Párásodik a VW Touran

2017.01.25. 13:19

Tisztelt Kütyüdoktor!

Pár perc alatt bepárásodik a szélvédő, először a két hátsó, ezalatt elől is és az első szélvédő is, éppen csak kicsit lehet kilátni. 2006-os VW Touran, 1,6 benzin, garázsból (9-10°C-ból) indulva rögtön 3-4-esre kapcsolva a levegő befúvót, 5 perc üzemi hőmérsékletre melegedett víznél, tehát forró 26°C-os levegőt fújva sem szárítja le a párát. Ködös vagy fagyos időben szabályosan csorog a víz a szélvédőn, oldalt pedig ráfagy az ablakra. A pollenszűrő ki lett cserélve, a jelenség maradt.

Beszéltem sokakkal, több kérdés is felvetődött:

- Esetleg a belső levegő keringtető kapcsolója rossz, illetve kapcsol, de valahol a rendszerben nem nyit/zár valami kis motor vagy annak a tengelye rossz, továbbra is a belső levegőt keringteti. Lehúzott ablakkal próbáltam, de akkor sem javult a helyzet.

- Klímával lefújatni is próbáltam, de semmit nem ért. Egy ismerősöm mondta, hogy fölösleges is, mert 5°C alatt úgy sem kapcsol be a klíma.

- Speciális VW bemérő műszeres szerelőhöz irányítottak, de a szalon árak elriasztanak.

- Olyan mintha már párás levegőt fújna be. De járó motorral, ha kiszállunk akkor nem párásodik, csak ha bent ülünk az autóban.

- Nem fogy a hűtővíz sem, és különösebb szaggal sem jár a jelenség.

- Esetleg nem nyitna ki a szellőző lamella hátul? Ez nagy munka, mert a hátsó löklapot kell leszedni hozzá. Egy helyen mondták, hogy lehet annak a nyitása is motoros, és nem reagál. Máshol csak azt mondták gumi lebeny van, annak működnie kéne, mert amikor becsapjuk az ajtót ott megy ki a levegő.

Tehát a sok információ ellenére keresem továbbra is a megoldást. Lehetséges, hogy egy sajátos "VW agyszülemény" visszajelző mikorkapcsoló romlott el vagy egyszerű problémából adódott a helyzet. Tavaly előtt vettem az autót használtan, nem volt vele gond télen sem. Múlt decemberi hideg beálltával jelentkezett a probléma. Kérem, ha hallott/látott már ilyet segítsen kideríteni, mi lehet az oka.

Köszönettel: Lenovics Zoltán

A lecsapódás azt jelzi, hogy az autó belső tere telített nedvességgel. Inkább arra gyanakodnék, hogy az autó beázik. Ellenőrizze, hogy a szőnyeg alatt, vagy a csomagtérben nem talál-e vizet. Az a páramennyiség, amit egy-négy ember bevisz autóba, csak rövid ideig tartó párát okoz, amit az autó szellőző rendszere belátható időn belül eltüntet, ez is inkább esős időben jelentkezik zavaróan. Amikor már csorog az üvegen, az jelentősen magas nedvességtartalmat jelez, annak a mennyiségnek valahol ott kell lapulnia a szőnyeg alatt.

A zárt levegőkeringetés érezhető, mert az autó belső terében negyedóra alatt elfogy a levegő és savanykás, büdös lesz. Be kell nyúlni a szőnyeg alá, ami a küszöb leszedésével jár és érezhető lesz a víz. Meg kell keresni, hogy hogyan jut oda és orvosolni a hibát. Lehet egy elöregedett ajtótömítés, vagy egy nem pontosan záró ajtó. Bizonyos autómárka esetében létezett olyan probléma, hogy a pollenszűrő felvette a vizet az esőcsatornából és nedves levegőt fújt be az utastérbe, de az a szűrőcserénél látható lett volna.

A hátsó szellőző, egy lebegő gumilap, aminek a feladata, hogy kijusson a levegő az autóból, amikor megy a szellőzőventilátor vagy amikor becsukjuk az ajtót. Mivel igen egyszerű szerkezet, szerintem nem tud elromlani. Ha nem engedné ki a levegőt, akkor egy ajtócsukásnál minden bent ülőnek bedugulna a füle.

Üdvözlettel, Kütyüdoki – www.duett.hu