Teszt: Seat Exeo 2.0 CR TDI Style
Amikor egy esős napon az Exeóért mentem, igazából nem sokat tudtam róla. Mivel az előző A4-ben nem ültem, nem volt összehasonlítási alapom. Megérkezvén a PoHu-hoz, első pillantásra kellemes formának tűnt, az orra kifejezetten dinamikus. Az első piros lámpánál körülnéztem odabent. Van egy személyes tesztem, ami a telefon és a kihangosító összehergeléséből áll, természetesen kézikönyv nélkül. Ha jó a rendszer, egy lámpaváltás alatt össze szokott jönni. Nos, itt ez a veszély nem fenyegetett, hiszen kihangosító nem volt a kocsiban. Volt viszont beszédvezérlés, ami kellemes női hangon ugyan, de németül beszélt, így én nyelvtudás hiányában nem tudtam kipróbálni, bár szegény hölgy nagyon küzdött a hangszórók mögött. A hangsugárzók elhelyezése egyébként jó, a meglehetősen kopogós ajtóba szépen beleformázták a kanyarba a magas sugárzót.
A kopogós műanyagok sajnos az egész autóban megtalálhatók, ami egy 7,5 milliós kocsinál kicsit már snassznak tűnik. Nem mondom, hogy bőrrel borítsák be a műszerfalat, de egy kis szövetet, vastagabb gumírozást elviseltem volna itt-ott. Az ülések szövetére nem volt panasz, az elsők jól formázottak, normál használat közben megfelelően fogták a testem. Hátul, magam mögött, ha nem is volt annyi hely, mint a Superb-ben, de azért simán be tudtam ülni. Itt hátul találhatjuk az Exeo extra szolgáltatását, amivel kikacsint a felső-közép kategóriára, azaz a gombnyomásra fel-le menő hátsó rolót. Ezt a középkonzolról vezérelhetjük, amin egy rég nem látott ismerőst találtam: a nyomásra kiugró pohártartót. Mostanság elhanyagolják ezt a megoldást, inkább valahova a váltó környékére biggyesztik, ahol aztán persze útban van a könyöknek, kéznek. A rádió könnyen kezelhető, bár elmondhatná nekem a tervező, hogy miért telepítette két oldalra a kormányon a kezelőszerveket, és főleg: miért jobb oldalra a hangerőállítást. Persze szokás kérdése, hosszú távon valószínűleg nem zavart volna.
A klíma már a legalacsonyabb szinten is kétzónás, ez dicséretes. Ebben a ködös időben reggelenként gyorsan lefújta a belső párát, viszont a hátsó ablakfűtés elég lassan tért magához. Szerencsére az oldalsó tükrök szép nagyra sikeredtek, jól átlátni velük a mögöttes forgalmat. Amikor először volt szükség a tükörfűtésre – persze inkább lustaságból –, olyan gőzfelhő kíséretében szárította le a rendszer a párát, hogy azt hittem, valami vezeték készül kigyulladni. Szerencsére itt nem követték a kor általam nem igazán kedvelt divatját, az oldalindexeket nem integrálták a tükörbe. Így egy esetleges tükörcsere nem kerül majd annyira súlyos pénzekbe a jövendőbeli tulajnak.
A csomagtartó 460 literes, ezzel az értékkel kategóriatársai között elég hátul kullog, de az üléseket 60/40 arányban előre lehet dönteni, ha éppen valami hosszú, lapos szállítanivalónk van. A jó tervezésnek hála nem rohangálnak el egy nagybevásárlásnál a cuccok, mint jó pár nagyobb, ám átgondolatlanabb raktérben. Oldalt két nagyobb rekesz és egy gumiszalag, alul pedig négy rögzítőszem hivatott megfékezni a száguldó tejet és a rekesz sört. Alatta bújik meg a – nagy meglepetésre teljes értékű – pótkerék. A kocsi hátulján lehet megtalálni a Papp Tibi által elsőként észrevett változást az elődhöz képest, vagyis, hogy nincs belső nyitási lehetőség a csomagtartónak és az üzemanyagfedélnek.
A 2 literes, 143 lóerős dízel rengeteg nyomatékkal rendelkezik, viszont a városi tötymörgés nem igazán feküdt neki. Érzékenyen reagált a gázpedálra, álló helyzetben gázfröccsre szinte egy V8 muscle carban érezhette magát az ember, na sajnos nem a hangja, hanem az oldalirányú lengések miatt, mivel hosszába helyezték el a motort. Apropó hang, elég sokat reszelhettek a mérnökök, sikerült egy kellemesen mély mormogást elérniük, amit még talán a vájt fülű benzin-fanok is elfogadnak. A kocsi úttartására nem lehet panasz, kivéve, ha nagyon gyorsan akarunk kanyarodni, akkor van egy kis bizonytalanság, de lehet, hogy csak a téli gumiknak köszönhetően. Bent semmi nem zörgött, nem nyiszogott. A fék is jól fogott, határozottan állította meg a járművet.
Az általam vezetett Style modell alapára 7 551 750 volt. Az erősebbik dízel kicsit több mint egymillióval drágább, de ha mégse bírjuk a mormogást, akkor 300 000-el olcsóbban juthatunk az 1,6 literes benzineshez. Az 1,8-as turbóst kizárólag Sport felszereltségben választhatjuk. Elég jól sikerült belőni az árát, mivel a konkurencia többsége közel félmillióval kerül többe alapáron, így jó eséllyel indul a gazdasági válság sújtotta vásárlók pénzéért. Megjelenését és az igényes kivitelt nézve valószínűleg számos új flottabeszerzésben fog eredményesen szerepelni.
Seat Exeo 2009 Style 2,0 CR TDI Seat Exeo 2009 Style 2,0 CR TDI
A Totalcar értékelése:
Népítélet:
- Kényelem
- Teljesítmény
- Megbízhatóság
- Szerviztapasztalat
- Fenntartási költség
- Ennyire szerette
