Elmaradt forgalomba helyezés

2005.05.10. 13:27

2001 végén lett behozva az országba és elvámolva.

Tisztelt Váradi Úr!

Az iránt szeretnék érdeklődni, hogy egy olyan gépjárműre, amely 2001 végén lett behozva az országba és elvámolva, majd megkapta a Központi Közlekedési Felügyelet engedélyét, de annak hat hónapos érvényessége alatt forgalmoba helyezve nem lett, egy esetleges mostani forgalomba helyezés esetén a jelenlegi vagy a régi szabályok vonatkoznak?
A gépjármű ugyanis egy 91-es Opel Calibra, mely a jelenlegi szabályozás szerint, mint 96 után gyártott jármű, nem helyezhető forgalomba. Van-e valamilyen lehetőség arra, hogy ez a gépjármű megkapja a KKF engedélyét, vagy már kizárólag alkatrészként hasznosítható?

Tiszelettel,
Gergő

Tisztelt Gergő!

Azzal kapcsolatban, hogy a jármű forgalomba helyezhető, vagy nem kérem, hogy vegye fel a kapcsolatot a lakóhely szerint illetékes Közlekedési Felügyelettel.
Amennyiben forgalomba helyezhető a jármű, úgy ehhez regisztrációs adót kell fizetnie.

Tisztelettel,
Váradi Mihály
igazságügyi vámszakértő