2001.08.05. 09:46

A vezető valószínűleg nem húzta be a kéziféket, és a teherautó lassan megindult lefelé, vezető nélkül. Nekem végighúzta, és kissé behorpasztotta a baloldali ajtókat, és az első sárvédőt, valamit letörte a bal tükröt. Ezután egy másik kocsinak is nekiment, de azt majdnem totálkárosra törte.

Tisztelt Kárszakértő!

A 3 héttel ezelőtti eset rövid története: az autóm szabályosan parkolt egy lejtős utcában. Feljebb az úttest közepén állt egy IFA, amiről rakodtak. A vezető valószínüleg nem húzta be a kéziféket, és a teherautó lassan megindult lefelé, vezető nélkül. Nekem végighúzta (plusz kissé behorpasztotta) a baloldali ajtókat, és az első sárvédőt, valamit letörte a bal tükröt. Ezután egy másik kocsinak is nekiment, de azt majdnem totálkárosra törte. Az ablakból _szemtanúja_ voltam az esetnek!

Kitöltöttük a kék-sárgát, ezen elismerte az IFÁs a felelősséget. Neki az Argosznál volt a kötelezője.
Elvittem a kocsit a márkaszervizbe, ők kihívták az Argosz kárfelmérőjét. A kárt felmérték (kb. 150 ezer forint), és közölték, hogy majd felhívnak. Szerintük nekem a pénzzel nem is kell törődnöm, bízzam meg a szervizt a javítással, ők pedig egymás közt rendezik a költséget (mármint a szerviz és az Argosz). Ez múlt pénteken volt.
Ma (kedden) kaptam levelet az Argosztól:

"Tisztelt XXX úr!
Az Argosz biztosítónál a fenti kárszám alatt nyilvántartott kárügyben a következő tájékoztatást nyújtjuk:
A kárleírások szerint a kár bekövetkezésének oka a károkozó gépjármű üzemeltetési körén kívül keletkezett ok, melyre a 171/2000(X.13.) Korm.Rendelet alapján kötött felelősségbiztosítás nem nyújt fedezetet.
Ennek értelmében az XXX-XXX frsz-u jármű felelősségbiztosítása terhére az Ön kárigényét megtéríteni nem áll módunkban."

Ön szerint mit tehetek annak érdekében, hogy a jogos követelésemet érvényesítsem?

Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel, K. Péter, Bp.
(2001. 07. 17.)

Tisztelt Uram !

Mint előző levelére írt válaszomban szerepel, az ilyen esetek megítélése a biztosítók és a bíróságok gyakorlatában nem egységes. Ettől függetlenül a Ptk. 339.§.(1) bek. alapján aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Így Önnek mindenféleképpen jár a kártérítés. Ez alapján Ön a kártérítési igényét közvetlenül a károkozóval (az IFA tulajdonosával) szemben is érvényesítheti. Tehát azt javaslom, hogy a felelősség elismerésének birtokában keresse meg a károkozót, s kérje az okozott kár megtérítését.
Elképzelhető, hogy ez a kártérítés csak jogi úton fog realizálódni.

Tisztelettel:
Szekeres Mária


Tisztelt Kárszakértő!

A probléma röviden:
Olaszországban koccantunk, az autót én vezettem, de a kocsi nem az enyém. Casco nem volt rajta, a tulajdonos barátommal megfeleztük a saját javítási költséget. Csakhogy kiderült, a tulaj elfelejtett (?!) kötelezőt kötni az autóra, így nem tudom, mi ilyenkor a teendő.
1. a másik, olasz autóban keletkezett kárt a tulaj fizeti, hiszen úgy vélem, ami kötelező, az kötelező, ő baja, hogy nem kötött, attól hogy átengedi a volánt, a felelősség még az övé. Nem is értem, hogyan lehet kötelező nélkül autót tartani.
2. a károkozó fizeti a kárt?

Egyáltalán: a volán átengedésével ki felel a károkért? A tulaj vagy a vezető?
A vezetőt érheti-e valamilyen hátrány? Például biztosítói visszaminősítés, rendőrségi pontozás.

Válaszát előre is köszönöm: Balázs

Tisztelt Uram !

A kormányrendelet értelmében minden magyarországi telephelyű gépjármű üzembentartója köteles felelősségbiztosítást kötni a gépjármű üzemeltetése során okozott károk fedezetére. Üzembentartónak minősül a gépjármű tulajdonosa, vagy az okiratba bejegyzett üzembentartó. Tehát a kötelező felelősségbiztosítás meglétéért az Önök esetében a tulajdonos felel. A biztosítatlan gépjárművel okozott károkért szintén ő felelős, függetlenül attól, hogy ki vezette a gépkocsit. A kifizetett kártérítési összeg megtérítését (visszafizetését) követelheti a biztosító vagy a Kártalanítási számla kezelője bizonyos esetekben a gépjármű vezetőjétől is, ilyen pl. az üzembentartó engedélye nélkül vezették az autót, vagy az ittas vezetés.
Természetesen a vezető is felel a bekövetkezett kárért, de ez a biztosítással nincs összefüggésben, ez polgári ügy.
A biztosítások tekintetében a tulajdonos bonus-malus besorolását érinti a károkozás és nem a vezetőét. Jelen esetben erről nincs szó, mert nincs biztosítás sem. A rendőrségi pontozás pedig - tudtommal - a vezetőt érinti.

Tisztelettel:
Szekeres Mária


Ha valamilyen, biztosítással kapcsolatos kételye, kérdése, problémája van, forduljon a TotalCar és a Hungária Biztosító szakértőjéhez. A kérdésekre Szekeres Mária kárrendezési szakértő válaszol. Küldjön egy levelet, melyben röviden összefoglalja esetét, esetleges panaszát. A válaszokat Súg a kárszakértő rovatunkban olvashatják.

A TotálKártérítés jogi csapata segít!

A "Kérdésem van" gombra kattintva Üzenetküldő felületünkre jut, válassza a Kártérítésdoktort a címzettek között. A "Jogi támogatás" gombon keresztül felveheti a kapcsolatot szakértőinkkel. A "Kalkulátor" gomb pedig a TotálKártérítés felületére viszi, ahol részletesen is megismerheti a szolgáltatást.