Autópályára dízelt vagy benzinest?

2013. július 28., 13:05 Módosítva: 2013.07.28 13:05
1

Kedves Nepperűző!

Úgy alakult, hogy munkám végett havi 3000 km-t kell autóznom, főleg autópályán. Olyan autót keresek 2-3 millió Ft között, amire nem kell ráköltenie az embernek a gatyáját (több százezerért cserélni az alkatrészeket) és gazdaságosan üzemeltethető (nem fogyaszt sokat, <6,5l). Van egy Yarisunk, azt a feleségem használja, de azzal nem indulnék családi nyaralásra, szóval jó lenne ha az autómnak minimum 350 l-es csomagtartója is lenne. Néztem dízelt és benzinest, Aurist, Corollát, Civicet, Ceedet, Octaviát, szóval sok mindent, de nem tudok dönteni. Mindegyikről van jó népítélet és pocsék is.

Előre is köszönöm a segítséget!

Üdvözelettel:
PZ

Kedves Kérdező!

Jó az irány, olyan autókat nézett, amiket én is megvennék. A felsorolt autók közül a Corolla, az Octavia és a Kia Ceed a legszimpatikusabb, mindegyik nagyon megbízható, megfelelő helykínálattal, alacsony fogyasztással. Havi háromezer kilométernél már célszerűbb a dízel autó, mint a benzines. Én egy Kia Ceed 1.6 Crdi kombit vennék, annak nagy a csomagtere is, jól is megy, keveset is fogyaszt.

- Becsületesnepper -

Strapabíró egyerűt kettős célra

2013. július 27., 15:25 Módosítva: 2013.07.27 15:25
1

Tisztelt Nepperűző,

Kettős célra keresek autót 850.000- 1.000.000 HUF között.

Első cél: szó szerinti mindenapi munkábajárás, amely napi 100km autózást jelen, igy az elsődleges cél a MEGBÍZHATÓSÁG. Télen-nyáron, mindenkor indulnia/mennie/megállnia kell!

Másodlagos cél: nagytestű (40 kg) kutya utaztatása, hosszú távon is, kerékpár szállítással egybekötve. Ritkán a betonutat is el kell hagyjam, így valamilyen magasabb építésű járműben gondolkozom, aminek az alja nem akad el mindjárt a legkisebb buckán is.

Jelenleg egy 1999-es Daewoo Nubira kombi tulajdonosa vagyok, és nemhogy típus, de mindenképpen évjáratot is szeretnék ugrani, minimum 2-3 évet! Klíma és elektromos ablak szeretném ha kerülne bele, és benzines autóban gondolkodom, amivel a hosszútávú autózás sem kínszenvedés (130 km/h-t tartani lehet kényelmesen ).

A Partner-Berlingo-Zafira-Combo vonalban gondolkozom, de a megbízhatóságukat kérdőjelezem.

Egyátalán létezik olyan jármű ebben az árkategóriában, ami többé-kevésbé megfelel a leírtaknak?

Természetesen, minden egyéb javaslatot is szívesen veszek.

Válaszát köszönöm.
Udv: Atya

Kedves Atya!

Ezt az év ugrást sosem értettem, mi van akkor, ha a kocsi fiatalabb két-három évvel? Nem attól fog kevésbé elromlani, hogy az autó fiatalabb, hanem attól, hogy mennyire karbantartott, és senki nem lesz attól több, menőbb, ha fiatalabb az autója. Ha valaki ez alapján ítél meg bennünket. az csak egy egy jelzés felénk, hogy az illetővel csak fenntartásokkal kell foglalkozni. A Citroen Berlingo/Peugeot Partner jó választás lehet egy nagytestű kutya mellé, mert kevésbé tudja lelakni az autó belsejét, annak puritánsága okán. A benzinesek mellett nyugodtan el lehet gondolkodni a dízelen is. Ezekben van egy két literes HDI motor, ami elég jó, megbízható erőforrás, és az autópályán sem vérzik be a szeme. A Combo is megfelelő lehet, ebből is jó szívvel ajánlható az 1.7-es Isuzu motoros változat is. Az 1.4-es motorváltozatot vétel előtt érdemes lenne kipróbálni autópálya körülmények között is, mert ilyenben még nem ültem, nem tudom megmondani, hogy mozgatja a nagy szekrényt a kis motor. A Zafira személyautós belseje a legérzékenyebb egy kutyához a három közül. Én inkább a teherautó ősöktől származóakat venném egy kutya mellé.

-Becsületesnepper-

Mindhárom japán, mindhárom jó

2013. július 26., 12:08 Módosítva: 2013.07.26 12:10
4

Tisztelt Nepperűző!

Autóvásárlás előtt állok, 4 ajtós japán szedánt keresek 98-2001 évjárat körülit, max 600000-ért. Három típus jött szóba: Mitsubishi Lancer, Toyota Corolla, és Mazda 323.

Lancer mellett szól a bő felszereltség és az elegáns megjelenés a krómkeretes hűtőmaszkkal. A Corollák ennyiért fapadosak, és a megjelenésük is kevésbé látványos a fényezetlen lökhárítókkal és tükrökkel, viszont van belőlük bőven, az alkatrész és a szerviz is olcsóbb, ráadásul 1,4-es motorja is erősebb mint az 1300-as Lancer. A 323 pedig félúton van a Lancer és a Corolla között: jól néz ki, nem is fapados, nem is túl ritka, nem is erőtlen (1500-ös motorral).

Melyik lenne a legjobb választás a 3 közül?

Kedves Kérdező!

Ez tényleg nehéz kérdés, mert mindhárom autó nagyon jó, nagyon megbízható fajta, igazából a kötelező szervizeken kívül, csak rendkívüli esetekben kell rájuk költeni. Bármelyiket nyugodt szívvel ajánlanám. A három közül a Corolla formája a legmegosztóbb, a szép szót nem merném rá használni, de kitűnő autó. Édesapámnak is ilyen van, és elég eseménytelen öt évről tudna beszámolni. Ezek közül egyet kiemelni szerintem nem lehet, én elkezdeném nézni mindhármat, és amelyikből a legjobb állapotút találnám, azt venném meg.

-Becsületesnepper-

no

Nagyobbat, de szebbet vagy jobbat?

2013. július 25., 18:23 Módosítva: 2013.07.25 18:23
14

Tisztelt Nepperűző!

Autócsere előtt állok, lecserélném a 9 éves Corsa C-met.

Az emberre jellemző, hogy ilyenkor mindig nagyobbat, szebbet, de nem utolsó sorban megbízhatót keres.

A keret körülbelül mindennel együtt(papirozás is) 2,7 mFt lenne. Annek örülnék a legjobban, ha üzemanyagra ezek után sem kellene sokkal többet költenem, jó lenne, ha bármiből is max. 7 litert enne az autó -persze nem motorolajból- bármilyen körülmények között. Menyasszonyommal ketten vagyunk nincs gyerek, egy ideig még nem is lesz. Csomag egy évben 4-5x van, csakúgy mint hosszabb út is. Munkába járáshoz használnánk napi 40 km plusz egyéb családlátogatás és hasonlók. Négy típus között vacillálok:
- Alfa Romeo 159 1.9jtd dízel (2007-)
- Mitsubishi Lancer 1.5 benzin/2.0 pdtdi(VW)(2007-)
- Opel Astra H TT/GTC 1.7d/1.9jtd; Opel Astra J 1.4 bemzin/1.3cdti,1.7 (2007-)
- Kia Ceed 1.6 dízel (2007-)

Az első kettőnél inkább a formai világ ami nagyon tetszik, bár a lancert már közelebbről is ismerem, arról úgy tudom, hogy megbízható autó. Az Alfánál komoly kétségeim vannak, olvasok fórumokat róla -persze az elvakult Alfások nem mondják, hogy rossz-, szoktak írni blogszerűen a javításokról, és úgy vettem észre, hogy a felfüggesztés és egyebek elég bajosak. A motorja egyezik az Opel 1.9-es motorjával -ami Fiat motor- abban egész jól teljesít úgy hallottam ismerősöktől, akiknek ilyen van a kocsiban, attól nem félnék inkább a többi részétől.

Az Opelek és a Kiák úgy látom megállják a helyüket, nem is lenne sok gond velük szerintem, de ha tévedek javítson ki!

Nézegettem még Jettát és Passatot is, de azokból inkább a dsg-s felé húz a szívem.

Első kérdésem az lenne, hogy Ön szerint melyik autó lenne ezek közül a legésszerűbb választás?

A második, hogy ajánlana-e még valami mást? (bocsánat, kicsit közhelyes, de francia autót és Fordot ne)

Az igazat megvallva feltett szándékom, hogy még vásárlás előtt gurul az autó szervízbe és egy részletes átvizsgálást kap, de azért hogy elkerüljem esetleg azt, hogy 10x fizessem ki az átvizsgálási díjat, mert számomra esélytelen autót viszek ezért kérdezem, hogy a fent felsorolt autóknál vásárlás előtt mire kell figyelni?

Válaszát előre is köszönöm!

További jó nepperűzést!
Gábor

Kedves Gábor!

Az Alfa Romeo vásárlása jellemzően érzelmi döntés, amit teljesen meg tudok érteni, lévén a 159-es különösen szép autó. A 150 lovas motor nagyon dinamikusan gyorsítja az autót, jól is fogyaszt, de a gyengébb sem rossz. Mitsubishiből inkább benzinest vennék, az tényleg probléma mentes.

A formája engem speciel nem mozgat meg, de szerencsére nem vagyunk egyformák, ettől színes a világ. Az Opel és a Kia a racionálisabb választás. Opelből 1.7-es vagy 1.9-es dízel motorral szerelt változatot vennék, az 1.7-es Isuzu és az 1.9-es Fiat motor is nagyon jó. Az 1.3-as szerintem egy kicsit kicsi, hozzá, helyváltoztatásra alkalmas, de a dinamika szó jelentését nem ebben a kocsiban fogja megismerni. Ha a szívemre hallgatok, akkor Alfa Romeo 159 kombit vennék, ha az eszemre, akkor inkább egy Ceedet vagy egy H Astrát. Mást nem ajánlanék, ezek is jók. Helyesen teszi, hogy szakértelem híján szakemberhez fordul.

-Becsületesnepper-

Cseréljem vagy ne

2013. július 19., 10:19 Módosítva: 2013.07.19 10:19
1

Kedves Nepperűző!

4 tagú család vagyunk, 2 kislánnyal. Jelenleg van egy 2005-ös, 2.0, HDi, 136LE, Peugeot 307 sw-m. 2010-ben vásároltuk 1.870.000,- Ft-ért. 130.000 km volt benne, vezetett szervizkönyvvel, leinformáltuk, előző tulaj cég volt, a szalonból még a kinyomtatott elvégzett munkákat is megkaptuk. Költségigényes autó, de rendszeres karbantartás mellett meghálálja, soha nem hagyott cserben. Kényes pontjai, mint kettőstömegű lendkerék, a kuplunggal együtt 165ezernél cserélve volt, vezérlést is kicseréltettem stb. Most 190.000 km-nél járunk. Nagyon szeretjük, nyomatékos, erős motorja, kedvező fogyasztása, hatalmas belső tere, különálló hátsó ülések, 7 személyes, bár nekem csak 5 ülésem van, mind-mind jó. Rakattam rá vonóhorgot is pár hónapja. Digitklíma van benne, behajló tükrök, fényre sötétedő visszapillantó stb-vel felszerelt. Nekem hiába ér nagyon sokat, racionálisan végiggondolva örülhetnék, ha 1.600.000-ért, vagy ekörüli összegért el tudnám adni. Kb 1 - 1,5 millió forintot még hozzátéve tudnék venni valami újabbat. De azt vettem észre, hogy gyakorlatilag ilyen teljesítményű, felszereltségű, nagyságú autó ebben a kategóriában és árkategóriában egyszerűen nincs. (Belső tér nagysága igen fontos! 1,9 m vagyok) Ezért írtam Nektek, hogy egy kis tanáccsal, véleménnyel - a kigondolt eladási áramra és a leendő vételárra - ellássatok, ajánljatok egy-két típust, alternatívát, ha létezik, vagy erősítsetek meg abban, hogy inkább hagyjam meg ezt. Kisebb autó nem jöhet szóba, csak nagyobb. Néztem Volvo XC90-et, X5-ös BMW-t is, de azok még drágák nekünk azt hiszem, ráadásul a szervizük is drágább, és hiába 3 millió az áruk, már javítgatni kell azokat is. 2,5 – 3 millió Ft értékben az sw-nknél jobb alternatívát egyszerűen nem tudok találni. Hagyjam meg, vagy váltsak „stratégiát”? Kérem szépen segítsetek!

Volvo XC90 (2007)
Volvo XC90 (2007)

Kedves Albert!

Ha most cseréltél kettőstömegű lendkereket, kuplungot, vezérlést, rakattál rá vonóhorgot, és úgy általában rendbe raktad az autót, szerintem érdemesebb lenne megtartani, hogy az általad elköltött összeget kicsit "lelakd". Ezeket a pénzeket, egy mostani eladásnál, csak minimálisan tudnád érvényesíteni az árban, mert egy autónál az a normális, a vevő által elvárható állapot, hogy minden működik, nem zörög a lendkerék, stb. Írtad, hogy egyébként meg vagy elégedve az autóval, ha most veszel egy másikat, azt is rendbe hozatod, kicserélteted a kopó dolgokat, kezded elölről az egészet. Miért?

-Becsületesnepper-

Két szék közé az asszonyt?

2013. július 18., 17:45 Módosítva: 2013.07.18 17:45
3

Tisztelt Nepperűző!

Családi autót szeretnék vásárolni, ahol a fő szempontok:
- Megbízhatóság, gazdaságos szervízelhetőség.
- A két bekötött gyerekülés között hátul a feleségem is elférjen (még kicsik a gyerekek).
- A középső ülés legyen annyira kényelmes, hogy egy hosszabb utat is el lehessen viselni benne.
- Várható éves futás 15-20e km, így inkább benzines legyen.
- Kb. 1,5-2M Ft között gondolkozom (a vásárlás után szükséges szervízzel együtt).
- Nem baj, ha van benne hátul két isofixes bekötési pont, de ez nem létkérdés.

Kombi/szedán is szóba jöhet, vagy csak egyterűben (három különálló hátsó üléssel) érdemes gondolkodni? Érdemes-e árban feljebb menni kicsit (0,5M?), vagy ennyiért is lehet olyan gépet kapni, ami használható 3-4 évig még komolyabb gond nélkül? Milyen típusokat nézzek?

Köszönettel: Tamás

Kedves Tamás!

A felesége, két bekötött gyerekülés között, a Fiat Multiplában, a Honda FR-V-ben, Renault Scenic/Grand Scenic-ben vagy a hasonló, hátul három különálló üléssel rendelkező autókban fér el nagy valószínűséggel. Átlagos autókban be sem fér a két ülés közé. Ez csak úgy derül ki, ha kipróbálják. Jó lehet még az Avensis Verso, Corolla Verso, Previa, Sharan/Galaxy/Alhambra is. Szerintem nem szükséges feljebb menni árban, ezért az összegért is lehet már jó autót venni, amit megfelelő szervizelés mellet nyugodtan használhat még évekig.

-Becsületesnepper-

Gyerek, de nem hülye

2013. július 17., 10:48 Módosítva: 2013.07.17 10:48
15

Kedves Nepperűző!

22 éves kölök vagyok. Olyan autót szeretnék tudni magam alatt amit szeretni lehet és megszínesíti a mindennapokat, de ugyanakkor tartózkodom a "hülyegyerek autóktól" mint például az e36 vagy e30 BMW vagy Audi A3 esetleg VW Golf-ok amiket a korombeliek vesznek és törnek. Szeretnék valami egyedibbet ami belefér a kereteimbe azaz maximum 1 millió ft. Nagyon szeretem a régebbi "fémből" készült autókat bár a kutatásaim azt mutatják, hogy több pénzbe kerülnének mint amennyit én rá tudnék szánni. Kérem mutasson egy csapásirányt merrefelé nézelődjek ami megfelelő alternatíva lenne számomra. Válaszát előre is köszönöm.

Üdvözlettel, Milán!

Kedves Milán!

Az úgynevezett "hülyegyerek autók" úgy alakulnak ki, hogy az emberek egy része, egy bizonyos korban elkövet néhány hibát. "Jó ízléssel" nyúl bizonyos autókhoz, azt hiszi jobb lesz, de nem. Rákölt egy csomó pénzt, felkerül rá a hótoló, és a többi "csodálatos" tuning elem, és csak annyi történik, hogy az autó néhány hasonlóan "jó ízlésű" embernek ugyan tetszik, de különben egy hányinger, és eladhatatlan. Hozzám is hoztak be ilyen tuning IV-es Golfot, hogy számoljam be. Rajta volt minden jóság, króm kopoltyú a géptetőn, króm gyorsító könnycseppek az ajtókon, elől-hátul hótoló, nonfiguratív króm matrica, króm M3 tükör, nagy kipufogó, stb. Az autó normál állapotában ért volna másfél milliót, én felajánlottam érte 700 ezret, a srác meg nem tért magához. Ő ráköltött több százezer forintot, mit gondolok én. Igen, mondom, csak minden ráköltött forinttal drasztikusan csökkentetted az autód árát, most nekem kellene rákölteni százezreket, hogy megint gyári legyen. . Ez így, rajtad kívül senkinek nem tetszik. Láttam is benne még vagy négy-öt évig, és ahogy benőtt a srác feje lágya, újabb pénzekért szépen lekerültek róla a tuningok. A végén, néhány újabb százezer elköltése után, lett egy gyári Golfja. Ha veszel egy E30-as, E36-os BMW-t, Golfot, A 3-ast, és nem nyúlsz hozzá, nem viselkedsz benne hülye gyerekként, akkor téged sem fognak hülye gyerekként kezelni. Ezek, az általad említett autók egyébként jó autók, simán ajánlhatók. Egy gyárias E 30 már nem fog sokkal kevesebbet érni, inkább elindul az ára fölfelé, ha meg tudod őrizni az állapotát, élményt is kapsz tőle, és ez még az "ebben még volt anyag" időszakából való. Nem ismerlek, de egy ilyen még "fémből" való autó nem kifejezetten kezdőknek való, sok szívás lehet a fenntartásában. Inkább rábeszélnélek egy újabb, műanyag autóra. Ha egyedit akarsz, a Toyota Celica nem jön veled szemben minden sarkon, és nem elromlós fajta. Az 1991-ig gyártott Honda CRX-től annak idején nedves volt a bugyim, de nagyon drága volt, ma pedig, a hülye gyerekeknek köszönhetően alig maradt belőlük, a még gyári állapotúaknak kezd megy fel az ára. Ha tudsz venni egy még gyárit, és vigyázol rá, ez is csak többet fog érni. Egy Mazda MX 5-tel megint csak jól járnál, kis teljesítmény párosul, igazi vezetési élménnyel, zseniális futómű, kitűnő váltó. Most kell ilyen "haszontalan" autókat venni, amikor még nincs család.

-Becsületesnepper-

Kis dízel vagy kis benzines legyen?

2013. július 16., 11:12 Módosítva: 2013.07.17 10:49

Kedves Nepperűző!

Nagyjából 3 éves, 60 ezer kilométert futott autó vásárlásán gondolkozom a családunknak (2 felnőtt, 3 és 5 éves gyerkőc). Évente 12-14 ezer kilométert megyünk, minimum felét városban, rövid úton. Kicsit "németes" irányultsággal a Golf VI és Octavia modelleket néztem. Eddig csak szívó benzines autóm volt, most meg szinte mindenhol turbós benzineseket látok. Érdemes az 1.2 TSI motort venni, vagy inkább az 1.6 TDI, ha már a benzines és a turbós is komplikált jószág? Van olyan dolog amire érdemes külön odafigyelni az ilyen motoroknál? Köszönöm a választ előre is.

Üdv, Zsolt

Kedves Zsolt!

Ezek a kis turbós motorok nem azért jelentek meg, mert annyira jók lennének, hanem mert a gyárak ezekkel tudják laboratóriumi körülmények között teljesíteni az EU által elvárt kibocsájtási normákat. Itt a hangsúly a laboratóriumi körülményeken van. Ezeknek a méréseknek természetesen semmi köze a való világhoz, a katalógus adatokkal ellentétben ezek a motorok simán meg tudnak enni a városban 9-10 litert. Stump András kollégánk írt ezekről a nevetséges fogyasztási adatokról nemrég egy cikket. Sajnos azt még senki nem tudja, ezekről a motorokról, hogy milyenek lesznek 300 ezer lefutott kilométer után, de a szerelőkkel való beszélgetések során az derül ki, hogy senki sincs nagy véleménnyel ezekről a kis turbósokról.

Én dízelt sem vennék, mert évi 12-14 ezer kilométernél nem sok előnye lenne a dízelből. A kis turbósoknál, és úgy általában a modern motoroknál arra kell figyelni, hogy az ember NE TARTSA BE a gyári olajcsere periódusokat, hanem sűrűbben cserélje az olajat és a szűrőket. A 30 ezres olajcsere periódus jól néz ki a katalógusban, elhiteti a laikusokkal,hogy mennyire gazdaságos fenntartani az autót, mert 100 ezer kilométer alatt csak háromszor kell olajat cserélni, de rosszul néz ki a motorban. Ennek köszönhetően lesznek 150 ezernél csapágyasak, szinte óramű pontossággal, az 1.5 dci motorok, ezért térdelnek le a turbók. A motorban 30 ezer kilométernél már nem olaj van, hanem csak olajsár. Tessék olajat cserélni 10-15 ezer kilométerenként, különösen a turbós autóknál, és a Novoth Tibi nem az Ön autójáról fog írni. Ha eddig csak szívó benzines autója volt, akkor én az Ön helyében vennék egy másik szívót, a "változatosság kedvéért", és a magam nyugalma érdekében. Az 1.9 TDI-ről már tudjuk, hogy nagyon jó, a kis turbósokról meg 10 év múlva, amikor már tömegesen túl lesznek a 300 ezer kilométeren, majd beszélhetünk, hogy jók-e vagy sem.

-Becsületesnepper-

Scenicet vennék, dízelt

2013. július 12., 11:54 Módosítva: 2013.07.12 11:54
3

Kedves Nepperűző!

Szeretném a segítségedet kérni. Renault Scenicet szeretnék venni a kis családnak, 1.5 dci vagy 1.9 dci-ben gondolkozom. Nekem a kisebb is elég lenne, lévén hogy az 1.2-es Thaliából átülve minden rakéta. Sok korrekt hirdetést láttam, ám mégis kicsit aggódom. Először is véleményed szerint el kell, hogy rettentsen az a tény, hogy az autó mondjuk 9 éves és 160 000 km van benne? Sajnos nem vagyok jártas abban, hogy egy ilyen dízelnek mit jelent ekkora km állás, mennyire van még ebben mondjuk + 100 000? Kérlek nyugtass meg, hogy az ilyesféle autókban azért még van kraft, és nem fog lerohadni a családdal az úton. Szerény számításaim szerint évente nagyjából 8-9000 km teszünk meg, szóval nem vagyunk nagy útfalók.

Előre is köszönöm a segítséged!

Üdv: Mókus

Kedves Mókus!

Az 1.5 dci motor egy érdekes kérdés, sok panaszt hallani a befecskendező rendszeréről. egy ismerősömnek 60 ezer kilométernél tönkrement (mindig kúton tankolt), van akinek 300 ezernél sincs semmi baja. A 30 ezres olajcsere periódus, ha betartják, sorra teszi csapágyassá a motorokat, sorra mennek tönkre a turbók. Egy másik ismerősnek 190 ezer van az autójában, semmi baja, igaz ő 10 ezrenként cseréli az olajat. Egy barátom Renault szervizben dolgozik, ő is megerősítette mindezt, amelyikben sűrűn cserélik az olajat annak semmi baja, amelyikben 30 ezrenként, az van, hogy még a 150 ezret sem bírja ki. A kilenc éves autónak nem sok a 160 ezer kilométer, de biztos, hogy annyi van benne, és nem a duplája? Vásárlás előtt (és nem utána!), érdemes leinformálni a megvásárolni kívánt autót. Azért írtam, hogy nem utána, mert bár egyértelműnek tűnik, mégis van néhány ember akinek nem az. Érkezett pár levél a szerkesztőségbe, hogy vásárlás után ellenőrizték le az autót, és csodálkoztak, hogy átverték őket, ez is rossz, az is rossz, a kilométer sem stimmel. Ha csak ilyen keveset mentek, én biztos, hogy benzinest vennék, mert amúgy jó a Scenic.

-Becsületesnepper-

Annyira jó autó a Prius?

2013. július 11., 10:59 Módosítva: 2013.07.11 10:59
13

Kedves Nepperűző,

1-2 éven belül autót szeretnék váltani. Jelenleg egy H Astrám van, lassan 10 éves lesz, azt szeretném lecserélni. Az ár amit az "új" kocsiért tudnék fizetni a régi autóm beszámítása mellett olyan 2-2,5 M Ft azaz, olyan 3-3,5 M-es kategóriában nézelődnék.

A becsült éves futásteljesítmény 15-20e km (ebből 90% városban) és szeretném minimum 5 évig megtartani, lehetőleg kis szervizköltséggel. A típusok amik érdekelnek: Nissan Qashqai, Opel Astra J, Toyota Avensis.

Ahogy a teszteket és a véleményeket olvasom, azonban elbizonytalanodtam: Mindenki a Toyota Priust dicséri. Ahogy nézem árban talán beleférne (1.8 HSD) kis pótlással, a leírás alapján is méretben hasonlót keresnék (1 gyerek, gondolkodunk a másodikban). Szóval akár ez is beleférhet, de a Prius tényleg annyira jó autó? Elbizonytalanít, hogy az új ára a kocsinak 8 M környékén mozog, ehhez képest 3-4 évesen 3,5-4 M környékén árulják. Miért ez a hatalmas értékvesztés, ha annyira jó autó? A fogyasztása nyilván szimpatikus, de megéri ez ilyen futásteljesítménynél?

Válaszát előre is köszönöm,

üdvözlettel,

Krisztián

Kedves Krisztián!

Egy ilyen értékű autónál az 50%-os értékvesztés 3-4 éves korára teljesen normális, a Prius ráadásul erősen réteg autó. Minél drágább egy autó, annál nagyobb lesz az értékvesztése az első pár évben. Egy húszmilliós autó ezt kb. két-három év alatt tudja.

A Priusok jellemzően használtan kerülnek már be az országba, amikor már volt egy kis értékvesztésük, és nem a teli árat kell kifizetni értük. Nálunk, ha valakinek van nyolc millió forintja, akkor nem Priust fog venni, ez a fajta környezettudatos vagy annak tűnni akaró vásárlás inkább a nyugati társadalmak sajátja. Nálunk soha nem fogja megközelíteni a Prius eladása a nyugati számokat. Természetesen itt az arányokra gondolok.

A Prius egyébként  tényleg olyan jó, ahogy mondják. Ha ön főleg városban közlekedik, akkor kitűnő választás lehet, mert főként a városi forgalomra van kitalálva, de az autópályán sem vérzik be a szeme az erőlködéstől. A Prius elmegy 5-5,5 literből a városban, ez az Ön által korábban kiszemelt típusok egyikéről sem mondható el, még akkor sem, ha dízelről beszélünk. A Prius automata váltós, ez a városban nagy előny, a helykínálat is normális benne. Itt van Papp Tibi Prius tesztje, valamint a népítéletek, olvasgasson, szerintem jó választás. Ha nem egy korábban rommá tört autót vesz, sok baja nem lesz vele.

-Becsületesnepper-

Törésmentes Kiát, vagy szervizkönyves Swiftet?

2013. július 6., 12:57 Módosítva: 2013.07.11 10:26
17

Kedves Nepperűző!

Egy döntés meghozatalában szeretném a segítségét kérni, melyik autó megvásárlását javasolná?

A szituáció:
Legfeljebb 600 ezret tudunk szánni egy kis fogyasztasú, olcsón karbantartható kisautóra. Keveset lenne használva (kb. kéthetente bevásárlás, családlátogatás városon belül, esetleg nyaranta 1-1 hosszabb kirándulás). Udvaron parkolna, és szeretnénk rendes karbantartás mellett még jó pár évig használni.

Az egyik ötlet:
Suzuki Swift, 1.3-as, 5 ajtós, 2002-2003 körüli évjárat, némelyiket 1. tulajtól, 80-100 ezer km-rel, szervizkönyvvel is meg lehet kapni ennyiért márkakereskedésből (bár elég sokáig vadászni kell az ilyenekre).

Másik ötlet:
Kia Rio (nem kombi), 1.3-as, 2004-es, 105 ezer km, törésmentes, 2. tulaj ismerőstől. Rendszeresen karbantartott. Bevallott hibalista: rossz akku, szépség-karcok, nem működő központi zár. Az áráról még nem egyeztettünk, de úgy tűnik, beleférhet a keretbe.

Félelmek, kérdések:
- Alig találtam eladó Kia Riót. Ez vagy azt jelenti, hogy nagyon jó autó, senki nem akarja eladni, vagy nagyon rossz, es ezért nem is vásárolták, így nincs is mit eladni.
- Habár fiatalabb a Kia, drágább lehet a fenntartása, fogyasztása nagyobb, és a központi zárat is meg kell(ene) csináltatni
- Az ismert élettörténet a Kia mellett szól
- A biztosan olcsó fenntarthatoság a Suzuki mellett szól (hacsak ki nem fogunk egy jól álcázott selejtet...)

Szóval most olyan döntetlenre áll a meccs a két autó között nálam.

Megköszönném, ha tanácsaival át tudná billenteni a mérleg nyelvét akár egyik, akár másik irányba, vagy ha van a célunknak jobban megfelelő elképzelése, azt is szívesen fogadom.

Előre is köszönöm:
Feri

Kedves Feri!

Azért van kevés Rio, mert a "szépsége" okán kevesen vették meg újonnan. Nekem sem jutott volna eszembe. Műszakilag nincs velük gond, csak esztétikailag. Persze ízlésről nem lehet vitatkozni, de ha a szép autók kerülnének szóba, nem sokan mondanák a Riót. Mivel kevés Rio van, bontott alkatrész is kevés van, ha törik a vas. A Suzuki ésszerűbb választás, mert hegyekben áll hozzá az olcsó alkatrész, és nem romlik el. A hűtő alatti kereszttartót, a küszöböket és a padlólemezen lévő hossztartókat kell alaposan megnézni, ott szoktak rohadni.

-Becsületesnepper-

Tukmálnám a benzinest

2013. július 5., 11:26 Módosítva: 2013.07.12 17:51
3

Kedves Becsületesnepper!

Édesapám egy multinál dolgozik, de munkaerő kiszervezés miatt elvesztette céges autóját, azonban maga a munkája, ill. az azzal járó utazás maradt ugyan az. Erre a célra keresek autót. Évente 20-30 ezer km-t használná városban, vidéken egyaránt. A maximális ráfordítható keretet 1,5 millióban határozta meg. Ezen kívül szeretné ha valami "nagy vas" lenne.

Ezenkívül ő megszokásból dízelt szeretne, de én azon a véleményen vagyok, hogy azok az autók, amik ebbe az árba beleférnek, olyan sokat futott, bizonytalan előéletű dízelek, amiken a nagy kiadású alkatrészcserék most fognak elérkezni (kettőstömegű lendkerék, nagynyomású szivattyú, befecskendezők), tehát nyugodtan számolhatunk azzal, hogy egy-két éven belül legalább félmilliót még rá fog kelleni költeni. Ezért én azon a véleményen vagyok, hogy érdemesebb lenne benzinest vásárolni, a nagyobb fogyasztása ellenére, mivel ezeket olcsóbban meg is lehet vásárolni, talán kevesebbet futottak, és az alkatrészeken lehet annyit fogni, hogy ne fájjon a magasabb fogyasztás. Az én titkos favoritom egy 850-es Volvo, ami minden igényének megfelelne, ha dízel lenne.

Már megnéztük az autót, és tényleg hihetetlenül jó állapotban van, nagyon megnyerő az eladó, elképesztően dokumentált előélettel. És nem mellesleg nagyon kedvező az ára.

A totalcaron is mindíg azt hallom, hogy nem kilómétert, vagy tipust vesz az ember, hanem állapotot. Ez az autó minden más eddig megnézett, nála háromszor többe kerülő autónál jobb állapotu. (Ford Mondeo kombik, Focus C-max, Alfa 159 Sportvagon, BMW 525 d kombi...)

Az igazi kérdésem az, hogy helyesen gondolkozom e akkor, ha azt mondom, hogy nem feltétlenül fogja behozni a drágább dízel az alacsony fogyasztásával azt a töbletárat, amit a megvásárláskor, ill a fenntartása alatt rák kell költeni. Illetve, hogy a 850-es Volvotól kell e tartani, bele szabad e ugrani egy ilyenbe. Kvázi érdemes e tovább győzködnöm édesapámat, hogy vásárolja meg a Volvót, vagy tényleg irracionális egy ilyen öreg benzines autómata autót vásárolni?

Elnézést, hogy ilyen hosszúra nyúlt a levelem, előre is köszönöm válaszát.

Üdv.
Marci

Kedves Marci!

Értem én, hogy megdobbant a szíve a Volvo megpillantásakor, mert tényleg elég jó állásúnak tűnik, de az édesapjának tényleg jobb egy jó dízel. Ne győzködje az édesapját, ez a Volvo 12 litert eszik a városban, az meg nem ésszerű választás egy "melós" kocsi megvásárlásakor. Én nem költeném el a teljes másfél milliót, hanem vennék inkább egy régi fajta, 90-110 LE-s, 1,9 TDI motorral szerelt Skoda Octaviát, Golf IV-est vagy VW Passatot. Ez a régi TDI nagyon megbízható, jól fogyaszt, és olcsó az alkatrész hozzá.

- Becsületesnepper -

Dízel Mazdát vagy benzines németet?

2013. július 4., 13:58 Módosítva: 2013.07.04 13:58
6

Tisztelt Becsületesnepper!

Kombi autót fogok vásárolni, a keret: 2 - 2,5 millió Ft (plusz 20% tartalék). Vitorlás hasonlattal élve a klipper és a szkúner között hezitálok. A klipper egy 6-7 éves Mazda 6 lenne, 2 l-es dízel motorral, a szkúner pedig 3-4 éves Opel Astra H / Ford Focus II, 1,6-os motorral. Max 15.000 km-t tennék meg vele évente, fele részben autópályán. Kérdéseim: Benzines vagy dízel? Éves szinten mennyivel lenne több a Mazda karbantartása mint a kisebbeké? Bármilyen egyéb tanácsot is szívesen fogadok.

Üdvözlettel,

István

Kedves István!

Szerintem 15 ezres éves futáshoz nem kell feltétlenül dízel autó. Ha az Ön által felsorolt autók között valamiféle sorrendet kellene felállítani, akkor vagy Mazda 6-ot vennék 1,8-as motorral, vagy Ford Focust, végül Opel Astrát. Ha már szóba jött a Mazda 6, akkor vannak még további klipperek, mint például Toyota Avensis, Ford Mondeo, Opel Vectra, ha pedig szkúner, akkor jó lehet még a Corolla vagy a Kia Ceed is. Ha mégis dízel, akkor a Ceed 1,6 literes dízeléből például hiányzik a modern dízel autók egyik legrettegettebb alkatrésze, a kettős tömegű lendkerék, jól is megy, jól is fogyaszt, de legfőképp problémamentes konstrukció.

- Becsületesnepper -

Fanatikusok tanácsára

2013. június 30., 13:10 Módosítva: 2013.06.30 17:31
31

Kedves Uram!

Az az érdekes autóvásárlási helyzet elé álltam, hogy megpróbálok egy másik vezethetőségi élményt szerezni a jelenlegi 7 év 1,6-os VW vezetés után (10 éve van jogosítványom).

Valamelyest jártas vagyok autós témakörben (8 éve fórumozok, tele vagyok BMW-s, VW-s, hondás fanatikusokkal) így van némi infóm ezekről a márkákról, motorokról, egyebekről.

A helyzet a következő. 700 ezer forint lenne a keret (plafon 800 ezer). A váltást illetően egyet tudok, feltöltős autó nem kell, mert ebben a kategóriában, ha benzines, akkor sanszos, hogy "chiptuning" és társai befigyeltek, dízelt meg azért nem vennék, mert "csak" (kéttömegű lendkerék, turbó stb stb).

A kérdésem az lenne, hogy merjek-e 20 év körüli 5-ös BMW-t nézegetni? Több BMW-s ismerősöm helyesli a dolgot. Viszonylag potom pénzért (4-500 ezer Ft körül) egészen vállalhatónak tűnőt lehet kapni. Úgy számoltam, hogy ha kicsit vérmesebbet nézek (24v), 150 körül néven van, biztosítással, másik 150-ből pedig aránylag értelmesen gatyába rázom.

Jól matekozok?

Válaszát, válaszukat köszönöm előre is.

u.i.: A terv: egy értelmes, kicsit haladósabb autó érdekelne, nem pedig "páváskodni".

Üdvözlettel:
Ádám

Kedves Ádám!

Egy gyárias E34 nagyon szép tud lenni. Ha talál egy valóban szép, nem csak annak tűnő példányt, akkor hajrá, vegye meg. Rozsdásodni az emelési pontoknál, ajtók alján és a tankajtónál szokott. A benzinesekkel nincs baj, a 2,5-ös tds-eknek a hengerfeje érzékeny. Nagyon jó, kiforrott autó. Ha a vásárlás után tényleg van pénze rendbe rakni, akkor sokáig fogja még benne örömét lelni.

- Becsületesnepper -

Futárkodás 5 liter alatt

2013. június 29., 08:34 Módosítva: 2013.06.29 08:43
5

Tisztelt Nepperűző!

Autót keresnék 99% városi (Budapesti) autózásra. Szeretett Octaviamat sajnos fel kell adnom. Túl nagy általában egyedül autózom, legfeljebb 3 személlyel. Fogyasztását nem tudom finanszírozni.

Szempontok kis fogyasztás, olcsó fentarthatóság, megbízhatóság (munkaeszköz lenne), 500.000 ft max a keretem. 6 évig futárkodtam egy suzuki swift 1.0 val megbizhatósága fentartási költsége példás de sajnos ott tartunk hogy a városi 6 literes fogyasztása is sok. Ha lehet valami olyat keresnék ami 5 l alatt eszik. Diesel vagy benzines autó? Munkanapokon (futárkodás heti 4 nap) 150 km/ nap. Sok indítás, futómű komoly igenybevételnek van kitéve. Van valami ötlete?

Válaszát elóre is köszönöm, Bálint

Kedves Bálint!

Egy kis dízelt javasolnék. A Peugeot 106/Citroen Saxo 1.5-ös dízele szinte szétüthetetlen, óvatos használat mellett négy liter alatt is tud fogyasztani, és nem elromlós fajta. Ender Gábor kollégánk is vett egyet. Hasonlóan gazdaságos a B Corsa szintén 1.5-ös Isuzu dízele is. A karosszéria rozsdásodására kell figyelni, a motoroknak sok baja nem szokott lenni.

- Becsületesnepper -

Autó négy főnek és egy nagytestűnek

2013. június 28., 11:26 Módosítva: 2013.06.28 11:26
1

Kedves Nepperűző!

Meglévő autónk cseréjén gondolkodunk a nem oly távoli jövőben. A család 4 tagú és van nagytestű kutya is. Csak olyan autó jöhet számításba, ahol hátul szállítható a négylábú is. A keret 2 millió Ft körüli. Az első gondolat a 2003-2009 között gyártott Toyota Avensis 1,8 benzines változata, természetesen csak kombiban (az éves futás kb 15 ekm, szóval dízelben nem gondolkodok). Aztán elindult a vezérhangya, hogy igen ám, de van amikor a nagyi is jön vagy esetleg mindkét nagyi. Az Avensisbe 5 fő még ok, de 6 nem annyira. A hétszemélyes gépeknek általában nincs csomagtere teljes kapacitáskihasználtság mellett. Vannak ám 6 személyesek is! A Multipla nem az én világom. Japán fetisiszta vagyok, de lehet, hogy más irányba is meggyőzhető. Japánból van a Honda FR-V (1,7 vagy 1,8 benzines).

Most itt tartok. FR-V és kombi Avensis sincs túl sok a kínálatban. Lehet, hogy külföldön kellene nézni (ott Avensisből a többség kombi). Mi a javaslata? Mire figyeljek? Van más alternatíva?

Köszönettel: István

Kedves István!

Az Avensis jó gondolat, de hat személy esetén kilőve. Japánból tényleg csak az FR-V a hatszemélyes, bár a Multipla emlékeim szerint egy kicsit tágasabb. Az 1.7-es motor a Civic Coupéban és a Streamben is szolgált, kiforrott, nem romlik el, jól fogyaszt, az 1.8-as az ufó Civic-ből való, erősebb, azokkal sincs gond. Mindenképp érdemes külföldön is körülnézni, sokkal nagyobb a választék, a mobile-n tízszer annyit hirdetnek, mint itthon.

- Becsületesnepper -

Villantós céges kocsit keresek

2013. június 24., 15:05 Módosítva: 2013.06.24 15:28
88

Kedves Nepperűző!

Kicsiny családi vállalkozásunk úgy áll, hogy pár hónapon belül muszáj lesz egy autó amiről azt olvassák le, "hogy ez igen!" és már hozza is az üzletet. Na most a problémám az, hogy fogalmam sincs melyik típus megbízható, melyiknek van csomagtere (csak kombi jöhet szóba) és van elég minőséget sugalló hatása.

Amiken gondolkodtam az a mercedes w203, audi A6 C5-ös széria és volkswagen Passat V. Az ár elmehet 1,5 - 2 millióig. Kit szeressek? Ki bírja a strapát úgy, hogy már megvételkor nincs benne 3 millió km? Vagy ne legyek telhetetlen?

Válaszát előre is köszönöm!

Üdv.: Tamás

Kedves Tamás!

Olyan autó amire ránéznek és hozza az üzletet nincs. Nem hiszek ebben, mert sok üres zsebű pojáca ül drága autóban, aminek a tulajdonosa egy bank, és közben eljátssza a Csekonits bárót. Az ön által felsorolt autók már nem kifejezetten "megjelenős" autók, amiknek a megpillantásakor az "ez igen" jutna az emberek eszébe. Egy jó állapotú még mindig szép és jó lehet, de készüljön fel rá, hogy sok lelakott példányt fog találni. A Mercedesnél a rozsdára kell figyelni, a sárvédőíveken, ajtók élén, illetve a csomagtérfedélen, a rendszámtartó műanyag keret alatt szokott rohadni. Az Audi A6-osból manuális váltós, 1.9-es TDI motorral szereltet vennék, a 2.5-ös V6-ost kerülném, különösen a 150 lóerőset. Tíz litert eszik, elkopik a vezérműtengelye, adagoló, turbó bajai vannak. Nem lehetetlen, hogy talál egy jót, de az ellenkezője sem.

Van ismerősömnek egy hibátlanul működő, de ismerek igazi pénztemetőt is. A Passat aztán már tényleg nem az az autó, amitől bárkinek lecsúszik a bugyija. Egy tíz éves prémium autó nem a sikerességet sugározza, és nem emiatt kezelik majd komoly üzleti partnerként. Ha mégis, akkor az adott illető nem komoly ember. Ha ezekből vesz egy kicsit lepattantabbat, akkor a "villantani akarok, de csak erre a szarra volt pénzem" üzenetet közvetíti. Ha valamit ki szeretne fejezni az autójával, akkor rossz irányba tapogatózik. Vegyen egy Toyota Avensist, egy Volvo V70-est vagy valami hasonlót, akkor sokkal inkább fogják komolyan venni, mert ezeket az autókat a már lenyugodott, megfontolt emberek veszik.

- Becsületesnepper -

Multiplát vennék. Perverz vagyok?

2013. június 16., 14:04 Módosítva: 2013.06.16 14:04
15

Kedves Nepperűző!

Néhány hónap múlva negyedszer is meglátogatja családomat a gólya. Az eddig teljes megelégedéssel használt Peugeot Partner Tepee már nem lesz elég. Bonyolítja a helyzetet, hogy közben lesz egy költözés is, ami után már nem lesz elég egy autó.

Tehát kettő olyan autóra lesz szükségünk, amibe 2 felnőtt és 4 gyerek (gyerekülésekkel) befér, és legalább az egyikben ezek után még csomagtérre is szükség van (babakocsi, utazóágy, stb). Nagy rajongója vagyok a tolóajtónak, de nem ragaszkodom hozzá. Az egész projektre (átírással, vétel utáni szervizzel együtt) kb. 3 millió HUF áll rendelkezésre.

Első ötletem 2 db Multipla 1,9 JTD (perverz vagyok, nekem mindig is tetszett az első verzió), de örülnék néhány javaslatnak, mert nem szeretnék megragadni egy típusnál. Egyébként nem ragaszkodom a dízelhez, sem a két egyforma típushoz. Inkább a megbízhatóság és a gazdaságos szervizelés a lényeg, a fogyasztás nem lényegtelen, de nem alapvető szempont. Évi max. 10-15 ezer km-t futnának.

Segítségeteket előre is köszönöm!

Üdv:
Ferenc

Kedves Ferenc!

A két Multipla kijönne hárommillióból, de szerintem jobban járnátok, ha vennétek egy Multiplát, ha már tetszik, vagy egy 6-7 személyes csapatszállítót, valamint egy kisebb autót. A nagy kocsi jó lenne, ha együtt mozog a család, a kicsi pedig jó lenne neked munkába járni, vagy ha nem megy mindenki együtt. A Multiplán kívül jó lehet egy Mazda MPV, Toyota Avensis Verso, Toyota Previa vagy a Galaxy/Alhambra/Sharan trióból valamelyik. Kis autónak a legjobb lenne egy Honda Jazz, meglepően tágas a méretéhez képest, és jól variálható a belső tér, de jó lehet még a Toyota Yaris, Skoda Fabia vagy egy Ford Fiesta is.

   1999-2001 Fiat Multipla 02
Üdv:
- Becsületesnepper -

Corsa helyett nagyobbat. Mi legyen az?

2013. június 15., 15:18 Módosítva: 2013.06.15 15:18
4

Tisztelt szerkesztőség!

Olyan kérdéssel fordulok önökhöz, hogy gyerkőc érkezése miatt a jelenlegi autónk kicsivé vált (Opel corsa c 2001). Autóvásárlásra adtuk a fejünket, és itt megállt a tudomány. Következő autónak mindegy lenne, hogy kombi-e vagy sem, csak normálisan elférjünk benne akár 2 kisgyerekkel is majd. Amiket szeretnék az az, hogy jóval több akarat legyen benne, mint a kemény 61 LE-s corsában, és ha már másikat veszünk, akkor legyen azért megpakolva kényelmi és nem kényelmi extrákkal. Árban kb. 1.7 1.8MFT-ig tudunk elmenni.

Amiket nézegettem eddig, nem tudom, hogy egyáltalán jó úton járok-e: Volvo s60; s80 2005-ig bezáróan, illetve Ford Mondeók. Audikat nem nagyon szeretjük, Opelt meg nem vennénk még egyszer. Ezekről valami tanácsot tudnak-e adni, illetve más típusok, amikkel jól járhatunk esetleg, és a fenntartásuk sem rúgja ki a plafont.

Előre is köszönöm a választ!

Kedves Balázs!

Ennyi pénzért már sok lehetőség kínálkozik. Jó lehet a Volvo S 60 is, de ezen kívül még megfontolnám a következőket is: Skoda Octavia, Mazda 6, Toyota Avensis, Honda Accord, Ford Mondeo, VW Jetta. Ha ezekből vesz egy benzineset, nagy zsákbamacskát nem vesz, műszakilag kiforrott autók, és jellemzően problémamentesek, ha karbantartják őket.

A Corsa után némelyikben úgy fogja magát érezni, mint egy táncteremben, a kis Opelhez képest szinte mind "fullos", és nem kell kikapcsolni a klímát, ha jön az emelkedő vagy előzni szeretnénk.

- Becsületesnepper -

Hol adják el az osztrákok az autóikat?

2013. június 13., 09:27 Módosítva: 2013.06.13 09:27
6

Tisztelt Nepperűző!

Tudna nekem a hasznaltauto.hu-hoz hasonló osztrák használtautó oldalt mondani? Gondolom van több is, ön szerint leginkább melyiken érdemes nézelődni?

Kedves Kérdező!

Itt vannak az osztrák oldalak, van amelyik kifejezetten autós oldal, van amelyik vegyes hirdetési portál:

www.gebrauchtwagen.at

www.willhaben.at

www.automobile.at

www.autoscout24.at

www.car4you.at

www.bazar.at

www.cybasar.at

Hogy ezek közül melyiket érdemes nézegetni, azt nem tudom, mert nem ismerem őket, nem szoktam Ausztriába járni. A kifejezetten autós oldalakon nyilván több az autó, és erre vannak optimalizálva, én ezeket nézegetném elsősorban.

Jó keresgélést, sikeres vásárlást kívánok!

- Becsületesnepper -

Kettesben szép az élet

2013. június 7., 11:27 Módosítva: 2013.06.13 09:29
9

Kedves Nepperűző!

Egészen kis korom óta rajongok a 2-es golfokért édesapám és nagybátyám is rendelkezett egy-egy példánnyal egy-egy gti-vel és nagyon szerettem őket.Most végre elérkezett a lehetőség hogy magam is beszerezzek egy egyet. Sok hirdetést végig böngésztem de egyikre se mertem azt mondani hogy na ezt meg merném venni mert nem fog vagyonokat felemészteni. A kérdésem az lenne egy ilyen autó vásárlásnál mik azok a paraméterek amiket nagyon meg kell nézni, mik lehet tipikusan a "betegségei" ezeknek az autóknak, illetve hogy érdemes-e egyáltalán próbálkozni egy ilyennek a megvásárlásával vagy pedig elégedjek meg egy olcsó darabbal mert mindegy hogy mennyibe kerül ígyis-úgyis sokat kell majd ráfordítani.

Köszönettel
Bálint

Kedves Bálint!

A Golf II elérkezett abba a korba, amikor már megint megnéznek egy jó kiállású példányt. Ennek megfelelően, jellemzően külföldön, az ára is fölfelé megy, de a szép már nálunk is drágább. Óriási darabszámban gyártották, ezért sok a róla szóló Népítélet is, mégis kevés jó állapotú autó maradt, mert a korrózió illetve a gondatlan tulajdonosok "karbantartása" felemésztette őket. Ezekkel az autókkal kapcsolatban nem annyira műszaki jellegű gondokra kell számítani, sokkal inkább a karosszéria állapota az ami eldönti a venni vagy nem venni kérdést.

A GTI-ket már olcsó korukban megkaparintották a fiatal srácok, akik aztán törték őket, mint mókus a mogyorót. Szervizelni, néhány fanatikustól eltekintve, nem szervizelték őket, csak használták. Rozsdára lehet számítani a küszöbökön, ajtók élein, sárvédő íveken, az első sárvédők alatt. Érdemes lenne körülnézni az olasz oldalakon, ott még találni néhány nagyon szép állapotban megmaradt Golfot, mert ott nem rozsdásodnak annyira a kocsik. Az elmúlt egy évben én is láttam két Olaszországból hozott, olyan szép állapotút, amikre rendesen rákívántam. Ha GTI-t szeretnél, akkor nyisd ki a pénztárcádat, és legyél türelmes, sokat kell majd utána menni, mire találsz egy jót. A karosszériára koncentrálj, persze ez nem azt jelenti, hogy a többi nem érdekes, de azt a legdrágább kijavítani. Érdemes felvenni a kapcsolatot a márka klubokkal, ők jobban ismerik a hazai felhozatalt, és lehet, hogy azonnal tudnak neked segíteni. Sok szerencsét a kereséshez.

- Becsületesnepper -

Vehetek francia suhancrakétát?

2013. június 6., 15:37 Módosítva: 2013.06.06 15:37
11

Tisztelt Nepperűző!

Első autó vásárlása előtt állok. Kis autót szeretnék, kezdésnek tökéletes. Szeretem a német autókat, de elment a kedvem attól, hogy túl sok van belőlük (Golf 2,3/Civic...). Sok "rosszat" hallani a francia autókról, de kezdenek jobban tetszeni. Mennyire ajánlaná pl. a CITROEN SAXO 1.6 VTS-t, vagy a PEUGEOT 106 GTI-t? Érdemes lenne egy "alig" leharcolt darabot beszerezni belőle? Ha jól tudom, szinte ugyan az a kettő. Köszönöm a segítségét.

Tisztelettel: Ádám!

Kedves Ádám!

A két autó valóban nagyjából ugyanaz. Ugyanarra a vázra más elemek vannak csavarozva, de ugyanaz a technika van bennük. Arra azért legyél felkészülve, hogy választék gyakorlatilag nincs belőlük, nagyon sok a korábban többször összetört példány. A korábbi tulajdonosok pénztárcájától függően tákolt, javított autókban sok akna lehet, érdemes vásárlás előtt egy hozzáértőnek megmutatni, hogy maximum két nyomon haladjon a kiszemelt autó.

Jellemzően fiatal, nem túl nagy pénzű fiataloknál vannak ezek az autók mostanára, és az autóra fordítandó pénz elköltésének sorrendje a benzin, kristály lámpa, kipufogó, stb, és valahol a huszadik hely környékén a szerviz. Ha venne egy ilyen autót, akkor fordítsa meg a sorrendet, kristály lámpát felejtse el, minél gyáribb, annál többet ér, pont a sok "jó ízlésű" tuningoló miatt.

Hozzám is behoztak beszámításra nemrég egy Saxo 1.6 VTS-t, de nem tudtunk megegyezni az árban, mert én láttam, hogy mit kapott már az élettől az autó, a tulaj viszont életkora és szenvedélye miatt egészen másnak látta az autót, mint amilyen valójában volt. Ha talál egy kevésbé leélt darabot, nyugodtan megveheti, és inkább a gyárias drágábbat, mint a telepi tuningolt hótolósat. Ezeknél az autóknál fokozottan érvényes "az állapotot veszünk, nem évjáratot" szlogen.

- Becsületesnepper -

Hogyan látják a lányok az autókat?

2013. június 1., 18:09 Módosítva: 2013.06.01 18:09
624

Kedves Nepperűző,

szomorúan olvastam a mai (05.31.) tanácskérésre érkező válasz utolsó mondatát: "Jó tanácsként annyi, hogy vétel előtt mutasd meg neki az autókat, ültesd bele, tetszik-e neki, mert a lányok másként látják az autókat, nekik az a lényeg, hogy tiszta legyen meg fényes." Én ugyan lány vagyok, és hát ezek szerint valami baj van velem, mert engem érdekel egy autóban más is, mint hogy fényes legyen. Például hogy van-e négy kereke és gurul-e, de bizonyára ezen fontos tulajdonságok mellett kiemelhetnék még egyebeket is. Azért olvasgattam a leveleket, mert éppen szerettem volna egy-két kérdést feltenni használtautó-vétel ügyben, de igazán kellemetlen volt megtudnom, hogy így vélekedtek a lányokról, kivétel nincs, pont. Ezek után nem hinném, hogy ha tőletek kérdeznék, ilyen fényesautós kettes személyi számmal, akkor komolyan vennétek, mert nekem úgyis majd csak a barátom mutatja meg az autót, meg ültet bele /egyedül az se megy, na ja/, én meg majd fényesítgetem. Mondjuk nem csodálkozom, nemrég egy férfiismerősömmel mentem a közös autószerelőnkhöz, a saját autómmal, a szerelő rám se nézett, hanem a férfiismerősömnek kezdte el magyarázni, hogy mit javított meg és hogyan, úgy kellett szólnom neki, hogy drága uram, az autó az enyém, legyen szíves hozzám beszélni. De ez egy mellékszál, szomorú vagyok, hogy ilyen sommás, buta sztereotípiákat kell nyomatni itt, és nem érzem úgy, hogy nőként komolyan vennének, ha tanácsot kérnék autóvásárláshoz. Ez szerintem nagyon kínos. Örülnék neki, ha a legértelmesebb magyar autós honlap képes lenne meghaladni azt a marhaságot, hogy a nőket csak az autójuk színe érdekli. Üzletileg sem lenne rossz hozzáállás, mert szerintem jelentős vásárlóerőt jelentenek a csajok akár autóban is, és a vásárlóerő ritkán szereti, ha hülyének nézik. A munkátokhoz egyébként további sok sikert kívánok, minden jót, üdvözlettel,

Dóri

Kedves Dóri!

Örömömre szolgál, hogy olvasod a Totalcart, és velünk tartasz az autóbuzulásban. Külön örülök annak, hogy Téged érdekel a műszaki tartalom is. Biztosíthatlak, hogy az általad idézett válaszban semmi szexista felhang nem volt, a lányokat, nőket szeretem, és nem szoktam a rájuk lekicsinylő megjegyzéseket tenni. Nem azt írtam, hogy márpedig minden nő hülye, és pont, hanem csak utalni próbáltam, hogy nektek nőknek vásárláskor mások a sarokpontjaitok. Ez tény. Autóvásárláskor a következő szempontokat hallottam már nőktől: fiúzós legyen, cuki legyen, csajos legyen, szép legyen a színe, dögös legyen, szép legyen a formája. A praktikusság és a megbízhatóság csak a gyerek megszületése után szokott szempont lenni, de akkor már az élet minden területén is mások lesznek a hangsúlyos pontok, mert már anyák vagytok és nem lányok. Máshogy vagytok bekötve, más érdekel benneteket, máshogy jár az agyatok, más tetszik nektek, és jellemzően az autókban is mást kerestek. Nektek gyártották, találták ki az Opel Tigrát, a VW Beetle-t, a Peugeot 206 CC-t. Nem vagytok hülyébbek, rosszabbak, mint a férfiak, hanem csak mások, és ez így van jól, mi férfiak ezért szeretünk benneteket. Nem egy esetben előfordult már, hogy egy, a család szükségleteinek minden szempontból megfelelő autó megvásárlását torpedózták meg a feleségek, mert nem volt szép az autó színe, belseje, kárpitja, stb. Volt olyan is, hogy egy fiatal srác eljött a barátjával és az anyukájával (anyu vette volna neki a kocsit) megnézni egy autót. A gyereknek és a barátnak nagyon tetszett az autó, meg is egyeztünk mindenben, de mondtam neki, hogy nem fogja megvenni az autót. Nézett rám kérdőn, nem értette az egészet, miért mondok neki ilyet. Anyukádnak nem vagyok szimpatikus (ezt mondjuk nem értem, hogy lehetséges :-)), és nem fogja engedni. A gyerek küzdött, hogy de, ő megveszi. Kicsit megalázva érezte magát, hogy azt hittem, nem döntésképes az ügyben. Mondtam neki, hogy én is szeretném, ha megvenné, de nem fogja. Nem is vette meg. A kereskedő ilyenkor egyrészt sajnálja a férjet, gyereket, másrészt mérges, mert egy butaság miatt bukta az üzletet. Én sem adok divat- vagy sminktanácsokat, mert teljesen hülye vagyok hozzá, és ízlésem sincs.

Megmutattam a választ a feleségemnek, hogy szerinte van-e benne valami bántó, de azt mondta semmi. Valószínűleg csak rossz pillanatodban olvastad, ezért bosszantottad fel magad. Ha olvastad ezt, ebben is vannak kategóriák, mint a mérnök, a taxis, az informatikus vagy a hülye autóvásárló, és természetesen ez sem vonatkozik mindenkire. A cikk megjelenése után néhányan felhorkantak, ugyanúgy, mint Te most, de sokan kerestek meg úgy nevetve, hogy a hülye autóvásárló vagy a hülye informatikus vagyok. Mind mások vagyunk, és ettől szép a világ.

A Nap süssön Rád, és ne veszítsd el a humorodat!
becsületesnepper.hu

Nagyobb egyterűt vennék

2013. június 1., 15:08 Módosítva: 2013.06.01 15:08

Tisztelt nepperűző,

Szeretném 8 éves Honda FRV-nket lecserélni egy 3-5 éves, viszonylag keveset futott nagyobb egyterűre kb 5,5 milliós árig. Tetszene a Toyota Previa, de nálunk csak 2005-ös évjáratig kapható relatíve magas futásteljesítménnyel. A Toyota Sienna csak szürkeimportban létezik és iszoníúan drága. A Kia Carnivalból is csak egy-két példány van a hasznaltauto.hu-n, és azok is magas futásteljesítményűek. A Chrysler Voyagernek nincs túl jó híre bármennyire is kényelmesnek és tágasnak tűnik. Mi lenne a javasolt megoldás? Ford Galaxy, vagy próbáljak az USA-ból behozni és gázüzeművé alakíttatni Honda Odysseyt, Toyota Siennát vagy Nissan Questet?

Mire érdemes figyelni az Önök által javasolt típusnál?

Segítségüket előre is nagyon köszönöm!

Üdvözlettel,
Szilárd

Kedves Szilárd!

Nem csak nálunk, máshol sincs 2005 után Previa, mivel sajnos nem gyártották tovább. A Kia Carnivalhoz nem volt még szerencsém, de a megdöbbentő az, hogy semminek nincs ilyen értékvesztése, mint ennek az autónak. Külföldön is "szinte ingyen" dobálják az ember után. A Galaxy jó választás, Sharanból, Alhambrából 2010-ben még a régi, 2000-től gyártott kasztni van, csak 2011-től jött az új, az meg 20 ezer eurónál kezdődik. Én vennék egy patika állapotú 2004-2005-ös, 200 ezer alatt futott Previát, annál a futásnál már pont be van járatva, maximum nem költi el az összes pénzt, mi baja lehet?

Sok sikert!
becsületesnepper.hu

Női prémium helyett

2013. május 31., 11:10 Módosítva: 2013.05.31 13:36
20

Kedves Nepperűző!

Városi használatra keresünk autót a barátnőmnek (a tömegközlekedés több ok miatt sem opció). Mivel évente kb. 2500 km-et tesz meg, mindenképpen benzinest keresünk. Több irányban gondolkodunk, elsősorban a megbízhatóság és a biztonság a fontos, de mivel prémiumautóból ülne át, a kényelem sem mellékes. Elsősorban ötajtósakat keresünk.

A keret kb. 1,5-2 millió Ft.

Három irányban gondolkodunk:
- A3 (ebben az esetben magasabb is lehet az ár)
- Corolla/Auris, i30/Ceed
- vagy esetleg egy öregebb prémium egymillió körül - ha találunk jól tartottat (hogy minél kevesebb pénzt tartsunk autóban)

Mit tegyünk? Józan választás a keleti kompaktokkal? Engedjünk a csábításnak egy A3-assal? Vagy esetleg vágjunk bele az ismeretlenbe egy öreg de jó autóval?

Üdv.
Péter

Kedves Péter!

A keleti kompaktokkal nem lőnétek nagyon mellé, megbízható jó autók. Én még számításba venném a Toyota Yaris-t vagy a Honda Jazzt is. Nem írtad, hogy a barátnőd milyen prémium autóból ülne át, de nyugodtan ültesd bele egy ilyenbe, nem lesz bántó a különbség, hacsak nem egy A 8-asból ül át. Ezek is jól össze vannak rakva, nem két évre csinálták őket. Ha mégis inkább egy idősebb Audi A3-ast szeretne a barátnőd, nyugodtan megvehetitek, ha találtok egy karbantartott példányt, bár szerintem jobban jártok egy Ceed/Jazz/Yaris-al. Jó tanácsként annyi, hogy vétel előtt mutasd meg neki az autókat, ültesd bele, tetszik-e neki, mert a lányok másként látják az autókat, nekik az a lényeg, hogy tiszta legyen meg fényes.

Becsületesnepper