Újabb Focust? Semmiképp!
Jelenleg egy 114.000 kilométert futott, diesel 2005-ös évjáratú Ford Focus tulajdonosa vagyok, amit újonnan vásároltam. A gépkocsival semmi problémám nincs, nagyon szeretem, megbízható, keveset fogyaszt, kötelező szervizeket megkapja!
Megfordult a fejembe, hogy esetleg lecserélném 1 vagy 2 éves autóra, abból a megfontolásból, hogy most kevesebb pénzzel kellene kiegészíteni a másik autó árát, többet kapnék ezért. Jelenleg, ahogy néztem 1.800.000,-Ft-ot lehetne érte kérni, és 3.000.000 Ft-ban határoztam meg a másik autó árának felső határát.
Ön szerint érdemes-e eladni a mostani autómat, vagy várjak vele még 2-3 évet, vagy most lenne érdemes a csere, és ha igen mit javasolna kombi diesel autóba?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Ricsi
Kedves Ricsi,
Ne cserélje le a Focust. Ha elégedett vele, nem kell nagyobb, gyorsabb, menőbb, piros autó, úgysem talál jobbat. Természetesen nincs egyedül azzal, hogy pár év elteltével valami változásra vágyna, de ha a racionális érveket nézzük, nehéz lenne védeni a felvázolt cserét.
Kiváltságos helyzetben van azzal, hogy új korától öné a Focus. Nem lehet túlbecsülni annak az értékét, hogy hiánytalanul ismeri az autó történetét, az alapos szervizeléstől a megtett kilométerekig. Bármilyen fiatal autót venne helyette, máris lenne több bizonytalan tényező, valóban annyit futott-e, nem hajtották-e kegyetlenül, cserélték-e a folyadékokat, kannás gázolajat töltöttek-e bele. Használtautó-vásárlásnál sajnos mindig van egy zsákbamacska-faktor. De ha azt feltételeznénk, hogy talál egy makulátlan előéletű egy-két éves gépet, pénzügyileg azzal is rosszul járna. A kulcsszó az értékvesztés.
Hatéves korára, bármennyire is fáj, már elbukta az autója értékének nagyobbik részét. Újkori vételára felszereltségtől függően 4-5 millió forint lehetett, rövid kutakodás után úgy láttam, az ön által becsült 1,8 helyett inkább 1,5 milliót kapna csak érte, noha használati értéke alig csökkent, ha vigyázott rá. Jó eséllyel simán elkerreg még százezer kilométert. Ha most adná el, az értékcsökkenési görbe lapos szakaszában szállna ki belőle.
Nézzük meg kicsit alaposabban, mi történne, ha most lecserélné egy 1-2 éves Focusra - hiszen elégedett a típussal, nincs szüksége másra. Egy ötvenezernél kevesebbet futott, jobban felszerelt kombiért bizony inkább 3,5 milliót kell letenni. Át kell íratni, eredetiségvizsgálatot kell csinálni, máris elment ötven-hatvanezer forint a levesbe. Majd három év múlva örülhet, ha kap érte 2 milliót. Évi ötszázezer bukó, de ki tudná ezt önnél jobban, hiszen éppen túl van ezen az időszakon. És csak halkan merem hozzátenni, hogy ugyanolyan autóban ülne, mint most.
Ezzel szemben, ha megtartja hatéves autóját még három évig, a jelenlegi árakból kiindulva évi százötvenezer értékvesztéssel kalkulálhat. Természetesen számítani kell arra, hogy túl a százezer kilométeren többet kell költeni a karbantartásra, mint eddig: a féktárcsák, az akkumulátor, a vezérműszíj mind cserére szorulhat, de ezek többsége tervezhető kiadás, bosszúságot nem okoz. Ha nem jön közbe egy alattomos kettőstömegű lendkerék vagy egy gonosz common rail hiba, évi százezer forint pluszkiadás tűnik reálisnak az újabb autóhoz képest.
A többi fenntartási költségen nem fog tudni spórolni az újabb autóval sem: kisebb fogyasztásra nem számíthat, kötelező biztosítás ugyanannyi, a teljesítményadó még kicsit drágább is (2010-es évjárat: 22770 forint, 2005-ös évjárat: 19800 forint). Ha a meghibásodás esélyét nézzük, egy öregebb autóval valóban nagyobb a lerohadás valószínűsége, de egy 2005-ös Focus esetében nem kell tartani a gyomorgörcstől.
Dőljön hátra. Jól döntött, amikor megvette az új Focust: mind Autódoktorunk, mind a Népítélet jó véleménnyel van róla. Ha még néhány évig használja, és a megmaradt pénzt jól befekteti, nagy valószínűséggel jobban jön ki a végén.
Üdv:
Stump András
A fenti tanács első megjelenésének időpontja 2011. október 19., 17:57, ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt már nem időszerű, vagy téves. A tanácsok pontosságáért és hasznosságáért szerkesztőségünk mindent megtesz, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.




Kommentek
2011.10.19 20:11:26Knorbi
Igen ezt akartam még írni hogy lesz elvileg utód és az jól is néz ki majd az előzetes képek alapján.
2011.10.19 20:15:18Sztavrosz_
"szar használautókkal matekoló okostojás" vagyok. Nincs 3 millióm még nemis láttam annyit egyben a számlámon se. Ki tudnám fizetni a havi 50-60 ezres törlesztőt ha akarnám, mivel ennyit tankolok kb havonta. De akkor nem maradna üzemeltetésre és garanciális szervízekre. Ezért okoskodok öreg szarral ami viszonylag megbízható és ha nem lenne pénzem a parkolóban állna. A hitelről meg akkoris jönne csekk.
2011.10.19 20:19:21t72
Barátom! Örülök hogy nálad nincs válság. De ha már így alakult ne legyél hülye! ne cseréld le! Nekem 11 éves korára van benne 118 ezer senki nem hiszi éppen ezért szart sem akarnak adni érte.én meg ajándékba nem adom oda így inkább marad.mard elviszem én a bontóba.
2011.10.19 20:23:15Knorbi
Mer nálad válság van mi??? Akkó hogy tekerté 118 ezret egy t72-esbe he mi he? :)))
2011.10.19 20:42:00t72
Átállítottam etanolgázra:-)
2011.10.19 20:44:00papa33
Még ha újra cserélne...
Szal a használttal egyből ott kezdjük, ahol a másikkal abbahagytuk: szíjcsere, találgatás, mikor f.sik az üzarendszer, a lendtömeg, stb.
Amúgy német, osztrák beül és nyomja neki, nem melegít semmit sem. (Jut eszembe autógyárban jártatok már?)
2011.10.19 20:44:38Nem Penny hajója
Szerintem meg adja el és vegyen egy újat.
2011.10.19 20:46:14klarky
Szerintem az időtengelyen a számsor fel van cserélve. Így mi értelme van?
A Fusion-t szidóknak: ilyen csóri országokban, mint mi is vagyunk jól fogyott, rengeteg van az utakon. A belseje nagyon jól variálható, hatalmas pakkokat is el lehet vele vinni. Magas a futóművel, ezeken a vacak utakon gond nélkül lép át mindent, könnyen lehet vele padkát mászni. Ha nem az alapot vette vki nincs olyan extra, ami a korban és kategóriában ne lett volna elérhető.
Az meg, h szép-e vagy sem erősen szubjektív dolog. A háta valóban nem a legszebb, de elölről nagyon korrekt darab. És ami a legfontosabb. ADAC statisztikákban az egyik legjobban szereplő autó évek óta!
Racionális autóvásárlónak ezek a szempontok. Autót én ilyenekért veszek, más nem számít.
Wagon R+??? Apám, te kezeltesd magad!!!
2011.10.19 20:47:07Hominidae
Kedves Ricsi!
Gondolj bele mit lehetne kihozni a Te mostani autódból, ha azt az 1.8 milliót rá költenéd?
...vagy csak akár a felét ennek az összegnek. :)
2011.10.19 20:47:12Gergo84
Én azt hittem, hogy aki új focus-t vesz magának, az olyan fajta ember lehet, aki halálig nyúzza a kocsit, majd 10-15év után cserél, aki ilyet vesz az nem autót, hanem használati tárgyat vesz.. Ezt még sokáig használhatja, nem is igazán értem ezt a cikket..:D
2011.10.19 20:55:21Knorbi
Oké akkor Ignis. És de az eleje is ronda. A többit én is tudom Adac stb amiket írtál.
2011.10.19 21:02:47BenFranklin
klarky
Igy is lehet mondani. Meg máshogy is.
-Rengeteg van? Ugy látszik nagyon messze laksz tőlem.
-Belseje nagyon variálható? Mivan? 50 litert rádobtak a Fiestára és annyi.
-Magas futómü? Mennyivel emelték a Fiestát? 10 mm-rel? Nekem még nem volt olyan autóm ami ne állt volna fel a járdára.
-nincs olyan extra, ami a korban és kategóriában ne lett volna elérhető.----nincs semmi olyan az autóban, ami a kiskategóriában ne lett volna bárhol elérhető.
-hogy szép-e az szubjektív, szerintem nem wagonR+ de azér még ronda. A belseje meg objektíven is dobogós a leggagyibb müszerfal díjért 2000 után(további dobogós Fiesta, Ibiza, Logan, Lacetti).
2011.10.19 21:02:50=Daniken=
BenFranklin:
azért azt nem gondolod komolyan, hogy a Focus olyan mint a G-astra??? csak mert bántás nélkül mondom, hogy égbekiáltó marhaság....Az Astra egy özönvíz előtti ostoba, egyszerű, primitív, ámde strapabíró , jellegtelen, szürke egér.A focus gy sokkal praktikusabb, masszívabb és jóval modernebb futóművel ellátott autó,jó vezetni. ami kenterbe veri az Astrát, még inkább a H astrát, ami még a G-nél is szarabb. butaságokat azért ne beszéljünk már...tudom mit beszélek, pedig nincs Focusom, ámde mindkét autóba beleraktam minimum 6-8000km-t...ég és föld a különbség...
2011.10.19 21:08:02zoliflorida
Üdv minkenkinek! Nekem januártól lesz egy vadi új A5 sportback-em, nem érdekel az értékvesztés! :-)
2011.10.19 21:09:22Knorbi
Szerintem a műszerfal nem rossz meg a Fiestáé és az Ibizáé sem. Kisautók ennyi. De vegül is ez is ízlés kérdése. Jujj ezekszerint az Astrához képest a Focus egy luxuskocsi? Ekkora a különbség?
2011.10.19 21:10:16Knorbi
Akkor írj a Floridai fórumokra.
2011.10.19 21:10:24Bacsi
Szandokán!
Pl. a Skoda is ad annyi kedvezményt. A szervizdíja viszont általában magasabb.
2011.10.19 21:15:11Rock me Amadeus
MIBŐ'?
2011.10.19 21:19:00zoliflorida
Rock me Amadeus! A kérdést nekem címezted?
2011.10.19 21:21:29kawa550
Sztavrosz_
Nem rólad van szó, meg arról a sok emberről akinek nincs lehetősége újat venni, én is jártam 20 évig használt autóval mikor csak arra tellett, hanem azokról a barmokról akik osztják az észt itt gyakran, hogy bár 20 milla áll a kisszekrény fiókjában, de ő ugyan nem vesz új autót, mert nem hülye hogy elbukja az értévesztést az első 3 évben. Inkább elbukja a 3-4 évenkénti cserék átírási és óra visszatekerés miatti megajavítási költségeket, nem beszélve az előző tulajoknál el nem végzett szervizek miatti lerohadásokat és az azokkal járó idegbajt.
Egy hosszútávú használati eszköznek vásárolt új autó igenis lehet jó befektetés, de legalább is jó döntés.
2011.10.19 21:21:33KaWaSaKi
zoliflorida: köszönjük szépen Emese....
2011.10.19 21:22:36Knorbi
Így van biztos rád kíváncsi hogy mekkora sztár vagy. Te meg add dlő hogy ennyit meg annyit dolgoztál és kuporgattál meg éheztél is de befutottál mert királycsávó vagy........
2011.10.19 21:24:56zoliflorida
Nem kell fikázni, gyűlölködni, én sem teszem ezt veltek. Nekem sok dologban szerencsém volt, van ebböl lesz olyan autó.
2011.10.19 21:30:22Knorbi
Nahát nem sértődtél meg. Hát tudod mit??? Használd egészséggel és legyen benne örömöd.:-)
2011.10.19 21:31:14Francois27
Gyerekek, csigalom és nyugavér! Különböző preferenciákkal és anyagi lehetőségekkel rendelkezünk, mindenkinek a véleménye mögött van racionális és szubjektív érv illetve ellenérv. Nekem is megvannak a saját előítéleteim, de attól még nem kezdem el fikázni senkinek az autóját.
2011.10.19 21:32:59zoliflorida
Knorbi! Köszönöm szépen! Kívánom neked hogy neked is legyen lehetőséged az életben rá.
2011.10.19 21:34:02gabóapó
Nem értem! Brit tudósok már rég megállapították,hogy a Fóka,megazasztra nem egy kategória. Vót a valagam alatt mindekettő több is. (Astra:F (ecotec),G,H, Fóka 3:2 db.5 ajtós 1,4-s 1db kombi 1,6-mind benyás) nakérem! a két verda NEM egy kategórijja! Azaszta traktor,a fóka meg csak úgy néz ki,de sokkal többet tud. Egyedül azopel evett kicsivel kevesebbet-cserébe sokkal szarabb vót mindegyik. Fóka,és te répa el ne add! illetve:ha akarsz ráfizetéssel szarabbat,hát tedd. De futóműben,vezethetőségben..: 1-es Fóka forevör! (na jó,MOndejó is) :)))))
2011.10.19 21:37:52Knorbi
Hát köszönöm én is. Csodálatos autó de azt hiszem nem kellene.
2011.10.19 21:38:50zoliflorida
Más a szíved csücske?:-)
2011.10.19 21:40:51Kovács Vilmos Levente - Simplexion
A cikk őszinte volt. Örömmel olvastam. Jegyzem meg hasonlóan gondolkodom, mint Stump András.
Üdv: VIlmos
2011.10.19 21:42:00Knorbi
Mint rendes autóbuzinak rengeteg van:-) de egyszerűen csak utálnék annyi pénzt adni csak a kötelező szervizekért. Ennél racionálisabb vagyok.
2011.10.19 21:45:47zoliflorida
Hát tudod, valamit valamiért de ma már szerencsére a szervíz költség is alku tárgya:-)
2011.10.19 22:00:191kutya
hát én biza eladtam eladtam a 6 éves oktáviát 1.8-ért, mert még egy év és 1.5-öt sem kaptam volna érte. igaz 200k volt benne, 110-el még 3-4 évig boldogítottuk volna egymást:)
2011.10.19 22:11:33laci_52
1kutya: persze visszapörgetted az órát 100k-ra...
2011.10.19 22:13:20Knorbi
Mindegy amúgysem lehet Mo.-n kihasználni egy olyan autó képességeit.
2011.10.19 22:15:26Knorbi
Nem ez a kérdés itt eladhatja. Hanem hogy sok pénzért nem biztos hogy jobbra sikerülne cserélnie.'
2011.10.19 22:15:28Phőnök
Add el a p¤csába osz vögyé Patrol Y60
2011.10.19 22:22:471kutya
laci_52: nem pörgetek órát!
2011.10.19 22:35:04antimason
Jópofa ez az Opel kontra Ford vita.
Spagetti vagy makaróni :)
2011.10.19 22:37:47antimason
Egyébként add el és vegyél egy széthulló, szétmálló 30 éves mercit :)
Állj be a sorba!
2011.10.19 22:45:04Gyurma73
Amúgy sem olyan drága már egy kéttömegű lendkerék.
A fordokba 70 ezertől indul.
2011.10.19 22:45:05Knorbi
Én sem gondolnám hogy akkora a minőségbeli különbség.
2011.10.19 22:55:09BenFranklin
Opel-Ford német ipari hulladék. Mondom úgy hogy mind2 van otthon.
Opelek a 90es években nagyon rohadtak, bizonyos Ecotekek olajfogyasztása nagy volt.
GAstra/Focus1/GolfIV között akkor a sajtó nemigen tett különbséget. A Golf erőssége az utastér kiviteli minősége, gyengéje visszanézve a megízhatósága. Astra középutas, elég tartós, Ford talán sportosabb, igényes megoldású a futómüve. DE. A gyakorlatban az eladott(túlnyomórészt 1,6 benzin) átlagmotorokkal én ebből, mármint a Ford előnyéből a vezetési élményben nem éreztem semmit. Fóka 2 sem különösebben tetszett, de nem is rossz. H Astra annyira ingerszegény, hogy az már fáj, de lehet hogy valaki ezt szereti.
2011.10.19 23:05:27ivanhu
Használtat használtra akkor érdemes cserélni, ha minőségi javulás elérhető (pl. 15 éves darabot 2-3 évesre, vagy sokkal több extrát tartalmazóra ha fontosak azok az extrák). Ha nem, akkor értelmetlen. Egy 2-3 éves autó üzemeltetése nem olcsóbb, mint egy 5-6 évesé. Ugyanakkor használt vétel mindig zsákbamacska.
Ami meg a szépséget illeti, szerintem benne ülsz, hol érdekel téged hogy elölről nézve ronda vagy sem? Belülről pedig biztosan sokkal szebb, mint mondjuk a 105-ös buszból nézve, ha érted hogy mit akarok mondani...
Ha cserélni akarsz, cseréld újra, vagy cseréld sokkal jobban felszereltre. Egyébként ne cseréld.
2011.10.19 23:32:27jujdejo
nekem iden volt 10 eves a focusom, jo kis 1.8tddi motorral, es az egvilagon semmi baja, söt, a 75 loerejevel olyan szepen lehet vele autozni, az a vicc hogy szebben, mint haverom ugyanilyen koru mondeojaval, amibel 1.8 benzines van...jo kis öszver a focus, en nem adnam el, es nem is adom el egy darabig, csak ha nagyon megszalad, es lesz zsé egy zsiros s-maxra...de abbol aztan fullosat szeretnek:-)
2011.10.20 00:08:46Gordini
Ember,el ne add ! Stump András a napnál világosabb érvekkel magyarázta meg,hogy miért érdemes megtartanod. Minden használtautó vásárló ilyen előéletű gépre nyáladzik,mondom ezt úgy,hogy soha nem volt Fókám. Eltekintve attól,hogy eleve remek autó (én így tudom) te tartottad karban,minden nyűgét-ha van-ismered. Megbízol benne,szereted,semmi nem indokolja a cserét. Inkább élvezd a másegyébre költött pénz örömét,pl. sör,nők,család,tanulás,horgászat - kinek mi :)
2011.10.20 01:29:44Jozeph Pelikahn
Szerintem meg adja csak el, aztán szívjon és bánja meg. Ha mindenáron a maga kárán akar tanulni.
Matula bácsi
2011.10.20 06:20:17ColT
"Megfordult a fejembe, hogy esetleg lecserélném 1 vagy 2 éves autóra, abból a megfontolásból, hogy most kevesebb pénzzel kellene kiegészíteni a másik autó árát, többet kapnék ezért."
Mi a fasznak?
Nem visz el oda ahova mész?
Nem tudsz vele gyorshajtani?
Vagy mi?
Veszel egy újat, és
1. évekig fizeted a hitelt
2. ugyanúgy csak egy autó, amivel menni lehet
3. nem lesz megtakarított pénzed sem.
Használtat venni meg nagy cumi lehet.
2011.10.20 06:22:39ColT
"Természetesen számítani kell arra, hogy túl a százezer kilométeren többet kell költeni a karbantartásra, mint eddig"
Ezt sosem értettem. Szarnak tőle, hogy költeni kéne 100 ezret a gépre, de egy másik (akár használt) autóért meg kifizetne akár plusz 1 millát is :D .
(Amivel meg ha beszívja, akkor lesz még sok költség is.)
2011.10.20 06:50:56WALD 73
Ne add el, nem eri meg. Egyebkent nekem egy S-osztalyos Mercedesem van 250-ezer km van benne, de nem igazan erezni, nagyon megy es biztonsagos+fullos. Ha autot akarsz venni ilyet vegyel, ne, fog tobbe kerulni, mint ezek a tucatautok vagy nepautok, es meg meg is neznek benne. Ennyi, tapasztalatbol mondom. Audit nevegyel mert arra ramegy inged gatyad. Mercedes for ever
2011.10.20 07:15:17Cnere
El kell adni azonnal és VW Golfot venni. Az nagyságrendekkel jobb autó. Egy kis lépés a sikeresség irányába.
2011.10.20 07:52:08OmegaMale
"Megfordult a fejembe, hogy esetleg lecserélném 1 vagy 2 éves autóra, abból a megfontolásból, hogy most kevesebb pénzzel kellene kiegészíteni a másik autó árát, többet kapnék ezért. "
Hagyd a fenébe! Zsír a verda, főnök! Vásárlással nem tudsz spórolni, pláne, ha ezért fölöslegesen kell emiatt vásárolni. Ne légy konzumidióta! XD
2011.10.20 08:01:34Knorbi
Hát igen az S az király gép. Persze ökörség összehasonlítani. Mondjuk hogy ugyanannyi fenntartani az nyilván költői túlzás.
2011.10.20 08:13:28OmegaMale
"Audit nevegyel mert arra ramegy inged gatyad."
Ez igaz, nem a ruppótlanoknak való játék :D.
Viszont ha időben megadod amit kér, soha nem hagy ott sehol. ;)
2011.10.20 08:15:18-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg!
Válság van :)
2011.10.20 08:22:13Loncsár szomszéd
"El kell adni azonnal és VW Golfot venni. Az nagyságrendekkel jobb autó. Egy kis lépés a sikeresség irányába."
Megszólalt a népautómárkakereskedő... azt hittem, a XXXmotorshungary saleseket ki szokták moderálni.
Bár az is lehet, hogy Cnere egy ravasz renaultos (vagy bármikonkurrens) sales, amelyik így kelt ellenszenvet a wv iránt...
2011.10.20 08:25:01Dito
Szerintem ne add el. Nekünk újonnan vett, most lesz majd 4 éves, kombi 1.8 diesel Focusunk van valamivel több mint 170.000 km-el! Rengeteget megyünk vele, soha nem hagyott minket cserben.120.000 km-ig vezetett szervízkönyves, de egyébként 10.000 km-ként olaj-szűrő stb. cserélve van benne. Mi előre gondolkodunk, tehát pl.120.000 nél nagy szervízt csináltunk, meg kb akkor kuplungot cseréltünk...most akarunk kipufogót cserélni, pedig még nem kéne..Nagyon pörög, jól fogyaszt. Eszünk ágában sincs eladni...
2011.10.20 08:27:16Schütii
BenFranklin:
Rákérdezek: Te boyracer vagy?! (vagy már nem is annyira boy, de hogy racer az biztos.)
2011.10.20 08:30:11Schütii
Énnemtom, annyira magától értetődő lett, hogy az eredetvizsgát a vevő fizeti. Miért?? És ha valami gebasz van akkor bukja be a vevő vizsga árát (még egyszer) és a már esetlegesen kifizetett vételárat is nehéz lesz visszakérni az eladótól...
Idióták vagyunk??!
2011.10.20 09:16:04Pierr Kardán
Hűha, itt mindenki egy véleményen van, ez ritkaság, mondhatnám azt is, hogy gyanús :-))
Hasonló helyzetben vagyok én is, úgyhogy leírom az ellenvéleményemet. Nekem is 2005-ös 1,6-os tádém van, de még kevesebb kilóméterrel (az enyémben csak 90 ezer km van, és nem, nem pörgettem vissza magamnak az órát :-))
A kérdező autójában is gyakorlatilag ugyanennyi km. van. Az a baj, hogy ha ilyen keveset fut egy dízel autó, akkor az üzemanyag fogyasztásból adódó megtakarítás nem hozza vissza a magasabb egyéb költségeket. Sajna látom, hogy sok alkatrész avulása nem km, hanem időfüggő. Az én autómban a kettőstömegű lendkerék ugyanolyan állapotban van, mintha duplaennyit ment volna (néha már csattan egy nagyot, ha lefullad az autó). A befecskendező fúvókák szintén kezdenek romlani, hidegen tényleg olyan az alapjárat, mint egy traktornak (új korában hidegen is tök jó volt az alapjárat).
A tervezett avultatás működik az autóiparban is :-((
Mivel rövidesen felnyomják a gázolaj árát 20-25 Ft-al, így azt mondom a kérdezőnek, hogy azonnal adja el az autóját és vegyen egy 1-2 éves 1,6-os benzines autót helyette!!!
2011.10.20 09:18:01Astra44kW
Akik az Opelt fikázzák, és a VW-t istenítik, olvassák el az AutoBild augusztusi számát, van benne egy Astra H és Golf V összehasonlító tartósteszt(200e km, belük kitaposva) abból kiderül, hogy nincs szinte különbség a két autó elhasználódása között. Ez egyébként a legtöbb hasonló kategóriájú kocsira igaz. Alapvetően ugyanazt veszi az ember, más jelvény alatt.
Az újságírók meg nem tudnak mit írni róluk, aztán jönnek a műanyag műszerfalakkal. Mindegyik műanyag... Pedálrendről mikor írtak utoljára? Pedig az fontosabb.
2011.10.20 09:25:04Astra44kW
Az ipse meg úgyis lecseréli a Focusát, bármit írtok itt a fórumon. Ez pszichológia. Az észérvek nem számítanak, ha be van sózva, vesz egy újabbat, mindegy milyen áron. Gondolom, azért nem vesz vadi újat (az előzőt úgy vette) mert nincs elég pénze. De mivel MINDENÁRON akar autót venni, ezért inkább vesz kicsit olcsóbban egy törött szart, amit bontóból kiegészítettek, meg szépen lefestették, aztán meg szív, mint állat. Hát, hajrá!
2011.10.20 09:40:07mindphaser
Nálunk egy volt céges Focus van, 2007-es. Én használtam egész idő alatt, úgy használtam, hogy meg tudjuk venni. 105e Km-rel 1.6 millió volt. Én a saját használatban lévőt előnyben részesíteném, egyetértek a cikkíróval.
2011.10.20 09:56:06loláb
Nincs értelme cserélni.
Aki szalonból, újonnan vesz autót, minimum 7-8 évig tartsa meg, különben csak egy konzumidióta.
Ha van kidobni való 1,5 milliód, menj el belőle egy világkörüli útra.
2011.10.20 10:20:26Blokkolnám
Csak engem zavar, hogy a képen egy faceliftes Focus 2-es van?
Egyébként meg 2005-ös Focus 2-es tulajdonosaként:
előnyök:
- kanyargós utakat, szerpentineket nagyon szereti az autó
- 1.6 benzines (szívó) motor elnyűhetetlen
- nem esik szét, nem nyikorog
- nem rozsdásodik
- váltó penge
hátrányok:
- 100 lóerő nekem személy szerint 1,2 tonnához kevés
- hiányzik a 6. sebesség autópályához, sokat pörög ötödikben 130-nál (és afölött :) )
Ha újból vennék autót és nem lenne pénzem Mondeóra, akkor a legnagyobb dízelt vagy a 2 literes benzinest választanám.
2011.10.20 10:26:54huleaks
A levélíró autója a használtautó vásárlók álma. Adja csak el gyorsan, legalább valaki jól jár.Bár a kedves levélíró rosszul, de ez már kit érdekel.
2011.10.20 10:36:39BenFranklin
OmegaMale
"Audit nevegyel mert arra ramegy inged gatyad."
Imádom az ilyen okosságokat. Főleg mert egy A3 olyan 95% Golfot tartalmaz, és így van ez a többi modellel is.
2011.10.20 10:50:31halszájú
Üdv minkenkinek! Nekem januártól lesz egy 23 éves vadi új Ford Escort sportback-em, nem érdekel az értékvesztés! :-)
Már nagyon várom!
2011.10.20 10:54:00szmoker (Homo Trollicus)
"Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt, Sas-hegyre néző lakásomat sürgősen, ráfizetéssel is elcserélném Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt lakásra, a Sas-hegyre néző kilátással."
2011.10.20 11:18:26M@tek@
El ne add a Focus-t. Inkább vegyél vmi hobbiautót amivel autózni szeretnél. Vmi finom kabriót, kupét vagy VéNYócat. Vagy ne vegyél semmit és spórolj a gyerekednek (ha van) lakásra.
Lennék a helyedbe, lenne egy spórolós kocsim, meg pénzem vmi másik hobbi autóra.
Erre van egy benzintemetőm, de imáádom...:-)
2011.10.20 11:22:05Axim
Ne add el! Majd a generátort ki kell cserélned 130 nál, de a szervizig biztosan eljutsz vele, csak ne az M1 autócentrumba vidd, mert azoknak annyi pénzük sincs, hogy megfinanszírozzanak 3 napra 100 ezer forintot. Utána használd tovább legalább 200ig, és miután eladtad, keresd meg az interneten 98 000 kilométert futottként idős orvos házaspártól.
2011.10.20 12:18:50bábaráma
Nekem egy 3 és fél éves 1,6 Tdci kombi Focusom van.Eddig 250.000km-t tettem bele.Az autó a 20.000km-es szervízeken rendszeresen megjelenik.A folyadékokon és a kopó alkatrészeken kívűl semmit nem kellett eddig rajta cserélni.Ez előtt egy 1,6-os benzinest használtam.Ezt 300.000km-el adtam el.Ezzel sem volt semmi gond, mindíg megbízhatóan tette a dolgát.Ennek tudatában dönts a váltás mellett.Egy biztos.Nekem a harmadik autóm is Focus lesz.
2011.10.20 12:23:16Kis-Sirály
Korrekt tájékoztatás.
2011.10.20 12:38:56Ovecskin
na
2011.10.20 12:41:18z.fuse
BenFranklin:
Nyilván te egy kimagasló japán vagy olasz autógyár technikai újításokért felelős fejlesztőmérnöke lehetsz , hogy ennyire egyszerűen fikázod le a német gyártmányú autókat,mint ahogy mondtad "ipari hulladék mindkettő"
te nagyon okos lehetsz , mehetnél a BME-re előadásokat tartani...
2011.10.20 12:45:36BenFranklin
zfuse
Csak be kell ülni hozzá..:) Nem fikáztam, mondtam hogy mindkettő van. Német szempontból a sorrend: Benz, Bmw, Audi a munkásosztály Mercedese, VW, egyéb német ipari hulladék, Japán, minden más. Ez a rangsor német szemmel.
2011.10.20 12:46:43z.fuse
mennyit szoktál te Németországban tartózkodni?
2011.10.20 12:47:34szityyyu2
kawa550
Lássuk csak azt a szuper bizniszt.
Az autóm 2004-es új ára 8 millió. Én megvettem 2007-ben 3 misiért. 4 éve használom, kb 500 ezret költöttem rá mindenestől. Ebből 3OOat az új autóra is ráköltöttem volna (olaj, szűrök stb) Tehát kb 200ezret most ér kb 1,6M-ot. tehát buktam kb a 4 év alatt 1,6M-ot szemben az 5,5M-val ( érték különbözet, plusz az első 3 évi szervizek) Tényleg nagy biznisz!!! Főleg, hogy kategóriákkal jobb autóban ülök, mint amit 2007-ben 3 millióért újonnan meg tudtam volna venni.
2011.10.20 12:49:02BenFranklin
zfuse
Változó. Idén nem sokat, tavaly 50% időben. De echt német barátom van egy csomó, nem vendégmunkás körökkel vagyok kapcsolatban.
2011.10.20 12:49:49szityyyu2
Ja...és az ég világon semmi baja, mert gondolom az következik, hogy a jövő héten fog kihullani alólam!
2011.10.20 12:51:24BenFranklin
szityyyu2
Igen de lé határozza meg a tudatot és aki lazán megengedhet magának újat az nem vesz használtat. Nem számolás kérdése, te se a turiból veszed az alsógatyát, pedig abban is el lehet lenni.
2011.10.20 12:53:45z.fuse
értem.
amit leírtál részben igaz.
mikor a nővéremnél kint voltam utoljára nagyjából ez a kép fogadott engem is.
a baj csak az barátom,hogy nem Germániában vagyunk ,és ebben a nyomorult országban egy G Astrának is annyira örül a tulaj , mint odakint egy S600-nak...lásd anyagi okok.
Ja,egyébként rengeteg odakint a Skoda is...
2011.10.20 12:56:37Kivancsi
nekem 32 eves verdam van.
zsir penge gep mint egy 7 eves auto!
jelenleg 1 eves europai koruton vagyok vele.
mar meg volt Bruxell, Paris, Etretat, London.
ezekutan jon Skocia, Irorszag.
lehet drukkolni!
fogadast kotni hanyszor robban le!
fakebook: sciroccoGTMKone
2011.10.20 13:54:27Palcsikov
Bábaráma!
"Ezt 300.000km-el adtam el."
A tied lehetett az egyetlen ha.hu-n, mert most egy sincs 295e km felett... :)
2011.10.20 13:55:49JuhászP
Tengermély tiszteletem:)
Nem tudom mért van mindenki oda meg vissza a német autókért, amikor egy azonos kategóriás japán autó simán tudja ugyanazt megbízhatóságban, kb ugyanannyi szervizelni, nem szebb, de nem is csúnyább a németeknél és mégis 10-20 százalékkal olcsóbb. Persze rá lehet fogni pl egy Subarura, hogy úgy néz ki belül, hogy a 90-es években érzed magad, meg hogy fantáziátlan a formaterve, de ettől még nem lesz csúnyább egy Legacy pl, mint egy Focus vagy egy Astra. Nyilván Subarut nem is azért vesz az ember, mert beleszeret a formatervébe, ilyen okból Alfát meg Fiatot szokás venni:)
Nálunk 3 évig szolgált egy 1.8-as bengás Mazda6, amibe 95000 minden problémától mentes kilométer került, majd 2008-ban jött a Subaru Legacy a kétliteres boxerdízellel (ami 6,7 milla volt újonnan és 10-12 milliós BMW-ket és Audikat szoktam vele körbeautózni hegyi utakon...). Ezután lett második autónak egy használt, 8 éves nissan almera, az elpusztíthatatlan 1,5 szívóbenzinessel. Ismerőstől vettük, aki alatt szintén soha semmi baja nem volt a kocsinak és eddig nekünk sem volt vele problémánk.
Mindent összevetve, aki le tud mondani arról, hogy német autóban üljön, cserébe kevesebbet fizessen érte, az vegyen japán autót (első sorban Nissant, Toyotát, Hondát), mert ugyanannyit tud, kevesebbért:D
2011.10.20 14:25:19bábaráma
Palcsikov!
A 300.000km-es autót 2008-ban adtam el, amikor a jelenlegit vettem.Nem volt a ha.hun,mivel egy haveromnak adtam el nyugodt szívvel.Ma is használja.
2011.10.20 14:28:51BenFranklin
JuhászP
Használati értéket tekintve teljesen igazad van. De az csak 1 a sok szempont közül. Ha nem lennének presztízs és más, érzelmi okok, csak japán autók lennének. Ahol nincsenek ilyen szempontok, ott csak Japán autók vannak(Líbia,Szibéria,Mongólia stb.) Japók marketingben gyengék.
2011.10.20 14:37:27Vortex
klarky: nem bántásból mondom, de a Fusion valóban ronda, minden nézetből (igen, előlről is). Szerény véleményem szerint a Ford legrondább autója az utóbbi 20 évben.
2011.10.20 15:33:05szityyyu2
BenFranklin
Igazából arról volt szó, hogy az új autó mekkora üzlet, arra reagáltam.
De egy használt autót összehasonlítani egy használt alsóval...erre inkább nem reagálok.
2011.10.20 15:49:57BenFranklin
szityyyu2
Döntsd el hogy az-é a baj hogy az új autó mekkora üzlet, vagy az, hogy nem neked üzlet?
Attól hogy más jól jár neked kevesebb marad? Lehet a gondolkodással lesz a baj.
2011.10.20 15:50:27Knorbi
Az új Yaris tényleg olcsóbb mint a versenytársai még a diesel is.De ez azért nem túl jellemző a japán autókra.
2011.10.20 15:57:38Kutykuruty
A feleségem 2006-os Focusát cseréltem idén egy 1 évesre. Az előzőben volt 103000 km. ebben meg 37000. Mind a kettő 1,6 benzines. MEGÉRTE. A régit utálta, mert az unalmas ezüst, ezt meg imádja mert téglavörös metál. Jó ez kicsit jobban felszerelt (dupla digit klíma....) meg más egy kicsit az orra.
2011.10.20 16:07:58Ciri
Teljesen felesleges és anyagilag is ellenjavallott egy 6 éves autót lecserélni, egy másik használtra.
Ezt a projektet ráérsz 4-5 év múlva újragondolni.
Vidd el egy jó szervizbe, MINDEN kisebb nagyobb baját rakják rendbe és hidd el, vissza fog jönni a "de szeretem ezt az autót" érzés.
2011.10.20 16:09:21Ciri
"A régit utálta, mert az unalmas ezüst, ezt meg imádja mert téglavörös metál"
Minden csoda három napig tart, egy-két hónap múlva ugyan úgy utálja (vagy szereti) majd ezt is.
2011.10.20 16:10:40Liverpool87
Gyűjtsél még pár évig egy két millát és akkor vegyél egy újat és na azzal jól jársz!Forever ASTRA G!!!
2011.10.20 16:40:03Epercsibe
A sokat kell használni, eladni nem érdemes -ről egy sztori:
haveromnak 19 éves Golfja van, 200.000km -t rakott csak bele, újonnan vette. Eladni nem akarja, mert semmit sem adnak érte. Vett inkább mellé egy előző generációs Passatot néhány éve, amikor már kifutó modell volt, most azzal járkál, szerinte ez is csak kitart 10-15 évig.
Hát valahogy így érdemes új autót venni.
2011.10.20 16:58:15Kutykuruty
Ciri Nem ismered a női lélek rejtelmeit. A Focus előtt volt egy Astrája. Amikor 14 évesen eladtuk, megsiratta. Szerette mert volt rajta tetőablak, meg festett rá katicabogarakat. Ez a mostani tetszik neki, szerintem nem is engedi lecserélni a következő 5-6 évben.
2011.10.21 08:31:19Körömcsiga
Lehet, hogy jó ötlet, a kollegám 2006-os focusában elment a turbó. A szervízben közölték, hogy szerencsés, mert ezek átlag 100 ezernél mennek el... Javítási költség 180 csak a turbó és még vagy 80k-nyi alkatrészt kell kicserélni, különben garantáltan jó hamar újra turbó felújítás!
2011.10.21 12:54:49szityyyu2
BenFranklin
azta ku...a! Ott viszont komoly szövegértési probléma van!!! :DDDD Szerintem olvasd el még egyszer az egészet.
2011.10.29 12:40:16ferko71
Én utálom az egynégyes fókuszomat.Az összes Ford szar. Amikor elvittem szervízbe, mert csupán három hengere járt, csak fordot láttam. A szervíz vezetője a következőket mondta: "F" betűs autókat nem szabad megvenni. Ford, Fiat, Francia....Ennyit még egy kocsimra sem költöttem mint erre. És apósomtól került hozzánk, garantált kilométerrel(55000). Add el, jobban jársz...Ha költeni kell rá, a gatyád rámegy.