Azok az átkozott németek

Bemutató: Toyota Auris (2013)

2013.01.15. 05:39

Viszont a villámteszt alatt feltűnt néhány kellemetlenség is. Az 1,4-es kisdízel indulásnál bizony súlyos nyomatékhiánnyal küzd, a lendületes induláshoz túráztatni kell. Az 1,6-os benzines harmonikusabb jelenség, bár azt csak automata váltóval próbálhattuk. A hátsó ülésen a lefelé fittyedő könyöklő okozott általános értetlenséget, valamint az ajtóbehúzó, amit csak az ajtókárpit kapirgálása után, második odanézésre talál meg az ember.

A beltér a maga távolságtartó módján ízléses és praktikus is. A műszerfal szerencsére nem mászik rá a vezetőre és az utasra, mint néhány konkurensnél, így jó a térérzet, annak ellenére, hogy az autó a kisebb kompaktok közé tartozik. Nagyjából annyi a hely benne, mint a Golfban, vagyis sehol sem kell nyomorogni. A bőrbe húzott fura műszerfal által kiváltott csodálkozásnál erősebb ingerekre viszont ne nagyon számítsunk benne. Tisztességes anyagok vesznek körül, a kezelőszervek teszik a dolgukat, de a prémium szó véletlenül sem fog eszünkbe jutni, amikor körbenézünk a kabinban.

A vezetési élmény, amennyire a néhány perces kóstolóból következtetni lehet, szintén sokat fejlődött az elődhöz képest, de ez nem jelenti azt, hogy maga mögé utasítaná a mai mezőnyt. Bőven tudja, amit tudnia kell, ennyiben biztosak lehetünk - az Aurist úgysem boyracerek fogják venni, ahogy elnézem a motorválasztékot.

Kétféle benzines közül lehet majd választani, az 1,33-as 99 lóerőt tud, az 1,6-os pedig 132-t. Automata váltót csak a nagyobbikhoz lehet kérni, az is egy fokozatmentes CVT: egy ilyennel tettünk pár kört a centrifugában, egész kellemes párosnak tűnt. Dízelfronton a már említett 90 lóerős 1,4-es mellett lesz egy csúcsragadozó kétliteres is, amely 124 lóerőt tud, vagyis nincs túlfújva. És persze ott a hibrid a maga 136 lóerős rendszerteljesítményével.

Ami az árakat illeti, elméletileg négymillió alatt pár forinttal lehet már kapni új Aurist, de az egy klímátlan 1,33-as - nem valószínű, hogy sokan ráfanyalodnának. Életszerűbb választás a Live felszereltség, ez 4,44 milliótól indul a kis benzinessel, 250 ezer a felára az 1,6-osnak, 450 ezer az 1,4-es dízelnek. Aki a klíma mellé szeretne érintőképernyőt, tolatókamerát, kihangosítót és egyéb apróságokat, az Active-ot kell választania. Ezen a felszereltségi szinten már elérhető az összes motor, beleértve a hibridet is, amely 6,6 milliós áron indul. Innen még két lépcső vezet felfelé, a Style és a Lounge: ezek a csúcsmodellek két különböző ízlésvilágot képviselnek, 4-800 ezer forintos felárral, vagyis a lista teteje, a hibrid Lounge 7,34 milliót kóstál. Ha azt nézzük, hogy ennyiért a legfapadosabb Priust sem kapjuk meg, nem rossz ajánlat.

Ha viszont szétnézünk a nagyvilágban, elég erős mezőnybe csöppent az új Auris. Adja magát az összehasonlítás a VII-es Golffal, hiszen hasonló elvárásoknak felel meg a VW. Ezt a párbajt viszont minőségérzetben, kidolgozottságban, lényegében minden érzékszervvel tapasztalható kritériumban a VW nyeri. Egyszerűen jobb autó benyomását kelti. A listaárai valamivel magasabbak ugyan - ötmillió alatt nemigen találni rendesen felkonfigurált Golfot -, de tudjuk, a Volkswagennél általában lehet alkudni.

A golfos egybevetés főleg azért volt kézenfekvő, mert perceken belül ülhettem át egyikből a másikba, de a többi konkurenssel nem is ennyire egyértelmű a játszma. Én mindenesetre a hibridet tartom a Toyota adujának. A flottamenedzserek fillérekkel gurigázva kiderítik majd, hogy megéri-e a dízel vagy a benzines, én azokban nem érzem az átütő erőt. Aki viszont egy olyan hibridre vágyik, amiről nem ordít a világmentő szándék, viszont egy praktikus, szerethető kis autó, annak megérkezett a tökéletes választás.