Kitolatott elém, nem ismeri el

2013.01.08. 10:09

Biztosításdoktor!

A napokban történt velem,hogy egy kereszkeződésben pirosat kaptam,majd amikor zöldre váltott szabályosan balra nagyívben kanyarodtam. Kettes sebességfokozatban körübelöl 2100-as fordulatnál éppen készültem a harmadik fokozatot kapcsolni, amikor egy hölgy irányjelzés nélkül kitolatott elém. Én ebben a pillanatban vészfékeztem,megcsúszott az autó,és belémentem. Az én sebességem körübelül 30-35Km/h volt. Mikor kiszálltam az autóbol a hölgy nem ismerte el a felelősségét,nem akart rendőrt hívni csak azt hajtogatta hogy jöttem vagy 70-80-al, ő már egyes fokozatban volt. Én erre azonnal rácáfoltam,ugyanis ha az autója egyes fokozatban lett volna, akkor már a tolatásjelző lámpája nem ég.

Azóta elvittem szakemberhez az autót,megmondták hogy az autó nem mehetett 80-al neki az álló járműnek,ugyanis akkor a hűtőm és a homlokfalam is eléggé megsérült volna, nem beszélve hogy a futóművem is átrendeződött volna. A kiérkező rendőrök egyértelműen mellém álltak mivel a KRESZ szabály is azt ír ja elő hogy a hölgynek kellett volna meggyőződni arról hogy a kitolató manőverével nem veszélyeztet-e senkit. Ennek ellenére nem ismerte el. Az autómat gazdasági totálkárra vették fel, mivel a javíttatása közel 200ezer ft,és az autó piaci ára 350-400 között van. Ön szakmai szemmel mit gondol, hogyan fog ez a történet befejeződni?

Várom válaszát.

Üdv. Gábor

Tisztelt Érdeklődő!

A leírtak alapján a baleset bekövetkezéséért a felelősség egyértelműen a kitolató hölgyet terheli, mert a forgalomba való bekapcsolódás előtt mindig meg kell győződni arról, hogy a már közlekedő gépjárműveket nem veszélyeztetjük az elindulással.

A rendőrségi helyszínelés alapján készülő jegyzőkönyv, valamint rendőrségi határozat alapján a jogalap egyértelmű lesz és az okozó gépjármű biztosítása alapján a káresemény rendezésre kerül.

Üdvözlettel:

Horváth László www.pba.hu

A TotálKártérítés jogi csapata segít!

A "Kérdésem van" gombra kattintva Üzenetküldő felületünkre jut, válassza a Kártérítésdoktort a címzettek között. A "Jogi támogatás" gombon keresztül felveheti a kapcsolatot szakértőinkkel. A "Kalkulátor" gomb pedig a TotálKártérítés felületére viszi, ahol részletesen is megismerheti a szolgáltatást.