Cserbenhagyás: kötelező a szívás?

2012.08.13. 14:30

Tisztelt Biztosítódoktor!

Tavaly novemberben éjszaka piros lámpánál várakozva belém hajtott egy autó, majd pedig elmenekült a helyszínről. Az autóra emlékeztem és tanúm is volt, aki látta. Megtörtént a helyszínelés, majd pedig az autómat a saját biztosítóm méltányossági kárfelmérése után egy általuk is akkreditált műhelyben a javítást elvégezték, amit ki is fizettem (375 000+áfa).

Az ügyben nyomozás indult, volt rendszám, autó, és személyleírás a tanúm részéről. Meg is van a tettes, akinek van más hasonló ügye is. A tettes viszont tagad, először még azt is hogy az ő autója lehetett, majd most már ott tartunk, hogy az ő autója lehetett, de azt ellopta valami rosszakarója akkor és ő is törötten talált rá. A rendőrségi nyomozásból kiderül, hogy az alibije nem áll meg, és a vizsgáló tiszt szerint is biztos, hogy ő lehetett, a tanúm képről felismerte, de 100%-ig nem merte mondani.

A gondom!?, hogy a rendőrség az ügyet azzal zárta, hogy megalapozott gyanúval az ügyészségnek vádemelési javaslatra küldte az ügyet. Tehát nekem nincs jogerős végzésem, a másik autónak nem is volt kötelezője. Kérdésem, hogy Mabisznak vagy a kötelező biztosítómnak kötelessége-e kifizetni a károm? (Mindig időben minden biztosítást befizettem, és a biztosító akkori utasításai alapján jártam el) Hogy induljak tovább, hogy végre megkaphassam a pénzemet? Van-e valami mód/lehetőség a nem anyagi károkat (kellett taxizni, kölcsönautó, bkv bérlet stb.).

Tisztelt Érdeklődő!

Hivatkozással levelére, küldje meg az Ön biztosítója a teljes kárrendezési dokumentációt a rendörségtől kapott tájékoztatással, ill. a tanúvallomásokkal együtt a MABISZ részére illetékességből, mivel rendszámmal rendelkező biztosítatlan gépjármű okozta a balesetet. Mivel a kárrendezési eljárás a vádemelés és bírósági tárgyalás következtében elhúzódik, késedelmi kamat igényt jelenthet be írásban a baleset napjától a kifizetés napjáig. Amennyiben a káresemény folytán járulékos kárai keletkeztek, ezekről is tájékoztassa a biztosítót.

Üdvözlettel:

Horváth László pba.hu

A TotálKártérítés jogi csapata segít!

A "Kérdésem van" gombra kattintva Üzenetküldő felületünkre jut, válassza a Kártérítésdoktort a címzettek között. A "Jogi támogatás" gombon keresztül felveheti a kapcsolatot szakértőinkkel. A "Kalkulátor" gomb pedig a TotálKártérítés felületére viszi, ahol részletesen is megismerheti a szolgáltatást.