Használtan tán még jobb

Használtteszt: Chevrolet Lacetti 2.0 D 2008

2010.07.07. 08:30

Egy dolgot nem tud: mély érzelmeket senkiben sem gerjeszt a Lacetti. Valami boldogság féle azonban átjárhatja az embert, ha belegondol, hogy potom kétmillióból, vagyis egy alap, egyliteres Suzuki Splash árából sikerült igazi ötszemélyest vásárolnia, ráadásul alig kétéveset.

Meglátni és megszeretni, na, ez az, ami sosem fordulhat elő, mikor az ember meglát egy Chevrolet Lacettit a használtautó-kereskedésben. Hogy ronda, azt semmiképpen nem mondanám, sőt, bevallom töredelmesen, nekem a hátsó lámpája tulajdonképpen még tetszik is – bájos szögletességében látok valamit, amitől az amerikai kocsikra hajaz. Az orra meg a régi Civiceket idézi, ez azonban nem feltétlenül dicséret, 2010-ben legalábbis biztosan nem az.

A Lacetti igazi szürke egér. Villogni nem, elvegyülni lehet vele remekül. Van azonban előnye a semmitmondó dizájnnak. Olyan, mintha valaki azt üvöltené a kedves vevő fülébe: OLCSÓ, NAGYON OLCSÓ! Vagy végiggondolja, vagy csak tudat alatt, de biztosan minden érdeklődőben ott motoszkál a jóleső gondolat, hogy a pénzét nem holmi kétes életű dizájnerek luxusigényeinek a finanszírozására költi el, hanem magára a hideg vasra.

A tesztelt modell 2008-as, hogyaszongya: „27 150 km! Magyarországon vásárolt autó. Szervizkönyvvel rendelkezik. Garázsban tartott gépkocsi. Családi autónak kitűnő választás.” Majdnem minden stimmel, csak a női tulajdonos hibádzik. Sebaj, ennyi belefér, és az ára sem rossz, 2 139 000 forintot kérnek érte, amiből nyilván alkudni is lehet, szóval nagyjából kétmillából megáll majd a végén.

Körülnéztem egy kicsit, ez az ár nagyjából az arany középút, találtam hasonlót, amit egy–kétszázezerrel olcsóbban hirdettek, és kábé ugyanennyivel drágább dízel Lacettik is várják új gazdájukat. Csak a miheztartás végett: a hasonló árú, hasonlóan felszerelt dízel Ford Focusok, Opel Astrák mind 1-2-3 évvel idősebbek. Ugye, hogy kezd érdekessé válni a történet!?

A dízel Lacettiből ráadásul nem létezik fapados, mindegyik Elite felszereltségű, vagyis van bennük két légzsák, elektromos ablakok elöl-hátul, elektromos tükrök, automata klíma meg centrálzár, hogy csak a legfontosabbakat említsem – de van például remek vezetőülés is, melynek nem csupán a magasságát, de az ülőlapjának a szögét is állíthatjuk, és a kormány sem csak le-fel mozog, hanem hosszirányban is, méghozzá jó széles tartományban.

A Lacetti belseje mégis kiábrándító. A dizájn újkorában is gyenge volt, a műszeregység rettentő gagyi, az egész műszerfalról ordít az olcsóság, de nem ez a gond, hanem hogy a rossz minőségű műanyagokon rettenetesen látszik a használat. Foltok, kopások, horzsolások tarkítják a műanyag felületeket, akármerre nézünk. Rettenetesen kopottas volt a bőrkormány, valamint a váltó gombja is, Papptibivel, akivel együtt próbáltuk ki az autót, még az is megfordult a fejünkben, hogy esetleg nem is 27 000 kilométer van a kocsiban, hanem egy nullával több, de aztán elhessegettük ezt a gonosz gondolatot, az ülések és a kárpitok állapota ugyanis meglepően újszerű volt.

Savazás után vessünk egy pillantást a dolgok napos oldalára is: amilyen lehangoló, olyan kényelmes és tágas a Lacetti utastere. Az ülések puhák, süppedősek, a fejtér nagy, a kategóriához képest a lábtér is bőséges, négy személy nagyon kényelmesen elfér a kocsiban; a csomagtartó 405 literes és jól pakolható.

A kétliteres dízel 122 lovas, legnagyobb nyomatéka 280 newtonméter. A hasonló méretű riválisok szinte mind erősebbek, de ez a jelenség is olyan, mint az egyszerű karosszériadizájn esete: ha nem hegyezték ki nagyon, akkor biztosan tartós lesz, és nem is fogyaszt majd sokat.

Népítéletünkben rengeteg Lacetti-verdikt született, meg is találtam hamar a keresett információkat. Nagyobb meghibásodásról az átolvasott ítéletek írói nem számoltak be, tehát úgy tűnik, motorikusan tényleg rendben van a Lacetti. Ami a fogyasztást illeti, 6,8 és 7,5 liter közötti számok repkednek, vagyis mindkét, a motorral kapcsolatos sejtésünk igaznak bizonyult.

Mikor beindítottuk, kicsit megijedtünk, hidegen ugyanis elég erőteljes a dízel traktorhangja, de miután eléri az üzemi hőmérsékletet, lecsendesedik, gázadásnál sem vészes a hangja, autóúton, autópályán pedig kifejezetten halk a motor, ilyenkor inkább a kerekek felől szűrődik be némi zaj.

A 122 lovas Lacetti – főleg nem a lóerő, hanem inkább a nyomaték miatt – kifejezetten erősnek érződik és egészen fürge is, nem lehet gond vele az előzés még nagyobb sebességnél sem. Az ötfokozatú váltó nem a legjobb, a tesztelt példánynak legalábbis egy kicsit furán járt a karja, mint fakanál az eperlekvárban, de nem volt vészesen rossz, csak közepes.

A futómű végtelenül puha, ezzel a kocsival szentségtörés lenne sikító gumikkal kanyarodni. Nem arra tervezték, nem is képes hajmeresztő mutatványokra, ráadásul alig kapunk valamicske visszajelzést a kormányon. Kisimul a sok kátyú és hupli, kényelmes az autókázás a Lacettivel, de nem emlékszem, hogy valaha is vezettem volna olyan autót, ami jobban hasonlított volna egy szimulátorhoz.

A Chevrolet Lacetti maga az anti-élményautó. Külső dizájnját, belső kialakítását tekintve, motorikusan és futóművileg egyaránt – viszont legalább egységes. Az üzenet, melyet közvetít, így hangzik: olcsó vagyok és megbízható, se több, se kevesebb.

Chevrolet Lacetti 2.0 D – 2008

Újonnan jelenleg 4,1 millióért vásárolhatunk kétliteres dízel Lacettit, ami nem sok, de azért ijesztő, hogy két év alatt felére zuhan vissza az ára. Ha azonban nincs négymilliójuk, csak a fele, viszont mindenképpen olyan kocsira vágynak, amivel el lehet menni egy hosszabb családi nyaralásra, nyugodtan bele lehet vágni a Lacetti-projektbe, mert olcsó, olcsón fenntartható gépük lesz. Fene tudja, a végén talán még meg is szeretik.

Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?

Tegye meg a publikáció blogposztján!

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.