Első generációs dízel A4-est 2017-ben?

2017.09.06. 10:59

Nem vagyok orákulum, nem ismerek minden autót, a véleményem szubjektív, személyes tapasztalataim, érzelmeim alapján alakul ki. Rossznak mondott autóból is van jó, jónak tartottból is akad elhanyagolt vacak. Csak egy nepper vagyok, nem próféta, én is tévedhetek.

Tisztelt István,


Szokásos formula: Autóvásárlás előtt állok. Azt szeretném kérdezni, hogy ebben a szmogriadókkal és klímakonferenciákkal teli világban be lehet-e még állni bébifókákat gyilkoló zsoldosnak, anélkül, hogy én középtávon rosszul járnék vele.

Középtávon nem járnék vele rosszul: El tudnék járni vele rendszerint autópályán külföldre (munka) és haza, elgurulni munkába (rövid táv), továbbá kirándulni a járművel olyan szép helyekre, amiket még nem öltek ki az Euro2-es dízelek. Mindezt úgy, hogy nem bukom el egy esetleges trélerezésen a takarékos TDI fogyasztásából származó előnyöket.

Szeretnék venni egy AFN motorkódos, első generációs A4-est. Baráti társaságban sok vélemény ütközik, van aki szerint ez az "utlimate-világból-kimenő-célszerszám" van aki szerint nem fogok ma már olyat találni, amivel lesz bátorságom 1200 kilométeres hétvégének nekivágni.

Hangsúlyoznám, hogy nem a napfénnyel üzemelő autót keresem, nem célom gombokért venni levedlett példányt. A hahun a milliótól fölfelé pozicionált sávot böngészem. Németországi vásárlás szóba jöhet, bár szeretném a szerelőmmel együtt megnézni a megvásárolni kívánt autót, ez pedig Magyarországon egyszerűbb.

Havi bevételem határon túli mérnöki juss, nagyjából ennek megfelelően céloznám az autó fenntartására fordítandó összeget.

Igazság szerint én még azt sem mondanám, hogy feltétlen egy ilyen öreg, kerregő közlekedőedényre lenne szükségem. Még akár egy közepesebb benzinmotort is tolnék magam előtt, hosszú utazótempón az is elketyeg gazdaságosan. Bár párom van, emiatt nem tartom indokoltnak a BMW-t, bár lelkem mélyén vágynék egy M52-re.

Paraméterek:

- elkövetkező évben ~30.000 km

- rövid távok is (részecskeszűrőt mellőzném)

- autóvásárlásra szánt összeg: 1-1,4M Ft + egyéb költségek (nem feltétlen kell elkölteni mindet...)

- tulajdonos: fiatal férfi, aki azért "asztráscsávó" nem szeretne lenni, de nem a szomszédnak vásárol


Tisztelt István, mondja meg kérem: Racionális választás számomra még 2017-ben egy öreg dízel? Vagy már a jó öreg 1.9 TDI-re is azt lehet mondani, hogy öreg prémiumba belevágni inkább hobbi és szélmalomharc? Számomra gyanúsan sok B5-öt árulnak szét Facebook-csoportokban, schwarz-bontásokból...


Köszönöm tanácsát,

Péter

Kedves Péter!

Egy ilyen TDI megvásárlása nem jár kockázattal, sőt, ez jár talán a legkevesebbel. A VW-csoporton belül minden autó ugyanabból van össze legózva, de az A4 az egyik legjobb minőségű, és valóban szép, nagyon jól tud kinézni még mind a mai napig. Ezek a legmegbízhatóbb motorok, tényleg kimennek a világból, és lehet belőlük megkímélteket találni, csak menni kell utána. A szervizelésétől sem kell tartani, mert minden van hozzá bontottban és újban is. Pont ezek a Facebook-csoportok a legjobb alkatrészforrások. Ennyi pénzért a legjobb példányok közül válogathat.

DSC 1986

Üdv:

-Becsületesnepper-

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.