Hatásos nyestriasztót

2013.05.29. 11:10

Tisztelt Kutyudoki!

A leghatásosabb védelmet keresem nyest ellen, ami folyamatosan átsétálgat esténként az autómon. Szerencsére eddig még semmit sem rágott szét a motortérben, és nem is szeretném ezért érdeklődöm Önnél.

Megtisztelő válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Érdeklődő!

Mi elektromos nyestriasztót szerelünk, ami a visszajelzések szerint jól működik, de meg kell jegyezni, hogy az állatok egy idő után hozzászokhatnak a hanghoz. Alapból vészhelyzetet érez ettől a magas frekvenciától az állat, de mivel állandó a hang, némely egyed rájön, hogy ez csak helyi adottság. Léteznek változó hangú eszközök, de léteznek olyan kemikáliák, amiknek az illatanyaga űzi el a betolakodót. Igazi százszázalékos megoldás nincs, de érdemes első lépcsőben az elektromos riasztóval próbálkozni. Ennek az eszköznek csak 12V kell a működéséhez, nagyon kevés az energia igénye, így nem kell az akkumulátor lemerülésétől félni. Magas frekvencián szólal meg, amit mi emberek nem hallunk, minket ezért nem zavar.

Üdvözlettel, Kütyüdoki - www.duett.hu