Jópofa, ötletes a középkonzol, a kormányoszloppal (igaz, csak le-fel) együtt mozgó műszercsoport pedig a Chevy szerint a motorokét idézi. A rádió és a klíma kijelzője nem pontmátrixos, hanem olcsóbb, szegmenses, sötét plexije ügyesen olvad a középkonzolba. Grafikája sem rossz, minden karakter az újabban koreai kéknek nevezett színben (C:100, M:0, Y:20, K:0) pompázik . Kinézetre modern, technikájában semmi extra. Este is szuperül néz ki, aztán egy óra után már lejjebb vennénk a fényét, de nem lehet.

Az ülések kicsik, oldaltartásuk minimális, de a későbbiekben kiderül, hogy nem véletlenül mellőzték a többletszivacsot, semmi szükség rá. A csomagtartó parányi, mindössze 170 literes, ezzel nem lóg ki a konkurensek közül. Az alapból 60:40 arányban dönthető támláknak hála, két nyurgaponty helyett 568 liternyi maltert is bezúdíthatunk. Nem egy Honda Jazz-féle origami, de egy biciklit valószínűleg elnyel.

Bár odabent elméletileg öt felnőtt számára van hely, a valóságban maximum négyen férnek el. Meglepő módon nem hosszanti irányban kevés a tér: a 2375 milliméteres tengelytáv ha nem is bőséggel, de hagy helyet a térdnek. A magasabbra hozott hátsó ülőlapok miatt viszont 189 centiméteremmel már sűrűn plafont fogtam magam mögött. Elöl ezzel nincs gond, ott inkább a tespedő utas térdét tapogatjuk meg néha. Ami – tekintve, hogy a Spark leginkább női autó, és mi ülünk a jobb egyben – nem gond, hacsak nem a Mamagésa van a kormánynál. Ja, női bizony, hogy ezt eddig nem mondtam? Na majd mindjárt.

Elértünk a váltóhoz. A kar akkora territóriumot sajátít ki magának, mint egy flexipórázra fogott barnamedve. Már a bemutatón furcsállottuk, hogy nagyon hátra került, de az anomália inkább abból adódik, hogy egyrészt hosszú a bot, és hosszú úton is jár. Ezért a 2-4-R sík nagyon hátul, az 1-3-5 elöl van.

A kis, 82 lóerős 1,2-es 111 Nm nyomatékot tud, ezzel egyetemben 12,1 másodperc alatt van százon az alig egytonnás Spark. Ültem már Csikós mellett a Pandájában, így tudom és teljes mértékben osztom az elvét: kicsi motort kisautóban hajtani kell, ami a csövön kifér, úgy mutat legalább valamit. Innentől az árnyas vidámság.

Először is a motor hangos, ráadásul kellemetlen a hangszíne. Bár a kipufogórendszer szándékosan brummogós, de a motorháztető alatti csapágyas Singer varrógép hangja mindent elnyom. Cserébe legalább egész virgoncul mozdítja a gépet. Picit szívtelennek kell lenni vele, de különösebben nem bánja, szét nem forogja magát és enni sem kér sokat. A több mint 600 együtt töltött kilométer alatt 5,55 literes átlagfogyasztást sikerült elérnem. Ebben benne van négy sztrádázás is, ahol aztán tényleg páros lábbal tuszkoltam le a benzint azon a vékony gigáján, de bármit csináltam, nem lett több. Pedig gondoltam, most nagyon gonosz leszek, nehogy koreai bérencnek nézzenek. Előrelátóan Prince legvadabb gitárszólóival pakoltam csurig az iPodot, nyomják csak el a motorhangot. Azt elnyomták, ám a pár perc után jelentkező érzést, hogy épp amputálják a lábamat, már nem.

Női autó, most már biztos. Ezt a meredek szögben álló pedálsort tűsarkúban kell taposni. Már rövid, városi távon is megfájdul a boka, aztán a lábszár, és ha elkezdünk fészkelődni, térdünkkel eltekerjük a fűtőventilátor szabályzóját, és nem értjük, mitől lett hirtelen huzat odabent. Meleg annyira nem - a kis motor alig termel hőt. Így reggel a sapka-sál kötelező, hiszen jó ideig koppra csavart fűtés mellett is csak egy langyos szűzlány-leheletet kapunk a műszerfalból. Idő kell neki, szokjuk meg.

Látszik az igyekezet, hogy minél inkább a 3640 milliméter hosszú karosszéria sarkaiba kerüljenek a kerekek. Ez ad némi hosszanti stabilitást, de a futómű így is az autó legviccesebb része marad.

Meg voltam győződve arról, hogy hátul tekercsrugós merevhidat találok, pedig valójában csatolt lengőkaros a felfüggesztés. De annyira pattog, hogy ihaj, WagonR-esek ismerik az érzést. Fekvőrendőr, nagyobb úthiba szinte lelöki magáról a hátsó kerekeket. Emitt fickándozik, a pihepuha első McPhersonok pedig puhán himbálóznak. Félelmetesnek hangzik, de odabent inkább nevetünk az egészen, mint a részeges Vörös Vaszics egy-egy jól sikerült pofon után. Hintázunk-pattogunk, a Singer csörömpöl, a rádióból a Fel, ti vidám tengerészek hallatszik, tényleg csak egy fél font bagó hiányzik a szánkból. A 165-ös gumik vágják a havat, az örökös kormánytekergetés minden óbudai és kispesti mellékutcából Svéd rali-szakaszt varázsol, mindezt harminccal-negyvennel. A kisautózás ilyen ramaty időben jó dolog.

Akik második autót keresnek, netán friss jogosítvánnyal ülnének a hat légzsák között, és valami fiatalos, mókás dolgot akarnak, a nagy riszörcs közben ne mellőzzék a Chevrolet Sparkot. Mindennél olcsóbb, és van olyan jó/rossz, mint bármelyik kategóriatársa.

A fene sem gondolta volna. Egy vidám kis Chevy? Az.