Aljas rendőri intézkedés

2004.04.23. 10:44

A jelvényszáma és a gépkocsi rendszáma elegendő ahhoz, hogy megkeressék az intézkedő rendőrt.

Tisztelt Tanácsos!

Régóta olvasom a megtörtént eseteket, és reméltem, hogy nekem nem kell tanácsot kérnem soha. A tegnap történtek miatt, most mégis erre kényszerülök:
Budapestről tartottam hazafelé a 6-os úton. Egy rendőrautó került elém, ami egyszer csak bekapcsolta a kék fényhidat és megállásra kényszerítette ezzel a forgalmat. Az egyik rendőr kiszállt, és egy fényképet készített valamiről feltartva ezzel 1-2 percre a forgalmat.
Majd újra elindultak (fényhidat kikapcsolták). Valamit még kereshettek az út szélén, mert folyamatosan nézegettek jobbra-balra, és közben hol lelassítottak, hol felgyorsítottak, majd megint fényhíd használatával megállásra kényszerítették a forgalmat. Következő elindulás után pár kilométerrel kihasználva alacsony sebességüket teljesen szabályosan megelőztem őket, mivel időre mentem, nem tudtam, hányszor akarják még feltartani a forgalmat. Alig haladtam pár száz métert, megint bekapcsolták a fényhidat, de ezúttal engem állítottak le.
Elkérték a papírjaimat, majd közölték, hogy 10 000 Ft helyszíni bírsággal sújtanak gyorshajtásért, és kérdezték, hajlandó vagyok-e elismerni. Természetesen nem ismertem el, és kérdeztem, hogy mégis milyen alapon akarnak ezért megbüntetni.
Válasz helyett flegmán "Na jó, akkor mutassa a kötelező tartozékokat!" mondat hangzott el, mire a másik rendőr látván, hogy ebbe a kocsiba nehéz lesz belekötni műszakilag, megjegyezte, hogy "Ha mást nem találunk, legfeljebb összetépem a biztosítási igazolását és már kaparom is le a matricáját, mert nincs kötelező igazolása" (Gondolom a műszaki érvényességet igazoló matricára célzott).
Közben a másik kinyitotta az EÜ csomagomat, majd közölte, hogy hiányos, ami természetesen nem volt igaz, sőt még soha ki sem volt nyitva azelőtt, teljesen érintetlen állapotban volt.
Ezek után megkérdezték megint, hogy megfelel-e a 10 000 Ft helyszíni bírság, vagy folytassák-e, utalva arra, hogy tornázhatják feljebb is az összeget mindenféle koholt dologgal.
Sajnos tisztában voltam vele, hogy mivel én egyedül vagyok, ők meg ketten, végtelen, amit kitalálhatnak. Így hát aláírtam a 10 000 Ft-ról szóló csekket, nem mertem megkockáztatni, hogy levegyék a rendszámot, vagy bármi mást csináljanak, ugyanis az autó munkaeszköz és lételemem enyhe mozgáskorlátozottságom miatt is.
Ezen felül ki tudja, mikorra tudtam volna tisztázni a helyzetet, már ha egyáltalán tudom, hiszen nincs egyetlen tanúm se. Sérelmemre nem tudom milyen úton keressek orvoslatot. Feljelentést nem merek tenni, nehogy tanúk híján felmentsék őket, majd engem fogjanak perbe rágalmazásért vagy hamis tanúzásért (nem vagyok tisztában a különbségekkel).
Talán az illetékes rendőrfőkapitánynál tegyek panaszt a rendőri intézkedés ellen? Sajnos csak a rendőrautó rendszáma és a bírságcéduláról az intézkedő rendőr jelvényszáma van meg, az aláírást nem tudom kiolvasni, és nem is igazolták magukat. De gondolom a jelvényszám is elegendő.

Önök mit javasolnak, mit tegyek? Bár a jogi orvoslatnak nem látom esélyét, azért szeretnék bármily kicsit is tenni azért, hogy az ilyen aljas rendőri túlkapások csökkenjenek. Válaszukat előre is köszönöm.

Ui.: Függetlenül az esettől még megkérdezném, hogy köteles-e az intézkedő rendőr az intézkedés megkezdésekor igazolnia magát, vagy csak a külön kérésemre kell ezt megtennie?

Köszönettel:
H. Attila

Kedves Attila,

A rendőri intézkedés nem volt szakszerű, mert a sebességtúllépés szabálysértést csak traffipax-szal lehet hitelesen bemérni, gépkocsi kilométer órájával nem mérhető be, és nem is bizonyítható

.
Sajnos ha Ön az aláírásával elismerte a szabálysértést, az ellen nincs jogorvoslati lehetőség, de a rendőri intézkedés ellen élhet panasszal. A rendőr jelvényszáma és a gépkocsi rendszáma elegendő ahhoz, hogy megkeressék az intézkedő rendőrt.

Üdvözlettel:
TanácSOS