Használtteszt: Suzuki Swift GS Cabrio 1994

Könnyű volt kiszúrni, hová kell menni a megbeszélt utcában. Igazából majdnem szívinfarktust kaptam, amikor megláttam, csukott tetővel. Tényleg akarom én ezt a kis piros punnyadt gépet? De igazán disznóság lett volna megfutamodni, pláne most, a célegyenesben. Meg a tulaj, Gergő is tök normálisnak tűnt a telefonban. Párszor el kellett halasztanunk a találkozót a rossz idő miatt, elvégre, a kabriótesztek közelében mindig esik az eső. Hát most nem esett, de a napsütés ellenére rohadt hideg volt.

Kicsit várnom kellett Gergőre, közben alaposabban körbenézve a kocsit a ponyvás kabriók szokásos bajai rögtön látszottak: kivágott, kiszakadt, megragasztott anyag, itt-ott kicsit gyűrődő tömítések. Igaz, ez utóbbihoz nem kell kabriónak lennie egy Suzukinak. A karosszéria is harcedzettnek tűnik, tizenhat év után nem csoda.

Mint Gergő elmondta, ez egy Ausztriából 2009-ben behozott példány volt, valójában a barátnőjének vette. Úgy háromszázezerben volt neki. Hmm, ez már nem is olyan súlyos, ennyiből akár sima Swiftje is lehetne, és az sem lenne sokkal jobb. Ez meg mégis kabrió eredeti gyári alufelniken. Költeni kellett rá, halaszthatatlan karbantartási melók, olaj, gyertya, vezérműszíj – ezekre elment egy hatvanas. A kabrió orrán is igazított egy kicsit a lakatos, beállított ezt-azt, huszonnyolcért. Kapott rádiót, szőnyeget, KRESZ-tartozékokat, gumit – Gergő precíz nyilvántartása szerint a vége ötszázezer körül volt.

A bemelegítő beszélgetés végére kezdem megszokni a formáját. Azért tűnik furcsának, mert az autó hosszában nincsenek nagy formai trükkök. Elindul egy Swift-orr, ami egy szedánszerű hasábban folytatódik, és középen egyszer csak ott egy púp, az utastérnek. Később kiderült, lenyitva normálisabban néz ki az egész – borulókeret nincs, csak a szélvédő emelkedik ki.

Nem kell felborulni, oszt kész.

A formán túltettem magam, de féltem tőle, hogy csavarodik a tető nélküli Swift. Elvégre a tetős magyar Swiftekkel megesett, hogy járdaszegélyre mászás közben felgyulladt a belső világítás, akkorát tekeredett a karosszéria. Vagyis drámát vártam, ehhez képest egyáltalán nem volt vészes, sok neves márka kabriója remegett vagy nyeklett jobban. Ez több tényezőre vezethető vissza, például arra is, hogy a Swiftnek súlya sincs, ami remegne, és a futóműve elég puha ahhoz, hogy ne üsse szét. Továbbá, egészen felfoghatatlanul rövid a tengelytávja: két méter és huszonhat centi. Szinte nincs is minek csavarodnia. A Golf kabriókéhoz hasonló, merevségnövelő kerete nincs. Viszont a tető burkolatai mögé bekukkantva látszik, hogy a B oszlop csonkját hatalmas tartók támogatják hátulról, nem csoda, hogy nem maradt hely hátsó ülésnek.

Mivel akkoriban, amikor a Swift Cabrio készült, még nem voltak becsontosodott szokások a kabrióépítésre, elég sokféle konstrukciót kitaláltak a gyárak. A Swift ezért meglehetősen eredeti. Az ülések mögött van egy kis raktérféle, majd vége az utastérnek. Eztán következik a tetőnek kialakított üreg, amit azonban nem acéllemez választ le, csak egy műbőr lebernyeg. Hasonlóképp, a csomagtartó felé is marad egy alagút, így, ha a tetőt nem nyitják le, egy egész jó méretű közlekedőjárat marad a csomagtartó és az utastér között. A Swiftnek ezt a tulajdonságát Gergő akkor használta ki először, amikor 240-es fenyőlécekért ment a Tüzépre. Kérdezték tőle, hogyan fogja elvinni. Mondta, hogy ezzel a Suzukival. Először azt hitték, viccel, de nem. Tényleg ez a legjobb faszállító kabrió.

A kilencvenes évek elején még a viniltető és a kézi nyitás is teljesen evidens volt az olcsó kabrióknál, sőt, a drágáknál is. Nem túl bonyolult a művelet, csupán a tetőnek fenntartott üreg bejáratáról kell eltakarítani a műanyag fedeleket: a középső nagy elem levehető, a két oldalsót elég félrehajtani. Aztán a tető reteszelését oldani, hátrahajtani, műanyagok vissza és kész.