2019. december 12., 11:07 Módosítva: 2019.12.30 07:30
454

Kedves Becsületesnepper!

Segítséget kérnék egy használt autó kiválasztásában. A felhasználás napi munkábajárás (2x7 km), illetve heti rendszerességgel 1 db kerékpár szállítása rövidebb (10-60 km) távokon. Ezen felül évi néhány belföldi utazás, 4 fővel, normál csomagokkal. Családalapítás nincs tervben, de legalább 2-3 évre tervezek az autóval, így nem utolsó szempont ha erre sem teljesen alkalmatlan. A büdzsé a vásárlásra 1,2-1,5M ft.

A fenti paraméterek alapján egyelőre két kiszemelt van. Az első egy 2. generációs Prius. Városban fogyasztásbajnok és csomagtartó lehajtott ülésekkel elnyeli a kerékpárt is. A ritkább hosszabb utakat el lehet benne viselni, egyedül a teljesítmény miatt van bennem kérdőjel. Nem bánnám ha országúton képes lenne előzésre a választott autó és a 77 lóerőtól félek kicsit.

A második opció 2002-8 közötti Honda Accord (a halottaskocsi kombi verzióban). Elég jó híre van, motorizáltságban is rendben van. Ennek egyedül a külsejével nem vagyok kibékülve, de ez a legkevesebb. A dízelek jóval kedvezőbb áron vannak belőle, de félek, hogy nem tenne jót neki a napi rövid ingázás. Az évi 12-15.000 km sem indokolja a dízelt, egyedül az alacsonyabb vételár miatt venném. Nem élményautónak kell, leginkább a megbízhatóság, másodsorban a célszerűség a szempont.

Mit gondol, melyikkel járnék jobban? A Honda esetén érdemes a dízelben gondolkodni?

Válaszát előre is köszönöm,

András

Kedves András!


Nekem is Prius kettesem van, sokaknak nem tetszik, de én sem a formája miatt vettem, hanem mert rövid távokra ideális választás. Nagy előzgetés nem lesz vele, ezt megígérem. Erőből nem tud vele előzni, mert ahhoz erő kellene, az meg nem sok van, ráadásul a váltó ebből még sokat el is vesz. Ilyenkor felüvölt a motor, nem kell tőle megijedni, viszont nagy gyorsulás nem lesz. Az első erőből történő előzési kísérlet után rájön, hogy lendületből kell ezt csinálni, annyira tiltakozik az autó ellene. Ha létezik anti autó, akkor ez az. Minden, amit az autózásban szeretünk, az hiányzik belőle, de én szeretem, mert amire való, azt nagyon tudja.

DS9 3251

Az Accord jó választás, bringaszállításra inkább alkalmas, mint a Prius, és sokkal autóbb is a viselkedését tekintve. A dízel teljesen felesleges ilyen távokra, csak ártana neki. A rozsdára kell figyelni a hátsó kerékíveken.


Üdv:

-Becsületesnepper-

2019. december 9., 16:36 Módosítva: 2020.01.16 06:26
402

Kedves Becsületesnepper!

A kérdés adott: benzines (szívó) autót keresek 500.000Ft-ért. Nem vagyok márkahű, a kinézet sem érdekel igazán. A célom az, hogy ne kelljen felváltva karosszérialakatoshoz és autószerelőhöz hordanom az autót. Napi ~40km-t használnám (ennek 3/4 része országút, a többi város) + évente 1-2 hosszabb utazás.

Amiket eddig néztem: Ford Focus és Mondeo MK2&MK3 (bár utóbbinál az az érzésem, hogy ennyiért még nincs olyan, ami nem hulla), Toyota Avensis, G Astra, Hyundai Accent, Kia Rio, Suzuki Ignis, Fiat Punto (mk2).

Ezekből melyek azok, amelyeket kihúzhatom a listáról illetve amik maradhatnak, azoknál milyen motorral érdemes vásárolni őket? Az általam leírtakon kívül milyen autókat, milyen motorral lenne érdemes még hozzáadni ehhez a "listához"?

Méreteim miatt (187cm/130kg) kisebb autók nem igazán jöhetnek szóba, Puntóban még biztosan kényelmesen elférek.

Választ előre is köszönöm!

Kedves Kérdező!

Az MK3-as Mondeóból csak hullát láttam ennyiért, jellemzően el van rohadva az ajtók alja, első sárvédők, küszöbök. A Focus jó, ott is a kaszni rozsdásodására kell figyelni. Az Avensis kevésbé rozsdásodik, ugyanakkor meglehetősen strapabíró műszakilag is. A Hyundai Accent és a Kia Rio is az erősen ajánlható kategóriába tartoznak, de megemlíteném az 1999-től gyártott Honda Accordot is, vagy a Toyota Corollát. A Suzuki Ignisszel is tennék egy ülés próbát, hogy elfér-e benne, az is agyonüthetetlen.

Üdv,

-Becsületesnepper-

2019. december 8., 22:18 Módosítva: 2019.12.15 14:20
156

Tisztelt Nepperűző!

Következő autóm választása előtt kérném a tanácsát.

Mini Cooper S után, családi autónak való típusok keresgélését folytatom.

Az ismert mondást megcáfolandó, az alábbi 3-ra szűkült a keresés:

1. Citroen C5, 2008-tól gyártott 2. széria. Nem igényelném a dízelt (évi kb 20.000 km), mégis jobbnak tűnik a cikkek alapján mint a benzines. Továbbá a hidropneumatikus felfüggesztés, ami ebben még elérhető volt.

2. Fiat Bravo, szintén 2008-tól, itt már viszont benzines, 120 vagy 150 lovas 1.4 T-Jet motorral, mivel ismereteim szerint ez nem kokszolódós, mert nem közvetlen befecskendezéses.

3. Ford Focus 2. széria, 1.6 100 LE-s benzines motorral, mintaféle mindenes (itt szóba jöhet az 1. szériából is megkíméltebb darab).

Ha ismer ezeken kívül olyan modelleket, amik alulértékeltebbek a vélt hibáik vagy márkafélelmek miatt, szintén szívesen fogadom.

Üdvözlettel: Józsi

Kedves Józsi!

Ezt a három F szabállyal én sem értek egyet, vannak modellek, amik problémásak, mint például a C5 előző generációja. Azt nem ajánlanám, de a 2008-tól gyártott széria sokkal jobb.

IMG 9070

Jól tudja, a Bravo szívócső befecskendezéses, és az olaszok motorja sokkal különb, mint némelyik más gyártó által készített kis turbós. A Focus nagyon megbízható autó ezzel a motorral, én ezt választanám a három közül, ez a legegyszerűbb, ezzel valószínűsíthető a legkevesebb probléma.

Üdv:

-Becsületesnepper-

2019. október 30., 13:22 Módosítva: 2019.12.09 19:15
372

Kedves Nepperűző!

Nemrég eladóvá vált a szeretett, megbízható, újonnan vásárolt, de 12-évesen már kinőtt családi autónk. Pár nappal ezelőtt felhívott egy nagyon kedves hölgy, hogy megvan-e még? Megvan. "Jaj de jó!" Egy kereskedéstől hív (Pesti Autó Kft, egyébként) és sok vevőjük keres olyan autót, mint az enyém, szeretnék azt is árulni. Ott kellene hagyni 2-3 hétig, míg megmutatják a "várakozó vevőiknek". Jutalékot nem kérnek. Kérdezem miért jó ez nekik? A válasz: így sokszor be tudják számítani a vevő autóját jó áron, plusz a hitel után is kapnak jutalékot.

Nekem mégis kicsit gyanús az egész. Mit gondol a becsületes nepper? Létezik ilyen, vagy tuti átverés?

Köszönöm.

Dani

Kedves Dani!


Olyan nincs, hogy valaki ingyen dolgozik. Már sok hasonló esettel találkoztam, mindig volt benne valami büdös. Azokban az esetekben, amikről én tudok, arra megy ki a játék, hogy pénz nélkül szeretné feltölteni a telepét a nepper. Nem kérnek jutalékot, de majd elszámolásnál tárolási díjat igen, eladás után benyújtják a számlát, hogy ennyi meg ennyi volt a takarítás, gumiszőnyeg, tankoltak, szélvédőmosó, illatosító, olajat töltöttünk bele, eü csomag, háromszög, stb., persze egy fillért nem költöttek rá. Egy darab vevője sincs rá, de úgy gondolkodik, hogy meghirdeti, előbb-utóbb csak bejön rá valaki.


Ha abban egyeznek meg, hogy az autó eladási ára 600 ezer, meghirdeti 670 ezerért, bejön rá valaki, megegyeznek 630 ezerben, utána felhívják önt, hogy van itt egy vevő, de csak 550-ért vinné el, megpróbálják rábeszélni, nem volt rá érdeklődő, csak ez az egy, örüljünk neki, el ne szalasszuk, stb., és már meg is van a jutalék, plusz az előbbi költségek. Az itt felsorolt példák a munkám során tapasztalt dolgok, nem ismerem az említett céget, nem tudom ők hogy dolgoznak, nem szeretnék rájuk semmit mondani ismeretlenül, de a hitel jutalék már nem olyan sok, mint régen, a beszámítás létező dolog, de ez még nem tart el egy telepet.


Üdv:

-Becsületesnepper-

2019. október 18., 10:36 Módosítva: 2019.11.20 06:22
342

Kedves István!

A tél végére autóvásárlásra szeretném adni a fejem, így már szép lassan elkezdenék nézelődni. Az igazat megvallva a típus már több, mint valószínű, hogy meg is van, egy kombi Audi A4-re (2008-2011 évjáratú) esett a választásom. Természetesen 2.0 dízelmotorral, illetve kézi váltóval. Elnézve a kínálatot és az árakat elég széles körű a választék, mind a magyar mind pedig a német piacon.

Az igazat megvallva, a maximális árat 2,8-3 millióra szeretném belőni és az lenne a kérdésem, hogy ebben az ársávban milyen állapotra lehet számítani? Hisz képeken a legolcsóbb is ugyanolyan szép, mint a legdrágább. Illetve, ön mit gondol erről a típusról?

Előre is köszönöm válaszát!

Üdvözlettel:

Dávid

Kedves Dávid!

2008-ban volt a váltás PDTDI-ről CRTDI-re, én a CRTDI-t venném, az egy jó motor. Ebben az árkategóriában már lehet szépet venni, de csak ez akkor derül ki, ha odamegy, és megnézi. Célszerű alaposan kikérdezni az eladót, rákérdezni a karcokra, hibákra, meg kérni, hogy menjen oda az autóhoz, és mondja el mit lát. Ha nagyon maszatolnak már telefonban is, akkor el se kell menni. A lyukrafutás az autóvásárlásnak mindig a része lesz, ha szerencséje van elsőre talál jót, ha nincs, akkor tizedikre. Mindenesetre, ha jót akar, ne az adott évjárat ársávjának a legalját nézze, a JÓ tuti nem ott lesz.

a4cleandiesel 02

Üdv:

-Becsületesnepper-

2019. október 17., 11:37 Módosítva: 2019.11.01 08:31
477

Kedves Becsületesnepper!

Nemrégiben kinéztem magamnak egy 2000-es gyártású Multiplát. 180000 km van az 1.6-os benzines motorjában. Az ára 200.000 Ft.

Azért gondolkozom ezen a típuson, mivel van gyermekünk, a közeljövőben érkezik majd a következő, és az autó Karotta kolléga, és a népítéletes leírások alapján kifejezetten gyermekbarát és praktikus autónak gondolom. Továbbá szerkezetéből adódóan biztonságilag is megfelelőnek vélem. (A második generáció és a Honda F-RV is érdekelne, de egyelőre azok még drágák nekem sajnos)

Az lenne a kérdésem, hogy milyen problémákra készüljek fel egy megtekintés alatt, mire kell odafigyelnem jobban?

Az autó sajnos nem nagyon lenyomozható, mivel külföldről lett behozva, de az ára miatt nagyon vonzónak találom.

Apropó, lehet sejteni, hogy mekkora a teljes honosítási összege egy efféle autónak, amennyiben még van érvényes osztrák forgalmija, és azzal kívánnám Magyarországon üzembe helyezni elsőre?

Válaszát előre is köszönöm!

Tamás

Kedves Tamás!

A rozsdára figyeljen oda nagyon, az autó nem fiatal, ezek már nagyon tudnak rohadni ennyi idősen, különösen ha Ausztriából jön. Ott más a só összetétele, és esetenként felléphet nagyobb mértékű korrózió. Az árából azt gyanítom, hogy nem lesz különösebben szép autó. Sajnos a Multiplák belseje extrém módon tud szétmállani, még a szép Multipla is csúnya az átlagos elvárásokhoz képest. Kalkulátorokat itt talál, a honosítás nyolcezer forintba kerül, ha vizsgáztatni kell az negyvenezer, húszezer a rendszám, forgalmi, törzskönyv, matrica.

1-3-857

A Tamás által is említett, közelmúltban írt, Multipla-vásárlást erősen ösztönző méltatást is érdemes elolvasni.

Üdv:

-Becsületesnepper-

2019. július 21., 08:23 Módosítva: 2019.07.26 06:38
145

Kedves István!

Három autó közül szeretnék választani első autóként bevásárlásra, budapesti közlekedésre, anyukámat orvoshoz vinni: Toyota Yaris 1.5 T Sport (megbízhatóság, fürgeség), Mercedes W124 vagy modernebbek közül a Skoda Superb első generációja? Én 200 cm magas vagyok, ez is szempont. Tetszenek a nagy autók, de gyengét nem szeretnék. Mennyire veszélyes a 2.5 V6 TDI Skoda, illetve a W124 Merciből melyik motort kell kerülni? Köszönöm előre is a segítséget.

Kedves Kérdező!

yaris-tsport-w124-superb

Elég nagy a szórás a típusok között! Ebből a legügyesebb a Yaris, jó a futóműve, váltója, és a nem túl erős motorral is lehet jót autózni, a többiről ezt nem mondanám. Én 191 centi vagyok és száz kiló, és elférek a Yarisban, de nem tudom, hogy ön is elférne-e, de egy üléspróba kideríti. 124-esből évek óta nem láttam még csak közepeset sem, a jó példányok árai szépen elszálltak. A 2.5-ös V6 dízelt nagy ívben kerülném, igazi betegágyak tudnak lenni. Meg kell nézni, hogy mennyibe kerül egy 2.5 V6-os dízel, Illetve egy 1.9-es TDI, nem véletlen az, hogy a 2.5-öst szotyiért adják.

Üdv:

-Becsületesnepper-

2019. július 16., 15:09 Módosítva: 2019.08.10 07:10
91

Kedves Becsületesnepper!

Segítséget kérek édesapám következő autójának kiválasztásához. Az igényt sajnos a kényszer - egy második csípőprotézis műtét - szülte.

Főbb szempontok:

- magas üléspozíció,

- könnyű ki- és beszállás,

- automata váltó.

Az autóval a hét 5 napján naponta 140 km-t tenne meg, minimális városi használattal, jellemzően egyedül.

Nem ragaszkodik egyik márkához sem, és alapvetően az is mindegy, hogy benzines, avagy dízel. Benzines esetén szempont, hogy problémamentesen gázosítható legyen. A garázs kb. 4.5 méter hosszúságot enged.

A keret 4 millió Ft, és a keresett autó lehetőleg 2015-ös évjáratnál ne legyen idősebb.

Köszönettel

Márk

Kedves Márk!


Ebben csak az ülés próba fog segíteni, mert csak akkor derül ki, hogy mennyire lehetséges a ki-be szállás. Több ilyen megkeresés volt már, de nem lehet ilyen esetben megmondani, hogy kinek mi a jó, mindenkinek más üléspozíció megfelelő.

1018757

Megpróbálnám a Suzuki SX4-et, Vitarát, Jazzt, CR-V-t (talán hosszú), Nissan Juke-ot, és társaikat. A CR-V és az SX-4 öregebb lesz, mint 2015, de ezt az évjáratosdit egyébként is hanyagolnám, semmi értelme. Ha jó a kocsi, de öregebb, azt meg kell venni. 


Üdv:

-Becsületesnepper-

2019. július 15., 12:58 Módosítva: 2019.07.27 08:03
266

Kedves István,

Németországban élek, autót szeretnék vásárolni. Jelenleg egy 99-es évjáratú igáslovam van, egy E39 széria, 2,5 benzines, hat hengeres szívvel. Teszi a dolgát, mikor éppen kedve van. Mindig van valami apró marhaság, amit csinálni kell rajta, de eddig még sehol sem hagyott ott (lekpogtam). Legutoljára Csehország közepén megállt, mert a fojtószelep szórakozni kezdett. Kis vakarózás után, de még ment 500 km-t, hazahozott.

A bizalmam viszont megingott. Nem indulok el vele nyugodt szívvel sehova sem. Ezért esett a döntés a váltásra.

130 kg vagyok és 197 cm magas. Na már most ehhez mérten kell autót is vásárolnom, valamint a sok fotós felszerelésem is el kell férjen a csomagtartóban, ami az E39 Tuoring csomagterét ellepte. Nem ártana, ha lenne hely még pár csomagnak is, ezeken kívül.

Amik tetszenek, azok az A6-ok, 2013 évjárat felett, vagy pedig az 5-ös BMW GT-k, valamint VW Sharan, 2.0TDI. Természetesen az elektromos autózástól sem zárkózom el, abból viszont csak az i3 lenne megfelelő az árát nézve. Tehát elég széles a lista. A lényeg az, hogy kényelmes legyen, és magasabb tempónál is csendesen guruljon.

Nagyjából évi 20.000 km-t teszek meg, 60-70%-ban autópályán.

Segítségét kérném, hogy melyik modellt soroljam előre a listámon, persze más márka, és típus is szóba jöhet, jelenleg ezek jutottak eszembe.

Megtisztelő válaszát, előre is köszönöm.

Kristóf

Kedves Kristóf!


Ha kell a csomagtér, az 5-ös GT nem jó választás, nagynak tűnik a csomagtere a nagy a feneke miatt, de kicsi benne a hely. A nagybátyámnak ilyen volt, és amikor a szokásos cucc mennyiséget bele akartuk rakni, ami egy Passatba korábban simán belefért, a GT-nél tetriszezni kellet az emberek között is.

DSC4173

Az i3-hoz nem volt még szerencsém, de 260 literes csomagtartója van, az két nagyobb sporttáska. Én ebből a felsorolásból a Sharant választanám, a 2.0 CRTDI egy jó motor, keveset is eszik, a Sharan kaszni meg bármennyi cuccot elnyel.


Üdv:

-Becsületesnepper-

2019. július 13., 21:54 Módosítva: 2019.07.18 08:35
486

Tisztelt Becsületesnepper!

2003-as Peugeot 307-től szeretnék megválni, mivel csak idén tavasszal 150 ezret költöttem rá és még nem látom a végét a dolognak, szóval meguntam. Egymillió környékén vásárolnék.

Nagyon keveset használom az autót, inkább hétvégén, rövid távokra, viszont évente 3-4 alkalommal Svájcba utazom a lányomhoz. Ezért olyan autót keresek, amiből nem kell 200 kilométerenként kiszállni széthajtogatni magát az embernek, szóval legyen kényelmes az én 190 centimnek is.

Fogyasztása nem érdekel, de legyen NAGYON megbízható, ne hagyjon az út szélén és a szerelő se köszönjön előre neki.

Olasz-francia többé szóba se jöhet, a német autók drágák és olyan unalmasak, mint egy Harrach Péter beszéd a Parlamentben. Nem zárkózom el a limuzintól, de a ferdehátú egyterűt már megszoktam, szerintem praktikusabb. Szóval ha tudna nekem ajánlani egy-két dromedár-tűrőképességű megbízható jószágot, azt nagyon megköszönném.

Üdvözlettel:

Attila

Kedves Attila!


Minden autó életében vannak pillanatok, amikor többet kell rájuk költeni, és vannak típusok, amiknél több ilyen pillanat van. A 2003-ig gyártott Avensis nagyon megbízható, több példányról tudok jóval 400-500 ezer feletti kilométerrel, problémamentesen. Egymillió alatt a kínálat legtetejét kapja meg.

avensis1699 34

A 99-től gyártott Honda Accord is nagy kedvencem, nem rohadós, a belseje is nagyon tartós. Ezekből is a top minőséget fogja megkapni egymillióhoz közel. Mindkettő nagyon stabil műszakilag. A Papp Tibinek is volt egy ilyen Avensis-e, nagyon szerette, semmi baja nem volt vele, de sajnos öszetörte. Én inkább Honda-párti vagyok, de mindkettő jó.


Üdv:

-Becsületesnepper-

2019. június 20., 08:23 Módosítva: 2019.07.17 09:35
625

Kedves István!

Folyamatosan nézem a teszteket, próbálok tisztán látni a vétel előtt, de még mindig jelen van az a bizonyos dilemma... A fogyasztás végett, mindenféleképpen dízeles motorban gondolkozok, és amennyiben lehetséges, max. 15 éveset vennék.

Sok jót hallottam a VW csoport 1.9 PD TDi motorjáról, emellett érdekel a Mazda 6, illetve szemet szúrt a Ford Mondeo is. Az utóbbinak nagyon dicsérik a menetdinamikáját, amit kecsegtetőnek tartok. Viszont első sorban számomra a megbízhatóság a lényeg.

Durván 700-900 ezret szánok rá, esetleges regisztráció, papírmunka nélkül. Ebben az árkategóriában mind a három modellnél találtam 2004 után gyártottakat. Viszont amennyiben ajánlasz egy korábbi évjáratot, szívesen megfontolom!

Előre is köszi a segítséget!

Üdv: Laci

Kedves Laci!

A VW 1.9-es motorjai tényleg jók és a csoport autóira is kevésbé jellemző a rozsda. A Mazda dízele gyengébb szerintem, és drágább javítani is, de a nagyobb baj, a kifejezetten erős rozsdásodási hajlam. Ebben az árkategóriában szerintem csak rozsdásat fog találni. A Mondeora szintén jellemző a rozsdásodás, de a 2.0 tdci sem a megbízhatóságáról híres. Ebből a trióból csak az 1.9-es PDTDI motort választanám.

IMG 6495

Üdv:

-Becsületesnepper-

2019. június 16., 09:36 Módosítva: 2019.06.20 13:59
217

Tisztelt Nepperűző!

Kérdésem talán kicsit általánosnak tűnhet, mégis bátorkodom feltenni. Első autó vásárlása előtt állok, amit elsősorban vidékre hazautazásra, kirándulásokra használnék, ritkábban a fővárosban rövid utakra. Alapvetően olyan kocsit keresnék, ami alacsony fenntartási költségekkel bír, gondolok ritka és/vagy olcsón javítható hibákra elsősorban, a fogyasztás némileg másodlagos.

Az utazások miatt fontos szempont a klíma, valamint hogy beférjen legalább 4 ember kényelmesen, 4 normál méretű csomaggal a csomagtartóban. A kisebb kockázat érdekében nyilvánvalóan minél kevesebb kilométeres autókat keresgettem eddig, de megbízhatóbb típusok esetében ebből az igényből könnyebben engedek.

Nézegettem eddig hirdetésekben Ford Fusion-t, Chevrolet Lacettit, Nissan Almera-t, G Astrat, Kia Rio-t, kombi Focust is, de más autókra is nyitott vagyok. Mit tanácsolna ön, milyen típusok közül válogassak ilyen igények alapján?

Remélem egy ilyen kevésbé körülhatárol kérdésben is segítségemre tud lenni.

Üdvözlettel,

Mátyás

Kedves Mátyás!


A Ford Fusion jó autó, egyszerű, megbízható, elég nagy hely van benne, bár sokaknak nem jut eszébe, mert nem mindenkinek tetszik a formája. A Focus szintén megbízható, de az első generációra jellemző az erős rozsdásodási hajlam az ajtók alján, sárvédők alján, kerékíveken.

FUSION-05

A Nissan Almera szintén jó lehet, kevésbé rozsdásodik, a váltó olajszintjére érdemes odafigyelni, már nem egy váltót kellett cserélni alacsony olajszint miatt. A Lacetti szintén elég megbízhatónak számít, a kilincsekről hullik a festék, ami inkább esztétikai gond, illetve relatív sokat eszik. A G Astránál az Ecotec motoroknál előfordulhat olajfogyasztás, illetve rozsda is a széria elejéről, közepéről származó példányoknál.

DSCN9005

A Kia Rio japánosan megbízható autó, tényleg nagyon ritkán romlik el. Én egy Fusiont vennék mondjuk 1.6-os benzin motorral.

Üdv:

-Becsületesnepper-

2019. február 18., 20:16 Módosítva: 2019.03.14 11:11
438

Kedves István

Komoly dilemmában vagyok, szeretnék új autót vásárolni (nekem új). Két típust néztem ki: Skoda Octavia III 1,6 dízel és Mazda 6 benzines 2.0 145 LE, a két autó között azonos felszereltség mellett 2 millió forint különbség van.

A használat során inkább városi használatban lenne az autó. A fenntartása során a Mazda kitermeli-e a vételárban lévő különbséget?

Üdvözlettel: Tamás

Kedves Tamás!


Nem írta le az autók korát, így nem pontos az összehasonlítás sem. Ha azonos évjáratokat és futásteljesítményeket nézünk, akkor nincs ennyi különbség az autók között. Máshogy kell feltenni a kérdést, mire használná az autót, mennyit megy vele évente, és ér-e ennyit önnek az autó? Ha zömében városban fogja használni az autót, részecskeszűrő eltömődhet, egy ideig lehet tisztítani, de idővel csak a csere segít. Ha rövid távokat tesz meg vele, akkor a motor se tud rendesen bemelegedni, az állandó hideg vagy relatív hideg üzem ezt a folyamatot felerősíti.

A0D6453

A fogyasztás a dízel mellett szól, viszont a magasabb szervizköltségek ellene. Ha jellemzően városban szaladgál, és nem megy sokat, akkor mindenképp a benzinest választanám. Ha egy típusnak magasabb az ára vásárláskor, az jellemzően magasabb értéket fog képviselni eladáskor is, hacsak ki nem derül az adott modellről, hogy tele van típushibákkal, de ezeknél a modelleknél erről nincs szó.


Üdv:

-Becsületesnepper-

2019. február 12., 20:59 Módosítva: 2019.02.20 17:40
645

Tisztelt Becsületesnepper!

Gondolom a márkák presztízse miatt, de gyakorlatilag "nincs áruk" a 2000-es évek eleji francia kupéknak. Mióta kipróbáltam egy VTS-t azóta motoszkál a fejemben, hogy kéne venni.

Xsara VTS lenne a kiszemelt (2.0 lenne az igazi, de jöhet az 1.8 is), viszont felötlött bennem, hogy mi van még ezen a környéken (500 ezer Forint), mert hát abból azért nem túl nagy a választék és itt terelődött a figyelmem a Megane Coupe-ra. Jóval több van belőle, de nem tudom, hogy melyik motorral érdemes nézegetni, illetve, hogy van-e olyan változata ami egy lapon említhető egy VTS-el (vezetési élményt tekintve).

Nem versenyautóra van szükségem, de a céges KIA Ceed fájdalmasan unalmas. Szóval a lényeg, hogy vehetők-e ezek, vagy inkább drágábban egy VTI?

A segítségét előre is köszönöm!

Tisztelettel:

Zoltán

Kedves Zoltán!


Én kifejezetten kedvelem a Xsara VTS-t, de csak kétliterest vennék, annak van értelme, az tényleg jól megy, abban kap igazi élményt. Ugyanaz a motor megvan a 306-os Peugeot-ban. A Megane Coupe-ból is volt kétezres, az is vicces. Ezek elég ritka madarak, de megéri várni rájuk.

pug306s16-06

A Saxo VTS és a Peugeot 106 is nagyon jó, ezekben csak 1.6-os motor van, de igen fürge kis autók. Sajnos ezekből a jó nem fog kijönni 500 ezerből, kicsit még tenni kell hozzá, de érdemes kicsit többet áldozni rájuk.


Üdv:

-Becsületesnepper-

2019. február 11., 11:04 Módosítva: 2021.08.17 06:43
490

Tisztelt Becsületesnepper!

Feleségemmel gyereket várunk, így szükségesnek látszik a kis, kétajtós VW Up lecserélése egy olyan autóra, amivel egy gyerekkel és újszülöttnek való nagy babakocsival is tisztességgel el lehet boldogulni. Nehezíti a döntést, hogy az autót viszonylag szűkös garázsban tartanánk, így nagy kombik nem nagyon jöhetnek szóba.

Az autót kb. havi 500 km autópálya (vidéki családlátogatás) mellett városban használnánk, tehát fontos szempont hogy hosszabb utakon, nagyobb sebességnél is megállja a helyét. Egyelőre a 2011-12-es Honda Jazz-ek jöttek szóba, azonban nem tudom, ez az autó sztrádán mennyire állja meg a helyét, illetve el fogunk -e férni benne hárman a babakocsival, hétvégi cuccokkal együtt.

Ön mit javasol, maradjunk a Jazznél vagy nézelődjünk nagyobb ferdehátúak, esetleg a garázsba még beférő, magasabb felépítésű városi SUV-ok irányába?

Köszönettel,

SzD

Kedves SzD!

A Jazzbe simán el fognak férni, a babakocsi lötyögni is fog a csomagtartóban, az iker babakocsi is lazán belemegy (próbáltuk már), meglepően nagy hely van benne mindenhol, és nagyon jól variálhatóak a hátsó ülések is. Nemrég jártam egy 1,2-essel egy hétig, még az is könnyen ment 140-150-nel az autópályán.

02-uj-003

Üdv:

-Becsületesnepper-

2019. február 10., 17:06 Módosítva: 2019.02.20 17:40
2872

Tisztelt Nepperűző!

Tudom, hogy állapotot veszünk, nem kilométerállást! Egy ismerősöm második tulajként birtokol egy E60-as 25d-t, amit pár hónap múlva el akar adni. Merjem 315 ezer valós, többnyire autópályázós kilométerrel erre cserélni családi okok miatt beszűkült Ignisemet, vagy inkább egy újabb Prius Plus/másik autót nézzek helyette?

Mindent tudok a BMW-ről, mit cseréltek rajta, mi ment tönkre, volt-e törve, de megérné közel 2 millióért?

Kedves Kérdező!


Merhet BMW-t venni, 315 ezer ennek a motornak semmi. Az autópálya-kilométer szinte olyan, mintha wellness-be menne az autó, meleg olajjal, állandó fordulaton, részterhelésen megy a motor, ilyen körülmények között gyakorlatilag nem kopik, és nem is kormolódik el. Nem írta, mennyi idős az autó, de egy ismert előéletű autó akkor is megérhet ennyit, ha az első évjáratokból való autóról beszélünk.

IMG 1231

A fenntartási költségek tekintetében viszont már egyértelműen a Prius felé billen a mérleg, mert egy jól karbantartott BMW esetében is lesznek drágább történetek a sima szervizek esetén is, mivel az alkatrészek árai és a karbantartás arra az emberre van szabva, aki azt a kocsit húszmillióért vette, és nem arra, aki kettőért. A Prius-ban lényegesen kisebb a kockázat. Tudja, akinek majma van, legyen pénze banánra. Attól, hogy az a majom öreg, még neki is banánra van szüksége, nem etetheti zabbal.

Üdv:

-Becsületesnepper-

2019. január 14., 16:25 Módosítva: 2019.01.28 17:30
883

Eddig sok sok tanácsodat olvastam, de nem nagyon volt olyan kérdés, ami a dízel/hibrid típusokat szembesítette.

Jelenlegi 1.4 Octavia Tour-t cserélném napi 140 km (90% autópálya 10% város) utazáshoz. A cél/álom mint mindenkinek: megbízható, keveset fogyasztó és elviselhető fenntartási költségekkel bíró autó. Illetve, ami nagyon fontos, hogy a mentetzaj ne szűrődjön az utastérbe, mivel sokszor autóból dolgozok (olykor a feleségem vezet).

A keretem 3 millió körül van. A blogot olvasva és népítéletet nézelődve több fajta is tetszik. Auris Hibrid, Octavia dízel, vagy kombi A4-es dízel. Vezetési stílusom inkább dinamikus, mivel én is hozzád hasonlóan mindig rohanok.

Köszönöm előre válaszát

Kedves Kérdező!


Ha a dinamikus közlekedés fontos, akkor a hibrid nem jöhet szóba. Nekem is Prius-om van, keveset eszik, szeretem is, de a dinamikus jelzővel nem lehet megvádolni. Mindegy, hogy nyomod vagy sem, az nem megy, csak helyet változtat, és autópályán a 150 körüli tempón már érezni, hogy megcsinálja, ha muszáj, de azt már nem annyira kedveli.

dgb

Az Octavia is jó autó egy óriási gödörrel a hátuljában, és már ebben is megfelelő utazási komfort lesz, de az Audi jobban szigetelt, és tényleg érezni rajtuk azt, hogy melyik modellt hova pozicionálták a piacon. Az Audi A4-esből 2.0 CRTDI-t venném, az egy nagyon jól összerakott, nagyon jó minőségű autó. Én elsősorban a kézi váltósat preferálnám, mert a kettőstömegű lendkerék olcsóbb, mint a váltófelújítás. Ha automata kell, akkor csak a DSG, nem a Multitronic.


Üdv:

-Becsületesnepper-

2019. január 13., 08:25 Módosítva: 2019.01.21 08:34
1011

Tisztelt Becsületesnepper!

A véleményét szeretném kérni autóvásárlással kapcsolatban (természetesen). Első autó lenne ugyan, de ilyen-olyan forrásokból már került a lábamba eddig pár tízezer kilométer. A keret 1,3 M forint lenne + egyéb költségek. A kinézett autók:

- Lexus IS 200 első generáció. Ebből inkább a sportváltozat érdekel, de nem zárkózom el az Executive-tól sem, főleg, hogy abból több elérhető.

- Mazda 3 1.6 vagy 2.0 literes motorral. Erről tudom a rozsdásodást, illetve 9 évig volt a családunkban egy 1.6-os 2008-as 3-as, így elég jól ismerem és szeretem. A kétliterest nem ismerem, ez főleg az erőtöbblet miatt érdekel.

Az IS200 nagyon megtetszett az utóbbi időben, olvasgattam is fórumokon róla, a 3-as pedig a benzines etalon nálam (egyelőre). Önnek melyikről mi a véleménye, illetve a három közül melyik lenne a jobb választás ebben az árkategóriában?

A segítségét előre is köszönöm!

Bence

Kedves Bence!


A Lexus IS 200-ban van egy nagyon jó sorhatos motor, jó futómű, kitűnő váltó. A motorban lévő százötven ló nem túl sok száraz körülmények közt, de hátul kapar, és a Sport felszereltségűekben van sperdifi, ami télen ad némi lehetőséget a mókára. A baja, hogy hátul kicsi a lábtér.

420A9568

A Mazda 3 szintén jó autó, a kétlitereseknél előfordulhat magas olajfogyasztás, az 1.6-osokra ez nem jellemző. A rozsda a Mazdánál nagyobb probléma, de a Lexus-nál is előfordul. A családi 2008-as Mazda 3-asuk az első széria végéről való volt, de ön 1,3 millióért akar autót venni, annyiért sok olyat fog látni, amelyik már itt-ott rozsdásodik. Egyikkel sem nyúlna mellé, én annak alapján döntenék, hogy melyikből találnék rozsdamentest, illetve mennyire számít, hogy télen megy-e keresztbe.


Üdv:

-Becsületesnepper-

2019. január 7., 21:56 Módosítva: 2019.01.14 17:48
251

Kedves Becsületesnepper!

Szeretnénk a közeljövőben autót venni. Elsődleges felhasználási módja ingázás lenne egy kb. 25 km-re levő munkahelyre, egy személynek. Felhasználó a feleségem, aki nő, így tetszik neki a Smart Fortwo.

Az autó főként közúton közlekedne, kicsit vidéki városban. Érdemes erre a felhasználásra ilyet venni?

A keret mindenre max. 1 000 000 ft. Úgy láttam, ebből évjáratban 2008 körüli már akad.

Esetleg Ön mit ajánl az adott célra?

Köszönettel: Sándor

Kedves Sándor!


A Smartot, nem tartom igazi autónak, de még a Smartguru Laci szerint sem az, az egy motoros eőkabát. Én nem kedvelem, mert buta váltója van, kelletlen a motorja, és az egésznek játék benyomása van. A testvéremnek évek óta van valamelyik motorral, ő viszont nagyon szereti. Ha ebben a méretben gondolkodunk, akkor a Toyota IQ jut elsőnek az eszembe, csak sajnos az félmillióval drágább, de nem félmillióval jobb. Itt olvashatja a Smart, IQ összehasonlító tesztünket.

IMG 0052

Ha az anyagi keret megengedi, akkor inkább IQ-t vennék, ha nem, akkor inkább egy Toyota Yaris-t vennék. Ezért a pénzért, biztos, hogy nem 2008-ast fog kapni, de minden szempontból nagyságrendekkel komolyabb autó, és azt szoktam mindig mondani, hogy nem évjáratot veszünk, hanem állapotot.


Üdv:

-Becsületesnepper-

2019. január 6., 20:38 Módosítva: 2019.01.09 10:26
1275

Kedves Becsületesnepper!

Nyilván jellemhiba, de nem tudok szabadulni a vágytól, hogy egy Lancia Thesis birtokosa legyek. Van ennek a típusnak ajánlható motortípusa, olyan jellemzője, amire nagyon oda kell figyelni? Ugye, jó esetben is tizenéves darabot vásárolhatok csak.

Évente 40 ezer körül megyek, sokat autópályán, s az Adria is az úti célok között van nyaranta. Különösen érdekelne, hogy ezzel az autóval a dízel mizéria után egyáltalán behajthatok-e Bécsbe, vagy Milánóba?

Válaszát előre is köszönöm!

üdv, Géza

Kedves Géza!


A Thesis vásárlása abszolút érzelmi kérdés, és ez a jellemhiba bennem is megvan, nekem is teszik az autó, de nem mertem megvenni, majd megnézem a többiekét a Parkoló Parádén. Nekem személyes tapasztalatom nincs vele, ebből a gyávaságból adódóan, így csak azt tudom mondani, amit hallottam róluk. A motoroknak jellemzően nincs bajuk, a JTD-k kifejezetten jók, inkább elektromos problémákról hallottam.

auto/LANCIA/THESIS 2002-/XLARGE/01fs

Itt van néhány népítélet, hátha az segít. Még nincsenek kitiltva a dízelek nyugatról, szerintem még eltelik néhány év mire ez bekövetkezik. Egyelőre Frankfurtban tudok fél éven belül a kitiltásról, de még nincs meg a pontos időpont, sem a lebonyolítás.


Üdv:

-Becsületesnepper-

2019. január 1., 11:04 Módosítva: 2019.01.03 06:19
1732

Tisztelt Becsületesnepper!

Tanácsodat kérem, hogy milyen ütni-vágni való első hóautót vegyek.

Az alapos és gondos karbantartás magadásán kívül szeretem, ha egy autót az olcsósága miatt nem kell félteni.(karc, padka, meghúzás).

Hóautó lévén a teljes lezúzás eshetőségével tisztában vagyok.

Hátsó/összkerekes autót szeretnék, amivel vidéki városomban havon-jégen-esőben üres és kieső utakon kísérthetném a sorsot. Szárazon egyáltalán nem kínoznám, mert azért megszakadna a szívem.

Jó eséllyel én lennék az utolsó tulaja utána a bontóban végezné.

A keret kb 500 ezer Ft, az ár felfelé lefelé is mehet. Mérnökfizunál ez már csak így megy. Érvényes műszakis példányt szeretnék. Mellékesen 190 cm-hez.

Kocka-Lada?, szíjas vagy 1500-ös, E36 Compact, sedan esetleg? 316, 318, 320i? Justy4x4?

Maximum addig szeretném megtartani amíg műszakiképes és városba eljárkálnék munkába vele, ami akár több (5) év is lehet. Lehetőleg a legkevésbé rozsdás és mókás típust keresem. Évi 10 000 km-t megyek.

Köszönöttel: Á.Sz.

Kedves Kérdező!


Összkerekesről lebeszéllek, először hátsóssal kell megtanulni menni. Ha már a hátul kaparóssal úgy mész, hogy mindig az történik, amit te akarsz, és kalandmentesen mész gyorsan keresztben, akkor jöhet az öszkerék.

maxresdefault

A Ladát nem ajánlanám, mert az csak akkor alkalmas csapatásra, ha kapott már egy tengely- meg némi hengerfej-átalakítást, szériaállapotában elég gyengécske. Tudom mit beszélek, hat évig jártam fel egy kockával a Mátrába, utána egy 318IS-sel és egy 325i-vel. Az enyémnek meg volt csinálva a motorja, de az akkor sincs annyi lóerős, mint egy széria 318 IS. Ha pedig annyi lóerős, akkor annak csak a motorja milliós tétel, viszont az meg üzemórás lesz. Nálunk a legkézenfekvőbb az E36-os BMW. Azt még relatív olcsón lehet szerezni, bár a nagy motorosok ára már felfelé mozog.

maxresdefault

Motorok közül a 18 IS-t ajánlanám, száraz úton kevés, de vízen és havon elég jól mozgatja az autót. Jó sper kell bele, az megint 150-200 ezer, attól függ milyet teszel bele. Amit a neten árulnak, azt úgyis fel kell újítani. Egy normális állapotban lévő 318IS még széria állapotában is jobb lesz, mint egy faragott Lada, és nem is hullik szét. Neked nem is kell szép, hiszen úgyis felteszed majd a korlátra. Nem lenézlek, hogy nem tudsz vezetni, hanem mindenki felrakja, aki ezzel próbálkozik. Kilinccsel előre!

Üdv:

-Becsületesnepper-

2018. december 9., 08:55 Módosítva: 2018.12.12 06:26
56

Tisztelt Becsületesnepper!

Szüleim számára, két méter magas mozgássérült utas napi szállítására keresünk autót. Fontos szempont, hogy az utas korlátozottan tud előre hajolni, csak egyenes háttal képes mozogni. Ezért a ki- és beszállás szokott vízválasztó lenni. A célra eddig használtak Reanult Kangoot és Fiat Qubot, viszont a családnak elege lett a "dobozos" jellegből, a Fiat pedig élhetetlenül gyenge motorral volt szerelve (1.4-es 72 LE benzines).

Csak példaként írom, hogy az én 7gen Accordomba már komoly tortúra a ki- és beszállás a családtag számára az alacsony üléspozíció miatt. Sajnos szinte egyáltalán nem ismerem a szóba jöhető egyterű-SUV-crossover piacot, ezért kérem a segítségét, hogy milyen típusokat lenne érdemes kipróbálnunk, amik a méret mellett autóként is jól/legalább tűrhetően funkcionálnak. A ráfordítható összeg nagyjából 1,5-2 millió forint.

Köszönettel,

László

Kedves László!


Egyterűekből az következőkön gondolkodtam: Avensis Verso és Toyota Previa késői évjáratai, Ford Galaxy, Seat Alhambra, VW Sharan, de szerintem a legjobb ennyiért egy S-Max vagy egy 2006-tól gyártott Galaxy lenne.

bg

SUV-vonalon a Honda CRV, Kia Sportage, Hyundai Tucson, Toyota Rav 4 jut eszembe. Ezek nem túl nagyok elöl sem, így egy mozgásában korlátozott kifejezetten magas ember számára elsőre nem tűnnek optimális választásnak, viszont megbízhatók. Egy próbát megér, de ezért én inkább az egyterű-vonalat erőltetném.


Üdv:

-Becsületesnepper-

2018. december 7., 13:27 Módosítva: 2018.12.16 00:20
407

Tisztelt Becsületesnepper,

Olyan autót keresek, amellyel 2-3 ezer kilométeres utakat is kényelmesen megtenni egy, legfeljebb két nap alatt. Az évi tervezett futásteljesítmény kb. 40 ezer kilométer, ebből kb. 25 ezer masszív autópályázás 2-3 ezer kilométeres etapokban.

A keretem nagyjából 1,5 millió forint. Az alábbiak fontosak:

- megbízható autó legyen, ne rohadjak le vele sehol (van egyáltalán bátran ajánlható dízel, vagy csak benzines?)

- ne fogyasszon 6-7 liternél többet autópályán 130-as tempónál (van egyáltalán ilyen benzines?)

- legyenek méretei, kényelmes első ülése (185 cm, 120 kg)

- kombi vagy egyterű lenne az ideális, kutyaszállítás miatt

Ha egy bizonyos szögből nézi ezt a kérdést, akkor akár úgy is hangozhat, hogy majd egyszer mire cserélné le a beszerzőkörutas Fabiáját. :)

Köszönöm,

/M

Kedves M!

Már lecseréltem a Fabiát egy A3 1.9 PDTDI-re, 105 LE, és átkerült a Fabiából a hosszú váltó, így 3000-es fordulatnál a korábbi 140 helyett 180-al megy. Nyilván a hosszú áttétellel vesztettem a gyorsulásból, de 5,5 litert eszik átlagban, pedig jellemzően 150-160-al megyek. Egyszer Németországban megnéztem: sík úton gps szerint 203-al tud menni. Ha hasonló felhasználásra kellene a kocsi, én vennék egy 2005 előtt gyártott Passat kombit vagy A6-os Avantot a 131 lovas PDTDI-vel, hatos kézi váltóval. Elmegy hat liter alatt, el fog benne férni, megbízható, nem kerül vagyonokba a fenntartása, és még halad is.

IMG 1219

Üdv:

-Becsületesnepper-

2018. december 6., 14:25 Módosítva: 2018.12.16 00:20
211

Kedves Becsületesnepper,

főleg városi használatra keresünk kombit, esetleg suv-ot (a kutyabox is elférjen). A városi használat miatt benzinesben gondolkozunk, a mostani 2009-es BMW 520d helyett. Eddig a Passat a legszimpatikusabb, de az 1.8 motorokról sok rosszat hallottam, esetleg a 2.0 FSI?

De persze valami egész más is lehet, nem ragaszkodunk a német vonalhoz.

Köszönettel, Gergely

Kedves Gergely!


Az 1.8 TSI valóban nem jó, nagyon sok zabálja az olajat, és kb. egymillióból lehet megcsinálni, attól függően, hogy mekkora a baj, de ez lehet több is. A 2.0 FSI jobb, de az igazán jó a 3.2 FSI, azokkal tényleg kevés baj van, már ha Passatról beszélünk.


Városba minek a SUV, értem én, hogy divat, de racionális indokokkal nem tudjuk a létüket városban igazolni. Jellemzően ezt a kategóriát a hölgyek szokták előtérbe helyezni, de ezeknek a csomagtartója általában kisebb, mint egy kombié. Én inkább egy 1.6-os szívó benzines Ford Focus-on gondolkodnék, azokból is van kombi, és a kutyabox azokban is elfér.


Üdv:

-Becsületesnepper-

2018. december 5., 11:07 Módosítva: 2018.12.08 22:43
1593

Helló Nepperűző,

meguntam a Focust munkába járáshoz és szeretnék egy fickósabb, sportosabb autót, amiben már van egy kis fun faktor is. Nem akarok versenypályán crossozni ezzel, vagy gyorsulni az éjszakában. A család szeretné, hogy apa ne költse a kasszát az autó fenntartására, ezért a megbízhatóság is ott van a fontossági faktorban. 2000-től azért ne legyen öregebb.

A benzineseket favorizálom, nem járok annyit autóval, hogy dízel számításba jöjjön. 3 ajtós autóval nem akarok számolni, mert ha anya autója elromlik, akkor a családban ezzel kell majd közlekedni (ezért is lenne fontos az automata). Évente kb 10-12 ezer km-re használnám.

Ami megtetszett nemrég, az a Corolla TS, de az nincs automatában.

Milyen lehetőségeim vannak? Tudnál segíteni szűkíteni a kört?

Üdv

Attila

Kedves Attila!


Olyan nem nagyon van, hogy ennyi idős, automata is, sportos is, a két fogalom ebben a kategóriában kizárja egymást. Ekkor még általában a hagyományos olajos automaták voltak, amik megbízhatóak, de nyúlósak, döglöttek. Pont a dinamikát ölik ki a menésből, üvöltene a motor, és nem történne semmi, kanyarból kigyorsítás dettó.

corollats 11

Sokat gondolkodtam a kérdésen, de nem jutott eszembe semmi értelmes, ami ötajtós, van benne fun faktor, és automata is. Ennek a halmaznak nincs metszete. Marad a Corolla TS, mert az apának jó, és anya megtanul kézi váltósat vezetni, a Földön pár milliárd embernek megy, neki is fog.


Üdv:

-Becsületesnepper-