Japán benzinest vagy francia dízelt?

2016.12.07. 13:11

Nem vagyok orákulum, nem ismerek minden autót, a véleményem szubjektív, személyes tapasztalataim, érzelmeim alapján alakul ki. Rossznak mondott autóból is van jó, jónak tartottból is akad elhanyagolt vacak. Csak egy nepper vagyok, nem próféta, én is tévedhetek.

T. Becsületesnepper!

Halásztelek-Budaörs közti ingázásra, hétvégi kiruccanásokra keresünk kocsit, két felnőtt, egy gyerek részére, évi kb 15-20000 km használattal. Eddig Honda Jazz volt az első helyen, de egy ideje képbe került a fejemben a 206-os 1.4HDI.

Tetszik amit Öntől olvastam a felesége által használt 206 megvételéről, és hogy más hasonló, Önhöz tanácsért forduló kérdezőnek is ajánlotta már ezt az autó/motor kombinációt. A Népítéletet olvasgatva viszont kicsit elbizonytalanodtam, meglehetősen szélsőséges ítéleteket lehet olvasni a HDI-kről, dönteni ezek alapján nehéz lenne.

Az 1.4-es, jól felszerelt Jazzekből mostanában 1m3-tól látni olyanokat, amiket szívesen megvennék, a 206-ból viszont 8-900 ezer-től már a gusztusosabb vételek között lehet válogatni.

Csábító az árkülönbség, az egész gazdag felszereltség, és a már-már nevetségesen alacsony fogyasztás, viszont nem tudom, hogy ezek így együtt feledtetnék-e azt a nyugalmat, amit a világ egyik legmegbízhatóbb autója tulajdonosaként éreznék nap mint nap.

Ezen kívül, mivel nem értek hozzá nem tudom, hogy a 206, a 206+ és a 207 1.4HDI között van-e bármi különbség elsősorban megbízhatóság és várható szervizköltségek szempontjából, ill. mik lehetnek a buktatók, amiket érdemes körüljárni a vétel elött?

A kérdésem az lenne Önhöz és a sokéves tapasztalatához, hogy 1m3 -ért Jazz vagy 1m körül a 206 HDI legyen inkább?

Köszönettel:

Bálint

Kedves Bálint!

A hazai dízelekkel az a baj, hogy nem tudni honnan van visszatekerve az órájuk, ezért lehetnek rendkívül sokat futott példányok is a népítéletekben megénekeltek között, ráadásul a mi autószervizelési kultúránk hagy némi kívánni valót maga után. Na most ha megvesz egy ilyen tekert órás, elhanyagolt foskupacot, akkor könnyű negatív tapasztalatokról beszámolni.

01-regi-007

A Jazz a legbiztosabb vétel a kisautók piacán. Nem romlik el soha, vezérműlánc van benne, ami tényleg örök életre szól, nem olyan mint az 1.2 TSI vagy az 1.6 THP motoré. Olajat kell benne cserélni, illetve a kopó dolgokat, különben nem történik semmi. Az autó sokkal nagyobb belül, mint a 206-os, egy négytagú család kényelmesen elfér benne. A csomagtartójában a saját kerekéből elfér öt darab úgy, hogy behúzza a rolót. Én biztos Jazzt vennék.

Üdv:

-Becsületesnepper-

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.