Ki szemlézze az autót?

Tisztelt Totalcar! Magyar állampolgárként Ausztriában dolgozom, lakom, és itt is élek. Természetesen az autóm is osztrák rendszámot visel. Magyarországi látogatásom alkalmával, egy kórház előtt parkoltam. Autós társam szeretett volna mellém parkolni, de sajnos a bal elejével némi festéket lehúzott az én autóm jobb hátuljárol. (hátsó sárvédőperem) Természetesen a baleseti bejelentő kitöltése után bementem a károkozó biztosítójához (Posta), ahol azt az infót kaptam, hogy mivel az autó osztrák, Ausztriában fog szemlézni a saját biztosítóm, aztán majd a két biztosító egymással lerendezi. Ausztriában bementem a saját biztosítómhoz (Allianz), ahol pedig azt mondták, hogy a károkozó biztosítójának kell szemlézni, és fizetni is! Tehát Magyarországon. Most akkor hogy is van ez?

Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel: Ágoston Tivadar.

Tisztelt Érdeklődő!

Levelében leírtakra válaszolva az alábbiakról szeretném tájékoztatni.Az érvényben lévő zöldkártya egyezmény értelmében mindkét biztosítótársaságnak el kell fogadnia az Ön bejelentését és megszemlézni a gépjárművet. Mivel azonban a baleset magyarországon történt ezért a káresemény rendezése is a magyar jogrend szerint történik.Az egyszerűbb ügyintézés végett vegye fel a kapcsolatot a Posta Biztosító Zrt.-vel a gépjármű szemléje és a bejelentés megtétele céljából. Az interneten is megteheti a biztosító honlapján található kárrendezés menüpontból indulva.

Üdvözlettel:

Horváth László pba.hu

A fenti tanács első megjelenésének időpontja 2012. január 28., 08:35, ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt már nem időszerű, vagy téves. A tanácsok pontosságáért és hasznosságáért szerkesztőségünk mindent megtesz, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.

Kommentek

  • 2012.01.28 09:52:32isti77

    Magyarul egyik biztosító sem ismeri a jogszabályt, mert mind a kettő elhajtotta a károsultat, holott mind a kettőnek el kellett volna fogadnia, ha hozzá fordul a szemlézésért.
    Nahát, ezek szerint Ausztriában sem zöldebb...? Ők sem csak javasolták, hogy az egyszerűbb ügymenet érdekében intézze inkább a Postával, hanem simán elutasították.

  • 2012.01.28 10:00:24Suzuking

    De zöldebb, mert ott az mondták, itthon kell szemlézni.
    Mi köze az Allinaz biztosítónak más országban, más biztosítottnál okozott kárhoz? Semmi.
    A Posta biztosítónak kellett volna felvenni a kárt és szemlézni, mert az ő ügyfelük okozott kárt másnak.
    Tök egyértelmű, csak hagyja magát mindenki elhajtani.
    A másik fél meg tanuljon meg vezetni ... Nem ördöngősség a parkolás ami meg meg nem megy, ne eröltessük ...

  • 2012.01.28 10:59:40midnignt se - kitiltotta az ommm

    isti77

    "Magyarul egyik biztosító sem ismeri a jogszabályt, mert mind a kettő elhajtotta a károsultat, holott mind a kettőnek el kellett volna fogadnia, ha hozzá fordul a szemlézésért."

    - nem akarjak ismerni, ugye ugy ertetted. Koltseg gyogyszerre a munka nelkul szerzett milliardjaikat.

  • 2012.01.28 11:21:06wannabe_biker

    Posta biztosító = MÁV ÁBE. én szóltam. január vége van és még nem küldtek semmit.

  • 2012.01.28 11:21:19CoIie

    A konkrét biztosítóról..
    Az évvégi biztosító váltást követően a Posta Biztosító 3, - azaz három -, e-mail váltás, szerződés megléte, stb. ellenére is képtelen kiküldeni a KGFB befizetési csekket. Csak értetlenkednek, hogy adjam meg az azonosítóm, miközben minden levélben benn volt, kompletten maga a szerződés, minden adatával, azonosítóval!! Most már a felügyelet is kapott a levelemből, de a Posta Biztosító sz@rik az egészre...

    Kérdezem vajon ez egy profi társaság, vagy olyan mint pl. a megboldogult MÁV volt??

  • 2012.01.28 11:36:29Gab X

    Konkrétan volt ilyen esetem
    Nekem akkor azt mondták hogy mindkét biztosítónál lehet szemléztetni, de csak az egyiknél! Ugyanis ha mindkettő biztosítónál felveteted a kárt, akkor bizt.csalás (gondolom amennyiben meg is kapod mindkét helyről a lóvét, bár ezt nehezem tudom elképzelni h ne kommunikálnák le).

    Én a kinti biztosítómnál vetettem fel a kárt és ők "hajtották" be a pénzt a magyar biztosítótól.
    Kb. 6hónapos átfutása volt.

  • 2012.01.28 11:38:55prérikutya

    Nekem egyszer Budapesten történt kátyúkár az autóval. Mivel főúton történt, ezért a főváros erre jogosult hivatalával vettem fel a kapcsolatot. Kértek, hogy menjek el az Allianzhoz és szemléztessem le az autót.

    Mivel Eger közelében élek, ezért felkerestem az egri Allianz kirendeltséget (vagy hogy is hívják), ahol közölték, hogy nem kötelességük felvenni a kárt, de szívességből megteszik...

    Na ezen vakargattam ám a fejemet.:-)

  • 2012.01.28 14:13:42corpus alienum

    Nyáron meghúzták az öregemék autóját. Allianzhoz mindenki be, kár elismer, károkozó is, károsult is allianzos, vegyék fel a kárbejelentést. Nem úgy van az, jelentsük be interneten.

    Öt kétlábú ücsörgött az irodában, ahhoz, hogy elzavarják az embert a fenébe, egy is elég lett volna.

  • 2012.01.28 14:23:57Hurrá Torpedó

    Tesóm külföldön balesetezett. A károkozó külföldi volt. A törött kocsit aznap hazahozattuk MO-ra. A károkozó biztosítójának magyar partnerbiztosítójától jött a szemléző magyarországon. (Ez nem a külföldi autós biztosítója volt, és nem is a tesómé, hanem egy harmadik). Mindkét résztvevő biztosító elfogadta a kárszakértő véleményét. Az összeget mi nem fogadtuk el, fellebeztünk. Újraszakértették, magasabb áradt mondtak, ami már jó volt. Fizettek.

    Egy baj volt csak, méghozzá a lassú ügyintézés. kb 2 hónap múlva lett csak pénz, a kocsi meg GTK volt, menni nem lehetett vele, így addig bringázás volt.

  • 2012.01.28 14:57:22Gab X

    prérikutya
    nekem is egyszer kellett szívességi kárfelvételt kérnem
    belém jöttek, a károkozónak viszont nem volt biztosítása
    mivel nem volt biztosítása, saját biztosítómnál kellett kérnem ezt a szívességi kárfelmérést
    hiába ismerte el a felelősséget a baleseti bejelentőn, illetve egy saját maga által írt elismervényt is írattam vele, ez az ügy is 6 hónapig tartott

  • 2012.01.28 17:19:42papa33

    Ezért a pénzért a saját biztosítómtól nem elvárnám hogy rendezzen mindent?

  • 2012.01.28 17:19:50ando1888

    A Posta Biztosító egy tetű. Én se kapom a szerződést.

  • 2012.01.28 20:08:32► Hárslevelű™

    Az Allianz is tetű, lám Ausztriában is.
    Ott sem kolbászból van a kerítés.
    Talán a saját ügyfelük megérhetett volna nekik annyit, hogy a kárügyintézést lefolytassák.

  • 2012.01.28 20:39:11Opel P1

    a jóisten mentsen meg a Posta Biztosítótól...

  • 2012.01.28 22:56:17Alternatív

    Nekem volt ügyem postás biztosítottal. Hülye dolog volt, hogy a postára kellett bevinni a kárbejelentőt, amit a postáskisasszony elfaxolt valahova, ezen kívül nem is tudott semmit semmiről. Aztán felhívott a kárszakértő, egy parkolóban találkoztunk. A többit a szerviz intézte, végülis elrendeződött a dolog baj nélkül. Csak fura...

  • 2012.01.29 07:52:25tede

    Opel P1
    Én a Postánál vagyok és semmi bajom velük. Küldték a csekket, jók az áraik és simán beszámították a kedvezményeimet, nem kellett velük cirkuszolni.

  • 2012.01.29 19:56:01V12 Power

    Posta, KÖBE, Waberers, MÁV. Ez egy halmaz.

  • 2012.01.29 22:59:18csintapala

    corpus alienum:
    "Nyáron meghúzták az öregemék autóját. Allianzhoz mindenki be, kár elismer, károkozó is, károsult is allianzos, vegyék fel a kárbejelentést. Nem úgy van az, jelentsük be interneten."

    Amikor előző év végén biztosítót váltottatok, akkor a párezer Ft spórolás mellett a feltételeket is el kellett volna olvasni. Allianznál volt olyan olcsósító EGFB opció, ami azzal jár, hogy csak interneten jelentheted be a káreseményt.

  • 2012.01.30 00:15:12jaqi

    csintapala
    Az a pár ezer Ft konkrétan 30%

  • 2012.01.30 08:56:10zs982

    Először is a Posta biztosító nem egyesület, tehát nem lehet ua mint a MÁV v. KÖBE. Másodszor, ha felemelted volna a hátsódat a számítógéped elől és bemész a legközelebbi postára, ami kb. 500 méteren belül van és megkötöd az ügyintézőnél már régen a kezedbe lenne a szerződésed és a csekked is be lenne fizetve és még lehet hogy 1 munkahely megmentésében is segítenél egy kicsit!!!

  • 2012.01.30 13:33:57Abfangjaeger

    zs982: apró kis érdekesség: internetes kötésnél akár 20% kedvezményt is kaphat az ember. Némelyik cég elektronikus kommunikációra ad még 25% kedvezményt. Én ezek miatt nem erőltetem a személyes ügyintézést.
    Bár az is lehet, hogy normális cégnél vagyok. :D

  • 2012.01.30 20:12:56csintapala

    jaqi:

    "Az a pár ezer Ft konkrétan 30%"

    Annál jobb. Tehát ha 30% kedvezményért cserébe szerződésben vállalta, hogy a káreseményeket és egyéb ügyeit interneten keresztül intézi a biztosítóval, akkor miért is problémázik azon, hogy ezt el is várják tőle?

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Biztosításdoktor Biztosításdoktor

hirdetés

KeresésKeresés

IndapassIndapass