2015. szeptember 10., 10:53 Módosítva: 2015.09.12 14:36
90
 

Tisztelt Becsületesnepper!


Feleségem 2008-as Suzuki Swiftjét cserélnénk nagyobb autóra. Két gyermekünk van, jól jönne a használható csomagtartó méret. Ezen túl feleségem gyakran jár rossz minőségű, kátyúkkal teli országúton (bár Magyarországon sokan vagyunk így) így kompakt városi terepjáróban gondolkodunk, de fronthajtással (meg persze az is benne van, hogy szinte minden anyuka ilyennel viszi oviba a gyereket). Évi 10-15 ezer km-t használjuk. Néha hosszabb utakra (300-500 km) is elmennénk vele. 3-3,5 millió Ft a rászánt összeg.


Alapvetően Nissan Qashqait nézegettünk 2010 utáni verziót, 1.6 benzinmotorral magas felszereltséggel. Ebből sok a hazai autó. De aztán beültünk egy 3008-as Peugeotba és mit mondják, elvarázsolt bennünket. Ebből viszont az 1.6 hdi-ben gondolkodunk. A hazai kínálat nagy része viszont franciaországból behozott noha elvileg 100 ezer km alatti futásteljesítményű autó.


Szeretnék viszont hasonlóan problémamentes autós időszakot mint a Suzukival (bár félek ez már nem lesz), és elég kellemetlen tapasztalataink voltak egy 1.5 dci Megane-al, ami bizalmatlanná tesz a francia autókkal szemben. Én alapvetően japán párti vagyok, de a Nissan is a Renault-val házasodott, így egy kis tartás vele kapcsolatban is van bennem.


Önnek mi a véleménye a két típusról? A Peugeotról mint használt autóról elég kevés infót találtam a neten.


Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel:

Petrik Zsolt

Kedves Zsolt!


Jó autó a 3008-as, és az 1.6 hdi is jó a megfelelő karbantartással, de a 100 ezer kilométert fenntartásokkal kezelném. Ekkora éves futáshoz és az ovijáratokhoz nem javasolnám a dízelt. Azon kívül, hogy gyorsabban eltömődik a részecskeszűrője a városi harcban, de van benne kettőstömegű lendkerék is, aminek a cseréje szintén zsebbe nyúlós lesz. Én inkább a Quashqait venném benzin motorral, teljesen jó lesz arra, amire önöknek kell.


-Becsületesnepper-

2015. szeptember 8., 10:48 Módosítva: 2015.09.11 08:30
162
 

Üdv!


A kérdés tömören: 500 ezerből lehet venni értelmes egyes Focus kombit, vagy kicsit vegyünk vissza az igényekből ilyen összeghatár mellett?


Mire érdemes figyelni a típusnál? Részemről egy korrekt F Astra is jó lenne, de a csajom megvétózta az Opelt kompletten. Esetleges alternatívák a szegmensben?


Előre is köszönöm!

Tisztelettel:
Krisz

Kedves Krisz!



Az egyes Focus jó autó, de az összes ajtó alját meg kell nézni, valószínűleg rozsdás lesz, de a kerékíveken is találhat a barna veszedelemből. 500 ezerért nem várható, hogy hibátlan legyen, de ha nincs nagyon elrohadva akkor még sokáig jó lehet.

Nagyon szeretem, amikor a lányok beleszólnak az autó vásárlásba, különösen azokat a pillanatokat szeretem, amikor azzal indokolják a döntésüket, hogy "csak". Pedig az F Astra nem lenne rossz, ott a hátsó kerékíveken, a küszöbökön és a tankajtó aljánál kell a rozsdát keresni, de lehet belőlük viszonylag rozsdamenteset is találni. Esetleges alternatívák lehetnek még a Hyundai Accent 2000-től,  Honda Civic, Mitsubishi Lancer, az agyonüthetetlen béka lámpás Corolla is.


-Becsületesnepper-

2015. szeptember 6., 13:05 Módosítva: 2015.09.08 10:48
448
 

Kedves Nepperűző!


Szeretnék venni egy fürge kis városi autót 700 ezer forintig. 2 ember elférjen benne kényelmesen, maximum 3 ajtaja legyen, és autópályán se okozzon neki gondot a jogszabályoknak megfelelő maximális sebességen történő haladás. Remélem nem lehetetlen vállalkozásra adtam a fejem, mit ajánlanál nekem?


Üdvözlettel,
B.Cs.

Kedves Kérdező!



A kedvenceim ezek az autók, következzék a listám nem feltétlenül a tetszési indexnek megfelelő sorrendben: Saxo VTS, Peugeot 106 S16, Suzuki Swift GTI. Mind tüzes kis autó, bennük van a bugi. Mindegyikkel az a baj, hogy kevés van belőlük, sok van mostanra teljesen leharcolt állapotban, köszönhetően a "jó kezű" fiatal pilótáknak. Nem emelném ki egyiket sem, azt vegye ezek közül, amelyikből jobbat talál.


-Becsületesnepper-

2015. szeptember 4., 11:18 Módosítva: 2015.09.06 13:07
74
 

Tisztelt Nepperűző!


Egy Suzuki Swiftem van, 94-es, 5 ajtós, fapados 1.3-as. Autócserén gondolkodom. Lényegében két márka és típus érdekel, az pedig a Ford Focus és az Alfa 147. 3 vagy 5 ajtós. Szerintem még mindig jól néznek, de egyik sem szerelem.


Ha nem jó ötlet, nyugodtan beszéljen le! Az elképzelés az árról az a kis Suzi ára (ami kb. fedi az átírást és az első kisebb szervizt) plussz félmillió forint.


A kérdés egyáltalán érdemes-e cserélni és ha igen mire kell figyelni? A Suzukinak nincs baja csak fapados és öreg. Tetszik a dízelek ketyergése bármennyire is morbid,de az évi 10-15 ezer kilométerhez feleslegesnek tartom.


Ha van más ötlete akkor mi az?-Szívesen hallgatom!



Köszönettel, Balázs
Üdv

Kedves Balázs!



A 147-es Alfa sok embernek tetszik, de műszakilag nem egy nagy csoda. Az Alfa Romeo az alfásoknak való, akik be vannak oltva, és a márka nekik szerelem. Ők ennek fejében el tudják viselni a magasabb és gyakoribb szerviz számlákat is. A Ford Focus már sokkal jobb és racionálisabb választás, de a rozsdára oda kell figyelni, mert a Focus-ok ajtaja nagyon hajlamos a rohadásra, de a kerékíveket is meg kell nézni. Elgondolkodnék egy bakancs Micrán, hasonlóan megbízható, mint a Suzuki, de sokkal igényesebb kiadásban.


-Becsületesnepper-

2015. szeptember 1., 11:41 Módosítva: 2015.09.07 15:23
3
 

Tisztelt Becsületesnepper!


Autóvásárlását tervezem és három típusra szűkítettem le a listámat. De mivel mind a három tetszik és megbízható autó hírében állnak, ezért nem tudok választani közülük.


Íme a lehetséges választások:


- Skoda Octavia RS kombi 2.0CRTDI (manuális váltóval)
- Mercedes-Benz E220CDI T-modell (W211, facelift utáni), itt lehet automata és manuális
- Skoda Superb 1.6CRTDI kombi (manuális váltóval)


A keret a vásárlásra 3.5MFt+ a felmerülő ktg-k, kiadások. Magamról annyit, hogy évi kb. 40-50 ezer kilométert vezetek fele-fele arányban városban és közúton, és fontos, hogy lehessen rá vonóhorgot rakni, mert a munkám miatt fontos. Nem nehéz a jobb lábam, de szeretem, ha azért nem gondolkozik sokat a gázpedál lenyomása után a meginduláson. Jelenleg egy W210-es 220CDI-m van, előtte meg volt 2 MKI-es Octáviám 1.9TDI-vel.



Válaszát és segítségét köszönöm,
Vilmos

Kedves Vilmos!


Ha utánfutót is akar húzni, akkor egy nagyobb motoros autót vennék. Nem tudom, mekkora futót akar vinni, de ha nem lószállítót, akkor valószínűleg elbírná az 1.6-os is, de másképp vinné, mint a nagyobb. Ha szereti, hogy megy az autó, akkor ez még egy ok, hogy ne a kisebb motort válassza.


A Mercedesnél a prémium mivolta miatt nagyobbak lehetnek az alkatrész árak, és egy esetleges automata váltó javítás is vélhetően drágább lesz, mint egy kettőstömegű lendkerék csere a Skodánál. Én egy Octavia RS-t vennék ezek közül a két literes CRTDI-vel. Az RS Octavia jól néz ki, jól megy, jól is fogyaszt, és a CRTDI-k már jobbak, mint a két literes PD-k voltak. A Skoda esetében várhatóan kisebbek lesznek a fenntartási költségek, mint egy német prémium autónál.


-Becsületesnepper-

2015. augusztus 30., 10:35 Módosítva: 2015.09.02 15:14
319
 

Kedves Nepperűző!


Életem első gépkocsijának a megvásárlásán gondolkozom 500 EFT környékén, s ebben kérném a tanácsát. Hozzáteszem, van szerelő barátom, s viszonylag jó fizetésem. Így  3 autón gondolkoztam eddig komolyabban el: Suzuki Swift 1.3 GLS, Nissan Primera, ill. Mercedes W124 (300 td leginkáb). A három autó közöl melyiket ajánlaná? De nyitott vagyok más opciókra is.


Üdvözlettel: Roland

Kedves Roland!



A W124-es Merciből mostanában nem láttam jót 500 ezerért, csak különböző szinten tákolt romokat. A Primera már jobb választás, a rozsdára kell odafigyelni. Swiftből már lehet venni patika állapotú, jól felszerelt, klímás példányokat. Sose romlik el, fillérekből fenntartható, olaj és víz legyen benne, onnantól semmi nem állítja meg. Én egy Nissan Micrát vennék elsőnek, ennyiért már lehet klímásat is venni, és egy jobban összerakott autó, mint a Swift. Ha ebből nem találnék jót, akkor Swiftet vennék.


-Becsületesnepper-

2015. augusztus 28., 11:55 Módosítva: 2015.08.30 10:37
165
 

Tisztelt Becsületesnepper!!


Nagy dilemma előtt álok, azért fordulok önhöz és kérem a segítségét. Melyiket ajánlaná nekem első autónak: Toyota Avensis vagy Honda Accord? Csak dízelt szeretnék.


Az osztrákokhoz járok ki dolgozni megközelítőleg 1000 kilométert kell mehtennem oda és vissza. Ami számomra fontos, a megbízhatóság és a fogyasztás. Csak ebből a két típusból szeretnék választani. Nagyon érdekelnének az autóról a pozitívum és a negatívumok és persze a személyes véleménye.


2008-2007-es évjáratokból szeretnék vásárolni. Toyota Avensis 2.2 d-4d Sol (150 Le), Honda Accord 2.2 CTDI (140 LE) Melyik is legyen ön szerint?


Válaszát előre is köszönöm.

Norbert

Kedves Norbert!



A Toyota 2.2-es dízele benne van ebben a kevésbé hízelgő válogatásban, és pont azok az évjáratok, amiket ön is nézeget. Én mindenképpen a Hondát venném.


-Becsületesnepper-

2015. augusztus 27., 11:17 Módosítva: 2015.08.30 10:37
193
 

Kedves Becsületesnepper!


Most egy 2008-as Suzuki Splash-t használok, amely megbízhatóságával messzemenően meg vagyok elégedve, viszont idén bővült a család, és a csomagtartó mérete miatt végül a váltás mellett döntöttem, de nem nagyon tudom, hogy milyen családi autót lenne érdemes venni 1,2 millió Ft között.

Több dolog is a fejemben van, de nem tudom, hogy melyik típus lenne a legjobb. Alapvetően motorerőre nem vágyom, így egy 1,4-1,6 benzines autóval szerintem boldog lennék, a dieselt valamiért megbízhatatlanabbnak gondolom, ezért vennék inkább benzinest, de lehet, hogy ez csak tévhit. A klíma kell még a felszereltségi listából, a többi nem igazán számít.

Gondolkoztam Astra vagy Focus kombiban, a régi Merivában meg a sima Octaviában is. Árban egyébként a Renault Scenic tűnik legkedvezőbbnek, de sokan óva intenek a régi francia autóktól (hasonlóan 307SW-ket is találtam jó árban).
Még a régi Multipla is megfordult a fejemben, de annak a csomagtartója nem túl nagy.

Szintén gondolkodtam az évjáratban is. Első körben azt mondtam magamnak, hogy jó lenne 2007-es évjárat utánikat nézni, de lehet, hogy egyes típusokból akár régebbiek is elég megbízhatóak, és akár jobb felszereltséget is kaphatok a pénzemért.

Még egy kérdés foglalkoztat, hogy mennyire lehet kereskedőtől valós kilométer állást elhinni. Az AAA autó oldalát nézegettem, és feltűnt, hogy teli van 100 ezer km alatti 6-8 éves autóval. El lehet ezeket a számokat hinni, illetve lehet ezeket bárhogyan ellenőrízni?

Előre is köszönöm a válaszát, egy boldog kis családot tenne vele még boldogabbá!


Üdv,

Zoltán

Kedves Zoltán!


A H Astra egy unalmas autó, de aki nem az izgalmat keresi, annak tökéletes. A Ford Focus szerintem jobb választás, egy kicsit izgalmasabb, jobb a futóműve. Ha a végképp nem az izgalmat keresi, akkor tudnék ajánlani egy Toyota Corollát.

A Renault-knak nem véletlenül annyi az áruk, ezeket az autókat ennyi idősen már beárazza a piac. Ezért drága a Jazz és a Corolla. Az AAA autóról nem szeretnék semmit mondani, keressen rájuk a guglival, sok érdekes véleményt fog találni.

-Becsületesnepper-

2015. augusztus 24., 13:12 Módosítva: 2015.08.28 11:25
265
 

Tisztelt Becsületesnepper!


22 éves vagyok és nagyon szeretném megvenni életem első autóját. Hosszas keresgélés, nézelődés és utánaolvasás után már csak két kiszemelt maradt. Dízelben gondolkodom, egyszerűen jobban szeretek ilyet vezetni, hiába nincs húszezres futásteljesítmény.

A kérdésem az lenne, hogy Ön szerint melyikre lenne érdemes elköltenie a megspórolt pénzét egy magamfajta fiatalnak?

Az első kiszemelt egy Audi A4 1.9 TDI a legendásan megbízható (a kettő közül is inkább a 90 lovas) és alacsony fogyasztású motorjával, míg a második a fiatalabb, kevesebb kilométeres, de talán kevésbé elnyűhetetlen Mazda 3 1.6 CD (109 LE).


Köszönettel és tisztelettel:
Dániel

Kedves Dániel!


Az Audi A4TDI tényleg nagyon megbízható, és olcsón fenntartható. Nincsenek drágán javítható típushibái, és minden bokorban van hozzá alkatrész. A Mazda 3 egy nagyon jól összerakott autó, minőségi műszaki tartalommal, de sajnos rozsdásodásra nagyon hajlamos karosszériával. A hátsó ív indul meg először, ezt a nepperek nem lakatolással, hanem jellemzően üvegszálas gitt segítségével szokták orvosolni, mert azt később dobja le a rozsda. Érdemes ellenőrizni a hátsó íven a ponthegesztések meglétét, illetve meg kell mérni az ívek felületén a festékvastagságot. Ha talál rozsdamentes példányt, azt meg lehet venni, és azonnal csinálni rá egy komoly alváz és üregvédelmet. A motoroknál az olajcsere elvégzésére kell odafigyelni, mert egy rossz olajcsere sokba kerülhet. Az Audi szerintem kockázatmentesebb, de a Mazda jobb autó.

-Becsületesnepper-

2015. augusztus 23., 10:51 Módosítva: 2015.08.27 11:20
10
 

Kedves Becsület Nepper!


Hirtelen duplázódunk, ikrek érkezése várható friss házas életünkben, tehát valami nagy, jól pakolható autó kellene négyünknek, amibe belefér kényelmesen az iker babakocsi. Van egy nem fiatal kabriónk és egy fiatal kis kategóriájú autónk (Chevrolet Spark) Benzinesek. Mind kettőbe beleszoktunk tenni évente 8-10 ezer kilométert.


Nagy puttonyos kombikat nézegettem. 1,5-2 millió közötti az a keret, amit autó vásárlásra szánnék. 7-8, adott esetben 10 éves példányokat nézegettem. A következő típusok jöttek (eddig) szóba:
-       Toyota Avensis,
-       Skoda Octavia,
-       Mazda 6
-       Honda Accord
-       VW Caddy Life
-       ha eldobom a nem létező sznobizmusomat, szóba jöhet a Dacia Lodgy is,
-       esetleg Opel zafira.


Abban kérném a segítségét, hogy melyiket ajánlaná, melyiknél milyen hibára kell figyelni. Mik az esetleges típus hibák? Benzinest, gázolajost? Én úgy gondolom, hogy kb. 10 ezer kilométeres éves futás teljesítményhez a benzines erőforrás a jó választás, viszont a nagyobb tömeg megmozgatásához meg kell nyomaték. Minden észrevételt, ötletet szívesen fogadok.


Előre is köszönöm megtisztelő válaszát!

Üdvözlettel: Gábor

Kedves Gábor!


Jól gondolja, ekkora éves futáshoz nem kell dízelt venni. A Toyota Avensis az egyik kedvencem ebben a listában, abból egy 1.8-as benzinest vennék. A másik kedvencem a Honda Accord, ha rozsdásodik valahol, az az ajtók alja, és a hátsó ívek, erre oda kell figyelni. Az Accordnak nem akkora a rozsdásodási hajlama, mint a Mazda 6-osnak, a Mazdáknak ez a legnagyobb baja. A Skoda Octavia II-es egy nagyon jó autó, óriási csomagtérrel, csak nagyon kicsi a választék belőle. Én ebből a négyesből választanék: Accord, Avensis, Octavia, Mazda 6 sorrendben.

-Becsületesnepper-

2015. augusztus 22., 10:06 Módosítva: 2015.08.26 17:51
316
 

Tisztelt Becsületesnepper!


Autóvásárlását tervezem a közeljövőben. Jelenleg van a birtokomban egy '96-os Punto 1.1-es motorral, ő mellé szeretnék venni egy kicsit nagyobbat. Mivel olasz autóm van, ugyancsak olaszokkal szemezgettem. Volt már a családban egyébként Astra F és G, Mazda 626, Golf II, E36, én mégis a csizma felé kacsingatok. Olyan autot szeretnék, mint a Punto, ami viszonylag egyszerű, nem romlik el, de ha igen, nem horror az alkatrészek árai.


Amiket nézegettem:


Alfa 155 2.0TS Kicsit tartok tőle,sok a széthajtott darab belőle


Alfa 156 SW 2.0TS,1.9JTD Úgy hallottam sok gond van az elektromos rendszerrel. Inkább a kombit részesíteném előnyben, mert az jobban pakolható.


Fiat Marea 1.9JTD - Sedán talán jobb belőle, de ritkább is.


Fiat Punto II 1.9JTD


Hirtelen ezek ugrottak be. A keret maximum 500.000Ft lenne. Évi 20.000km-t vagy kicsit többet megyek főleg országúton, ezért is jöttek szóba a dízelek.


Mit tudna ajánlani nekem, illetve mit tudna ezekről az autokról mondani, esetleg más alternatíva? Mennyire jók az olasz 1.9JTD-k, hasonló agyonüthetetlenek mint a régi német TD-k?


Várom válaszát és előre is köszönöm!
Tisztelettel: Péter

Kedves Péter!

 

A 2.0 TS-nek van egy olyan problémája, hogy van benne egy balansz tengely, aminek a tönkremenetelekor a motor mehet a kukába. Az Alfáknak a futóműve sem az örökkévalóságnak készült, és drága is hozzá az alkatrész. A JTD egyébként jó motor, az olaszoknak nem ez szokott a baja lenni, persze csak ha nem tette meg többször a Föld-Hold távolságot. A Mareával csak az a bajom, hogy esztétikailag kihívásokkal küszködik kívül-belül. A Punto már jól is néz ki, az alkatrészek nem kerülnek sokba, és az 1.9-es motor repíti azt a kis bódét, emellett jól is fogyaszt. Én a Puntót venném.

-Becsületesnepper-

2015. augusztus 17., 14:24 Módosítva: 2015.08.25 10:09
192
 

Tisztelt Becsületesnepper!

Keresek egy kis fogyasztású, olcsón fenntartható, megbízható városi autót max 500.000 Ft-ig. 4 vagy 5 ajtós kéne, 15 évesnél idősebbet nem nagyon szeretnék, jó lenne a klíma is, de ha nem, hát nem.
Peugeot-k tetszenek leginkább (206), de más tippekre is nyitott vagyok. Nézegettem még Focus-t, Punto-t, Fabiát is. Ezeken kívül mit érdemes még nézni. A cél az, hogy még sokáig használjam városban munkábajárásra, a lehető leggazdaságosabban.

Előre is köszönöm a választ.
Üdv,
M

Kedves M!


Az ilyen évjárat megkötések sosem szerencsések. Nem győzöm mondani, hogy állapotot veszünk nem évjáratot, 500 ezernél meg pláne. A Focus-ok jó kocsik, de az összesnek le van rohadva az ajtó belső éle. További rozsdákra lehet számítani a kerékíveken, küszöbökön. Puntóból lehet ennyiért már jó klímásat venni, persze lesz némi olaj folyás és egyéb apróságok, de ezekkel lehet élni.

A Fabiákban a vezérműlánc szokott zörögni, de az elektromos szervó sem az öröklétnek készült. Ebből inkább négyhengereset vennék. Tudom sokan zsigerből zárják ki a Suzukit, de a régi Swift egy tönkretehetetlen technika, és még ennyi sem kell egy kifogástalan klímáshoz. A bakancs Micrát sem hagynám ki a sorból, ennyiért az egy nagyon jól összerakott autó, de ebben az esetben is oda kell figyelni a rozsdára.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

2015. augusztus 15., 08:41 Módosítva: 2015.08.20 14:20
214
 

Kedves Becsületesnepper,

férjemmel autóvásárlás előtt állunk, és kisebb vitába keveredtünk. Az autót elsősorban én vezetném, de természetesen az ő véleményét is kikértem. A fő szempontjaim az automataváltó, összkerékhajtás, biztonság, kényelem.


3 típus jött szóba:
Lexus RX300 / 400h
BMW E61 530xd/xi
Audi A6 Avant 3.0 TDI quattro 3.2 FSI quattro


Nekem a Lexus és a BMW tetszik leginkább, férjemnek az Audi. Szeretném kikérni az Ön véleményét is, hiszen több rálátása van ezekre az autókra. Ön melyik típust ajánlaná, melyik motorral? Mire figyeljünk vásárlásnál? (Keret ~4-4,5 millió)


Kérem szépen mutasson nekem (nekünk) irányt.

Ezer köszönet:
Ági

Kedves Ági!


A Lexus nagyon jó, megbízható japán technika, a hibrid sem szokott elromlani, de a sima benzinesben még kevesebb a hibaforrás. BMW-ből inkább benzinest vennék, ha főleg csak ön használná, akkor gondolom nem megy le a térképről, szerintem fölöslege a dízel, és a benzinessel sokkal kevesebb baj van.


Az Audiból is inkább a benzinest venném az előbb már említett okokból, de a dízel sokkal hisztisebb is mint a BMW dízele. A 3.2-es benzinessel van tapasztalat a családban, a nagybátyám közel 200 ezret tett egy ilyen motorral szerelt Passatba, és soha nem volt semmi baja. Most egy közös barátunknál van, és már 250 ezer fölött van az autó, bármi probléma nélkül. A Lexus felépítése miatt nem összehasonlítható a másik kettővel, az egy SUV, de nagyon megbízható. Én imádom a sorhat benzin motor hangját, és ez a BMW motor nagyon jó, nálam az lenne az első.

-Becsületesnepper-

2015. augusztus 14., 15:30 Módosítva: 2015.08.17 11:43
309
 

Kedves Becsületesnepper!

Jelenleg egy céges Fabiát hajtok, amibe úgy szaporodnak a km-ek, mint üregi nyulak az ajkai határban. Azonban mivel kissé autóbuzi vagyok, és remélhetőleg néhány éven belül lesz felesleges elkölteni való 1,5 millió Ft-om, ezért szeretném kikérni véleményét, hogy milyen autót ajánlana kifejezetten klasszikus autózási élvezetekre. Lehetőleg valami japán, egyszerű, szívó benzines motorra gondoltam, és mivel a céges autó továbbra is biztosítva lesz, ezért nem szükséges, hogy nagy legyen.

Kérem a fentieknek megfelelően ajánljon valamit, amivel a leendő feleségemet elkápráztathatom, vagy legalábbis nekem biztosan boldogabbá válik az életem.

Üdvözlettel: Tamás

Kedves Tamás!


Amíg nem áll rendelkezésre a szükséges pénzösszeg, javasolnék egy másik módot, ahogyan elkápráztathatja a feleségét, és ha az újdonsült feleség megfelelően el van kápráztatva, akkor garantáltan jobb lesz az élete. Ha már meglesz a pénz, akkor két kápráztatás között egy MX 5-öst javasolnék, és a felesége és ön folyamatos boldogságban fogják élni az életüket. Ebből az összegből már nagyon jó állapotú MX 5 10th Anniversary-t lehet venni, abban hatos kézi váltó van, 1.8-as motor, Bilstein gátlók és sper. Javasolnám a Lillafüred-Eger távot, le van próbálva MX5-el többször. Zsír!


Kedves Vica és Tamás!


Sok boldogságot kívánunk, sokasodjatok és kilinccsel előre!

-Becsületesnepper-

2015. augusztus 11., 16:32 Módosítva: 2015.08.14 10:28
589
 

Tisztelt Nepperűző!

23 évesen autóvásárlás előtt állok. Főleg autópályás túrákat terveznék vele, városban kevésbé használnám. A fő szempontok: ne kelljen vele sokat szervízbe járni, lehessen vele lendületesen haladni (a fogyasztás nem lényeg), legyen tisztességes csomagtere, ha emellé még szép, komoly külső is társulna, az lenne az igazi főnyeremény. Van remény 1 millió forint körül, vagy spóroljak még? Ha rengeteg pénzem lenne Maserati Quattroporte-t, Citroen C5-t, Mazda 6-t, vagy az új Renault Espace-t venném. De sajnos nincs, így Önhöz kell forduljak.
Előre is köszönöm a segítséget!
Üdv,
László

Kedves László!

A szép és komoly külső elég szubjektív fogalom, mindenkinek más tetszik. Azt tudom elmondani, hogy én mit vennék ebben a helyzetben. Honda Accordot, a 98-tól gyártott modellt. Műszakilag atom biztos, nem szoktak elromlani, még a mostohán tartottak sem. Erről árulkodnak a Népítéletek is.

A karosszérián lehetnek rozsdák, arra oda kell figyelni. A belseje nagyon bírja a gyűrődést, a plüss kárpit nem kopik ki, egyedül az ajtókon lévő szövet borítás ragasztása szokott elengedni, és ennek következtében lóg az ajtókárpit. Ez nagyon rosszul néz ki, de egy ragasztó spray-el, és némi kézügyességgel tökéletesen megjavítható mind a négy kb. fél óra alatt.

-Becsületesnepper-

2015. augusztus 9., 09:58 Módosítva: 2015.08.13 18:07
432
 

Kedves Nepperűző!

Hetek óta bújom az internetet, de el vagyok keseredve, mert elég szűk keresztmetszetben gondolkodok.

Egy hónap múlva kapok egy céges kocsit, amit saját célokra is használhatok majd (nyilván némileg korlátozottan). Jelenlegi Fiat Puntomat (1.3 Multijet) le szeretném cserélni, mivel onnantól a futkosó kilométereket nem a sajátomba fogom majd tenni. Olyan kocsit szeretnék vásárolni másfél millió környékén (+-100e), amit a családalapításomig 2-3 év tudnék használni úgy, hogy soha ne felejtsem el. 27 éves vagyok, szeretnék egy pár évig élményautózni. Szeretnék esztétikus, erős, különleges autót hajtani azokban az időkben, amikor nem a céges kocsiban ülök.

Benzinesre gondoltam, mivel így kb. évi 10.000 km menne bele, de a dízeltől sem zárkózom el teljesen. Nagyon sok típust nézegettem már, bújom a népítéletet, a szaksajtót. Jelenleg a Lexus IS200, Saab 9-3, Fiat Panda 100HP, Audi A3, Opel Astra G Coupe, Audi A3 2.0 PDTDI amelyek esetében az igényeim és a lehetőségeim találkoznak.

Kérem, tapasztalatai alapján segítsen, a felsoroltak közül melyik lenne az amelyik hozná az élményt, nem hullana szét alattam? Valamint, ha esetleg van még olyan típus amiben lenne fantázia, akkor az is érdekelne.


Köszönettel!
W.G

Kedves Kérdező!


A Lexus IS 200, az Audi A3 2.0 PDTDI és a Panda 100 HP között elég nagy a távolság, de a többi felsorolt autó sincs nagyon egy síkon. Ebből az látszik, hogy fogalma sincs mit szeretne, de valamit már nagyon venne. Nézzük az autókat.


Lexus IS 200, hátsó kerekes, jó helyen hajt, sorhat motor, létezik belőle speres, "csak" 155 lóerő, de az nagyon finom 155 ló, nagyon jó vele menni, igazi műszer. Hébe-hóba látni IS 300-at, de az igazán jó nem másfél millióba kerül, bár lehet szerencséje.


Saab 9-3-ason át is lépnék, az egy Astra alvázra szerelt, valamikor prémiumnak szánt, de sosem volt igazán prémium autó, szerintem nincs benne semmi különleges. Ha nincs becsípődve a Saabokra, akkor nyugodtan felejtse el, ez nem a vezetési élményről szól, nem ezt keresi. Saabosnak lenni olyan, mint alfásnak lenni, vagy megvan az emberben, vagy nincs. Bennem nincs, én sosem éreztem őket, de a világ nagy része sem, úgyhogy nincs is már ilyen autógyár.


Fiat Panda 100 HP, faszaság, erre emlékezni fog, és visszasírni.


Audi A3, na ez sem a különlegességről szól, egy Golf IV mikor az operába megy, kicsit jobban felöltözik, de ugyanaz a csávó marad. A két literes PDTDI ráadásul még nem is a legjobb motor, pláne, hogy élményautót keres, akkor ne kerregjen már elől benne egy olajkályha.


Astra Coupe, ha a Bertonéra gondolok, az egy szép forma, de nem egy igazi élményautó, az egy Astra. Az OPC két literes szívó motorja már lelkesebb, de az meg a sima G Astra kupéban volt. Nem rossz, de van jobb.


Az pedig a Mazda MX 5. A sima 1.6-os nem túl erős, de ennek ellenére félelmetesen jó autó, tökéletes egyensúlya van, jó a kormánya, váltója, mindene. Ha megcsinálja a Lillafüred és Eger között lévő kb. négyszáz kanyart vele, már fordulna is vissza. Óriási élmény, ahogy ez a kis vakarcs ordító motorral szalad fel-le a hegyen, és egy pillanatig sincs az embernek olyan érzése, hogy az autó nem pont ugyanezt akarná. Ha sikerül belőle venni egy Anniversary-t, az már hat sebességes, 1.8-as, speres, na az az igazi, annak már csak egy kicsi lendület vagy lóbálás kell, és már megy is keresztbe szépen.


Most vegyen egy MX 5-öst, mert ha megvan a gyerek utána már kevésbé megy a kabriózás. Én is akkor adtam el az MX 5-ösömet, mikor megszületett a második gyerek. Ha megvan a gyerek, akkor pedig vegyen egy Panda 100 HP-t, ezzel már meg lehet dumálni az asszonyt, hogy nézd drágám, ezen már öt ajtó van, nem úgy mint a Mazdán, ebbe már be lehet tenni a gyereket. Aztán ha nincs benne a gyerek, akkor önből lesz megint gyerek.

-Becsületesnepper-

2015. augusztus 6., 10:54 Módosítva: 2015.08.10 10:29
10
 

Tisztelt Becsületnepper!

Eljött az ideje, hogy megváljak a tanuló éveimet kiszolgáló A Vectrától. A következőre 1,2-1,5M forintom lenne.


A szempontok, amik alapján keresgélek:
-Természetesen, állapot :)
-Csomagtartó mérete (legalább 1 babakocsi és 1-2 csomag)
-Benzines motor (10-15 ezer km/év,városban)
-Lehetőleg "keleti" legyen, (megbízhatóság)
-Ne legyen túl hosszú (feleségem kezdő vezető és ugye a parkolás...)

A következők lennének a fentebbi szempontok alapján a kiszemeltek (2000-2005):

- KIA Carens
- Honda Jazz
- Hyundai Matrix
- Mitsubishi Lancer

De itt el is akadtam.

A KIA Carens lenne az első számú befutó, de a benzines motorjáról nem találtam érdemi véleményeket és kevés az eladó példány is. A CRDI-t szeretik. A Lancer lenne a második (valóban japán összeszerelés?). Félek, hogy Jazz-t, ami tényleg jó nem kapnék ennyi pénzért. A Matrix is fehér folt kissé.
Ön melyiket ajánlaná?


Segítségét köszönöm!
János

Kedves János!

A japán gyártásról az alvázszámból tud megbizonyosodni, ha J betűvel kezdődik, akkor Japánban gyártották. A Lancernél a rozsdára oda kell figyelni, ennek az előfordulási helyei, a géptető első éle, hátsó sárvédőívek, ajtók szélei és az autó alja. Carens-ből még nem láttam benzinest csak dízelt, de nem félnék a benzinestől. Hyundai Matrixot még sosem vezettem, de bízom a koreai technikában.

Az ön által felsorolt autók mind jók, de ezek közül én Honda Jazzt vennék, az a legjobb, és a külső méretei ellenére igen tágas. A csomagtartójában elfér öt darab szerelt kerék a sajátjából, ezt igen kevés autó mondhatja el magáról. Lehet ennyiért nagyon jó Jazzt venni.

-Becsületesnepper-

1,3 millióért SX4, Grande Punto vagy Mazda 3?

2015. augusztus 2., 07:53 Módosítva: 2015.08.06 10:20
181
 

Tisztelt Becsületnepper!

22 éves hölgy vagyok és a párommal autóvásárlás előtt állunk. Eddig egy B corsa állt a rendelkezésünkre, de be szeretnénk újítani egy fiatalabb paripát. Az autót 90%-ban városban használnánk ezért egy hasonló könnyen kezelhető kisebb autót keresnénk. Mivel a városban van legtöbbet használva az autó és évi 5-6 ezer km-t megyünk ezért mindenképp benzinest szeretnénk, de a klíma is nagyon fontos kritérium lenne. A keret 1,3 millió forint lenne, de természetesen félre van téve plusz 300 ezer forint az esetleges javításokra. A következőket néztük ki, de minden ötletre nyitottak vagyunk.

Suzuki SX4 1.5

Mazda 3 1.4 vagy 1.6

Fiat Grande Punto  1.2 vagy 1.4


Köszönettel,
Rebeka

Kedves Rebeka!

A Mazda 3 nagyon jó autó, de a Mazdákra jellemző hátsó kerékív rohadás alól ez sem kivétel. Elsősorban itt kell megnézni, hogy a gyári ponthegesztések megvannak-e még. A Grande Punto szintén jó autó, és a rozsdásodás sem jellemző rá.

Az SX4 nagyon megbízható, annak idején emlékszem a jobban felszerelt autók viccesen drágák voltak egy Suzukihoz képest. Ezek közül a Mazda 3 a legjobb, úgy a műszaki tartalom, mint az összeszerelés minőségét illetően. Kell keresni egy rozsdamentes darabot, azonnal üreg és alvázvédelmet csináltatni rá, és akkor nagyon sokáig jó lehet.

-Becsületesnepper-

Tízéves prémiumra váltanék, érdemes?

2015. július 29., 10:45 Módosítva: 2015.08.02 14:28
2528
 

Üdvözlöm!

Jelenleg egy 2008-as Mitsubishi Lancer 2.0 DID-t (=VW 2.0 PDTDI) hajtok. 40 ezer km-t tettem meg vele 1 év alatt minden gond nélkül, most 105 ezer km van benne. Az autó jelenlegi áráért már lehet kapni Audi 3.0 Tdi Quattro-t S-Line felszereltséggel 2005-ből, ami még így, 10 évesen is felülmúlja a japánt szerintem. Ön mit tud erről az autóról, és érdemes-e egy kétszer ennyi km-t megtett autóra váltani erről a 2.0 PDTDI-ről?


Üdvözlettel:
Dávid

Kedves Dávid!

Egy ilyen A6-os tényleg felül tud múlni sok mindent, különösen fenntartási költségekben. Az egyik ügyfelem kilenc hónap alatt kétmilliót költött rá, igaz, a végén jó lett. Árultam az egyik barátom tizenkét éves 530-as BMW-jét, amiben 330 ezer igazi kilométer volt. Tíz évig volt nála, és a tíz év alatt ráköltött ötmillió forintot. Felhívott egy érdeklődő, hogy akkor erre az autóra a következő 100 ezer kilométer alatt ugye nem kell rákölteni semmit, mert neki pont ennyi pénze van. Na ő az aki háttal ül a moziban, és még a szemét is eltakarja. Nincs akadálya, hogy megvegyen egy ilyen autót, mert jók ezek, ha valakinek erre porcosodik, de a prémium autó tulajdonlásának feltételei vannak. Bármikor ki tud rántani a zsebéből félmilliót szervizre? Ha két hónap múlva megint van valami apróság 300 ezerért, akkor az is megy? Van 200-200 ezer forintja téli illetve nyári gumikra? Ha meg is van ezekre a pénze, akkor van még egy dolog: van is kedve kifizetni ezt a pénzt mosolyogva, hiszen ön négy karikát (vesét, csillagot) tol? Ha ezen feltételek közül csak egy nem teljesül, akkor önnek nincs rá pénze, hogy egy ilyen autót megvegyen. Én is meg tudnék venni egy ilyet, de sose fogok, mert egyrészt nem érdekel, hogy miből szállok ki, másrészt nincs kedvem ezekhez a költségekhez, inkább ebből a pénzből elmegyek a családdal nyaralni. Ezt mindenképpen mérlegelje vásárlás előtt.

-Becsületesnepper-

Hétszemélyes autót félmillióig

2015. július 28., 10:41 Módosítva: 2015.07.31 16:47
131
 

Kedves Nepperűző!

Úgy alakult, hogy ősztől szükségem lesz egy olyan autóra, amivel legalább 6 ember szállítható rajtam kívül. Tizenéves gyermekek edzésre és versenyekre való eljuttatását kell megoldani saját erőből. Ez napi kb 100 km-t jelent, hétvégenként pedig 2-300 km, néhanapján 1-1 külföldi út. Heti átlagban biztosan megtennénk az autóval 1000 kilómétert.

Miután a keret igen szűkös (max. 500 000 forint) tudom, hogy nagy csodákat nem várhatok. Az elképzelés annyi, hogy ne kelljen szervízre költenem horror összegeket és ne legyen olyan fogyasztás, hogy benzinkutat kelljen bérelni a kocsi mellé.

A viccet félre téve sok autót megnéztem a neten és az alábbiakat találtam : Fiat Ulysse, Ford Galaxy, Renault Espace, Opel Zafira, Chrysler Voyager, Citroen Jumpy Évjáratban 1998-tól láttam ilyen autókat.

Melyik a megbízható? Érdemes dízelt venni? Érdemes lehet külföldön körbenézni? Mit ajánlana ezek közül? Gyors válaszát előre is köszönöm, mert hamarosan meg kell oldanom a vásárlást és nem szeretnék vakon, saját kútfőből beleugrani valami rossz vételbe.


Üdv : Viktor

Kedves Viktor!

Szépen feladta a leckét! Azzal kezdem, hogy ne legyenek esztétikai elvárásai, ennyiért örüljünk, ha megy, és nincs szétrohadva. Lesz rajta karc, horpadás, és minden más, ami egy ilyen csapatszállítónál előfordulhat. Sok Voyagert talál ennyiért, ezeknek a 2.5 literes dízele nem valami fényes, a benzinesek meg leeszik a fejét. lehet kapni kis számban Mitsubishi Space Wagont, abból meg merném venni a dízelt és a benzinest egyaránt. A rozsdára figyeljen oda a hátsó íveken, a küszöbökön, az alvázon és az ajtók alján. Zafirából inkább benzinest vennék, ennyiért csak kétliteres dízelek vannak, az meg elég hírhedt. Van azonban egy rossz hírem, a vállalható Zafira drágább. Rozsda ezeken is lehet a küszöbökön, és az ajtókat kinyitva a hátsó íven. Ez az ajtó gumi tömítései alól szokott kezdődni.

Eurovan I-eseket érdemesmég venni, itt a tankbeöntő csövön szokott megállni a sár a hátsó kerékjáratban, és ott szokott először rohadni, amúgy eléggé bírja a rozsdát. Ez ellen a kerékjárat rendszeres mosásával lehet védekezni. Motorok közül a dízelt, különösen az 1-9-est, illetve a két literes szívó benzinest venném. Az Espace-nál már ennyi idősen előfordulhatnak már állandósult elektromos problémák, a dízelek is kitudja hányszor kerülték meg a Földet, sokszor ennek megfelelő állapotban is vannak. A népítéletben az egyes típusok melletti mérőszámok elég beszédesek.  Én Mitsubishit vagy Eurovan I-est vennék ennyiért.

-Becsületesnepper-

Autót nívósabb megjelenés céljából

2015. július 27., 09:42 Módosítva: 2015.07.28 10:41
530
 

Tisztelt Nepperűző!

30 éves vagyok, 11 éve nyúzok egy 1,2 HTP Fabiát. Ennyi idő után valami izgalmasabbra vágyok. Lenne rá 700-800 ezer ft. Van néhány esélyes. Pl. BMW 316/318 coupé, de mindenképp 2.0 alatti benzines kupéformájú kupé kellene, nem feltétlen BMW és nem ökörködésre, csak nívósabb megjelenés céljából. Mindennapos használatban lenne az autó, de néha összeröffenéseken villantani szeretnénk. Természetesen más javaslatot is elfogadnék. Pl Az említett BMW-nél mikre kell odafigyelni legfőképpen?


Köszönöm válaszát, László

Kedves László!

A kedvenc részem a levelében: "nem ökörködésre,csak nívósabb megjelenés céljából. Mindennapos használatban lenne az autó,de néha összeröffenéseken villantani szeretnénk." Ennyiért egy E36-os kupét lehet venni, ezeknél a rozsdára kell figyelni, de lehet tényleg szépet találni köztük. Alaposan meg kell nézni a "nyílászárókat", de rozsdásodás lehet a bajuszlécen, az első sárvédőknél, a küszöbökön az emelési pontoknál, a hátsó sárvédőíveken, egyszóval szinte mindenhol, úgyhogy rendesen át kell nézni.

A motorok és a váltók elég strapabírók, én a 318is-t venném, az már megy is valahogy, de még nem eszik sokat, és a gyári kerekekkel már tud nyikkantani is, illetve a speresek elmennek keresztben is a villantások alkalmával.

-Becsületesnepper-

Első autónak TDI vagy benzines?

2015. július 26., 08:28 Módosítva: 2015.07.27 10:21
357
 

Tisztelt Becsületesnepper!

24 éves vagyok, és az első saját autó vásárlása előtt állok. Nagy dilemmába vagyok GOLF 4 1.9 TDI /  Megane közt  között gondolkozok. Évi 10-15 ezer kilómétert megyünk, főképp városban. Autópályán szökőévben egyszer ha járunk.

Kérdésem lenne a következő megérné-e számomra az a kockázat, amely a turbócsere és a kettőslendkerék mizériát rejti magában picit dinamikusabb stabilabb teljesítményért és pár literrel alacsonyabb fogyasztásért? Szüleimnek egy Renault Scenic 1,4-es benzines autója van. Nem egy versenyautó, de a-ból b-be elvisz. Őszintén megvallva pont ezért nézegettem a Megane-kat 1,5 DCI-vel átlag annyiért van normális állapotú jóval fiatalabb (akár 8 évvel is !) Renault mint VW, felszereltségről nem is beszélve.

Mára mára égető kérdés lett az autó, kis Suzuki Swift volt az elképzelés, de egyszer veszek a korlátaim közt normális autót amit a családgyarapításig vígan használhatnék.
Olyan kérdés is felmerül,vajon jobban megéri német import és venni egy kakukktojást vagy itthon egy "biztosnak" igérkező ésszerű keretek közt leinformálható autót vásárolni? Papírozással rendbe rakással kb. egy árban van, nem vagyok egy autóguru kb. 2 hónapja nézelődök a Golfok közt, de a benzinesek közül már van pár 500-600-ért normális dizelben ez közel 800-1 millió forint közt jár.

Mit tudna tanácsolni, mi volna az ideális választás? Anyagi lehetőségeim 600-900 e forint közt mozognak ebben benne van az átírás és az esetlegesen felmerülő gyors szerviz lehetősége pl vezérlés csere.


Várom mihamarabbi válaszát!

Norbi

Kedves Norbi!

A VW csoport régi 1.9 TDI-je, és a Renault 1.5 dci-je egész egyszerűen nem összehasonlíthatóak. Mindkettő lehet nagyon jó, amíg működik, de amíg az 1.9 TDi agyonüthetetlen, addig a Renault inkább lesz szopóroller, részben a gyári harmincezres olajcsere előírások miatt, amit ha betartanak, nagy eséllyel csapágyas lesz a motor 150 ezer kilométeres korára, részben pedig a megbízhatatlan befecskendező rendszer miatt. Ezek közül a Golf 1.9 TDI, nem kérdés, a Renault nem véletlenül kerül annyiba.

-Becsületesnepper-

Hétszemélyes családit hárommillióig

2015. július 24., 11:16 Módosítva: 2015.07.25 11:41
5
 

Tisztelt Becsületes nepper!

Abban kérném segítségét, hogy 2 felnőtt + 5 gyermek számára keresek használt autót. Több hetes fórumozások után csak távolabb kerültem a döntéstől. Alhambra/Sharan/Galaxy illetve az újabb Galaxy amit sokan ajánlanak.

A keret viszonylag rugalmas, 2-3 millió, nem is a vételár elsődleges hanem a teljes várható költség (szerviz+üzemanyag+értékvesztés) 5 évre. Évi 12 ezer km-t megyünk, sajnos sokszor városban csak néhány perces útra. Emiatt ha jól gondolom a benzines adná magát, de sajnos valódi 7 (vagy 9) személyesben nem nagyon hallottam jó benzinesről.

A költségen illetve megbízhatóságon kívül nincs semmilyen más kritérium (sem évjárat, km, vezetési élmény, vagy márka preferencia).


Válaszát előre is nagyon köszönöm,

Géza

Kedves Géza!

Elsőnek, mint jó benzines, az Avensis Verso jutott eszembe, de sajnos alig van belőle. A másik japán kedvencem a Previa, csak a benzines szintén olyan, mint a fehér holló, de kintről még lehet hozni jót. Az Alhambra/Galaxy/Sharan trióból a kétliteres szívó motort ajánlanám elsősorban, azokkal van a legkevesebb baj, és még a pénzből is marad jócskán.

Még gondoltam a Mitsubishi Grandis-ra is, megbízható autó, de az sajnos padlóból felhajtható 6., 7. üléssel rendelkezik. Az új Galaxy valóban jó, de nem fog kijönni a három millióból, mert kint tízezer eurónál kezdődik a típus, de az még kint van, és semmilyen sarcot nem fizettünk be rá.

-Becsületesnepper-

Fiatalnak öreg autót

2015. július 20., 15:17 Módosítva: 2015.07.21 15:34
343
 

Üdvözletem!

Viszonylag fiatal vagyok (24) és mindig is az öregebb autókat szerettem. A család régi Renault 18 tls-ét nyüstöltem. Soha nem volt vele gond (mondjuk annak ellenére hogy 30 éves csak 50 000-km-t futott). Mindíg gondját viseltük, ahogy azt illik. Most szeretnék magamnak vásárolni valamit ami a kora ellenére még mindig stílusos.

Pár jármű, ami különösen tetszik: BMW E30, Mercedes E190, régi VW Scirocco, vagy akár egy 2-es GTi Golf. Ott van még a GSI Kadett. Tetszenek ugyan még a régi régi Opel Manták és a Renault Alpine-ok de ezek annyira öregek, hogy lehetetlen találni és felújítani is egy vagyon. Tudom, hogy jobban járnék egy olyan autóval ami újabb, de én inkább egy régebbit vennék, felújítatnám még ha árában jobban is jönnék ki egy újabbal.

A Kérdésem az lenne, hogy melyek azok az autók amelyek hasonló kategóriában vannak az előbb felsoroltakkal, de még található hozzá alkatrész és nem eszi meg a későbbiekben a gatyámat is.


Köszönöm előre is.

Kedves Kérdező!

Korábban már írtam egy szösszenetet, ami nagyrészt megfelel a levelében írtaknak. Érdemes elolvasni,van benne két jó videó is. Az E30 nagy kedvencem, ma újra reneszánszát éli a típus, ez meg is látszik az árakon, a rendesebb darabok már közel vannak a millióhoz vagy azon túl. Ebből az egyik legjobb a 318 is, már jól is megy, de még nem fogyaszt sokat. Ahogy Dévai Zsolt barátunk mondta, délutáni motor, 4-7-ig megy. E30-ból azért még lehet tényleg jókat találni.

A 190-es Merci sosem tartozott a kedvenceim közé, a benzinesek karaktere valahogy sosem fogott meg, nincs egy olyan motorja sem, ami egy kicsit is fickósabb lenne. Sciroccóból évek óta nem láttam vállalható állapotút. Ebből is volt GTI motoros, de az még ritkább, mint a Golf GTI. Most, hogy így nosztalgiázunk, eszembe jutott, hogy még sosem vezettem Corradót, de a napokban láttam egy szépet az úton, és rendesen megkívántam.

-Becsületesnepper-

Kapok Focust vagy H Astrát négyszázért?

2015. július 8., 11:22 Módosítva: 2015.07.29 16:46
385
 

Tisztelt Becsületesnepper!

19 éves vagyok, és első autó vásárlása előtt állok. A vásárolandó autó kevés kritériuma közé tartozik, hogy benzines (1.4 vagy 1.6) kombi legyen, minimum 2 légzsákkal, ABS-szel, centrálzárral, szervokormánnyal és rádióval. Több extra (klíma, el. ablak, el. tükör, több légzsák) nem feltétlenül szükséges, de örülnék neki, ha a zárójelben felsoroltak közül valamelyik még beleférne. A legfontosabb, hogy egy jó darabig ne merüljenek fel nagyobb költségek az autóval. A típusok, amikben gondolkodom: elsődlegesen Opel Astra G (akár H is lehet, de az nem tetszik annyira), aztán Ford Focus(/Escort), Citroen Xsara, Peugeot 306. Az utóbbi kettőről azt hallottam, hogy még csak nézegetni sem szabad, mert csak a baj van velük (a Renault Megane-t ezért fel sem soroltam). A vásárlásra átírás nélkül van maximum 400 ezer forintom. Már legalább egy hete nézegetem a hirdetéseket, többet fel is hívtam, de ebben az árkategóriában vagy rozsdásak az Astrák-Focusok, vagy 400 ezer kilométert futottak. Ma sikerült találnom egy G Astrát, ami LPG/benzines, 310 ezret futott (ha már ennyi, gondolom nincs visszatekerve az óra), semmi extra nincs benne, de nem rozsdás, nem karambolos, első ránézésre jó. 390 ezerért meg is tudnám venni. Mi lenne számomra a legjobb megoldás? Érdemes lenne belefogni egy ilyen sokat futott, ráadásul gázos autó vásárlásába (és reménykedni, hogy nem romlik el), vagy inkább gyűjtögessek 500 ezer forintig, és abból már találok jót, vagy érjem be egy régi F Astrával? Vagy egyszerűen csak nem látom reálisan a dolgokat, és többet akarok kihozni a pénzemből, mint amennyit lehetséges?


Válaszát köszönöm:
Péter

Kedves Péter!

Nem látja reálisan a helyzetét. Van 400 ezer forintja, és megemlíti a H Astrát? Az hogy jött egyáltalán a képbe? Még a G Astrából is ez a kínálat alja. Ha már Opelben gondolkodik, akkor egy viszonylag normális F Astra kijön ebből a pénzből, de némi sárvédőív pörsenésre lehet számítani ebben az árkategóriában.

 hasznaltgastra16 02

A Focus-ok mind rozsdásodnak az ajtók élénél, ennyi pénzért meg pláne. Még pár százezer forinttal följebb is lesz némi rozsda a Focus-on, mert ezeknek van egy ilyen típus hibája, hogy rozsdásodik az ajtajuk. Én úgy kezdeném a keresést, hogy beírnám a keret összeget, mondjuk 450 ezret alku előtt, a kombit, benzinest, a klímát, és megnézném mit dob a gép. Van azért itt élet! Az F Astrák a hátsó íveken a küszöbökön és a tank ajtónál rohadnak. Az Escort/Orion mindenhol, de a hátsó nyúlvány az ülés alatt az egyik gyenge pontjuk. A Daewoo-k megbízhatóak, de kicsit torkosabbak a motorok, rozsda ott is lehet. Ennyi pénzért ne akarjon hibátlan autót venni, mert nincs. Lehet venni viszont olyan autót, ami még évekig fog szolgálni, de költeni kell majd rá, viszont együtt kell élni a kisebb hibáival is. Ha gyűjt hozzá még egy százast, akkor már jobbakat lehet venni, de azok sem lesznek teljesen hibátlanok. Ha jót akar, akkor vesz egy Carina E-t, legendásan megbízható autó, nem romlik el soha, a rozsda mennyiségét kell minimalizálni. Előfordulhat ennyiért néha egy Corolla is, az is nagyon jó. Néha lehet találni jobb bőrben megmaradt malac Passatot is, de azok jellemzően 1.8-asok. Az egy hét autó nézegetés még csak a bemelegítés, ezt nem lehet elkapkodni, türelem kell, ki kell várni a vételt, rajta kell lenni folyamatosan, hamar csak befosni lehet!

-Becsületesnepper-