Szalagkorláthoz szorítás

2002.07.06. 21:34

Tegnap a hírhedt M7 felújítási szakaszán egy kamionos leszorított a szalagkorláthoz.

Kedves TanácSOS,

A (Bal)esetem a következő: Tegnap a hírhedt M7 felújítási szakaszán egy kamionos leszorított a szalagkorláthoz. Az autóm nem ütközött a kamionnal, viszont nem szerettem volna benézni egy kis fiatból a kerekei közé, ezért félrerántottam a kormányt (túlságosan is). Szerencsére csak súroltam a szalagkorlátot, azonban ez is elég volt egy kb 50 ezer Ft-os kárhoz. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a mögöttünk lévő autóban ült a társaság másik fele, akik látták az esetet. A kamionost megállítottuk azonban semmit sem ismert el. Mit tegyek, hogy a biztosító fizessen és a kamionos is megkapja amit megérdemelne? Azzal fejezte be a társalgást, hogy jelentsem fel és majd meglátjuk, úgysem ismeri el az esetet. Megadta a címét és a cég nevét ahova lehet fordulni. A rendőrt sajnos nem tudtuk megvárni, mert időre mentünk.

Amennyiben a helyszínen nem jelentetted be az eseményt, minél hamarabb pótoljad! Az utólagos helyszínelést elvégzi a rendőrség, az eset bemutatását és a tanúk nevét meg kell adni. Felhívom a figyelmedet, hogy tanúnak ne a közeli hozzátartozódat, vagy barátodat add meg (nehéz eldönteni, hogy barát vagy szimplán egy arrajáró jószándékú, segítőkész autós), mert nem fogadják el objektív tanúvallomásként. A rendőrség lefolytatja az eljárást és nagy valószínűséggel a kamionost hozza ki hibásnak, mert nem vette figyelembe a jármű sajátosságait (terjedelem és szélesség) kanyarodáskor. A rendőrségi jogerős határozat benyújtásakor fizet a kamionos biztosítója. Az eljárás során szükséges doksik benyújtására és az idézéseken, tekintetbe véve a rafinált kamionosokat (sok kiskapu van!) szükséged lehet ránk, ezért keress meg minket a regisztráción keresztül, ugyanis az eredményt nagyban befolyásolja, hogy mennyire vagy képben az esetet érintő szabályozásban és eljárásmódban!