Octavia vagy Superb?

2014. október 6., 08:08 Módosítva: 2014.10.07 12:16
52
 

Tisztelt Becsületes Nepper!

Jelenleg egy Mazda3-at hajtok, ami már nem először állt meg alattam. (elektronika, a korábbi szerelők hozzá nem értése). Úgy döntöttem, hogy még ha a szívem szakad is meg, (reklám helye: iszonyat jó vezetni, ha bele ülök, nem akarok kiszállni belőle, precíz, pontos, egyszerűen tökéletes) de meg válok tőle, és egy kicsit igénytelenebb autót nézek. Így jutottam el a Skodához. A minőségből nem szeretnék engedni, ezért vagy Octavia (2006-7) vagy Superb (2005-6), illetve Mazda 5 jöhetett szóba (De a Mazdában megingott a bizalmam), max 2 millió forint értékben. A lényeg, hogy megbízható legyen, dízel, ha lehet sima TDI és ne PD, legyen benne navi, klíma, ablakemelők, miegymás. Az lenne a kérdésem, hogy ezek közül melyiket válasszam, amelyikkel nem lesz nagy nyűgöm, nem olyan drága az alkatrész (Mazda 3 üz.a.pumpa 160e ft?!?!), illetve nem kell attól félnem, hogy mikor áll meg alattam. Esetleg ha van más ötlet autó téren, azt is szívesen fogadom, a lényeg, hogy kényelmes legyen, megbízható, és ne túl drága a fenntartás. Az autó méretéből ha nem muszáj, nem engednék.


Várom válaszát!
Tisztelettel:
Egy elkeseredett Mazdás

Kedves Kérdező!

A Mazda 3-al még hasonlót nem tapasztaltam, kifejezetten kedvelem a típust, lehet, hogy ön belenyúlt véletlenül a "tutiba", és sikerült egy korábban már gányolt példányt beszerezni. A Skodákat nagyon szeretem, az Octaviát különösen. A Superb és az Octavia is műszakilag ugyanaz a VW-technika, a különbség az, hogy a Superbben van 131 lóerős 1.9-es, illetve 2.5-ös V6 TDi motor is. Méretben a Superb egy kicsit nagyobb, az egy megnyújtott Passat. A motorok közül mindenképpen az 1.9-est válassza. A PDTDI, TDI vonatkozásában el kell, hogy keserítsem, ekkor már nem volt sima TDI, csak PDTDI, de nyugodtan megveheti azt is, jó motor szintén. Megveheti mindkettőt, válassza azt, amelyikből jobb állapotút talál.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Megbízható családi egyterűt 1,5 millióig

2014. október 4., 17:21 Módosítva: 2014.10.05 17:36
98
 

Tisztelt Becsületes Nepper!

Kis családunk örvendetes gyarapodása miatt nagyobb utas- és csomagterű családi autót keresünk. Jelenleg egy 2001-es Toyota Corollát használunk, liftback kialakítása miatt ennek sem kicsi a csomagtere, de a jelenlegi felállásban (anyu, apu, nagy gyerek, kis gyerek, macska és a cuccok), ez már lassan szűkösnek bizonyul. Ezért cserélnénk valami családiasabbra, bár a Toyotával sincsenek érdemi problémák.

Olyan ember vagyok, aki az autókat nem fétisnek, hanem használati tárgynak tekinti, ezért kevéssé érdekel a megjelenés vagy a gyorsulás. Egy megbízható, családi egyterűt keresnék, szeretnénk, ha dízel lenne, de nem kizárt a benzines sem. A családi utazásokon kívül néha (havi 1-2 alkalommal) vidékre is megyek vele egyedül, nem baj tehát, ha nem eszik sokat, bár egy liter plusz-mínusz nem vág földhöz minket.

Mivel azonban más célokra is gyűjtünk, az autó vásárlására legfeljebb 1,5 millió forint áll rendelkezésünkre. Ezért az árért néztünk Citroen Xsara Picassót, amellyel páromnak van pozitív tapasztalata. Kérdés, hogy 6-8 éves korában még megbízható-e egy ilyen autó.

Kérdésem: milyen autót tudna ajánlani a családi karaván részére, amely ezért az árért kapható, és nem kell arra számítani, hogy havonta vihetem szerelőhöz?


Üdvözlettel: Lajos

Kedves Lajos!

A Xsara Picasso is jól lehet, a két literes HDI egy nagyon jó konstrukció, ha mindenképp dízel kell. Nem a 6-8 éves kortól kell félni, hanem az elhanyagolt autóktól, amiknek csapágyasra tekerték a kilométeróráját. A leveléből nem derül ki egyértelműen, de úgy érzem, hogy nem mennek különösebben sokat, ezért nem ragaszkodnék a dízelhez. A két gyerekhez nem feltétlenül gondolnék egyből egyterűre, szerintem egy nagyobb kombi is ugyanúgy megteszi. Ha már Toyota, akkor Corolla helyett egy Avensis kombira is gondolnék, az lényegesen nagyobb, és hasonlóan "problémás", mint a Corolla. Ha még nagyobb kellene, a Mondeo már tényleg nagyon nagy, abból mindenképp benzinest vennék.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Négymillióig kombit a családnak

2014. szeptember 30., 15:08 Módosítva: 2014.10.01 17:30
1
 

Tisztelt Nepperűző!

Egy jó barátom javasolta, hogy írjak és kérjek tanácsot Öntől!

Az év vége felé kívánom megvenni életem 2. autóját (ez év decembere környékén), de most nem szeretnék annyira "megalkuvó" lenni, mint az elsőnél. Egy Almérám volt 7 évig, sosem hagyott cserben, jó volt, de más az igény, a szív is mást diktál és egy kicsit többet is tudok száni rá.

Átolvastam jó néhány bejegyzést és azok alapján próbáltam megfogalmazni pár sarokpontot:
- keret: 3,8-4,0 MHUF (+ az Ön által is javasolt tartalék)
- gyarapodik a család nagyobb kell
- kombiban gondolkodom (szerintem jók az utóbbi évek formái)
- évi 15-18 ekm
- jellemzően városi közlekedés, de évente 2-3 alkalom hosszabb utazás (Hollandia, Németország)

A motorikus és egyéb műszaki és technikai/technológiai részek tekintetében elég "basic" a tudásom, inkább felhasználó vagyok.

A kinézett darabok:
- Volvo V60
- Toyota Avensis
- Mazda 6
- VW Passat

Az Audi-n és a BMW-n nem gondolkodtam, a fentebbi 4 típus közül is a Volvo esik legközelebb a szívemhez.

Tudom, hogy elég kevés konkrétumot írtam, de bízom benne, hogy a fentebbi 4 modell közül tudja vmelyiket jó szívvel ajánlani, motorikusan is.


Köszönöm idejét és türelmét!
Várom mielőbbi visszajelzését%

Tisztelettel:
Máté

Kedves Máté!

A felsorolt autók mind jók. Nekem a japánok a kedvenceim, de ez ugye érzelmi kérdés is, nem kell, hogy mindenkinek ugyanaz tessen. A Volvo is nagyon jó autó, és jó motorok vannak bennük. Ha Önnek az a legszimpatikusabb a négy közül, nyugodtan vegye meg, nem jár vele rosszul.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Tízéves korig elegánsat 1,5 milliós keretből

2014. szeptember 29., 10:32 Módosítva: 2014.09.30 14:36
2
 

Tisztelt Nepperűző!

Autóvásárlásban kérném a tanácsát. 1,5 millió forint körüli keret lenne autóvételre, de a sok infószerzés után már a teljes tanácstalanság állapotában vagyok. Fontos lenne a biztonság, és valamennyire az elegáns megjelenés is. Pár típus az amelyiket kinéztem, 2004-2007-es évjárat között: Volvo S40, Toyota Avensis, Saab 9-3, Mazda 6 és 3 TX, valamint a Ford Mondeo.

Nagy kérdés még számomra, hogy dízel vagy benzines autót válasszak. Többet megyek városban, autópályán ritkán, és évi 12.000 km körül koptatom az aszfaltot, nyugodt vezetési stílusban.

A szívemhez a Mazda 6-os lenne a legközelebb megjelenésre, és elég nagy is a kínálat, de több rozsdás példánnyal találkoztam már. Legutóbb egy 3-ast néztem meg, amelyiknél hiába a 2006-os évjárat, de morzsolni lehetett a rozsdát. A Volvónál ez az árkategória még csak súrolja az új kasznis kínálatot. Saabnál esetleg az alkatrész ellátottság hiányától tartok, a másik típusoknál is maximális a tanácstalanság, mert olvas az ember jót is rosszat is.

Ön melyik típust ajánlaná? Mire figyeljek az egyes típusoknál? Esetleg más típusokat is érdemes lenne figyelnem?


Köszönöm előre is a segítséget!
Sándor

Kedves Sándor!

Évi 12 ezer kilométerhez semmiképpen nem vennék modern dízelt, csak valami öreg megbízható 1.9 tdi-t, ha már nagyon csak dízel kellene. Ésszerűbb választás lenne mindenképpen egy benzines autó. Amint írta, nyugodt stílusban vezet, akkor nem is kell nagy motor, egy 1.6-os vagy 1.8-as tökéletesen megfelelne, és nem enné le a fejét.

A Mazdákat én is szeretem, de sajnos erős a rozsdásodási hajlamuk, amint azt Ön is megtapasztalta. Jó karosszériájú Mazdát Olaszországból lehetne szerezni, ott kevés a só az utakon vagy semennyi. Az Ön által felsorolt autók közül elsőnek az Avensist választanám, azután a benzines Mondeót. A Saab a saabosok autója, az inkább egy vallás az autósok között, egy elég érdekes jelenség. Van néhány Saabra szakosodott műhely, akik tudnak alkatrészt is biztosítani az autóhoz, de néha elég borsos az ára, és maga a típus is igényli a törődést. Ha nincs különösebben bekattanva típusra, akkor nem Önnek való.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Összkerekest második autónak

2014. szeptember 27., 08:26 Módosítva: 2014.09.28 09:40
60
 

Tisztelt Becsületes Nepper!

Családom több tagja is asztmás lett, ezért belvárosi panelból kertvárosi dombon levő családi házba költöztünk. Nem urizálásból, csupán azért, hogy a téli mobilitásunk is megmaradjon 4x4-es autó kellene a jelenleg második autóként használt, öregecske 6N Polo helyett. Amiket kinéztem:

Honda HR-V 1.6B, Honda CR-V 2.0B, Mazda Tribute 2.0B, Subaru Impreza 2.0B, Subaru Forester 2.0B ezek mind 2000-2003 közötti évjáratúak 900ezer és 1,2 millió Ft közötti árfolyamon, 200e+ km-el a hátuk mögött. Ami még izgatja a fantáziámat a hirdetések között az egy bordó Nissan Xtrail 2.0B 1,15 millióért. És most azok a dilemmák amik miatt eddig még nem tudtam dönteni: nem vagyunk kőgazdagok, és a fenti autók - ahogy a népítéletben olvasom - nem a takarékosság mintaképei, illetve a másik autónk egy jelenleg 6 éves, újonnan vásárolt 1.5 dci Scenic, tehát a családi autó méret sem lenne fontos....

Talán reálisabb választás lenne egy 4x4-es Panda 1,2B vagy 1,3 JTD motorral. Ilyenből is van fent 1 és 1,45 millió között néhány darab. Ezek vállalhatók? Nem igazán jött be a VW, de van néhány golf IV/Bora variant is a hirdetések között 1.9 TDI motorral, bő 250 ezer km-el. Ezekről mi a véleménye? Kérem írjon pár szót a fenti autókról, hogy egy kicsit tisztábban lássak - pl. ha honda HR-v lenne a választás, CVT-vel is nyugodtan megvehetem? -  , és esetleg várok más tippet is.


Előre is köszönöm.
Szabolcs

Kedves Szabolcs!

A felsorolt benzines 4x4-esek közül a Subarué a legjobb négy kerék hajtás. Ha automata 4x4-eseket nézeget két literes benzines motorral, nyugodtan készüljön 11-12 literes, vagy magasabb fogyasztásra. Ha a gazdaságosság is szempont, akkor a Panda is jó lehet, az 1.3-as multijet kifejezetten keveset eszik. A VW csoport 1.9-es dízeleitől nem kell félni, a 250 ezer kilométertől sem, feltételezve, hogy az valóban annyi, és nem tekert 750 ezer. A VW csoport hossz motoros autóiban ráadásul az Audi quattro-hajtása van, ami az egyik legjobb.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

3,5 millióból két autót városba

2014. szeptember 25., 07:57 Módosítva: 2014.09.26 17:41
1
 

Tisztelt becsületesnepper,

tanácsát szeretném kérni a következő témában, ami a növekvő családok egyik gyakori problémája: elérkezett az idő, amikor munkahelyi utazások illetve a szaporodó családunk miatt szükséges 2 autó a háztartásban.

Ideális esetben 1 nagy autóra, amiben elfér a 2 gyerek, babakocsi stb, és 1 kis autóra lenne szükség, amit a `nem gyerekes` szülő használna. Itt megjegyezném, hogy mindkét autó 95%-ban városi használatban lesz, max 10000 km évi futásteljesítménnyel, tehát egy kisebb benzines megteszi még a nagyobb autónak is.

Problémánk, hogy jelenlegi H Astránk, a két kívánt kategória között van. Megéri eladni egy megbízható, problémamentes H Astrát egy kisebb illetve nagyobb jármű érdekében? Vagy pedig tartsuk meg az Astrát kis autónak és vegyünk mellé egy nagyobbat?

Tanácsát kérném milyen autót vegyünk a feljebb leírtak alapján. Priorításunk a megbízhatóság és az olcsó fentartás. Eddig a listánkon van az 1.6 Zafira, 1.4 C3 Picasso családi autónak, illetve 1.0/1.2/1.4 Corsa, 1.25 Fiesta kis autónak. Keret a két járműre 3.5 millió.


Ön melyiket venné a fentiek közül? Esetleg ajánlana mást?

Előre is köszönjük válaszát.
Üdvözlettel, Péter

Kedves Péter!

Az 1.6-os Zafira nem túl fickós, én inkább egy nagyobb motorral venném, ha már Zafira kell. Egyterűek között lehet még találni Toyota Corolla Versót, Mazda 5-öt, ezek különbek egy Zafiránál.

Szerintem két gyerekhez nem kell mindenképp egyterűt venni, egy nagyobb kombi simán kielégítheti az igényeket. A Ford Mondeo nagyon nagy belső térrel és csomagtartóval rendelkezik, és a benzines motorjaik elég jók, de ugyanez elmondható a Toyota Avensisről vagy a Honda Accordról is. Sajnos ezekből az autókból elég kicsi a választék, mert jellemzően dízel motorral vették az emberek ezeket. Kis autónak jó lehet a Fiesta is vagy egy Jazz, egy Yaris esetleg egy Mazda 2. Ezek mind megbízható, gazdaságos fenntartású autók.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Első autónak Lacettit vagy Stilót?

2014. szeptember 24., 16:15 Módosítva: 2014.09.25 13:11
1
 

Tisztelt Nepperűző!

Hosszú ideje böngészem az autókínálatot, laikusként teljes mértékben Csikós cikkére és a Népítéletre hagyatkozva. A célra maximum 800 000 Ft-ot szánok, ezért egy megbízható, klímás, benzinest autót szeretnék venni. Sajnos egyik címben említett modell sincs benne az első autóvásárlós cikkben, valószínűleg a magasabb ár miatt. Mennyire tudná ajánlani őket?

A Chevrolet-ról több helyen is hallottam, hogy 9-10 litert fogyaszt normál használat mellett és az alkatrész árak is magasabbak, amióta Európában nem forgalmaz a gyártó. A Stilóról pedig népítélet alapján elég változó véleményeket fogalmaznak meg, túlnyomórészt nem pozitívakat.


Köszönöm a segítségét előre is!

Kedves Kérdező!

A Lacetti egy megbízható autó, a fogyasztás pedig gázpedál állastól függ, de egy kicsit tényleg többet eszik, mint amit el lehetne várni tőle. Cserébe nem szokott elromlani. A spritmonitor szerint 8,34 az átlag, de nyilván többet is meg lehet vele etetni.



A Stilóról valóban vegyesek a bejegyzések, nekem még nem volt vele rossz tapasztalatom. Az egyik barátom most vett egy 50 ezret futott nagypapa autót 800 ezerért. Ha sikerülne egy nem feltétlenül ennyire keveset futott, de még jó állapotú példányt találni, akkor az még sokáig jó lehet.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Összkerekes Audit kétmillióig

2014. szeptember 22., 10:55 Módosítva: 2014.09.23 17:44
43
 

Tisztelt Szakértő!

Szükségem lenne egy összkerekes autóra, amelyik még minimum 5 évet és 300.000 kilométert le tud szolgálni. Tehát évi 60.000 kilométerre kell. Ebből 50.000 a munkámból kifolyólag, tehát mindegy hogy benzin vagy dízel, úgyis a cég fizeti az üzemanyagot. Azért kell az összkerék, mert gyakran megyek tőlünk keletebbre, ahol keményebbek a telek, illetve hegyekbe kirándulni a családdal. Az édesapámnak egy C5-ös A6 2.8 Quattro-ja van, nagyon egyben van az autó, ezért első blikkre ilyeneket nézegettem. Választék főleg 2.5 tdi tiptronicból van. A4-esben ugyanezzel a motorral van néhány kézi váltós is. Az A4-től kisebb autót nem szeretnék. A keret 2 millió forint, papírmunkával együtt. Mit gondol ezekről a típusokról? Ön mit tudna ajánlani? Más alternatíva is érdekel.

Kedves Kérdező!

A C4-es szerintem a valaha gyártott legjobb A6-os volt, strapabíró, megbízható konstrukció, a világból kiment még úgy is, hogy sokan mostohán bántak vele. A benne lévő  2.5 literes sor ötös TDI talán a legjobb motor volt az Audi történetében. Az ezt leváltó 2.5 V6 TDI motor pedig talán a legrosszabb. Sokat, tíz litert eszik, szerintem olyan a hangja mintha állandóan üveghangon menne, adagoló problémái vannak, a turbó is idő előtt tönkre szokott menni, a vezérműtengely nem ritkán már 160-170 ezernél elkopott, és nem indult be az autó. Vannak akik szeretik, és működik nekik jól, de arányaiban túl sokan szívnak vele óriásiakat. Én sose vennék magamnak.

C5-ösből én csak 1.9-est vennék, de abból nincs quattro. Ehhez a kiváló 2.5-ös motorhoz még jön egy tiptronic váltó, és ha rendesen mellényúlt, a szerelő lesz az ön legjobb barátja. Szerintem még lapot is fog küldeni karácsonykor. Thaiföldről, mert ott fog majd telelni az ön pénzéből. Ezzel szemben az A4-est bátran ajánlom, de kizárólag az 1.9-es motorral, és kézi váltóval, a V6-ost kerülje, mint politikus a poligráfot. Az 1.9-es TDI-vel nagy gondok  megfelelő karbantartás mellett nem lesznek, keveset fogyaszt, nem romlik el. Az Audi quattro hajtása pedig az egyik legjobb a világon. Több ismerősöm is átült C4-ből C5-be, és közülük senki nem volt elégedett, mindenki visszavágyott a régibe. Nem véletlen, hogy egy tényleg patika C4-es kétszer annyiba is kerülhet, mint a C5, és ki is fizetik.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Öreg Thalia vagy leharcolt prémium?

2014. szeptember 21., 08:02 Módosítva: 2014.09.22 10:57
178
 

Tisztelt nepperűző!

Átlagos negyvenes családapa vagyok, évi tízezer kilométert vezetek. Mellesleg csóró melós, Thalia-birtokos. Az életben nem lesz jó autóm... Vagy mégis? Én is szeretnék beleülni egy szuper kocsiba, ezért a dilemma: tízéves Thalia 90 ezer km-el, vagy egy 15 éves Audi (Merci, BMW) 250000 km-el? A keret kb 800-900 ezer forint. Nem fenyeget-e az adósok börtöne, ha egy szép, de nagyon sokat futott kocsit választok? (alkatrészárak) Maradjon a csóró a kaptafánál, vagy merjünk álmodozni?


Válaszod előre is köszönöm.
Üdv: Józsi

Kedves Józsi!

A Thaliában ülve nem csodálom, hogy elvágyódik. Működik, jön, megy, világít, de nem folyik ki az ember fülén az adrenalin, ha meglátja a szerpentint, és a formája sem hozza igazán extázisba. Igazából nem a rendelkezésre álló pénzzel van a baj, mert ennyiért lehet még jó autót kapni, de az a kérdés, hogy mennyi a jövedelme. Az, hogy valakinek van-e pénze egy autóra, nem azt jelenti, hogy meg tudja-e venni, hanem meg tudja-e venni, és fenn tudja-e tartani, anélkül, hogy a család költségvetése bánná. Nézze meg a webáruházakban a kopó alkatrészek és a gumik árát, és utána látni fogja, hogy van-e pénze rá. A vásárlás után nagyon könnyen rá lehet locsolni egy autóra százezer forintot, és akkor csak a kötelező vezérlés és olajcsere volt meg, illetve kicsit átnézette az autót.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Három gyerekhez mekkora az elég nagy?

2014. szeptember 16., 11:01 Módosítva: 2014.09.17 16:20
2
 

Tisztelt Becsületesnepper!

Három gyerekes apa vagyok, aki jelenleg egy Focus C-Maxot hajt. Az autót olyanra szeretném leváltani, aminek nagy a helykínálata, azaz akkor is kényelmesen ülnek majd benne a gyerekek, ha 180 cm fölé nőnek, és a megpakolása sem okoz gondot, ha pl. sátrat, kutyát, biciklit is vinnénk valahova (vagy esetleg kisebb bútort, hűtőt kell vele szállítani).

Van aki azt mondja, hogy ilyen tervekkel a Ford Transit, Renault Trafic, VW Transporter stb. típusú autók jöhetnek csak szóba, mert a Ford S-MAX/Galaxy, VW Sharan, Mazda MPV, C4 Picasso és társai nem jelentenek ugrásszerű növekedést a jelenlegihez képest sem az utas-, sem a csomagtérben.

A problémám, hogy a tesztek szerint a kisbuszoknál érezhető (főleg az utasok részéről) a teherautós alap, felszereltségük jóval silányabb, mint az egyterűeké (lásd alap T5), és töréstesztjeik sem túl fényesek (a Fiat Scudotól pl. ez rettentett el leginkább).

A kérdésem az lenne, hogy Ön mit ajánl: a méret a lényeg, és ehhez a kisbusz a megfelelő választás, vagy inkább maradjak a kényelmesebb egyterűeknél, és vegyek tetőcsomagtartót? Megköszönném, ha néhány Ön által előnyben részesített típust is megjelölne.


Köszönettel:
Barnabás

Kedves Barnabás!

Egyáltalán nem kell ekkora autót vennie. Abból, hogy a gyerekek 180 centi fölé nőhetnek, éles ésszel arra következtetek, hogy fiúkról van szó. Történetesen mi is négyen vagyunk fiútestvérek, és amikor 180 fölé nőttünk, már nem feltétlenül akartunk a szüleinkkel nyaralni menni, sokkal inkább a haverokkal. Az S-Max, Galaxy, Sharan, stb autók nagyobbak, mint a C-Max, és öt személlyel még mindig nagy csomagtartójuk van.

Szerintem nem érdemes évi egy hétre optimalizálni az autó méretét. A kerékpár és egyéb nagyobb csomagok szállítását meg lehet oldani egy kerékpár szállítóval vagy tetőbox-szal. Az Ön által felsorolt autók teljesen megfelelnek a célnak, az MPV rozsdásodási hajlama lényegesen nagyobb, mint a többinek, arra nagyon kell figyelni.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Első autót egymillióig

2014. szeptember 15., 10:47 Módosítva: 2014.09.16 11:06
184
 

Tisztelt Nepperűző!

Nagy dilemmában vagyunk az első autónk vásárlása előtt, lehet, hogy beleestünk abba a hibába, hogy túl sokat olvastunk és túl sok ember tanácsát kértük.

Az elmúlt időszakban úgy tűnt, elköteleztük magunkat a facelift utáni Mazda 323f kombi változata mellett, amiből 800-900 ezerért jó állapotút is kaphatnánk. Viszont többen kérdezték a családban, miért veszünk ilyen öreg autót (2002-2003-as évjáratú), így elkezdtem nézelődni a fiatalabbak között. Viszont úgy vettem észre, hogy pont a határon lehettünk, ugyanis az ennél fiatalabb autók az általunk preferált VW konszern és japán márkák tekintetében (Mazda3, Toyota Corolla, Skoda Octavia, VW Golf5 stb) már nagyságrendileg drágábbak, leginkább 1,1 millió felett kezdődnek és azok még nem is jól felszerelt, megkímélt példányok. Szóval megrekedtem. Közben a testvérem javaslatára a Nissan Almerat is célba vettük, ami mellett egy rakás racionális érv szól (láncos vezérlés, japán autókhoz képest mérsékelt költségek), de valahogy a szívünket nem dobogtatta meg.

Egy szó, mint száz, a kérdésem a következő: Érdemes nagyságrendileg drágább, de években mérve 1-3 évvel fiatalabb, újabb konstrukcióban készült autót venni (ami esetleg a kínálat alsó szegmense), vagy érdemesebb a kicsit idősebb, de jobb állapotban levő, kevésbé modern autóban megbízni? Előbbi esetén valószínűsítjük a hosszabb élettartamot, kevesebb meghibásodást, cserébe az egyszeri nagyobb befektetéssel. Utóbbi kisebb befektetés, de baj lehet a hosszabb távú használattal (kopó, elöregedő alkatrészek, megnövekedett szervízigény)
Tudna esetleg egy jó tanácsot adni?


Köszönettel:
Pali

Kedves Pali!

Nem feltétlenül az évjárat dönti el, hogy egy autó jó-e vagy sem. Egy jó állapotú idősebb autó még nagyon sokáig szolgálhat hűségesen a megfelelő karbantartás mellett. Nézzen csak a Csikós családra, a legfiatalabb autójuk is huszonöt éves, a Zsolt állólámpása meg negyvenegy, és mégis megy. A szerkesztőségben is mindenkinek öreg autója van, mégis boldogok velük. Ha a Mazda 323f tetszik, és talál egy tényleg szép példányt, nyugodtan vegye meg, az egy nagyon megbízható autó. Nem a környezetének veszi az autót, hanem magának, ha Önnek jó, akkor hajrá.

A témában kötelező olvasmány nagy elsőautó-tanácsadónk IV. része, melyben az egymillió forintos első autó kérdését feszegettük húszezer karakterben.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Megbízható japánt vagy megbízható olaszt?

2014. szeptember 14., 08:58 Módosítva: 2014.09.15 10:52
185
 

Üdv!

Örülnék ha segítséget kapnék a döntésemhez:
Eljött az idő, hogy lecseréljem VW Polómat (III).
Adott két autó, amik nagyon tetszenek
- Mazda 626 2.0 ditd sedan (2001-2002)
- Fiat Stilo multiwagon 1.9 jtd (2003-...)

Tudom, hogy a két autó nem egy kategória, de Ön szerint melyik lenne ésszerűbb választás?
Melyik típus szervízigényesebb?
Melyiknek olcsóbb az üzemeltetése?
Esetleges vásárlásnál mikre figyeljek oda ezen két típusnál?
A válasza nagyon fontos lenne számomra, akár privátban is!


Tisztelettel: B. I.

Kedves Kérdező!

A Stilo valamiért nem lett nagy siker, pedig az olasz a Golfot akarták megcsinálni vele, és szerintem nem is rossz autó. Talán csak az az izgalom hiányzik belőle, amit egy vérbeli olasz autótól várnánk, majdnem bele is állt a Fiat akkor a földbe, részben miatta. A népítéletben sokan szeretik, másik kevesebb örömmel beszélnek róla. Jelenleg a használt piacon egy jó alternatíva lehet az A-ból B-be eljutásra. Az 1.9 jtd egy jó motor, kevés problémával, ha karbantartják, meghálálja. Nekem jó tapasztalatom volt vele.

A 626-os Mazda egy jó autó, de fel kell rá készülni, hogy rengeteg letaposott példány van, nem egy közülük tízszer megkerülte már a Földet. Ha sikerül egy megkíméltebb darabot találni, akkor az nagyon jó lehet. A rozsdára kell odafigyelni, különös tekintettel a hátsó kerékívekre.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Avensis vagy Superb?

2014. szeptember 11., 08:22 Módosítva: 2014.09.12 06:51
170
 

Szia Kedves Nepper!

Egy '94-es 626 mazdit használunk, 2.0 benzin, 116 ló, 5xxezer km van benne. Sajnos lassan már a torka is véres lesz. Ezt az autót 12 éve használjuk. Szeretjük, de megöregedett, elfáradt.
Szeretnénk váltani, és miután a japán technika nekünk kifejezetten bevált, kapásból egy 6-7 éves Avensis-en gondolkodtunk (a Honda túl drága, a Mitsubishi nem rúg labdába, a Nissan rönyós lett, a Mazda fordos, maradt a T) 2.0 d4d miután éves 20-30 ezer km-t megyünk az autóval. Ugyanakkor bejött a képbe egy első generációs 3U Superb, 1.9pd is amiben 220 ezer km van, szép, megkímélt, 2008-as és sokkal nagyobb belülről,  mint az Avensis, nem beszélve arról, hogy egymisivel olcsóbb. (a Toyota közel 3, a Superb 2 körül van) Próbáltam utána menni, hogy miért ennyire olcsó a superb, de nem találtam különösebb okot rá (úgy mint  széria hiba, drága a javítás, stb)

Az lenne a kérdésem, hogy minőségben tényleg ekkora különbség van a két autó között, mint ahogy az ára mutatja? Szabad belevágni egy Superb-be? Milyen additív költségekkel kell számoljak (ismert hibák alapján), ha ezt az autót is min. 10 évre tervezzük megvenni?

A keret, amiben gondolkodtunk 2,5-3M. De ha mindez 2-ből is kijönne, az nem lenne mellékes.
Te hogyan döntenél? Közel 3 misi egy 2008-as Avensis 2.0 d4d, 200-250 ezer km-rel, 9 légzsák abs-asr-adaptív tmepomat,xenon stb. Vagy 2-2,2 misi egy 2008-as Superb 1.9pd (116ló) 4 légzsák-abs-asr-sima tmepomat nomál, nem xenon? Nem fogom megbánni a Superb-t?


Válaszod előre is köszönöm, további jó egszséget,
Zoltán

Kedves Zoltán!

Súlyos japán bérenc vagyok, és a Honda után a Toyota a másik kedvencem. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a Skoda szintén jó autókat gyárt. A régi 1.9-es PDTDI hangja csúnyább, mint a japánoké, a karaktere is rosszabb egy kicsivel, de még mindig egy nagyon jó, kiforrott dolog. Javítani nem drága, rengeteg utángyártott alkatrész van hozzá különböző minőségben. A futóművében alumínium lengőkarok vannak, azokba van rögzítve a gömbfej cserélhetetlenül, azoknak a cseréje régen nagyon tudott fájni, de már ez is olcsóbb. A PD befecskendező rendszertől féltek sokan, de ez már egy régi technológia, és nem annyira drága javítani. Nekem már volt több ilyen saját használatú autóm, de csak az egyiknek kellett a hengerfejét javíttatni, a többivel nem volt semmi bajom.

A kettőstömegű lendkerék cseréje lesz egy drágább javítás, a többi valószínűleg csak a kopó dolgok a futóműben és a fékben, valamint az olajcsere. Nekem is van jelenleg egy 1.9-es PDTDI Skodám, abban 10 ezrenként cserélem az olajat, és semmi baja. Én Hondát vennék, aztán Toyotát, de ha az egymilliós különbség megremegteti a lábad, azt is megértem, sokkal kevesebbért is lehajol az ember. Szerintem jól jársz a Skodával is, nyugodtan megveheted.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Kabrió-életérzés hatszázezerig

2014. szeptember 8., 14:08 Módosítva: 2014.09.09 17:40
1
 

Tisztelt Nepperűző!

Szeretném lecserélni 2003-as, 1,2 16v Renault Cliómat, valami izgalmasabbra. Nincs igazából gondom vele, a maga nemében nagyon jó autó, de fiatal vagyok (22), úgy érzem váltanom kellene.

Régi vágyam egy kabrió. Fősulira/dolgozni is többnyire ezzel járnék, valamint barátnőmmel hosszabb túrákat is szívesen bevállalnánk a kocsival. Nem csak nyáron használnám, így örülnék, ha nem kéne mindig szervizbe vinni. Mire kell vásárlás előtt egy kabriónál figyelni?

Látatlanban jó vételnek tűnik egy Pininfarina féle 2001-es Peugeot 306 Cabrio. Nem ismerem a modellt, mik lehetnek a hátulütői?

Ön mit ajánlana még? Nem muszáj francia kocsit, de ár-érték arányban egész jónak tűnnek és gondom nem volt még velük


Köszönettel:
Balázs

Kedves Balázs!

A 306-os kétség kívül még mindig egy jó forma a kora ellenére is, nem is rossz autó, de a hátsó futóművére oda kell figyelni, illetve mindenképpen meg kell bizonyosodni a tető mozgatómechanika működéséről. Ebben a típusban egy elektromos és hidraulikus rendszer mozgatja a tetőt, és ennek a meghibásodása, javítása jelentős költség lehet.

A hátsó fólia ablak is el szokott öregedni minden kabrióban, ilyenkor karcossá, mattá válik a felület. Idővel a rugalmasságát is elveszti, ezért egy idő után bereped, eltörik majd. Ennek a cseréje már nem olyan drága, de meg kell nézni kivel csináltatjuk. Láttam már gyönyörű munkát, de szörnyű taknyolást is. A másik neves olasz formatervező stúdió, a Bertone munkája az F Astra kabrió, ennyiért már abból is lehet értelmes darabokat találni. Az F Astra betegsége a hátsó kerékív, a tankajtó és a küszöbök  rozsdásodása, de mivel ezeket annyira nem használják télen, a kabriók jobb állapotban vannak rozsda ügyileg. A mechanikája mindnek ugyanolyan egyszerű, nem egy ördöglakat egyik sem.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Első autónak szerelmet

2014. szeptember 7., 09:26 Módosítva: 2014.09.08 14:12
192
 

Kedves Becsületes Nepper!

A húgomnak keresek első autónak való közlekedési eszközt kb. Egymillió JMF-körül. Japán fanatikusként egyből Toyota Corolla volt a válasz, amit a húgom egyből el is utasított. Sőt, a Yaris sem tetszett. Nők. Szerelmes szeretne lenni bele, szóval bedobta a Mint és a Smartot, de mint tudjuk, ezek nem a felkelő nap országából vannak. Viccet félretéve, valami kicsit életteli, de megbízható járművet keresnénk. Használati érték szempontjából fűtés klíma legyen, szóval 80-as évek sportkocsijai kilőve, amúgy is inkább az nekem tetszene, viszont két ülés és vászontető sem kizáró ok, még nem gyerek szállításra kell.


Köszönöm előre a segítséget!
Üdv
Bence

Kedves Bence!

Vegyen a húgod egy Mazda MX-5-öt. Szexi, életteli, jó futómű, jó váltó, jó kormányzás, jó motor, nem romlik el, és japán. Jellemzően nincs bennük klíma, de azért lehet köztük olyat is találni. Az enyémben nem volt, de az első széria hátsó szélvédőjét le lehet zipzárazni, és az oldalablakokat lehúzva jól átszellőzik az utastér. A fűtése olyan, hogy télen egy kilométer után már okádja a meleget. A hátsó sárvédőíven és annak a tövében, a küszöböknél tud leginkább rozsdásodni.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Csapatós autót háromszázezerig

2014. szeptember 5., 10:36 Módosítva: 2014.09.06 11:43
304
 

Tisztelt Nepperűző!

Egy éve van jogosítványom, és azóta rendszeresen vezetem a családom autóit. A hétköznapokra nincs szükségem saját autóra, viszont szeretnék egy úgymond "csapatós" autót. Ez alatt egy benzines, hátsókerekes, jól szerelhető autót értek, amire 300 ezer forintom lenne + járulékos költségek.

Az adott keretből kétféle típusra gondoltam: BMW e30/36 (4 hengeres) vagy Lada. BMW-ből nem nagy a kínálat ennyiért de szerintem van még 1-2 menthető darab. A Ladánál már jobb a helyzet, ennyiért több átalakított közül tudok válogatni.

A Ladánál a fogyasztás az ami aggaszt, a BMW-nél pedig a leharcoltság. Nem tudom eldönteni melyik lenne a célravezetőbb, ebben kérném a segítségét!


Köszönettel,
Tivadar

Kedves Tivadar!

Ezt az érzést ismerem jól. Ha a Ladában gondolkodsz, először itt olvasgassál. Őszintén leírják, mire számítsál. 300 ezerért nem kapsz normális E36-ot csak igaz hullát, szétrohadt kasznival. E30-ból is ez az alja, a kicsit jobb választék egy százassal feljebb van. A leharcoltságtól jogosan félsz, ezek már közel harminc éves autók, jellemzően egy-két jószág tulajon túl. Az E30 a küszöböknél és a taposóknál rozsdásodik elsősorban, az E36 szinte mindenhol. Ha csapatós bringában gondolkodsz, a Lada csak tuninggal lesz csapatós, de kell bele egy tengely, négy Bilstein és egy sper. Legjobban akkor jársz, ha veszel egy olyat, amit már valaki megépített. Biztos, hogy sokkal olcsóbban adja, mint amennyibe neki van vagy te megépítenéd, még ha autószerelő is vagy. A fogyasztás attól függ, hogy vezetsz, de a két típus hasonló ebből a szempontból. Ha egy faragott motort veszel, az már alapból egy kicsit többet eszik, hiszen az erőre van optimalizálva nem a fogyasztásra.

A ladázás egyébként jó buli, meg van a romantikája. Nekem is volt egy 1.6-os, nagy tengellyel, Bilsteinel, paraszt sperrel, imádtam. Utána egy E30 318is és a mostani 325-ös. E 30-ból a kis motorosok nem mennek jól, a 316-os mondjuk leginkább sehogy. Az első tényleg jó a 318 is, és az jól is fogyaszt vagy a 320i. A legjobban akkor jársz, ha gyűjtesz még egy kicsit, és veszel egy normálisabb E30-ast. Ha nem bírsz magaddal, akkor vegyél egy jobb bőrben lévő Ladát, és gyűjtsél egy 318 is-re.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Dízel kombit hétvégi kiruccanásokra

2014. szeptember 4., 10:41 Módosítva: 2014.09.05 10:39
13
 

Tisztelt Nepperűző!

Horgászom és öregszem. Egyre több a felszerelésem, ezért nagyobb autó kéne. Jelenleg egy nyolcéves Honda Jazzem van 205 ezer kilométerrel. (Soha nem volt problémám vele.) hasonlóan megbízható autó kellene. Az éves futás ill. a csomagtartó méret miatt a dízel Octaviákat, illetve Mondeokat nézegettem 1,5-2 millió Ft között. Melyiket ajánlaná? Más típus is szóba jöhet. Nem vagyok egy autó szakértő. A hétvégi kiruccanások mellett napi munkába járásra is kellene, ami csak 10-10 kilométer oda-vissza.


Várom megtisztelő válaszát.


Tisztelettel: István

Kedves István!

Én is csendes őrült vagyok, így első kézből tudom, hogy nincs akkora csomagtartó, amekkorát egy horgász ne tudna megtölteni. Ha a két Ön által említett típus közül kellene választani, akkor mindenképpen az 1.9-es dízel Octaviát javasolnám. A Mondeóban is óriási hely van, de sokkal hisztisebb a befecskendező rendszere, és annak a javítása megközelítheti a 400 ezer forintot is. Ha mást kellene mondani, akkor Accordot vagy Avensist mondanék, de a Skoda is teljesen jó lesz.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Családi autót hárommillióig

2014. szeptember 3., 07:38 Módosítva: 2014.09.04 11:00
126
 

Tisztelt Nepperűző!

Családi autó vásárlása előtt állunk, 4 típusra szűkítettük a jelöltek körét, valamennyi 2010-2011-es évjáratból:

Ford Mondeo 2.0 TDCI (140 LE), Ford C_MAX 1.6 TDCI, Peugeot 3008 1.6 Hdi, Opel Insignia 2-0 CDTI. A vásárlásra 3 millió Ft -ot szánnánk, tisztában vagyunk vele, hogy vásárlás után még merülhetnek fel költségek.

A kérdésem az lenne a négy autó közül melyiket tartja megbízhatóság és fenntartási költség szempontjából a legjobb vételnek. (Egyéb tekintetben bármelyik megfelelő.)

Segítségét előre is köszönöm!


Üdvözlettel:
Nándor

Kedves Nándor!

A Mondeo kétliteres TDCI-nek rossz a híre, nem véletlenül. A régi TDCI-k befecskendező rendszere nem volt a megbízhatóság mintaképe. Bár ezek az autók újabbak, de egyszer ezek is megöregszenek, és majd kiderül milyenek lesznek, később, sikerült-e javítani rajtuk. Az 1,6-os dízel már sokkal jobb motor, pont nemrég láttam egy 460 ezret futott példányt, annak a motorjával még nem volt semmi baj, csak egy kettőstömegűt kellett benne cserélni. Az Insignia dízelei most kerültek oda, hogy elkezdett velük egy kis probléma lenni. Ezen kívül mást nem hallottam róluk, a tulajok szeretik. Nekem a C-Max és a 3008 is szimpatikus.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Fapados 206-os után mit vegyek?

2014. szeptember 2., 14:37 Módosítva: 2014.09.03 07:41
3
 

Tisztelt Becsületesnepper!

Használtautó vásárlásban szeretnék tanácsot kérni. Régi fapados 2003-as Peugeot 206 1.4-esemet szeretném lecserélni egy hasonló kaliberű ötajtós ferdehátú autóra. A keret 1.500.000 Ft plusz 200.000 Ft az átírásra, esetleges szervízre. Annyi a kritérium, hogy szívó benzines legyen, 1.4-es, gazdaságosan üzemeltethető, némi vezetési élmény és megbízhatóság. Sikerült náhány modellt találni és ezekről szeretném kikérni a véleményét:

- Fiat Grande Punto
- Peugeot 307 (facelift utáni modell)
- Seat Ibiza
- Mazda 3 Sport
- Volkswagen Golf IV

(A Peugeot 307 és a Mazda 3 Sport, ami eddig megfogott.)

Segítségét előre is köszönöm!


Üdvözlettel,
Gábor

Kedves Gábor!

Ha vezetési élmény kell, vegyen egy Panda 100 HP-t, 1.4-es, jó futóművel, tényleg élvezetes kis gyösz. Ha kicsi a Panda Önnek, akkor a Mazda 3 vásárlását teljes mellszélességgel támogatom, jobb, mint a többi Ön által felsorolt autó. A Grande Punto is jó, de a Mazda jobb, összerakottabb, mégiscsak japán.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Egyeztethetetlen igények?

2014. augusztus 31., 20:45 Módosítva: 2014.09.02 10:43
107
 

Kedves Becsületesnepper!

Elég fura helyzetben vagyok. Külföldről hazaköltözéskor le kell cseréljem az öreg E38-ast egy praktikus kisautóra. Több szempontot gyűjtöttem össze, de megoldhatatlannak tűnik az ideális autó. Első és fontos szempont, hogy feleségem végre szeretne vezetni (az 5 méteres autóval nem volt megbékélve) és szeretne kicsi autót, hogy ne féljen a méretétől. Én nagyon szeretem a nagy kényelmes autókat, de persze elférek (187cm, 100+ kg) egy kicsiben is, ha okos a belsőtere. Takarékos kéne (ez persze furcsának hathat a 7-es után, de változunk), főleg városi használatra, néha utazgatni. Jó lenne, ha majd ez első gyerek az összes cókmókjával is beleférne, de ha nem, akkor majd bővítünk. Megbízható, nyúzható autót szeretnék. Viszont eléggé fázok a távolkeleti autók furcsa dizájnjától, nem véletlenűl volt egy nagy német tepsim. Az a látvány tetszett. No és az egészre lenne durván 1 millió forint.

Tisztában vagyok vele, hogy átülni egy kisautóba mindenképp furcsa lesz, de most a praktikusság a szempont, meg hogy magyarországi fizetésből tudjuk majd tankolni. Német autókat néztem (pl. VW Beetle 1.6 - nuku csomagtér), vagy Golf, Polo? Vagy esetleg Skodát, de melyiket? Kisautóban nem keresem a vagányságot, vagy a sportosságot. Az eleganciát többre tartom. Persze pont azért kérdezek itt, mert vannak amiket eleve kizár az agyam, pedig lehet hogy pont jó lenne. Nehéz ügy, mert le kell adjak az igényeimből, úgyhogy jó lenne valami okos megoldás.


Köszönettel: Ákos

Kedves Ákos!

A Beetle tényleg nem nagy, a kaszni formája volt a legfontosabb, nem a praktikum, de legalább kicsi a csomagtartója. Az egy Golf IV retro ruhában, műszakilag nincs vele baj, de korlátozottan alkalmas nagyobb nyaralásra pont a csomagtartó mérete okán. Egy Golf jobb lenne erre a célra, van belőle kombi is, annak már használhatóbb a csomagtere. Ha a limuzin forma jobban tetszik jobban, akkor ott van a Bora, és ebből is van kombi.

Skodák közül vennék egy Octaviát, belső méretei megegyeznek a Golf IV-ével, hiszen közös gyökereik vannak, de a csomagtartója kifejezetten nagy, még két gyerekkel is elég. Mechanikailag ugyanaz a technika van mindegyik VW csoportosban. Tudom, hogy nem szereti a távol keleti dizájnt, de egy Avensis tökéletes lenne. Megemlíteném még az egyes Focust is, nagyon jó kocsi, és ennyiért már a jobbakat lehet kapni.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Városi egyterűt, de melyiket?

2014. augusztus 27., 07:34 Módosítva: 2014.08.28 06:25
81
 

Tisztelt Nepperűző!

Szeretném lecserélni a 99'es Toyota Corollánkat egy újabb, szinte csak városban használt autóra. Egyterű lenne a legmegfelelőbb, mert sajnos feleségemnek a gerincproblémái miatt nem igazán jók a sima kisautók. Két gyereket kellene iskolába, edzésre hordani, napi 40-50 km-t menne, én benzinesben gondolkodom. Néztünk már mindenfélét: Citroen C3 Picasso, Kia Venga, Yaris Verso, de nemigazán tudunk dönteni. A keret kb. 1,5-2 millió Ft, ebbe átírással meg mindennel bele kell férjünk.

Mit gondol, milyen kisautót érdemes venni erre a célra?


Üdvözlettel: Attila

Kedves Attila!

Kia Vengából a legolcsóbb is 2,5 millióba kerül a hahu-n a válasz írásakor, így azt ki is húzhatjuk a listáról. A Citroen C3 Picasso szintén nem fog kijönni ebből a pénzből, a legolcsóbb 2.1 millió, a többi lényegesen drágább. A Yaris Verso teljesen jó választás, egy kicsit magasabban ül benne a felesége, és ugyanazt a megbízható technikát kapja, mint a többi Yarisban, csak kicsit nagyobb benne a hely.
Személyes kedvencem a Honda Jazz szintén jó lenne, kívül kicsi, belül nagy, keveset fogyaszt, sose romlik el, az üléspozíció hasonló, mint a Yaris Versoban. Én Jazzt vennék vagy Yarist.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Három gyereküléshez valami nagyot

2014. augusztus 26., 07:28 Módosítva: 2014.08.27 06:57
67
 

Kedves Nepper!

Családunk májusban ikerpárral bővült, így most már 3 gyerkőcöt kell szállítanunk. Opel Astra típusú (2007-es évjárat) járgányunk szűkös lett számunkra, ezt szeretnénk egy nagyobbra (kombira) cserélni. Gondoltunk Astrára vagy Vectrára, Skoda Octaviára, Ford Focusra vagy Mondeora, ill. VW Caddyre, természetesen mindegyikből a kombi típusra. A fő szempont, hogy nagy csomagtérrel rendelkezzen, ahova befér az összecsukott iker babakocsi és egyéb csomagok, ill. a hátsó ülésen kényelmesen elférjen a Három gyerekülés. Jelenlegi Astránkban ugyan elférnek az ülések, de az ajtót éppen hogy be lehet csukni. Hosszú távra tervezünk, így jó állapotú, keveset futott autót szeretnénk venni. Az autócserére kb. 2,5 millió forintunk van, plusz jelenlegi autónk, amit be lehet számíttatni. A fenti típusok közül melyiket ajánlaná, melyik a legmegbízhatóbb? Esetleg ha van ezeken felül más javaslata, azt is szívesen fogadom.


Üdvözlettel,
Gergely

Kedves Gergely!

Itt van egy korábbi, a témával foglalkozó cikkünk, érdemes egy átolvasásra. A személyautóknál jellemző probléma, hogy ha széltében még ki is adná a méret, de a hátsó ülések sok autóesetében erősen kagylósítottak, emiatt a két szélső ülés csak ferdén rakható be. Ha a két szélső ülést normálisan rakjuk be, akkor nem fér be közéjük a harmadik gyerekülés vagy a nagymama. Ezen okokból kifolyólag inkább az egyterűekre koncentrálnék, mintsem a kombi személyautókra.

A teljesség igénye nélkül, javasolnám a Citroen C4 Grand Picassót, VW Caddy helyett inkább a Tourant, az kevésbé teherautós, a Mazda 5-öt, Corolla Versót vagy az Alhambra/Galaxy/Sharan ikreket.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Egyterűt vagy kombit?

2014. augusztus 25., 07:49 Módosítva: 2014.08.26 07:29
85
 

Kedves Becsületesnepper!

Családunk gyarapodása miatt elkedztem gondolkodni egy egyterű vételén. Eddig Avensis kombi volt az alapötlet. Be kellene férnie egy babakocsinak, néha két biciklinek, és persze két embernek.

Az egyterűek praktikumát feladnám egy benzines Avensisért, csak nem tudom, mennyivel lennék boldogabb egy egyterűvel. A legjobb megoldás egy minél magasabb csomagterű egyterű lenne. Ahogy utánanéztem a Touran a legmagasabb. Amik szóba jönnek a Touran vagy a Mazda 5. Touran dízel vagy Mazda dízel? Ha igen, melyik?

Ekkora bódéhoz már kéne a dízelmotor, ahogy tájékozódtam. Most egy e46 kombink van, azért a sporotsabb vezethetőségről sem mondanék le teljesen. 5-7 ezer euroig nézegettem, ennyiért 130 ezer körüli futással találtam dízelt is meg benzinet is átlagban nézve.


Sokat segítene egy bővebb válasz.

Köszönöm

Kedves Kérdező!

VW Touranból inkább az 1.9-est venném, az a motor egy kicsit jobb, mint a két literes. A Mazda 5-nél eléggé jellemzőek voltak részecskeszűrő problémák egy bizonyos évjáratoknál, ha jól emlékszem 2005-2006 körül, ennek utána kell nézni. Én a Mazda esetében elgondolkodnék egy szívó benzinesen is, nem kevés a teljesítményük a normális autózáshoz. A sportosabb vezethetőség azonban még nem jutott eszembe egyikről sem, ez a kategória nem erről szól. Ezeket csapatszállításra tervezték, ovi, suli járatra, és ezekben az esetekben a sportosságra kisebb hangsúlyt helyeztek,de a dízel motorról sem ez jut először eszembe. Persze lehet forszírozni a sportos vezetést az ilyen egyterűeknél, de hamar rá fog jönni, hogy nem sok értelme van.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Első autónak F Astra vagy Civic?

2014. augusztus 9., 08:38 Módosítva: 2014.08.10 17:26
229
 

Tisztelt Becsületesnepper!

Első autó vásárlása előtt álló fiatalember vagyok és szeretném kikérni a véleményét. A keret amit erre szánok kb. 300-350 ezer forint, és az sem volna gond ha ebbe az összegbe beleférne az átírás költsége is. Igazából két típus van amin most vacillálok, az egyik a jó öreg F Astra, a másik pedig egy ötödik generációs Honda Civic. Az Opelből az 1,6-os nyolc szelepes változatokat nézegetem, a Hondából pedig az 1,5-ös 90LE-s példányokat.

Tudom hogy ennyi pénzért ne várjak hibátlan autót, sőt, de a kettő közül melyik lenne jobb választás, fenntarthatóság és szervizelés szempontjából? A fogyasztás sem utolsó szempont. A rozsda mellett mire érdemes még figyelni? Tényleg többe kerülhet a Honda fenntartása (drágább alkatrészek)? Döntően városban használnám, de lenne egy-két nagyobb túra is az országban.


Válaszát előre is köszönöm!
Üdv.:Ricsi

Kedves Ricsi!

Az F Astrától többen sugárban hánynak, de szerintem egy megbízható, olcsó, és tényleg fillérekből fenntartható autó. Mondjuk izgalmas nem lesz, az biztos. A Honda egy minden szempontból sokkal jobb autó, élvezetesebb vezetni is, és szintén nem romlik el, ha korábban is odafigyeltek rá. A karbantartása sem emészt fel vagyonokat, mert olajcserén kívül nagy dolgok nem szoktak történni vele. Ott lehet drága, ha esetleg elromlik valami olyasmi, ami csak márkaszervizből beszerezhető, na az fájhat. A Honda alkatrész árai egy kicsit húzósabbak lehetnek, nézze meg a kopó dolgok árait, és el tudja majd dönteni, hogy beleférhet-e a havi kiadásokba.

 Aki a 300 ezres ársávban keres autót, ki ne hagyja Csikós Zsolt Nagy elsőautó-tanácsadójának kapcsolódó fejezetét.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Dízelt autópályás ingázásra

2014. augusztus 8., 11:23 Módosítva: 2014.08.10 11:23
151
 

Kedves Becsületesnepper!

Használt autó vásárlásában kérnék tanácsot. Napi szinten ingázom Budapest és Székesfehérvár között oda-vissza a munkám miatt, ami naponta 130 km autópálya, plusz némi városi araszolgatás, azaz évente kb 30-35 ezer kilométert használom. Jelenleg egy 1999-es 1.3-as Mitsubishi Lancert hajtok, ami tökéletesen megbízható, de elfogadható fogyasztást, azaz 6 liter alattit csak 95-100-as tempónál produkál, ami autópályán kicsit kevés. Olyan autót keresek, ami minimális fogyasztással, és legalább olyan megbízhatósággal rendelkezik mint a Lancer (azaz sose romlik el). Maximális keretösszeg 800.000 Ft, plusz átíratás és szerviz. Van családom is, így valami nagyobb csomagtartós szedánra gondoltam.

Mivel a fogyasztás fő szempont, így a Spritmonitoron kezdtem a kutakodást, 5,5 liter körüli autópályás fogyasztásokra vadásztam. Végül 4 típus maradt fenn a rostán ami teljesíti a kritériumokat és belefér a keretbe, mindegyik dízel:

- Mazda 323 2.0 DiTD (esetleg 626 ugyanezzel a motorral)
- Nissan Almera 1.5 dci
- Toyota Avensis 2.0 D-4D
- Octavia 1.9 PDTDI

Ezek közül az Almera a legjobb fogyasztásban, és úgy általában is ez a legszimpatikusabb, de szerintem rejt némi kockázatot a Renault-féle dízel ennyi idősen. A Mazdával és a Skodával ugyanez a félelmem, hogy a 10+ éves turbódízel nem alattam fogja-e végleg kilehelni lelkét? Az Avensis megbízhatóbbnak tűnik, de a fogyasztása is magasabb. Ön szerint melyik lenne a legmegfelelőbb ezek közül? Egyáltalán szabad-e ilyen idős dízelt venni, vagy ez már a kockáztatás kategóriába tartozik?


Köszönettel:
Gábor

Kedves Gábor!

Szabad ilyen idős dízelt venni, nem kell tőle félni. Nagy japán bérenc vagyok, de ennyi pénzért mindenképpen valami VW csoportos 1.9-es dízelt vennék, azokhoz van szakértelem, rengeteg az alkatrész, relatív nem drága a bontott motor sem, ha esetleg kidőlne belőle. Az 1.9-es PDTDI tényleg nagyon keveset eszik, nekem is van egy Skodám, amivel Németországba járok. Autópályán, ahol lehet, jellemzően 160 körül megyek, de előfordul, hogy inkább 180-al. Két tankolás között van egy kevés városi forgalom, némi városok közti cirkálás, de leginkább autópályázás. Ha nem megyek 160 fölé, akkor klímával megáll 5.8-6 liter körül, ha vannak 180-as szakaszok, akkor felmegy 6,2-6,3-ra, ami még mindig egy vicc. Ha nem megy a klíma, akkor 2-3 decivel kevesebb. Ha odafigyelve vezetnék, akkor elmenne öt liter alatt is, de én mindig rohanok. Viszont van egy rossz hírem. Ennyiért nincs PDTDI. De van egy jó is. Van régi 1.9 TDI, ami egy egyszerűbb és nagyon kiforrott technika. Megfelelő karbantartással és odafigyeléssel tényleg kimegy a világból, jól fogyaszt, és nem romlik el.

 

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-