárrendezési szakértõ válaszol. Küldjön egy levelet, melyben röviden összefoglalja esetét, esetleges panaszát. A válaszokat Súg a kárszakértõ rovatunkban olvashatják.

A TotálKártérítés jogi csapata segít!

A "Kérdésem van" gombra kattintva Üzenetküldő felületünkre jut, válassza a Kártérítésdoktort a címzettek között. A "Jogi támogatás" gombon keresztül felveheti a kapcsolatot szakértőinkkel. A "Kalkulátor" gomb pedig a TotálKártérítés felületére viszi, ahol részletesen is megismerheti a szolgáltatást.