Meg kell hogy öljelek

Menetpróba: RDO-3211 Komondor

2012.11.07. 05:42 Módosítva: 2012.11.07. 07:59

Akármennyire nagy dög, azért bent nem is olyan hatalmas a tér. Az ABV-kivitelben négy fő a személyzet, a többi helyet monitorok és műszerek töltik ki, ezek nélkül kilencen ülhetnének be. Az egész járművet körbekamerázták, mint egy bankot, emellett éjjellátót is kapott a vezető, de az összes kamera képét láthatja az ablak fölötti monitorokon. A tájékozódásban az ablakok sokkal kevesebb támpontot adnak, mivel meghökkentően kicsik, bár cserébe hihetetlenül vastag anyagból készültek. A vezetőülésből a gigantikus külső tükrök miatt oldalra végképp alig látni valamit. Amikor nincs semmiféle vegyi-, atom- vagy biológiai veszély, kinyitható a hatalmas napfénytető, ami hatalmas és kör alakú, véletlenül pont megfelel egy remek géppuskaállásnak is.

Hogyan megy? Bár a 280 lóerő és a 970 Nm rettentő soknak tűnik, bőven van itt mozgatni való súly is. A Komondor váltója végtelenül rövid áttételeket kapott, gyakorlatilag hármas fokozatban is lazán forog lépésben a terepen, miközben a motor folyamatosan pörög, bőven kétezer fölött. Az egész járgány úgy mozog, mint egy hatalmas hajó, kellemes billegéssel – Winkler szerint sokkal kellemesebben, mint a Cougar, mert az rendesen döcög. A hivatalos adatok szerint a Komondor 20 fokos(!) oldaldőlést is elvisel, aminél jóval kevesebb is borzalmasnak tűnik közel két és fél méter magasan ücsörögve.

Ilyen magasból van némi játékkonzol-feeling, mivel a szervók mindenhol ott vannak. Enélkül mozdulni sem tudnánk, a kormány is lazán pörög, és a kuplung is szinte nőies. Nem csak azért, mert a pedál könnyen jár a segítő pneumatikának hála, hanem mert gyakorlatilag csak elinduláskor és megálláskor kell lenyomni. A váltó félautomata, azaz én pöckölöm a rövid kis kart, de a váltást szintén sűrített levegős gépezet végzi. A légfék fura lehet annak, aki nem szokott teherautóhoz, mert alig van visszajelző erő a pedálon, de engem ez sem zavar. Ahogy elnéztem egyébként, a légfékrendszer a mindegy légfékgyár terméke, amit természetesen nem szabad összekeverni a mindegy levesporgyárral.

De mit csinál a hátsó szekcióban a legénység többi tagja? A hermetikusan lezárt kabinban túlnyomás uralkodik, azaz semmi sem tud beszivárogni kintről. A bent ülők szűrt levegőt kapnak, mint megtudtam, például a biológiai fegyverekben használt baktériumok és vírusok egy elég jellegzetes mérettartományba esnek, ezek alapján ismeri fel őket az érzékelő. A klíma alaptartozék, és nyomja is a hideget rendesen. A beépített rendszerek, érzékelők adatait tehát védőruházat nélkül gyűjtögethetik a katonák, akiknek egy vicces, de kétségkívül célszerű lehetőségük van arra, hogy a fertőzött területet megjelöljék: kis keljfeljancsi jellegű zászlókat tud kivetni egy spéci szerkezet. A bio-vegyi-atom felirat mellett a színkód is segíti az öltözködési tanácsok gyors megértését a később megérkező gyalogság számára.

Hogy mibe fáj egy ilyen autó, amiben még a számítógép billentyűzete is vegyimentesíthető? Ez az adat is bekerül a sok ismeretlen közé, amely körbelengi a Komondort. Annyit azért tudhatunk, hogy csak a műszerezettség, ami a járműben megtalálható, több százmillió forint, de hogy a több az mennyi, azt szintén nem tudhatjuk. Mindenesetre Attila azt mondja, a hadi beszerzéseknél nem csak az ár fontos ám. Tegyük föl, hogy ugyanannyiba kerül, mint a Cougar (ez a Wikipédia szerint 5-700 ezer dollár, azaz 110-135 millió forint), Magyarországnak akkor is jobban megéri. Miért? Azért, mert ennek az összegnek egy igen jelentős része adók formájában visszacsorog az államkasszába. Zsitnyányi Attila szerint ez az arány akár hatvan százalék is lehet.

Csekkadó? Ugyan már! Talán kéne már egy jó kis háború, az kihúzná a költségvetést a csávából.

Szavazzon!

A Komondorról természetesen készült film is a TCTV számára, amit pár látványos jelenettel akartunk feldobni. Volt itt füstgránáttól kezdve minden, míg a végén Winkler meg nem indult az alattomos erdőkertesi domboldalnak a diffizárak bekapcsolása nélkül – mentségére legyen mondva, először elment ott a Komondor. De ez a gonosz talaj pedig annak ellenére csak homok, hogy látszólag zöld gyep. Szegény Komondor ilyen körülmények között átminősült kotorékebbé. Kiderült, hogy amikor már tengelyig süppedt a homokba, akkor már a diffizárat késő kapcsolni, mert nem mozdulnak annyit a tengelyek, hogy a kapcsolókörmök a helyükre találjanak. Így aztán Winkler fogta a telefonját...a többit nem árulhatom el, mert utána mindenkit meg kellene ölnöm.