Sebességtúllépés, külföldi vezető, idézés

2002.09.20. 10:19

Emlékezetem szerint egy lengyel ismerős ismerőse volt a vezető.

Tisztelt TanácSOS,

Egy-két hónapja megkaptam a szokásos információkérő levelet a közlekedési hatóságtól, amelyben nyilatkoznom kellett, ki vezette gépkocsimat egy adott napon, amikor az az M7-es autópálya építési területén a megengedett 60 helyett 78 km/h sebességgel haladt. Emlékezetem szerint egy lengyel ismerős ismerőse volt a vezető. Legjobb tudomásom szerinti adatait megküldtem a hatóságnak.
Pár napja idézést kaptam az I. fokú szabálysértési hatóságtól, amely szerint tanúként kívánnak meghallgatni az ügyben. Sajnos a megjelölt időpontban nem fogok Magyarországon tartózkodni, de ezt megírom a hatóságnak és új időpontot kérek a meghallgatásra.
Mit tegyek azonban, ha eljön az ideje? Saját ötletem:
Ha olyan fénykép készült az említett alkalommal, amelyen felismerhető volnék, mint a gépkocsi vezetője, visszavonom a korábbi jognyilatkozatomat, mondván, hogy útközben helyet cseréltünk az ismerősömmel, és nem emlékeztem, hogy ez hol történt.
Ha nem vagyok felismerhető, előadom, hogy sajnálom, ha a megadott címen az illető nem található, én erről a címéről tudtam. Azóta nem vagyunk kapcsolatban.
Jól gondolkodom-e, vagy van megfelelőbb stratégia?

Mielőbbi válaszukat tisztelettel várom,
Kaczmarek Edvárd

Kedves Edvard,

A korábbi cikkeinknek megfelelően stratégiád jónak tűnik, ugyanis a rendőrség nem minden esetben (szinte soha) rendelkezik olyan sebességmérővel, amiről felismerhető vagy. Nem rólad készül a fénykép, hanem a rendszámról.
Az esetben, ha tanúként kívánják meghallgatni, akkor mindenképpen be kell mondania a lengyel barátja címét és nevét, de nem fognak ennek helyességéről meggyőződni.

Üdvözlettel,
TanácSOS