2011.10.30. 06:36

Tisztelt Horváth László! 3 hete a parkoló autómnak nekigurult egy Daewoo szgk, mert a tulajdonosa kézifék nélkül üresben hagyta az autót, mikor kiszállt belőle. Elindult az autótól, de mire visszanézett az már elindult és az enyémnek ütközött. Betétlapokat kitöltöttük, kárszakértő pár napon ki is jött, következő héten kaptam egy levelet a biztosítótól hogy 119e Ft szla. nélküli kárösszeget állapítottak meg, de addig nem kerül kifizetés, amíg az okozói nyilatkozat be nem érkezik hozzájuk. Mai nap folyamán beszéltem velük, megkapták a nyilatkozatot, de sajnálják, mégsem fizetnek, mert nem járó motorú autó okozta a balesetet, hanem a tulajdonos hanyagsága miatt történt meg az eset. Kérdésem az lenne hogy ilyen esetben mit lehet tenni? Egyáltalán miért az okozói nyilatkozattól tették függővé a kifizetést, ha maga a kárügy ettől függetlenül elmondásuk szerint nem az ő saruk? Ilyen esetben valóban nem kötelességük fizetni?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel, K. Sándor

Tisztelt K.Sándor!
A gépjármű kötelező felelősségbiztosítás alapján üzemkörön kívüli károkozásnak számít a bekövetkezett baleset, mert nem veszélyes üzemként, járó motorral menet közben történt a károkozás. A tulajdonos felelőssége mindenképpen fennáll mert kresz szabályt szegett, nem gondoskodott a gépjármű elhagyása előtt annak biztonságos rögzítéséről.
Üdvözlettel:
Horváth László

A TotálKártérítés jogi csapata segít!

A "Kérdésem van" gombra kattintva Üzenetküldő felületünkre jut, válassza a Kártérítésdoktort a címzettek között. A "Jogi támogatás" gombon keresztül felveheti a kapcsolatot szakértőinkkel. A "Kalkulátor" gomb pedig a TotálKártérítés felületére viszi, ahol részletesen is megismerheti a szolgáltatást.