Egy 7-essel boldog leszek?

2014. február 20., 10:39 Módosítva: 2014.02.20 11:42
25
 
Tisztelt Nepprűző!

Gábor vagyok, 24 éves és autóvásárlás előtt állok, ezért szeretném a segitségedet kérni. Jelenleg Ausztriában élek, így olykor megesik, hogy 7 órát is vezetek amire hazaérek. Ezért egy olyan autóra lenne szükségem, ami borzasztó kènyelmes és masszív. Nem vagyok egy átlagos alkat, ezért az autó sem árt, ha kitűnik a tömegből. Ha már kényelem, akkor egy automata, mégpedig egy dízel. Az autóra 3,1 milliót szánnék maximum, igazából van is kiszemelt, a 730-as BMW. Találtam is párat 2,8 - 3,1 millió környèkèn, a 2005-ös évjáratból. Ee nem nagyon vagyok otthon a BMW-ben. Azt tudom, hogy nem annyiba kerül a fenntartása mint egy Suzukié, de valószinűleg nem is leszek olyan fáradt a hosszú út végén. Az 5-ös is szóba került, de a 7-es sokkal jobban tetszik.

Tehát a kérdésem az, hogy boldog leszek-e a 730d-vel, vagy esetleg van más autótipped?

Előre is köszönöm a választ.

Tisztelettel, Gábor

Kedves Gábor!

A hetes BMW egy nagyon jó autó, és a Suzukiból nézve az egy hipertér ugrás. Motorja, váltója elég megbízható, de az időszakos ellenőrzéseket, cseréket illik komolyan venni. Apró elektromos nyűgök előfordulhatnak, mivel tele van kábellel meg konnektorral.
Vásárlás előtt érdemes keresni egy szervizt, ahol átvizsgáltatja az autót, mert itt néhány, az előző tulajdonos által elhanyagolt apró bibi elég sokba kerülhet. Nem kell feltétlenül márkaszervizbe rohanni, van jó néhány vállalkozás, akik kizárólag BMW-k javításával foglalkoznak. A BMW körül elég élénk fórum élet van, érdemes ott is tájékozódni.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Laguna helyett valami izgalmasat

2014. február 18., 16:29 Módosítva: 2014.02.18 16:29
17
 

Kedves Nepperűző!

Jelenleg hajtott 2001-es, 290e-t futott 1.8 Lagunámból szeretnék átülni egy sportosabb, izgalmasabb "élményautóba". 26 éves vagyok, család még nincs kilátásban. Évente nem mennék sokat, max 10.000 km-t, azt is rövidebb, 4-5 km-es távokon (Munkahely, barátnő, stb.)

Kiszemeltem pedig az Alfa 147-es, a keret pedig úgy 900e-1m Forint. Ennyiért főleg 1.6-os, 120LE-s benzines modellek vannak, de gondolom a rövid távok miatt az 1.9JTD-k nem javallottak. Tisztában vagyok, hogy melyek a modell költséges típushibái (elszakadó vezérműszíj, vezérlésmódosító, érzékeny futómű, 8db gyertya, és persze az elektronikai hibák), mégis érdekelne, mennyire tartja ésszerűnek a cserét. Tudom, Alfát az ember érzelmi alapon vesz, de a Lagunámra is vigyázok, tisztán és rendben tartom, rendesen szervizeltetem, de főleg a magas futás és az utóbbi idők váratlan költségei miatt gondolkozom a váltáson. Esetleg tud-e mást javasolni az említett feltételek mellett? Gondolkoztam még az E46-os BMW-n is, de mivel azok igen kedvelt használt autók, bizonyára rengeteg a tekert órás, ismeretlen eredetű példány, ráadásul szinte már-már népautó a fiatalok körében, szemben az Alfákkal.

Kedves Kérdező!

Ha tisztában van az Alfa esetleges gyengeségeivel, és ennek ellenére kívánja, akkor hajrá, vegyen egyet. Lesz egy szép ajtója, és évekkel később legalább nem fogja bánni, hogy akkor nem vett egyet. Ha talál egy karbantartott darabot és továbbra is gondját viseli, akkor nem feltétlenül lesz az alfázás rémálom. Nem olyan rossz, mint a híre. Az E46-os BMW egy jó autó, elől a motor, hátul kapar, de ennyiért nem a legjobbakat lehet megvenni, bár nincs kizárva, hogy talál egyet. A BMW-nél már figyelni kell a rozsdára a kerék íveken, ott szokott először megjelenni. E 36-ból ennyi pénzért már jókat lehet venni, meggondolnám azt is.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Sokat megyek, dízel kell

2014. február 17., 15:23 Módosítva: 2014.02.17 15:23
87
Tisztelt Nepperűző!

Autóvásárlásra szántam el magam, és tanácsot szeretnék kérni. Napi kb 100 km-t használnám, így dízelben gondolkozok. Több típust is néztem, elsőnek a Ford Mondeo TDCI, 2003-ban volt egy facelift, ez a motort is érintette? Mire kell ezeknél figyelni, mik a gyenge pontok? Automata váltóval merjek belevágni, vagy maradjak a manuálisnál?
Második a Peugeot 406 HDI.
A BMW-ket is nézegettem, de nem igazán tudok dönteni.
Lényeg, hogy sedan legyen, legalább 4 ajtós, lehetőleg 2000 utáni gyártmány, valamint 1 Millió Ft van rászánva. Ezek közül melyiket ajánlja, vagy ezek mellett tud-e még hasonló kategóriájú járművet?

Előre is köszönöm a segítségét!

Tisztelettel: Sándor

Kedves Sándor!

A szűk baráti körben fut három Mondeo, mindenféle probléma nélkül, de a típus híres a befecskendező rendszer problémáiról. Szánja rá az időt, és lapozza át a Népítéleteket. Amikor megy, akkor nagyon jó tud lenni, de ha elromlik egy 3-400 ezer forintos javítás is lehet belőle, ha nincs szerencséje. Mondeóból, automata váltós még nem volt a kezem alatt, de nyilván az is elromolhat. Ha manuális váltósat vesz, akkor meg a kettőstömegű lendkereket kell cserélni. Ebből inkább 1.8-as benzinest vennék.
A Peugeot 406 egy nagyon kiforrott típus, a facelift utániak elég jól is néznek ki. A HDI motorok nagyon megbízhatóak, sokkal stabilabb a befecskendező rendszerük. Én Peugeot-t vennék, ha dízel kellene. Esetleg Passat 1.9 TDI, Octavia 1.9 TDI.

Üdvözlettel:

Fiatot a családnak! Szabad?

2014. február 15., 16:07 Módosítva: 2014.02.15 16:07
11

Kedves Nepperűző!

Eljött az idő, hogy lecseréljem imádott 406-os Peugeot-mat egy nagy és legalább annyira szép kombira, mivel családunk gyarapodni fog. Nem tudom megkötni azt a kompromisszumot, hogy nyomorogjunk ha elindulunk bárhová. Több típus is szóba került, legfőképpen Vectra C 1.9 CDTI, de sajnos nem tudtam kötődni hozzá. Az a belső sivárság.....jesszus. Tudtam, hogy soha nem leszünk egy lélek.

És akkor fölbugyborékolt:  FIAT CROMA 1.9 Multijet 150HP (2006). Kérdésem: villog az óriási piros lámpa, hogy NEEE. Vagy csak annyi gondom lesz vele mint bármelyik százötvenezret futott turbódízellel? Ezt a kocsit nagyon tudnám szeretni, és átlagban százezerrel kevesebb kilométer van bennük, mint az összes területiképviselő-kombiban. Terhelés: átlag havi 2000 km, főleg autópályán és 130-cal.
Zs-terv: Mazda 6.

Előre is köszönöm!

Kedves Kérdező!

Sajnos nem tudok beszámolni személyes élményekről a típussal kapcsolatban, mert még soha nem ültem mellette sem, ezért inkább csak az érzéseimről tudok beszélni. Én nem félnék tőle, ugyanaz az 1,9-es multijet motor van benne, mint a többi Fiatban, Alfában vagy az említett C Vectrában, az pedig egy jó motor.
A veszélyt inkább abban látom, hogy mi van ha elgörbül a lemez, akkor honnan lesz hozzá alkatrész. A Mazda 6-os nagyon jó kocsi, az átlagos dolgokon kívül a rozsdára kell figyelni, különösen a hátsó kerékíveken.

Üdvözlettel:

Ford Focus vagy Opel Zafira?

2014. február 13., 12:54 Módosítva: 2014.02.13 13:05
1
 

Tisztelt Totalcar!

Dilemmában vagyok autóvásárlás terén. Ford Focus 1.4 Ambiante (5 ajtós, de nem kombi, benzines) vagy Opel Zafira A 1.6 (autógázos)?

Mindkét autó mellett szólnak érvek. Családapa vagyok, jelenleg egy gyerkőc van, de 1-2 éven belül tervezzük a következőt, így mindenképpen 5 ajtós változatot és aránylag tágasabb csomagtérrel rendelkező autót szeretnék. Fontos számomra a fogyasztás, a vezetési élmény, a viszonylag olcsó árkategória és a külső megjelenés, és persze nem utolsó sorban a fenntartás, olcsóbb alkatrész. Mindkét autó, ha millió alatt szeretnék hozzájutni, akkor 10 évesnél nem nagyon találok fiatalabbat, de talán ez nem is elvárás számomra. Viszont 15 évnél nem akarok idősebb autót, minimum 2000-es évjáratot. Tudom, hogy az általam választott két autó nagyon külömbözik egymástól egymástól, mégis nehéz a döntés. Az ön segítségét szeretném kérni, hogy milyen érveket tudna mondani a Ford, és milyen érveket az Opel mellett, illetve Ön melyiket választaná.

Köszönöm,

V. Csaba

Kedves Csaba!

Ha fontos a vezetési élmény, akkor ezt nem fogja megkapni, sem az 1.4-es Focus-tól, de pláne nem a Zafirától, legyen az 1.6-os, vagy nagyobb, de gázos. A Focus nagyon jó autó, nem szokott elromlani, elég jó futóműve van, a kettő közül még talán ebben van némi élmény a futóműve okán, de a motorerő miatt biztos nem. A Zafira egy csapatszállító, nem az élményre van kihegyezve, nagyon nem. Elmegy A-ból B-be, nagy a csomagtartója, de ennyi, nem több. Én egy gyerek mellé a Focus-t venném meg, aztán, ha a második gyerkőc érkezésekor ez kicsinek bizonyul, még mindig lehet cserélni.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

BMW-t vagy átlagautót?

2014. február 12., 11:26 Módosítva: 2014.02.12 11:26
10
 

Tisztelt Nepperűző!

A kérdésem tárgya nem meglepő módon autóvásárláshoz kapcsolódik. A mára már teljesen legyilkolt 1995-ös 1.3-as swiftnek keresek utódot, és mint a címből is látszik, bizonytalan vagyok. Már régóta nagyon tetszenek a 316-os BMW-k... Viszont a racionális énem meg rendre vissza-vissza lapoztat velem a Focusok, 4-es Golfok hírdetéseire... Mert, hogy ugye azokból van újabb meg kevesebbet futott... Meg olcsóbb a szervízelése(?)... Az ilyen árban mozgó BMW-k meg biztos szétcsapott halottaskocsik, amire az árát mégegyszer rá kell költeni vétel után, ettől félek leginkább. A dilemmám tehát a fenti, a keret pedig 1M (+ ahogy a törvény mondja 200-am van még a szervízre ha kell). Kérem, segítsen a döntésben!

Válaszát előre is köszönöm!

Üdv: Gábor

Kedves Gábor!

A BMW-ket még mindig körül lengi az, hogy mennyire drága fenntartani. Persze léteznek modellek, amiket nem olcsó, de egy ilyen 316-os egyáltalán nem egy ördöglakat. Az autóhoz lehet kapni után gyártott és bontott alkatrészeket, és a szerelőket sem állítja megoldhatatlan feladat elé. Egymillióért már lehet venni rendes autót, nem kell mindjárt "egy szétcsapott halottas kocsit" vizionálni. A BMW esetében a rozsdára kell figyelni, különös tekintettel a kerékívekre, jellemzően ott szokott megindulni a folyamat. A motorokkal jellemzően nincs baj, a futómű és egyéb kopó alkatrész árak sem az égben vannak. A Focus szintén jó választás, megbízható, autó, de ha a BMW-ért dobog a szíve, akkor ez nem fog annyira tetszeni. Nyugodtan megveheti a BMW-t, persze ésszel és körültekintően.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Forma 1-es után mennyi a regadó?

2014. február 11., 08:04 Módosítva: 2014.02.11 09:55
597
 

Kedves Nepperűző!

Utazási irodát üzemeltetünk barátnőmmel, több bérelhető speciális járművet (Trabant limuzin, kispolszki kabrió, Bogár-motoros kisvonat, lábbal hajtós kabrió panorámabusz) is mozgatunk Budapesten és a Balaton körül.-Az üzlet elég jól pörög, ezért szerencsére bővíteni is tudjuk szolgáltatásainkat. Az eddigi járműveinket mind itthon építették és helyezték forgalomba, a mostani kiszemeltünket viszont külfödlről hoznánk, és ilyen tapasztalatunk még nincs.

Ő a kiszemelt:
http://www.ricardo.ch/kaufen/sammeln-und-seltenes/raritaeten/schweiz/original-formel-1-rennwagen-sauber-c18/v/an727109322/

Eleve nehezen kalkulálunk a költségekkel, hiszen a netes regadó-kalkulátorok szerint meg kell adni az első forgalomba helyezés időpontját, erről az autóról pedig csak azt tudjuk, hogy 1999-es. Mindenesetre abban az évben a Google szerint márciusban volt az első nagydíj, ezt írtuk be.

Tippelni sem tudunk azonban a környezetvédelmi besorolásra. A Totalcar egyik cikke azt írja, hogy 1996 után legalább EURO-II-nek kell elfogadni az EU-ban forgalomba helyezett autókat.
Ezzel számolva viszont relatíve magas, 800.000 körüli regadó jön ki.

Lehet vajon arről igazolást szerezni, hogy ezt a típust gyártották EURO-III-mal is? Az kétszázezres könnyítést jelentene, plusz szmogriadó alatt is behajthatnánk vele a belvárosba is.

Érdemes volna Németországban forgalomba helyezni, és onnan áthozni? Azt is olvastuk, hogy ott könnyebb az ilyen speciális járműveket forgalomba helyezni.

Többen azt javasolták, hogy ne is helyezzük forgalomba, hazai importőr nélkül úgyis nehéz lesz, esetleg egyedi típusbizonyítványt kell kiállíttatni - gondolom, az is többszázezer forint - néhány fős vállalkozás lévén nem szeretnénk ennyit feleslegesen elkölteni. Állítólag P-rendszámmal ez megoldható, ha a tevékenységi körünkbe felvesszük az autójavítást is.

Ön mit javasol?

Előre is köszönöm:
Marianna

Kedves Marianna!

Elsősorban remek döntés, ön jól választott, ez a típus - pláne motor és elektronika nélkül - meglehetősen megbízható jármű. A hajtáslánc teljes hiánya ne riassza el, hiszen láncot és pedálokat így kedvükre helyezhetnek fel. Javasolt eljárás a facsavar illetve a gyorskötegelővel rögzítés, a szénszálas karosszériában remekül tart mindkettő! Mindazonáltal óva inteném az elhamarkodott lépésektől. Elsősorban kérjen alvázszámot, majd azt a legközelebbi Fiat márkakereskedőnél (az eredeti motor a Ferrari V10-ese volt) ellenőriztesse le. Egy ilyen gépjármű előélete bizonytalan és kockázatos is lehet! Kérje le a szerviztörténetet és az előző tulajdonosok számát! Ha mindent rendben lévőnek talált, akkor nyugodtan alkudhat, hiszen a motor-elektronika és a váltó hiánya meglehetősen jó alkualap!

Mivel a gépjármű motort nem tartalmaz, környezetvédelmi besorolással nem kell törődni, leginkább nagyértékű kerti díszként kell bekonténerezni, majd elvámolni. Idehaza pedig - ha mégis meg szeretné adni a későbbiekben a Forma-1-es autó élményét a nagyközönségnek - célszerű egy remek Andoria vagy MIB8-as, lendkerekes motorral ellátni, majd lassújárműként forgalomba helyezni. Egy F1-es attól még az marad, sőt, így a sofőrök biztonságának érdekében is mindent megtett és mégsem nyújtott kisebb élményt, mint az idehaza gombamód elszaporodó ún. élményautózást kínáló cégek, kiknél 70 km/órás tempóval gurulhat négy kilométert 10-20 ezer forintért.

Amikor pedig már kellően megtérült a befektetés, akkor még mindig ott lesz ön előtt a lehetőség, hogy egyedi típusbizonyítványt kérjen, majd hivatalos úton beépítsenek egy bontott TwinAir-motort (tudja, az örök élet meg egy nap-motor) és még sok-sok évig boldogan használják eme egyedi gépjárművet. (Aztán OT és a többi.)

Sofőrkesztyűre fel!

Vályi István
Totalcar

Utazóautót hat évre

2014. február 10., 17:19 Módosítva: 2014.02.10 22:13
16
 

Tisztelt Nepperűző!

Honda Accord 2003-2008 vásárlásában kérnék tanácsot. Melyik érné meg jobban egy öreg kevesebbet futott Honda Accord 2.0 VTEC 2003-as (11éves) 140000Km futott benzines (6000euro), amit átalakíttatnék gázos üzemre (kb 1000 euro) vagy egy újabb többet futott Honda Accord 2.2CDTI 2008-as (6éves) 200000Km -ert futott dízel (7300Eur).

LPG-s átalakításal a 2.0 VTEC a Dízel üzemanyag költségével megegyezik. Évi 7-10 ezer kilométert megyek, mert jelenleg a munkahelyem 8 kilométerre van. (Az LPG s gázüzem a benzinhez képest 2,3 év múlva térülne meg) Az egész számítást 6 éves intervallumra kalkuláltam, szóval 6 évig megtartanám az autót. De 6 év alatt a 11 éves 2.0 VTEC már 17 lesz aminek az értéke egyenlő lesz a nullával és a 6 éves 2.2CDTI 12 amiért még lehet valamit kérni. Abból vissza jönne kb. 2000 euró, ha szerencsénk van. De ennek az összegnek az értékét kifizetném a szervizre mert 200000km után sok mindent cserélni kell a dízelben. És akkor is, csak akkor éri meg ha már most az elején kellene kicserélni nem akkor amikor már 12 éves és egy 2000 eurós autóba senki sem akarna nagyon sokat invesztálni. De 6x10000=60 000 km. az nem olyan sok, még akár ki is bírhassa :).
Ha ilyen megközelítéssel megyünk neki, hogy 6 év alatt elúszik a 7000 euró, akkor ha vennék egy 14000 eurós autót, újat pl. mint a Skoda Rapid (igaz kismotorral, de újat), akkor 6 év után eladom ép úgy elveszik az a 7000 euróm, de van egy új autóm, és remélhetoleg megbízható. De kell vigyáznom a befektetésem másik felére, kell fizetnem a Cascot, csak márkaszervizbe járatni stb.
Szóval a kérdés ismét. ?elyik éri meg jobban: egy öreg, kevesebbet futott benzines LPG-vel, vagy egy újabb többet futott dízel. Vagy egyik sem? :)

Válaszodat előre is köszönöm.
Üdv.
Robert
(Szlovákia)

Kedves Róbert!

"mert 200000km után sok mindent cserélni kell a Dízelben" Ki mondta? Aki látott már egyszer dízel Accordot az utcán vagy akinek csak a szomszédja látott? "és akkor is csak akkor éri meg ha már most az elején kellene kicserélni" Ha valaminek nincs baja, azt nem kell megjavítani, akkor kell azonnal lépni, ha már a megvételkor baja van vagy már tisztán látszik, hogy baja lesz. Ha látszik, hogy baja van vagy lesz, akkor nem kell megvenni vagy úgy kell alkudni. A dízel Accordban egy nagyon jó Bosch befecskendező rendszer van, nekem is több darabom volt 200 ezer feletti futásteljesítményekkel, de hallottam már több 400 ezer feletti futásúról, aminek még semmi baja nem volt, csak a kopó alkatrészeket kellett cserélni. 200 ezer felett minden mai dízelben várható a kettőstömegű lendkerék cseréje, de ennek az elhasználódása is a tulajok lábától függ. Simán lehet, hogy elmegy sokkal többet, akár 400 ezret is.

A benzines Accordban is egy nagyon jó motor van, és egy még probléma mentesebb autózás ígéretét vetíti előre. Nekem még sose volt gázos autóm, és nagy eséllyel nem is lesz, mert engem irritál az a nagy tartály a kocsiban, nem fér el a horgászcucc, de leginkább baromi randa. Tudom, hogy ez az én fejlövésem, engem nem érdekel mennyit lehet spórolni a gázzal, de az én autómba egy ilyen ronda valami nem kerülhet bele. Évi 7-10 ezer kilométer megtételéhez kell egy benzines, és úgy is hagynám. Egy benzines Accord is el tud menni 8-8.5 liter körül, ha normálisan megy vele az ember. Egy új autón 20-25%-ot azonnal bukik, amikor átvette a kulcsot, majd az elkövetkező három évben elbukja az autó értékének az 50%-át. A két használt Honda nem semmit fog érni hat év múlva, mert azok jó autók, és a jónak mindig lesz ára, persze sokat fog rajta bukni, mert ilyen ez a popszakma.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Új Swift sok kilométerrel

2014. február 9., 08:57 Módosítva: 2014.02.09 08:57
141
 

Tisztelt Nepperűző!

Jelenleg egy régi suzuki swiftet hajtok, de a közeljövőben le szeretném cserélni egy új swiftre. Sajnos a keretem miatt csak a 2005-ös példányok jöhetnek szóba, ezekből az 1.3 benzinest néztem ki. Feltűnt, hogy az autókereskedésekben 80-120 ezer km-t futtott példányok vannak, míg a magánszemélyeknél nem ritka a 200-250 ezret futott példány. Nem vagyok naív, sejtem hogy az előbbiek vissza vannak tekerve. Kérdésem az, hogy mennyire megbízhatóak ezek a 200-250 ezret futott autók? Tudom hogy láncosak, de azt nem hogy mikor illik cserélni a vezérlést. Mennyivel kerülne többe fenntartani mint a régi swiftet? (Évi 10 ezer km)

Tisztelettel
Gergő

Kedves Gergő!

Az új Swift egy jó kis autó, de van egy visszatérő problémája, miszerint a váltójában egy csapágy elég nagy eséllyel tönkre megy. Ezt nyugodtan tekinthetjük típus hibának, habár a gyárnak erről nyilván más a véleménye. Zách Dani kollégánk írt erről egy jó cikket, olvasgassa vásárlás előtt. A vezérlés cseréjéről szeretne információt, hívjon föl a márkaszervizt vagy egy autószervizt. Egy esetleges váltófelújítással többe kerülhet a fenntartása, mint a réginek. Vásárlás előtt kérdezze meg az eladót, hogy a kiszemelt példánynak volt-e gondja a váltóval.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Márta elveszett a piacon

2014. február 7., 17:37 Módosítva: 2014.02.07 17:38
33
 

Kedves Becsületesnepper!

Kiöregedett kombi B vectrából szeretnék átülni valami újabba, amit legalább 6 évig használhatok.

Amit idáig sikerült eldöntenem: 1,5-1,8millió a vételárra, és hogy a kényelemből nem szeretnék alább adni. Ragaszkodom az alacsony üzemanyagköltséghez és a benzines motorhoz. Évi 10e kilóméter fele városban fele országúton.

Amit legutoljára néztem egy Toyota Corolla 1,4 SOL Plus 2007-es 100e kilóméter futás makultátlan állapot szervízkönyv végig. A másik Ford Mondeo 1,6 Trend benzin+gáz 2008-as 150e kilóméter enyhén karcos kívülől, belülről nagyon kicsi kopás, szervízkönyv egy darabig. A gáz előnye önmagáért beszél, de kicsit félek a karbantartásától. A ford menőbb, szebb, kényelmesebb de használtabb is. A Toyota tovább is kitarthat mint a 6 év és talán kevesebbet veszít az értékéből, ráadásul gáz nélkül annyi az üzemanyag költség alacsony fogyasztás miatt mint a másiknak gázzal. A mérete az az éppen elég kategória, de tágasnak nem mondanám.

Nagyjából egy árban vannak, a Ford kicsit drágább. Melyiknek lehet nagyobb a szervízköltsége? Van valamelyiknek olyan tipushibája amire érdemes figyelni?

Üdvözlettel: Márta

Kedves Márta!

Toyota.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Északi küldetésre összkerekes kombit?

2014. február 4., 16:59 Módosítva: 2014.02.04 21:14
1
 

Kedves Nepperűző!

A következő feltételek adottak: 3 milliós keret, 3 fős család, évente minimum egyszer Budapest-Stockholm távolság oda-vissza plusz normál használat. Eredetileg 2008-as vagy fiatalabb kombikat nézegettünk, de elbizonytalanodtam, hogy nem kellene-e új a használt helyett? (kérdés A)

A benzines / dízel kérdésben arra jutottam, hogy igazából mindegy, de ha kerülni kell a common rail-t akkor kerülöm. Kia / Volvo / Mazda vonalon nézegetünk, persze nem zárkózunk el mástól sem.

Extrák tekintetében számíthat-e a négykerék, javítja-e annyira a menet-tulajdonságokat és a kezelhetőséget (értsd. sofőr hibáinak / tapasztalatlanságának korrigálása), hogy megérje a pénzét? (kérdés B)

Segítséget előre is megköszönöm!

Kedves Kérdező!

Én nem gondolom, hogy átlag autósnak, átlag körülmények között szüksége lenne a négy kerék meghajtásra. Én magam már túl vagyok az egymillió kilométeren, de még nem volt olyan a hétköznapi közlekedésben, amikor ne tudtam volna megoldani az adott szituációt. Ha nem szokott hajót sólyán beengedni a vízbe vagy nincs telke nehezen megközelíthető helyen, akkor fölösleges. Az összkerékhajtás nem korrigálja a tapasztalatlan sofőr hibáit, viszont határhelyzetben másképp viselkedik, mint az első vagy hátsó kerék hajtású autó. Nem mondom, hogy nem jó a négy kerék hajtás, de sokon többet gondolnak róla, mint ami. Az sem áll meg gyorsabban, csak jobban gyorsul a havon. Vezettem Svédországban is télen, nem megoldhatatlan. Egy vezetés technikai tréning szerintem jobb befektetés.

Három millióért nem nagyon van új kocsi. Bármit elkezd egy kicsit extrázni, hogy ne fapad legyen azonnal három millió fölött van, sőt. A Kia Ceed 1.6 crdi teljesen jó, nem szokott elromlani, jól fogyaszt. Mazdát északra nem javasolnék, a só meg fogja enni idő előtt a hátsó kerékíveket, és úgy egyáltalán az egész autót. A Volvo helyi márka, sok van belőle, biztos, hogy ismerik jól. A common rail-től nem kell félni, arra vigyázni kell, nem kell beleönteni mindenfélét, olajat, gázolajszűrőt  cserélni időben, akkor nem lesz baja.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Sokat futott Mazda 6 megérheti?

2014. február 2., 17:23 Módosítva: 2014.02.04 12:31
6
 

Tisztelt Nepperűző!

Autóm cseréjére szántam el magam. A régi Citroen Xsarám cserélném le egy fiatalabb, kicsit nagyobb autóra. Szívemhez a Mazda 6-os áll közel, a 2007-ig gyártott széria. Találtam belőle a közelben egy 2,0-ás CDH motoros, GT felszereltségű autót, amire a pénzkeret is elegendő lenne, és az autó is nagyon tetszik.

Akad viszont egy komoly probléma: az autóban 334 000 kilométer van. Igaz, végig márkaszervizben volt szervizelve. Nem vagyok benne biztos, hogy megérné-e így is megvenni az autót. Előjöhet vajon egy drága probléma (esetleg turbó csere?), vagy ez az autó még hosszú éveken és kilométereken keresztül megbízható társ lenne.

Esetleg más típusú autót tudna ajánlani maximum 2 millió forintig? Nem lényeges, hogy dízel vagy benzines az autó, csak elég nagy és tágas legyen.

Üdvözlettel

Balázs

Kedves Balázs!

A Mazda 6 nagyon jó autó, és ha folyamatosan karban volt tartva, még sokáig jó lehet. A 334 ezer kilométertől önmagában nem félnék, de egy turbó csere lehetséges valamikor a jövőben. Ez korántsem biztos, attól függ, hogy használta az előző gazda. A kettőstömegű lendkerék cseréje már lehet, hogy megtörtént ennyi kilométernél, ha nem akkor még az is Önre vár.
Első lépésként megkérdezném a szervizben, hogy ezen alkatrészek cseréje megtörtént-e már, csak utána kezdenék el tovább számolgatni. Hogy megéri-e? Minden az anyagiakon múlik. További opcióként jó lehet még egy Honda Accord (benzin, dízel), Toyota Avensis (benzin, dízel), Mondeo (benzin), Octavia (1.9 TDI, benzin) is.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Mindent bíró Suzuki után mifélét?

2014. február 1., 08:42 Módosítva: 2014.02.01 08:42
71
 

Üdvözlöm,

Édesapámnak szeretnék vásárolni autót, mivel májusban lejár a műszaki a 580 ezer kilométert futott 99-es 1.6 Suzuki Swiftről -jegyzem meg, gyári vízpumpával, bontatlan blokkal- s mivel kapott már rendesen, bődületes összeg lenne csak az, hogy átmenjen a vizsgán -karosszéria.

Szóval, az a tervem, hogy veszek az öregnek, amivel Salgótarján-Budapest távon közlekedhet heti öt alkalommal. Fogyasztás fontos, saját zsebből megy az utazás és nem ártana, ha valami olyan lenne, amibe hétvégén akár 5-en is beférünk, vagy egy mosógép el hozatala sem jelent gondot. Fontos a megbízhatóság, és szeretnék fiatalabbat, mint a Suzuki volt. Pénztárca: 1,5 milliót szánnék rá, ha nagyon siralmas a helyzet, 2 millióig elmehetünk.

Ön mit ajánlana?

Tisztelettel várom válaszát:

Ádám

Kedves Ádám!

Ha ennyit megy az édesapja, akkor mindenképp megérné egy dízelt venni. A régi Skoda Octaviákat a nagyon megbízható régi TDI-motorral szerelték, és az említett keret alatt van lényegesen, bár elég sok köztük a lefingott darab. Öt személlyel kicsit szűkös hátul, de nem kibírhatatlan, viszont a II-es Octavia már lényegesen nagyobb hátul. A II-esben lévő 105 lóerős PDTDI szintén nagyon megbízható, és vezetési módtól függően, tényleg elmegy öt liter körül. A csomagtere nagyon nagy, belefér két disznó meg egy anyós is. Egy mosógép még lötyögni is fog, azt ki kell ékelni egy anyóssal.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Kisembernek Civicet?

2014. január 30., 15:10 Módosítva: 2014.01.30 17:40
3
 

Üdvözlöm

Volna egy eléggé "furcsa" kérdésem.

A véleményére lennék kíváncsi, nem rég sikerült megszereznem a jogosítványomat és a szerencsének köszönhetően sikerült egy autót is szereznem (testvérem új autót vett és megörököltem a régit) ez az autó pedig nem más mint egy Rover 414si 1998-as gyártmányú szedán.

Viszont a problémák most jöttek elő rajta, de hogy ne legyen félreértés nem az autónak van baja hanem nekem van bajom az autóval, ugyanis a Jóisten nem áldott meg valami hatalmas méretekkel mindösszesen csak 160 cm magas vagyok és hát nemigazán látok ki a jószágból próbálkoztam már mindennel ülés maxon párna alattam, eléggé vicces hogy már kiszállni is alig tudtam belőle mert már majdhogynem térddel kormányoztam :) szóval ez a párnás megoldás nem igazán vállt be...

Kis idővel szeretném lecserélni az autót egy kisebbre, amin gondolkoztam az egy 95-2000-es évjáratú honda civic de abból is csak a háromajtós, nagyából tisztába vagyok a hibáival olvastam egy csomó infót róla normális használat mellett nagy bajok nem szoktak vele lenni, leszámítva hogy rohad az összes a szokásos helyeken.

A kérdésem az volna, hogy ön szerint megérné lecserélni a rovert egy kisebb autóra egy civic-re vagy esetleg valami másra (mindenre vevő vagyok kivéve a szuzuki).

Az autót túlnyomórészt rohangálásra bevásárlásra használjuk pest megyében, a párommal ketten.

Üdvözlettel Gábor a "kisember" :D

Kedves Gábor!

Ha a Rover 414-ből nem lát ki, a Hondából meg igen, akkor persze, hogy megéri kicserélni. Ha kapok egy 46-os cipőt ajándékba, de 41-es a lábam, akkor azt is érdemes kicserélni, minek szívassam magam éveken át. A Hondák esetében nem olyan rossz a helyzet a rozsda szempontjából, lehet találni kevésbé rozsdás darabokat is, de inkább a boyracerek által korábban kukára tört kasznira figyeljen. A Honda Civic nem egy erőd, és akkoriban a kocsik nem voltak olyan merevek, mint mostanában. A motorokkal jellemzően nem szokott baj lenni, de ha mégis kidőlne belőle, a bontóból beleakaszt egy másikat, és mehet tovább. Mindemellett nem árt, ha a tudja, hogy a sorozatnak egy része az említett Roverrel közösen a Swindoni gyártósoron készült, méghozzá az ötajtós és a kombi típusok. A japán modellek a kupé, a négyajtós, és a kérdésben szereplő háromajtós ugyan hasonló alapon nyugszanak, de a két típus között mégis rengeteg eltérés van, nem csak a külsőségekben. Az üléspozíció jellemzően alacsonyabb a japánokban, mint az angol modellekben, valamint az egész autó "lentebb van". Sajnos azt nem tudom megmondani, hogy milyen más autókból látna ki rendesen, mert én meg 191 centi vagyok, és nem ismerem első kézből a problémáját. Erre csak az a megoldás, hogy elmegy, és kipróbálja a kocsikat, amiket úgy érez, hogy jó lehet.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Benzines kisautót vennék

2014. január 28., 13:19 Módosítva: 2014.01.28 13:48
37
 

Tisztelt Becsületesnepper!

Segítségét szeretném kérni autóvásárlásban, már majdnem végső elkeseredésemben. Kinéztem magamnak néhány szimpatikus modellt, de mimnél több információhoz jutok, annál bizonytalanabb vagyok, melyiket vegyem.

Az első, amit szimpatikusnak tartok az egy Toyota Yaris 2007 évjárattól esetleg egy jól felszerelt sol, kevesebb km-rel. Ezt azért választanám, mert megbízható, Toyota, keveset fogyaszt, és viszonylag jókat írnak róla a használói.

Második egy Nissan Micra ami mondható japánnak, megbízhatónak, és ha olcsóbban hozzájutok boldog is vagyok vele. Nem biztos, hogy férfias autó, de én azzal nyugtatom magam, hogy városi kisautó és célnak megfelel. Leginkább dolgozni járnék autóval, egy évbe egyszer lemennék vele Balatonra a családdal, ami asszony+2 gyerek és egy szobacirkáló kutya. Talán elférnénk benne.

Harmadik, ami egy új szerelem az egy Fiat Linea. Nem tudom miért, de nagyon tetszik a formája, sedan, elegáns legalábbis nekem szép és beleszerettem. Hogy miért Linea azt nem tudom, bár mindenki azt mondja ismerőseim közül, hogy „F” betűset sose-semmilyen formában ne vegyek.

Negyediknek egy Honda Jazz is szóba jöhet csak itt az a gondom, hogy 1,3M maximumért nem nagyon kapnék frissebb évjáratot, jó és szép állapotot.

Benzinesben gondolkozom mindenképp, mert a dízelek nem hinném, megérné nekem rövid utakra.

Kérem, segítsen nekem tanáccsal, mert nem tudom mitévő legyek.

Ha esetleg jobbat is tudna ajánlani a pénzemért nagyon, örülnék annak is.

Tisztelettel voltam Laci.

Kedves Laci!

Ezek közül az utólag csomagtartót kapott autók közül a Linea néz ki még a legjobban, mert egy Grande Puntóból készült, és a puttonnyal sem rontottak rajta annyit, mint a Thalián például. Jó autó, a népítélet szerint a tulajok szeretik, de Kőbájker kollégánk is kedvelte. Az eleganciáról nem a Linea jut eszembe, de ez az én ízlésem, erről kár is lenne vitatkozni. Ez a három F betűs mondás, miszerint Fordot, Fiatot, franciát nem veszünk, egy nagy marhaság. A 90-as évek eleje óta fújják az emberek, jellemzően mindenféle tapasztalat nélkül. Akkoriban volt még némi igazságtartalma, amikor bejöttek a Fiat Regatták, 305-ös Peugeot-k és hasonlók, de mára ez csak egy viccesnek hangzó butaság maradt. Azt gondolják, hogy szellemes és egyúttal hozzáértőnek is tűnnek, de egyik sem. A Honda Jazzből tíz év körüli darabokat lehet ezért a pénzért venni, az egyik legnagyobb belső méretekkel és variálhatósággal rendelkező kis autó, méretéhez képest meglepően nagy csomagtartóval, és rendkívül megbízható. Toyota Yaris ugyanolyan megbízható, mint a Jazz, de belül kisebbnek érződik egy kicsit. A belső tér hasonló mindegyikben, meg kellene nézni élőben őket, hogy elegendő-e a csomagtartó mérete Önöknek.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Suzukit cserélném Volvóra

2014. január 26., 08:31 Módosítva: 2014.01.26 08:31
35
 

Tisztelt Becsületesnepper!

Jelenleg tulajdonosa vagyok egy 2001-es évjáratú Suzuki WagonR+-nak. Alapmodell, elektromos ablakok, tükrök, klíma nélkül. Mióta nálam van, még nem volt szerelőnél, de kezdenek már rajta eléggé komoly hibák előjönni. (Kuplung cserére szorul, váltó bowdenezése is, kormányszervó is, és a fékekre is kellene költeni.)

Első autóm, annak idején nagyon örültem, hogy ezt is meg tudtam venni, de most már ha lehetséges inkább lecserélném, mintsem  a javításokra költenék.

Nagyon régi vágyam egy Volvo S60-as, de nem ismerek senkit akinek a családban lenne, így véleményeket sem nagyon tudok róla. Másfajta Volvo már volt a családban, azzal meg voltunk elégedve, de a kérdésem az lenne, hogy az S60-as mennyire megbízható? Mik a gyenge pontjai? Mit érdemes róla tudni. Használtautókat néztem már a neten, de nem tudom milyen típusú motorral és váltóval érdemes megvenni.  Automataváltóson gondolkozom, csak mivel eddig nem volt ilyen nem tudom mennyire megbízható. Egyébként manuális váltó is szóba jöhet, amelyik Ön szerint a megbízhatóbb, gazdaságosabb és jobb.

Ilyen autókból sokat találni 260-300 ezer vagy még több kilóméterrel. Ez mennyire számít ennél a típusnál? Már nagyon lehajtottak, vagy egy Volvo-nál ennyi km még nem okoz nagyobb problémákat?

Az a pénz összeg amit az autóra szeretnék költeni kb. 1m Ft. Ebben jó lenne ha legalább a névre írása benne lenne.  Évente kb. 3-4500km-t autózok, 95%-ban városban. Tisztában vagyok vele, hogy a fenttartási költségei többe lesznek mint a Suzukinak. Elsődleges szempont a megbízhatóság, tehát minél kevesebbet kelljen szervizbe hordani.  Én benzinest szeretnék, mert a dízelekről elég rosszat hallottam. Van valóságalapja, hogy romlékonyabbak és drágább a javításuk a dízeleknek?

A másik pedig, hogy a Suzukit (a hibái miatt is) ha lehetséges inkább beszámíttatnám az árába, mivel véleményem szerint eladni nem nagyon tudom. Kb mennyi az az összeg amire számíthatok, hogy ér? Én 440.000,-Ft-ért vettem egy éve.

Az lenne még a kérdésem, hogy az említett Volvonál az éves szervizköltségek kb. mennyibe kerülnek? (olajcsere, szűrők, vezérmű…) A fogyasztás kb. értéke mennyi? Városban maradhat 10 liter alatt?

Mivel nem értek az autókhoz, de szeretnék egy szép, megbízható autót venni, ami még pár évig szolgál ezért fordultam Önhöz, hogy ebben a helyzetben mi lenne a legjobb döntés.


Üdv,

Szilárd

Kedves Szilárd!

A Volvo S 60 megbízható autó, a népítélet szerint a tulajok is szeretik. Egy barátomnak is van egy, 400 ezer feletti futással, és nem nagyon van baja. Az automata váltó elromolhat, az pénzbe fog kerülni, a kézi váltósnál meg a kettőstömegű lendkerék kerül sokba. A dízelektől nem kell félni, nagyon jók, de ilyen kis futáshoz nem javasolnám, mindenképp benzinest vegyen A turbós is jó, de a 2.4-es teljesítménye is elég. A 250-300 ezres futás nem sok, inkább reálisnak mondanám, de soknak már meg van tekerve az órája, és úgy is ennyit mutat. Ne a kilométerórát nézze, hanem az autó állapotát. A Volvók nem öregszenek szépen, de ha gondozták, még szép lehet. Az alkatrész árakról a Totalcar áruházban tájékozódhat, a fogyasztásról pedig a spritmonitor.de oldalon.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

1,5 millióért jó választás a C Vectra?

2014. január 20., 14:07 Módosítva: 2014.01.20 14:07
8
 

Kedves Nepperűző,

Autó vásárlás előtt állok, a keret maximum 1,5 millió Ft, így maximum az 1,15 millliós autókat szoktam nézegetni, és hosszas gondolkozás után jutottam el a C Vectra-hoz. Volt a képben már Focus, Passat, esetleg még Fiat Punto is, ám ezek valahogy idővel mindig kikerültek a látómezőmből, és a Vectra maradt. Ennyiért nagyjából 10-11 éves autót lehet kapni, érdekes módon mindegyik kb 180.000 km-rel. Azért kell a Vectra, mert méretben ez lenne jó, családalapítás előtt állunk, nagyjából évente 15.000 km-t megyünk. Tudom, hogy ekkora éves futáshoz nem javasolják a dízelt, viszont a régebbi Vectrak úgy tudom a 2.0 DTI valamint 2.2 DTI-vel vannak szerelve, amik talán nem annyira bonyolultak, mint a CDTI-s társaik, persze az adagoló itt is egy költséges alkatrész lehet hiba esetén. Ezen kívűl még az 1.8-as benzines jöhet szóba, ami persze egyszerűbb, bár nyomatékban meg sem közelíti akár csak a 2 literes gázolajos társát. A kérdésem az lenne, hogy tud-e esetleg ismert tipushibáról, ami ezt az autót jellemzi, illetve ajánlja-e családi autónak, ami mondjuk még 5-6 évig szolgál, és természetesen az örök kérdés, megéri-e megvenni ezt a "régebbi" dízelt, vagy legyen a benzines? Előre is köszönöm a válaszát.


Kovács Jenő

Kedves Jenő!

Én inkább vennék CDTI-t, mint a régi DTI-t, de ekkora futás mellé inkább benzinest. Az Opel Ecotec motorjai esetenként ehetik az olajat, azért az olajszintet ellenőrizni kell időnként. Van baráti körben pont ilyen autó, és évek óta hibátlanul működik, az olajat sem eszi. Nem hiszem, hogy egy olyan országban, ahol 130-al lehet menni, különösebb jelentősége lenne a nagy nyomatéknak. Amire Önnek kell, arra teljesen alkalmas. Szóba jöhet még a Ford Mondeo, a Honda Accord vagy a Toyota Avensis is, de a Passat is jó lehet.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Közös nyomócsöves dízel helyett mit?

2014. január 6., 14:01 Módosítva: 2014.01.06 14:01
15
 

Kedves Nepperűző,

2007-es, Renault Clio 3 1.5 dCi-met szeretném lecserélni. Kicsit túl érzékenynek és pénztárcagyilkosnak érzem a common rail dízel fenntartását, a befecskendező rendszere nekem túl sok meglepetést és költséget tartogat. Az autót tényleg cserélni szeretném, sajnos jelenleg minimális plusz összeget tudok erre fordítani - de most betelt a pohár (teljes befecskendező rendszer felújítás/javítás, és a gázolaj hazai minőségéből kiindulva, ez hamarosan újra probléma lehet). A Clio szép állapotú, rendszeresen hozzáértők tartották karban (nem márkaszerviz), minőségi alkatrészekkel. 100000 valós kilométer van benne, igen barátságos fogyasztással (computer szerint vegyes használatban 4.8l/100km). Ez a gyengébb, 68 LE változat.

Szóval kellene egy hasonló árú, nem széthajtott, lehetőleg benzines autó, amiben a család is jobban elfér, nem versenyautó, de azért egy teli csomagtartót tud cipelni bekapcsolt klíma mellett is, és nem egy pénznyelő, ha fenntartási, javítási költségekről van szó. No meg az se baj, ha fogyasztásban nem eszi le rólam a gatyát :-) Általában évi 15E km alatt megállna a használata, fele város, fele országút. Valami, ami 4-5 évet még nagy valószínűséggel komoly gond nélkül elmegy. Elsősorban 5 ajtós/kombi lenne jó, megszoktam a praktikusságát.

Renault Mégane 2 Grandtourokat nézegettem, nem túl ronda, és nagyjából tudja, amire szükségem van - de nem sok közveteln infót, tapasztalatot sikerült begyűjtenem róla (ennek 1.9 dCi változatáról is győzködtek, hogy sokkal stabilabb a befegykendező rendszere mint az 1.5-nek, de nem tudom... erről mit gondol?).

G Astra is szóba került, de volt ilyenem, és nem szerettem túlságosan.

Ford Focus esetleg? Bár ott vezettem 2008 körüli benzinest, és nem volt éppen egy rakéta klímával, felpakolva. A dízelei ennek is mind CR-ek, ha jól tudom, ezek mennyire bírják a hazai körülményeket?
Szóval, milyen javaslata lenne egy ilyen cserére? Milyen típust/évjáratot érdemes keresni?


Köszönettel,
Gábor

Kedves Gábor!

Sajnos az 1.5 dci-k esetében ez előfordul, mint ahogy az is, hogy 150 ezernél csapágyas lesz a főtengely. Ennek az az oka, hogy a 30 ezres olajcsere egy baromság, ezekben ajánlott legalább 20 ezrenként olajat cserélni, akármit is mond a kormány. Én mondjuk az enyémben 10 ezrenként cserélem az olajat. A gázolajszűrőt olajcserénként cserélném, ezzel megelőzhető, de legalábbis késleltethető ez a befecskendező probléma. Egyébként nem a common rail motorral van a probléma, hanem a gyártóval, ez egy Delphi rendszer, ami egy kisebb fajta "legenda" az adagoló javítással foglalkozó szerelők között. Ennek ellentmond, hogy az egyik ismerősöm hetven darabból álló, 1.5 dci, 68 lóerős Clio van-ekból álló flottá üzemeltet, sok közülük túl van a 200-250 ezer kilométeren, de csak egynek volt befecskendező problémája. Az is igaz, hogy ők figyelnek a szervizre, és nem 30 ezrenként cserélnek olajat. Az 1.9 dci-nek valóban stabilabb a befecskendező rendszere, ott az olajra kell nagyon figyelni, hogy időben legyen cserélve, jó minőségű olaj legyen benne, ne a teszkós, és a szint se legyen alacsony, különben főtengelycsapágy és turbó problémák lehetnek.

A Ford Focus-ban ugyanaz az 1.6-os motor van, mint a Peugeot-okban, Citroenekben, Volvókban. Teljesen jó, öt liter körül fogyaszt, és nem olyan problémás, mint az 1.5 dci. Nekem most volt három ilyen 1.6-os dízelhez szerencsém, és mindegyik jó volt. Persze fenntartási költségek ott is vannak, de szerintem nyugodtan megvehető.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Citroen C5 helyett olcsóbb kombit

2014. január 5., 10:05 Módosítva: 2018.06.04 10:55
12
 

Kedves Űző!

Citroen C5-ösömtől vennék búcsút pár drága év után és helyette szeretnék egy kisebb kategóriás kombit. 2009-es, esetleg 2010-es autók jöhetnének számításba. Ezek dízelek lennének és kombik. Amikben gondolkodok a címben szereplő 1.6-os Focus, hasonló Golf vagy Peugeot, ill az 1.5-ös Megane. Évi 25000 km körül megyek hegyen-völgyön-városon át.
Ön melyiket javasolja?

Előre is köszönöm a válaszát!

Vesztes.

Kedves Vesztes!

A Ford Focusban és a Peugeot-ban ugyanaz az 1.6-os francia dízel van, teljesen jó autó, keveset fogyaszt, jól megy, nem tartozik a problémás darabok közé. Pont közelmúltban használtam egy Peugeot 307 1.6HDI-t, nagyon jó volt, tette a dolgát. A Golfból az 1.6-os dízelhez nem volt még szerencsém, arról nem tudok mit mondani, a nagyobbak közül az 1.9-es jobb, mint a kétliteres. A Renault Megane 1.5 dci befecskendező rendszere nem a legstabilabb a mai piacon. A Ford, Peugeot, VW Golf is jó, de én egy Kia Ceedet vagy egy Hyundai i30-at vennék, nincs benne kettőstömegű lendkerék, és nem romlik el.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Autót vagy motort?

2014. január 4., 17:43 Módosítva: 2014.01.04 17:43
3
 

Tisztelt Nepperűző!

A közeljövőben, legkésőbb márciusig szükségem lesz egy gépjárműre és ehhez kérném segítségét. Éves szinten 15ezer km-t tennék meg, aminek a fele kirándulás formájában kerülne bele.

A keret a teljes projektre 400 ezer forint lenne, indokolt esetben lehet valamivel több. Autó és nagyrobogó jöhet számításba. Az előbbi lenne előnyösebb, de az utóbbi költség szempontból lenne jobb, nem mellesleg mindenki le akar beszélni a motorozásról,ami nyilvánvalóan kompromisszumokat kíván.

Az elvárások: megbízhatóság, kis fogyasztás és alkatrészár, valamint 110-120km/h átlagsebességet tartani bíró járgány,ami lehet dízel és benzines és 3 ajtós is.
Renault Clio 1.2-n és Suzuki Burgman 250/400-on gondolkoztam.

Az,hogy "francia autó" jelent-e hátrányt?

Csak német és japán autóm volt idáig,ezért a szervizelhetőséget nem ismerem.
Autóknál az állapotot nézem és nem a kort,ezért nem célom a lehető legfiatalabb jármű megtalálása.

Válaszát előre is köszönöm.



Tisztelettel, N. László

Kedves László!

A motorokhoz nem nagyon értek, de a Burgmant tapasztalatból ismerem, mivel nekem is volt egy. Igazi motornak nem nevezném, de mint közlekedési eszköz jó. Arra kell figyelni, hogy ezek közül szinte mind eszi az olajat, és nem árt tankolásonként ellenőrizni az olajszintet, mert az alsó és felső nívó szint között két deci a különbség, és az alsó alatt már baj van. Ezek ilyenek, amúgy 3.6-3-7 litert fogyasztott százon, és igazából nincs velük baj. A motor mindenképpen kompromisszum egy autóval szemben, csak ketten férnek el rajta, korlátozott mennyiségű csomagot vihet magával az ember, esik rajta az eső, télen hideg van. Ha csak ennyi a keret, én autót vennék inkább, a motorhoz fel is kell öltözni, különösen ha télen is akarjuk használni, és máris újra elköltöttünk egy rendesebb összeget.

Az 1.2-es Clio nem olyan takarékos, mint gondolják, mert a kicsi motor erőlködik nagyobb tempónál. Az 1.4-es jobb választás. Olvassa csak el a Népítéleteket. Dízelből a Citroen Saxo vagy a 106-os Peugeot 1.5-ös motorját javasolnám, azok elmennek négy liter alatt is. Ebből a pénzből lehet venni egy jó Corollát is a 90-es évek elejéről, de már béka lámpásat is kapunk ennyiért, hihetetlenül tartós autók. Az ilyen öregebb autóknál elsősorban a rozsdára kell figyelni, mert annak a javítása a legdrágább.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Két autó helyett egy BMW-t?

2014. január 2., 10:13 Módosítva: 2014.01.02 10:13
6
 

Tisztelt Totalcar!

Fiammal 2-en élünk egy háztartásban és, mivel én közel dolgozom ő meg távol és ráadásul nem is egy időben, ezért feleslegesnek érzünk 2 autót fenntartani. Egy 2008-as Suzuki Swift-je 60 e km-vel van a fiamnak, nekem pedig egy 2004 307-esem 91000km-vel. Mindkettő nagyon szép állapotban van, egyiknek sem volt még semmi komolyabb baja. Én a peugeot eladnám és megtartanám a swiftet, a fiam viszont mindkettőt eladná és ismerősétől 170 000 km-vel egy 320d bmwt szeretne venni. Az árat kétségtelenül fedezné nagyjából a 2 kocsi, 1-2 100 000 nem oszt-nem szoroz, a fiam szerint olcsóbb lenne ezt az egyet üzemeletetni, mint a másik 2-őt, mivel feleződne a biztosítás és szerinte kevesebbet fog fogyasztani és szerinte egy ilyen bmw-vel ha karban volt tartva akkor 400.000km-ig nem lesz semmi komolyabb baj. Az autó tényleg szép és nekem is tetszik, de nem tudom, hogy belemehetek e józan ésszel. Tényleg nem fog a szerviz és a gumik és egyéb költségek több pénzt elvinni?

Jenő

Kedves Jenő!

Fiatal embereknél eljön az a pillanat, amikor megcsípi őket a darázs, hogy mindenáron BMW-t akarnak. Azt hiszem ez a pillanat most jött el a fiánál. Jó autó a 320 D nagyon, és ha tényleg 170 ezer van a megvásárolandó autóban, az nagyon sokáig jó lehet, de itt van mindjárt két dolog, amire figyelni kell. Valóban nagyon jól fogyasztanak, és nem olyan drága a fenntartásuk, mint azt sokan gondolják. A gumi nem lesz drága, ha nem vesznek rá 18-as kereket, az alkatrészekről a webáruházakban tájékozódhatnak, és eldönthetik, hogy belefér-e Önöknek a költségvetésbe. A BMW körül elég komoly fórumok vannak, érdemes ott is olvasgatni.Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Dízel kombi kell

2013. december 31., 12:46 Módosítva: 2013.12.31 12:46
10
 

Kedves Nepperűző,

Unalomig ismételt kérdés, dízel kombi. Azért dízel, mert minden hétvégén lemegyünk a térképről,  plusz napi ingázás (évi 25-30 e km), azért kombi, mert a babakocsi akkora, mint egy Seicento, nem teljesen, de előbb teszem a mini Fiatot a mózeskosárba, mint fordítva. Mivel egész nap vezetek, így hajnalban és nap végén csak kényelmes ülésre és lágy rugózásra vágyom. Így kilőve a VW, Alfa (pedig a 156 Sportwagon nagyon tetszik). Viszont a Lancia Lybra és a Peugeot 406 kényelmesnek tűnik (Citroennek nem vagyok kibékülve a formájával). Elektronikus zűrök nem érdekelnek, most egy Fiatot hajtok, műszerfal akár a Karácsonyfa, beépített kopogó szellem, de indul, majdnem minden extrája működik mindig, ami meg nem, azon segít a reset, vagy a szerelő. Egyetlen dolog érdekel és senki nem tudott határozott véleményt mondani. A motor. JTD, HDI, illetve a pug félet SRTD.  Egy kettős tömegű csere belefér, ha kéthavonta kell elvégezni, eret vágok. A porlasztók sem zavarnak, ha nem pusztulnak, mint bébifókák a CO-tól. A keret 750 e HUF plusz 400 puffer, ha valami szétesik. Az a kérdés, hogy ebből meg lehet-e oldani ezen járművek üzemeltetését, vagy marad az ur TDI és heftöljek bele Volvo ülést?

Segítségét előre is köszönve:  Gábor

Kedves Gábor!


Az Alfa 156 Sportwagon egy gyönyörű forma, nem ment el felette az idő, ha néha látok egy szép állapotú példányt, a mai napig megkívánom. A Lybra egy furcsa forma volt már a maga idejében, nekem tetszett, de elég megosztó kocsi. A belső tér szép volt, nagyon  jók voltak az ülései, és a JTD motorok is probléma mentesnek számítanak. A 406-os Peugeot szerintem még a mai napig egy szép autó, különösen a facelift utáni modellek. Normális belsővel rendelkeznek, igényes anyag választás jellemző rájuk. Az autóban lévő két literes HDi motor elég megbízható, jól mozgatja a kasznit, nem eszik sokat. A kényelem egy relatív fogalom, akkor derül ki, hogy önnek mi a kényelmes, ha beleül az említett kocsikba, és megy velük egy karikát. Ezek közül nekem a Peugeot 406 tetszik a legjobban. Ebből az összegből már lehet találni jót, és a 400 ezer puffert sem kell feltétlenül elhasználni, marad még téli garnitúrára is.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Az örök kérdés: Audi vagy BMW?

2013. december 30., 12:05 Módosítva: 2013.12.30 12:05
63
 

Kedves Nepperűző,

Szíves útmutatását szeretném kérni az alábbi döntés meghozatalában:

8 éven keresztül hajtottam egy GS Swiftet és eljött az idő, hogy átüljek egy nagyobb, komolyabb autóba.
A lehetőségeket, preferenciákat  átgodnolva két típusra szűkült a keresés,de ezek között nehezen tudok dönetni:

Audi A6 2.4 benzin (2004-06 körüli gyártási év, ez már a singleframe), illetve BMW 520i esetleg 525i (E60).
3 millióig, kizárólag benzines típust keresek, nagyjából 15 ezer km-et megyek egy évben. Német használtautó oldalakat bújom, onnan szeretnék behozni egy ellenőrzött előéletűt (szervízkönyves példányt).

Kérdések:

Megbízhatóság tekintetében melyik típus lehet szerencsésebb választás általánosságban (bár tudom, hogy az autó előélete mindezt nagyban meghatározza)?
Mik lehetnek a hibapontok,amikre érdemes odafigyelni vásárláskor?
Automata váltós példányokat szabad-e vállalni, vagy keressem inkább a manuális váltóval szerelt járműveket?
Összességében ajánlott-e megbízhatóság, fenntartási költség összevetésben a benzines példányokra vadászni diesel társaikkal szemben?
Jó autónak tartja az általam kinézetteket, ilyen árfekvésben Ön szerint lehet, jó állapotúakat találni?
A BMW hátsó kerekes, ez mennyire nehezíti meg a téli közlekedést?

Előre is köszönöm a szíves válaszát!

M. Roland

Kedves Roland!

Mielőtt elkezdünk prémiumkodni az alkatrész és gumi árakat tanulmányozza át, mert a Swift után itt nem kicsit drágább lesz, hanem egynél nagyobb egész számmal kell majd szorozni. Nem finanszírozhatatlan, de drágább lesz. A korábbi törésekre kell odafigyelni, a féktárcsák és gumik állapotára, mert ezek azonnal százezrekbe kerülhetnek. Egyre több ember keresi a benzineseket, mert nem akarnak befecskendező problémákat, és a benzinesek nem fogyasztanak annyival többet a dízeleknél. A fenntartásuk kb. ugyanannyi lesz évi 15 ezernél, persze függ ez attól, hogy hol használja az autót, főleg városban vagy jellemzően autópályán. Ennyiért lehet jót találni, de ha nincs szerencsénk sokáig kell keresni, mert nagy a dízel dominancia. A BMW hátsókerékhajtása nem különösebben hátrány télen, mert jó a kipörgésgátlójuk, másrészt kevés a tényleg havas napok száma nálunk. Én BMW-t vennék, a sor hat az sor hat, meg jók is nagyon azok a motorok.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Erős, megbízható benzinest egymillióig

2013. december 29., 12:53 Módosítva: 2013.12.29 12:53
26
 

Tisztelt Nepperűző,

Egy biztonságos, erős, kényelmes, megbízható 1,8-as vagy 2,0-es benzines autót szeretnék venni. Az autóval nem mennék 10-15 ezer kilométernél többet egy évben, ezért zártam ki a dízeleket, és me mondom őszintén félek is az ezekkel a motorokkal járó szervizköltségektől. Hosszabb távokra használnám az autót: 100-150 kilométert utaznék főként autóúton, de munkába is járnék vele. Így az egyik szemponton az lenne, hogy városba se fogyasszon 10 liternél többet. A következő autókat szemeltem ki amelyek megfelelnének az igényeimnek: Honda Accord 1998- 2003, Opel Vectra 1999-2002, Volkswagen Passat V. és bevallom őszintén a legszimpatikusabb Ford Mondeo 2000-2007-ig. Maximum 1 millió forintot tudok szánni az autóra és 200-250 ezer forintot szánnék még további szervizre. Melyik típust ajánlaná az említett autók közül, illetve Ön szerint milyen lehetőségeim lennének még ebben a kategóriában? Milyen hibákra vagy hiányosságokra kell odafigyelnem ezeknél az autóknál vásárláskor?

Kedves Kérdező!

Az Accord 98-2003-ig gyártott verziója személyes kedvencem, megbízható japán technika. A Vectra ezek közül rozsda szempontjából a legfenyegetettebb, már ezeknél az évjáratoknál és úgy általában a B Vectránál számítani lehet rá a kerékíveken, küszöbökön, ajtók élénél. A Passat szintén nem egy problémás darab, nyugodt szívvel ajánlható. A Mondeo benzines változataival sincs probléma, egy barátomnak is van, és öt éve használja bárminemű probléma nélkül. Ezek közül Accord, Mondeo vagy Passat, de jó lehet még a teljesség igénye nélkül az Avensis, vagy egy C Vectra is.
auto/HONDA/ACCORD 1998-2002/XLARGE/03f
Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Az MX-5-nek mennie kell. Mivel pótoljam?

2013. december 27., 15:09 Módosítva: 2013.12.27 15:09
5
 

Kedves Nepperűző!

Szeretett MX-5 Mazdámnak 6,5 év után mennie kellett. (Egyébként azt is az újság tanácsára vettem meg.) Nem is túl régen még fogadkoztam, hogy abban fognak eltemetni, de "bővült a család". Nem mondom, elég vagány volt, amikor a boxerem vigyorgott az utasülésen, de győzött a józan ész. Hosszabb távon nagyon leamortizálta volna a belteret és gondolom előbb-utóbb beleszaladtam volna néhány bírságba is.

A gond az, hogy megszerettem a hátsókerékhajtást és a precíz váltót. Ezekhez mindenképpen ragaszkodnék. Mivel évente nem megyek többet 5-6000 km-nél, így egyértelműnek tűnik, hogy benzines lesz az utód is. Összesen nem szánnék rá többet 850-900.000 Ft.-nál.

Jól érzem, hogy nekem egy kicsi, E36-os, 4 hengeres "pót" BMW-m lesz? Ahogy nézegettem, nem csak a Touring, hanem a Compact is megfelelne a csomagtartó mérete alapján.

Üdvözlettel:

László (és Valter kutya)

Kedves László!

Jól érzi. Az BMW E 36-ból ennyiért már egész jókat lehet venni. Érdemes azonban odafigyelni néhány helyen a rozsdára. Ezek a következők: ajtók alja és sarka, sárvédőívek, küszöbök az emelési pontoknál, csomagtér ajtó éle. Műszakilag elég megbízható konstrukció, nagy mennyiségben van hozzá utángyártott és bontott alkatrész. Kutyával én inkább egy kombit vennék, jobban elfér benne hátul a Valter, mint egy ferde üveges Compactban.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-