A legszebb gumiszobor

Renault R17 TS - 1977.

2013.07.07. 06:33 Módosítva: 2013-07-07 10:10:48
Mellbevágóbb kinézetű autója talán nem is volt a Renault-nak a hetvenes években, de a legjobb benne: bár a díszes lemezek tenyeres-talpas mechanikát rejtenek, mégis van annyira jó, hogy élvezetes legyen – véli Csikós Zsolt.

A Totalcar.hu-n a Veterán Autó és Motor magazinból átvett cikkeket is publikálunk kéthetente. Fogadják szeretettel ezeket az írásokat, amelyek közül a jelenlegi a 2013/1-es számban jelent meg.

Három mozzanat mindent elmond a Renault R17 TS-ről, mint veteránautóról. 1) Szikra Péter kamaszkora óta vágyott rá, és hajlandó volt kvázi látatlanban megvenni, amikor ez a példány felbukkant. 2) Az autó elkészült, jó lett, néhány hónappal később mégis eladta, pedig nem volt szüksége a pénzre. 3) Azóta is fáj érte a szíve. Az R17 igazi femme fatale, csak autóban. Gyönyörű, ízléses, különleges - hidegfejű, rideg szívű férfiak már a sarka látványától is bódultan esnek szerelembe. De ha megkapják, kevesen bírják mellette sokáig. Ha van igazi francia autó, hát az R17 az.

Mivel a karosszériája még a hetvenes évek átlagához képest is extrém könnyen rozsdásodott, és mivel a hozzá való javítópanelek csermely-szerű ellátása réges rég elapadt, ezért mára meglett férfiakká lettek, akik már csecsemőkorukban sem láthattak volna ilyen autót az utcán. Talán ez az oka - bár gyanítom, inkább a feltűnő vonalak és a szín -, hogy amerre autózunk vele, az emberek szeme majd' kiesik, úgy bámulnak. Egy metállila füstöt eregető, hanggenerátor-zajú ufóval se keltenék nagyobb feltűnést. Péterrel már szinte láttuk a másnapi Blikk címlapját: „Idegen intelligenciától származó szerkezet a Fehérvári úton!”, alatta pedig a Renault, benne vigyorgó képünkkel.

Péter tavaly írt nekem egy e-mailt: „megyek ki Dél-Franciaországba, hozok egy Renault R17-est, érdekel a sztori?”. Hogyne, kérdés ez? Aztán eltelt jó néhány hónap, mire az ajánlatból konkrétum lett, mert hiába vesz az ember első tulajos, garázsban tartott, keveset futott csodaautót, azt is fel kell újítani. Ő 1979-ben járt először Franciaországban, s a család nagy része azóta is Montpellier-ben él. Azon a gyerekkori túrán, Párizsban látott először R17-est, azóta se tudta kiverni a fejéből. Később hamar elkapta a veteránozás, 18 évesen maga restaurálta a P50-es Trabiját (azóta is megvan), később lett W108-as Mercedese, amit építkezés miatt kellett eladnia, majd 525i BMW-je, egy rakás Renault-ja (5, 9, 21, 25). Ennek ellenére megszédült, amikor felismerte: kézzelfogható közelségbe ért ahhoz, hogy megvegye a gyerekkorban látott csodát. Persze, ha talál.

Egyik nap friss hirdetés bukkant fel a leboncoin.fr-en. 1977-es R17 TS, első tulajdonostól, mindig garázsban állt, 126 ezer kilométert futott, nyitható tetős, jelenleg nem használható. De a legnagyobb szerencse: Péter unokaöccse, Gábor mindössze 60 kilométerre lakott az autótól. Telefon ment, Gábor autóba pattant, aznap meg is vette 4000 euróért. Hogy megérte-e? Amíg nézte a kocsit, sorban jöttek a telefonok, másnapra mentek volna érte Franciaország minden tájáról, ugyanis a következő, nem is tökéletes, szintén ötös váltóval szerelt R17-es 10 600 euróba került...

A kocsinak mind a fékje, mind a lengéscsillapítói rosszak voltak, de azokat egy közeli műhelyben Gábor sebtében megjavíttatta, sőt, az évtizedek óta kiszáradt tankot is kipucoltatta, nehogy dugulás miatt hiúsuljon meg a hazahozatal. Eközben Péter sem volt rest, vásárolt egy garnitúra Gotti Mille Miglia-felnit, Ducellier ködlámpákat (ezek nem kerültek fel, mert kiderült, túl nagyok). Majd kirepült Montpellier-be, és megtekintette végre az autót.

Nagyrészt gyári volt a fényezés, eredeti a belső tér, hihető a futásteljesítmény. Viszont. A dél-francia napsütés kiszívta az ülések szövetét, itt-ott már felfeslett. A kocsi orrát kissé megtörték, de javításkor nem húzatták ki rendesen, ezért az orr-elem rögzítéseit odébb fúrták, hogy nagyjából a helyére kerüljön minden. Hátul is akadt korrózió, húzási nyomok. És a legnagyobb baj – ha úgy állította az ülést, hogy elférjen a feje, nem érte el a kormányt. Nem ártott volna egy méretpróba vásárlás előtt. De Magyarországon - hogyan?

Mondjuk, a kétméteres Péter nem az a méret, akire Gaston Juchet eredetileg gondolt a kocsi megalkotásakor. Az R17-es mennyezete alacsony, ezért 180 centiméter fölötti vezető feje csak úgy fér el, ha erősen megdönti a támlát. Villámmegoldás: Péter vett egy mélyített küllős, korhű sportkormányt, azzal mindjárt használható lett. Hajnali 4.30-kor indult Franciaországból, eleinte 100-as tempót tartott, majd felbátorodott, ráállt az autópálya-sebességre, és 1680 kilométerrel később, este fél kilenckor kiszállt az ülésből Budafokon. Műszaki hibának egész úton jelét se látta, csak az M0-án ment el a töltés, de onnan hazáig laposelemen elment volna.

„Első feladat volt az ütközési nyomok, a korrózió eltüntetése. A lakatos hamar készen lett, a fényező már többet kínlódott. Előre megalkudtam az árban, aztán kiderült, több lesz rajta a munka, mint várták. Részben azért csúszott meg a terv, mert egy barátom fia titokban megbeszélte a fényezőkkel, hogy plusz ötvenezer forintért a teljes belsejét is kifújják. Nem kellett volna. Egy lakatos baráttal ketten szedték szét az autó utasterét, sok mindent alaposan megrongálva. Aztán a srác – aki tudta, mi, hova való – eltűnt. Én meg ott álltam egy halom beazonosítatlan alkatrésszel, és vakartam a fejemet, hogyan rakom majd össze. Nem örültem” – mesél Péter a fennakadásról.

A meló többi része már könnyen ment. Új alkatrészre alig volt szükség, sőt, a kiszereltek java részét sem kellett festeni, csak takarítani. A beltéri műanyagok épek maradtak, az összes patent jónak bizonyult a Daciából, ez is gyorsította a folyamatot. A kocsit még a gyári alvázvédelem borította, azt Péter drótkoronggal eltávolította, majd eredeti anyaggal újra kezelte. Egy baracskai kárpitos talált a gyárival szinte teljesen megegyező szövetet az ülésekhez, ezért az áthúzás is könnyen ment. Péter az összes szimeringet, szilentblokkot, elektromos berendezést átnézte, ami rossz volt, kicserélte, de itt megint csak érdemes megjegyezni – 126 ezer kilométer egy ilyen autónak meg se kottyan. Nekem is volt ismerősöm, akinek 400 ezer volt az IV-s rendszámú R12-esében...