Nagy zene a Passatba

2011.01.12. 14:41

A problémám az lenne, hogy van egy Pasatom, amibe nem nagy, de az átlagnál nagyobb zenét építettem. A hangszórókat cseréltük JBL hangszórókra, külön magassal, a fej egy Pioneer DEH2200-as és van hozzá egy erősítő, ami hajtja az elejét és egy Mongoose mélyet. A bajom az, hogy nem szól úgy, ahogy elvárnám ennyi pénzért. Ha rádiót vagy USB-én keresztül hallgatok zenét, akkor nincs elég magas benne. Néha, egy pár CD-vel pedig olyan hangot ad ki hogy feláll a szőr a karomon. Mi lehet a baj, mert ha rosszul lenne kötve valami, akkor mindig rosszul szólna. A fej ennyire gyenge rádióval és USB-vel lenne és rádiót kellene cserélnem? A szerelés szerintem hozzáértő autóvillamosságis csinálta, abban megbíznék.

Látatlanban, azaz meghallgatás nélkül nehéz a válasz, de azt hiszem, sejtem a probléma okát.

Mivel gyakori a vélt probléma, ezért kicsit hosszabban válaszolok.
Tízen évvel ezelőtt megjelent az MP3 és vele kezdetét vette a tömörítés kora. Akkor nagy szükség volt rá, hiszen az adathordozók kis kapacitásúak voltak, az Internet pedig olyan lassú, mintha a postás hordta volna flopin, és percdíjat fizettünk érte. Minél kisebb adatot kellet készíteni az eredeti hanganyagból, hogy kezelhető legyen. Elkezdtünk MP3-akat letölteni a Netről és belepasszírozni a hordozható lejátszónkba, ami 128MB kapacitású volt. Lényeges, hogy a hordozható lejátszóba, hiszen a tömörítés okozta minőségromlás a fülhallgató amúgy is gyenge átviteli karakterisztikája miatt ott nem volt annyira zavaró. De akkor még otthon és az autóban eredeti (vagy másolt) audio CD lemezeket hallgattunk igen jó minőségben, a zene élvezetéért.

Aztán terjedt az MP3, mivel könnyen kezelhető volt és sokszor ingyen letölthető. A rádió stúdiók is elkezdték lecserélni zenei gyűjteményüket könnyen kezelhető és tárolható MP3 adatbázisra. Mi meg egyre több minőségileg gyenge zenét hallgattunk, mindaddig, míg szinte teljesen elfelejtettük az eredeti, minőségi hangzást!

Otthon a HiFi tornyok szép lassan lecserélődtek házimozi rendszerekre, amik élvezetesen ijesztően jó hatást keltettek a film nézése közben, de minden minőségi követelményt nélkülözve szörnyű hangot adtak és adnak ki audio CD lejátszás ürügyén.

Ez idő alatt felnőtt egy nemzedék, hiszen a hat éves gyerek, aki még látta a fatert zenét hallgatni a nappaliban, ma már tizenhat éves és sok közülük soha nem ült le két jó hangfal elé és hallgatott meg egy felvételt CD-ről vagy bakelitről egy komoly rendszeren. Ők nem ismerik a zenehallgatás élményét, azaz a hangzás élményét, hiszen eddig csak manipulált felvételeket hallgattak.

Szerintem a problémád valahol a hosszúra nyúlt bevezetőmben rejtőzik. Ritkaság, amikor a rádióban nem tömörített forrású zene szólal meg és élvezhetnénk a rádió átviteli sávjának minden Hertzét. Az USB-vel szintén ez a helyzet. Nem tömörítés mentes hangot tárolsz rajta, hanem valami veszteséges állományt. A CD lejátszód viszont megfelelő CD behelyezése esetén azt adja ki, amit a CD-re felvettek. Amikor egy jó minőségű lemez megszólal természetes, hogy megborzong az ember, hiszen ezért tanultak zenélni a felvételen szereplő emberek. A tömörítés során, azért, hogy a zeneszám kisebb legyen, mindenféle ördögi trükkel csökkentik az adatállományt. Ez a végeredmény a nyereséghez képest nagyon jó, de természetes, hogy veszítünk a hang minőségéből is. Kevesebb, azaz rondább magas hangot kapunk, elveszítjük a hangszerek elkülöníthetőségét, összeomlik a hangkép, mosott, fátyolos mélyhang keletkezik, mintha függöny mögül szólna a zene.

Én nem támadom az MP3-at, hiszen nekem is van egy komolyabb gyűjteményem, de kezeljünk mindent a maga helyén. Az MP3 könnyen használható és kifejezetten alkalmas hordozható lejátszókba, otthon háttérzenének… De, amikor zenehallgatás a cél, azaz a teljes odafigyelés, akkor elő kell venni az audio CD-t vagy idősebbeknek a bakelit lemezt és leülni elé, hogy a felvétel minden időpillanatát élvezhessük. Egyszer mindenkinek ki kell próbálni és hallani kell, hogy a magas hang nem egy csattanás, hanem egy finom rezdülés és a mélyhang nem egy hangos búgás, hanem kellemes mindent körülölelő hullám. Tapasztalni kell, hogy a zene nem csak hang, hanem tere van. Mélysége, szélessége, magassága, mint élőben a színpadon.

Mindent a helyén kell kezelni. Az USB bemenetedre kötött eszközről ne várj szép hangot, ahogy a rádió is korlátozott hangzást biztosít. Ha minőséget szeretnél, akkor még mindig a CD a megoldás, vagy egy olyan hordozható lejátszó, mint pl. az iPod, amire tömörítés mentesen is fel tudsz tenni zenét. Lehet, hogy egyéb baja van a rendszerednek, de lehet, hogy csak olyat vársz el tőle, amit nem tud, mert nem kell tudnia.