Szereti, ha bámulják?

Bemutató: Mini Coupé - 2012.

2011.09.10. 04:37

Vagy bátrak, vagy vakok: mondtuk mi már a frakfurti ősbemutatón, hogy ez így rettenetesen hülyén néz ki, de ők kemények voltak. Megcsinálták.

Az első Minivel sokak szerint Issigonis feltalálta a ferdehátú karosszériát, a Mini mai dizájnerei ellenben arra büszkék, hogy létrehozták a Mini első, háromdobozos anatómiájú változatát. Szerintük például ez egy klasszikus granturismo-far. Szerintünk meg egy nagy, hátrafordított baseballsapka egy autón: a Mini Coupé a Verdák 3-ban simán játszhat piti néger gengsztert. Vagy ha a felső spoilert átigazítják oldalra, akár Fluor Tomit is.

Először a 2009-es frankfurti szalonon mutatták be, mint tanulmányautót. Nagy sikere volt, vagyis az újságíróknak tetszett, így a Mini megcsinálta, hiszen ha a sorozatgyártott Coupékat a sajtó ne adj' isten mégis ócsárolná, teljes joggal nevezhetnék a szaksajtót sunyi, köpönyegforgató bandának. Ezzel az autóval észreveszik az embert, mondja a Mini illetékese a Fürstenfeldbruck melletti régi katonai repülőtéren. Ezt mondjuk elérjük egy Ssangyong Rodiussal vagy Trabant Tramp-pel is, nem beszélve arról, amikor letoljuk a gatyánkat a főtéren, déli harangszóra.

Esetleg az megvolt, hogy John Merricket, az elefántembert annyira megnézték, hogy egyenesen pénzért mutogatták. Nem tehetek róla, tudom, hogy tervezzek szebbet, ne a szám járjon, de ezek jutottak eszembe a Coupéról. Az új Mini alapformáján végeztek már radikális módosításokat, de ez a kupésítás sokkal radikálisabb, mint a Clubman fenékfeltöltése, a Cabrio megskalpolása vagy a Countryman felpumpálása. Azok valahogy ezerszer logikusabban következtek az eredetiből. A szélvédőt meredekebbre döntötték, így az A oszlopok is hegyesebb szögben állnak. A csomagtér-ajtaja hatalmas, ez az a vizuális fanfár, ami hírül adja a bravúrt: 20 literrel nagyobb a Coupé csomagtartója, mint a Clubmané – ennek tehát 280 liter. A bruttó magasság  mindenesetre 3 centivel kevesebb, mint a rendes Mininél.

A granturiosmo fart egy aktív hátsó légterelő rontja, vagy nem rontja el formatervezési szempontból: a BMW csoport első aktív spoilere 80 km/h-nál kiemelkedik, 60-as tempónál visszasimul a kasztniba, aztán mindenki eldöntheti, melyik tetszik neki jobban. A Mini persze tetemes százalékban a buzulásról szól, így korántsem meglepő, hogy gombnyomással is mozhathatjuk a szárnyacskát. A sajtóanyag szerint például tisztítási céllal. Haha. Persze, mintha az iPhone tulajdonosok nem a nagyvilág fárasztására töltenék le azt a sok felesleges alkalmazást. Szerintem meg semmi baj nincs azzal, hogy a Mini is a vagizásról szól.

Tényleg, az App-ok! A Mini Coupét pároztathatjuk az iPhone-unkkal, facebookozhatunk és twitterezhetünk benne, nem beszélve a Google-keresésről. Ezt persze egy Volgában is megtehetjük, hiszen az okostelefon csak térerőt igényel, Minit nem. No de a Mini Coupére magára töltögethetjük a legkülönfélébb appokat, amivel ugyanúgy mi lehetünk a társaság legrokonszenvesebb tagja, mint az egyszeri iPhone-os, aki boldog-boldogtalannak mutogatja a telefonjára letöltött akváriumot.

Nagyon nem bízták a véletlenre – egy dolog a vezetési élményre fogékonyak megszólítása, de nagyobb csoport lehet a jól kereső, szedett szemöldökű, trendin öltözködő, modern kütyükre izguló nagyvárosi csíráké.

Mire jó egy Mini hátsó ülése? Az adócsaláson és a serdületlen gyerekek kínzásán kívül nem sok mindenre – nagyobb gyerekeket kínozni sem lehet odabent, mert eleve nem férnek el. Így, a lefelé kanyarított kupétetővel végképp esélytelen lett volna egy ember elhelyezése. Csak egy legfeljebb tíz éves altestről lehetne szó, de az kevés reklámban hangzik jó, hogy fér még bele két kis altest. Ezért hát vettek egy nagy levegőt, és kidobták a két hátsó pótülést. Kérdeztem is a Mini marketingesét, mi lesz azokon a piacokon, ahol különadókkal büntetik a kétüléseseket, de azt mondta, lényegtelen. A Mini Coupé egy niche modell, drága, imidzspolírozó különlegesség, úgyse fogy belőle volumen, akinek meg kell, úgyis megveszi.