Második autónak BMW-t?

2014.04.26. 08:17

Nem vagyok orákulum, nem ismerek minden autót, a véleményem szubjektív, személyes tapasztalataim, érzelmeim alapján alakul ki. Rossznak mondott autóból is van jó, jónak tartottból is akad elhanyagolt vacak. Csak egy nepper vagyok, nem próféta, én is tévedhetek.

 

Tisztelt Becsületesnepper Úr!

A kérdésem a következő lenne:
Családunkban eddig két BMW teljesített szolgálatot, egy kombi 316-os (E46) és egy 3-as Compact. Ezek közül a kombit eladtuk, mert beesett egy meghibásodás, ami miatt a szervízköltség annyira magas lett volna, hogy már nem érte meg a javíttatás. Most viszont az a helyzet állt elő, hogy csak egy autóval maradtunk, pedig szükség lenne egy másodikra is. Nem kellene feltétlenül kombi, sem túl nagy, hiszen a három tagú családból a gyerek már külön lakik, így csak néha napján szokta elvinni a kocsit, akkor is másod-harmadmagával.
Egy évben elég sokat megyünk vele, (a kombit is 180.000 km-el adtuk el 9 évesen) sokat a városban, de nyaranta nyaralni is ezzel mennénk.

Amiben segítségét kérném:
- Kérem javasoljon egy (vagy több) olyan új/használt autót, aminek alacsony a szervízköltsége (vagy legalábbis aránylag alacsony),
- Kordában tartható a fogyasztása, de nem eszik többet 7 liternél,
- és belefér a nagyjából 4.5-5 millió Ft-os keretbe.

Eddigi ötleteink egyelőre:
- használt Ford Mondeo kombi (2012-es, 55.000 km-el, 2.0 dízel motorral)
- használt BMW 3-as sorozat 2012-es ez is
- használt Volvo V40-es 2012 D5 dízel 1.6-os , 75.000 Km-el.

Persze ettől eltérő javaslatokat is szívesen fogadunk!


Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Dániel

Kedves Dániel!

A 4.5-5 millió forint szerintem kevés lesz egy 2012-es 3-as BMW megvásárlásához, de nem értem ezt az évjáratosdit sem, mi van ha öregebb az autó? Vagy ha ennyi a pénz, akkor olyat kell venni, amire elég a pénz. Egyébiránt a BMW nagyon jó autó, a dízel fogyasztása is hét liter alatt tartható, de azt nem mondanám, hogy alacsony a szerviz költsége. Vélhetően nem fog úton útfélen elromlani, de az olcsó szervizről nem a BMW fog eszembe jutni. A Mondeo dízelétől én egy kicsit tartok, de több ismerősömnek is van, és semmi bajuk vele. A V40 1.6-os dízele jó konstrukció, és 5-6 liter között valóban elmegy, a részecskeszűrő cseréje lehet egy komolyabb tétel. Eltérő javaslatként hadd említsem meg a Toyota Prius harmadik generációját, keveset fogyaszt (5l/100 km), automata lévén a városban ideális, nem romlik el, és a harmadik generációban már 1.8-as motor van, autópályán sem vérzik be a szeme.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

 

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.