Vakuljak meg, ha láttam az új Focust!

2009.12.15. 09:35

A Ford ugyan Frankfurtban kiállította a C-Maxot, valamint ennek a nyújtott változatát, amit a Renault marketingtevékenységét kiaknázva Grand C-Maxnak kereszteltek el. Utóbbitól Amerikában várnak sikereket, mivel hétüléses. Ha valamihez hasonlítani kellene, leginkább a Mazda 5 jut róla eszembe, mivel a második sorban a középső ülés keskeny és elbújtatható az egyik szélső ülés alá. Továbbá, ezen tolóajtó van, szemben a sima C-Maxszal.

Az amerikai sikereket már csak azért is borítékolnám, mert ott az ilyen suta formákat kedvelik. A Grand C-Max feneke olyan, mintha más autók fotóiból montírozták volna össze, csak sajnos a ragasztáskor kicsit elcsúszott az egyik darab. Vagyis a Grand C-Max akkor a legszebb, amikor a tolóajtót hátrahúzzák – oldalnézetből csak ilyen képet kaptunk. Biztos véletlenül.

A rövid C-Max jóval emészthetőbb, az életben alig különbözik a Kugától. Ennek lényegében ugyanolyan az ülésrendszere, mint a réginek, vagyis a két szélső szék ferdén hátrébb tolható, ha a középső széket lesüllyesztjük. Ettől kisebb lesz a csomagtartó és kevesebb, de kényelmesebb az ülőhely. A C-Maxok állítólag új platformra épülnek, ami úgymond a régi „erőteljes továbbfejlesztésével” készült. A C-Max és a Focus III. alapját adó padlólemez egyébként a Ford egyik legfontosabb globális platformja lesz, amely szabadon nyújtható, rövidíthető, variálható. Évi több millió autót fognak rá építeni, Kínától az USA-ig.

A C-Maxok azért voltak érdekesek, mert beléjük is lehetett nézni, lényegében erősen előszériás autó benyomását keltették, noha 2010 vége felé indul az árusításuk. Érdemes megnézni a műszerfalukat is, később azt is elárulom, hogy miért.

És ez után következett a Focus, amit életnagyságú makett formájában láttunk, ugyanezt fogják leleplezni januárban Detroitban. Ez csak egy műanyag héj, a futómű merev cső, a végén a szép kerekekkel. Hogy a beléről is legyen fogalmunk, a műszerfalat és az üléseket megnézhettük egy modellen, olyasmi lesz, mint a C-Maxé.

Hogy milyen lesz a következő Focus külseje? Meglepő. Bár mindenhol egy nagy Fiestaként ábrázolják a kémrajzokon, egyáltalán nem az. Egyrészt a lámpái, hűtőmaszkja más stílusban készültek, ez már a Kinetic Design Evo 2. Ennek ellenére oldalt-szemből nézve nagyon hasonlít a mostani Focusra, a hátulját pedig az ötajtós Fiesta módján alakították ki. Vagyis a hátsó lámpái már nem felfelé futnak, hanem.....áááááááá, John, ne öless meg! Abba kell hagynom, mert fegyveresek közelítenek, az egyik már a backspace-t nyomkodná, de akkor is eldsaljf as.-l éqroi grwek elárulom, hogy 2010 végén séodirf éár iéár ifáée jönnek az új C-Maxok wruoef éasdj .js és csak 2011 elején az új Focus áááááááááááááááááááááááááá...és picit később lesz kombi meg háromajtós is, a kupé-kabrió pediggg...........