Halálkanyar a vécédeszkán

Toyota i-Road – 2013.

2013.12.22. 06:47 Módosítva: 2013-12-22 10:53:07
A Toyota szerint könnyebb vezetni, mint egy autót, ügyesebb is annál, egy motor helyén elfér, mégsem kell negyedórát öltözködni a használatához. Igen ám, csak ez billen, ha tekered a kormányt...

Volt már ezer hasonló ötlete a Toyotának mindenféle mozgó, forgó, billegő, szék- és burokszerű jármű formájában. Jópofák voltak, mindenki mosolygott rajtuk, de ezt, emitt, gyártani is fogják. Az már nagyon más.

Bizony, az először a 2013-as Frankfurti Autószalonon bemutatott i-Road, ha minden simán megy, jövőre a boltokba kerül Japánban, Európában pedig Belgiumban kezdik tesztelni nem sokkal a hazai premier után. Az első két kerekét hajtja a villanymotor (a teljesítményéről még nem tudunk adatokat), az akkucsomag pedig 50 kilométeres kényelmes, és feltehetőleg inkább 40 kilométeres valós hatótávolságot ad neki. Kormányozni és általában vezetni pont úgy kell, mint egy normális, automataváltós kocsit, csakhogy itt a kormány elfordításával az ívbelső első kerék feljön, a külső kinyúlik, ezáltal a karosszéria is billen – egyelőre még 26 foknyit, de lehet, hogy a végleges verziónál kicsit visszavesznek ebből. Japánban csak a vezető ülhet benne és maximum 60-nal mehet, az európai mopedautó-szabvány két utast enged, viszont csak 45 km/h-t.

Mi is ez a fura Messerschmitt Kabinenroller? Vegyük úgy, hogy egy elöl két, hátul egykerekes Piaggio MP3-klón, amelyet egy BMW C1-esnél ügyesebben kitalált, ám nem annyira törésbiztos karosszériával láttak el. Csakhogy ennek az első kerekei csak berugózni tudnak a dőlés irányában, elfordítani őket nem lehet, az ívre a kanyarodó hátsó kerék teszi a járművet. Ajjaj, rosszul hangzik.

Voltaképpen nem is annyira. Japánban, a Toyota Nagoja-közeli tesztpályáján egész sokat mehettem a furcsasággal, ami már tényleg csak finomhangolásnyira volt a végleges változattól. Kinyitod az ajtót (mindkét oldalon van neki), ami könnyű, mert műanyag, beülsz az első ülésbe (mi európai speckós példányokat teszteltünk, amelyek kétülésesek), megnyomod a Start gombot, D-be nyomod a váltót, rálépsz a gázra, és máris mész. Kábé úgy gyorsul, mint egy közepes ötvenes robogó, ami a nagy bódé ismeretében nem is rossz.

Van ablaktörlőd, szélvédőfűtésed, tükreid, lecsúsztatható ablakod (nincs mechanika az ajtóban, csak egy puha fogantyú, patenttel a végén, ezért az üveg Úttörővasút-kocsi stílusban engedhető le), de fűtésnek például nyomát sem láttam. Nem lesz itt probléma a kezelőszervekkel, mert kvázi nincsenek.

Jippíí, haladunk, oké itt a kanyar, tekerem a Minivizor-képernyőt, ami az i-Roadban a kormány, és megmoccan alattam a világ. Oké, Japánban vannak a világ leglátványosabb földrengései, de ekkorák? Hiszen itt kiszaladt alólam a talaj!

Bizony, elsőre, de másodikra is nagyon furcsa, hogy forduláskor ugyan rátalál az ívre a jármű, de semmi sem ott és úgy történik, ahogy szokott. Eleve a feneke mozdul el, a testünkkel együtt hirtelen vészesen megdőlő látóhatár pedig kísértetiesen emlékeztet arra az érzésre, amikor zsenge koromban egy haverom belém diktált négy Mai Tai koktélt egy Vendéglátóipari Főiskola koleszában tartott gigabulin, és a csak negyedik után lettem kábé 0,12 s alatt részeg, majd megpróbáltam lemenni a lépcsőn, aztán mégis jobbnak láttam összehányni egy közeli lányszobát. Ijesztőbb ez a dőlés, mint motoron, mert itt látjuk a masszív tetőoszlopokat, amik VU-műszerekként pontosan mutatják, mennyire tértünk ki a függőlegesből. No meg az is meglep, hogy a három kerék alapján azért készülnénk némi stabilitásra, ami ilyenkor, hirtelen megszűnik.

De valójában – néhány kanyar után teljesen kiszámítható, bár előbb indulnék egy HumVee-vel egy bójákkal szűken kirakott szlalomversenyen, mint ezzel egy gokartpályán. Így, az összeszokás időszakában nem mondanám a teljesítményemet frenetikusnak, de a kis gép olyan vicces, hogy szívesen elvinném haza, begyakorolnám én...

A futómű persze aktív, tehát elektronika dönti el, mekkorát dönt, milyen kormányelfordításra. Mert aki motorozik, tudja, hogy ugyanabban a kanyarban egész más szögben kell megbillenteni a gépet 30-nál, mint annak a négyszeresénél. Aki nem motorozik – például a leendő i-Road-vásárló – az esetleg nem érzi ezt, helyette dönt a gép.

Van persze az a sebesség és kanyarív – még e lassú járműnél is – amikor már nem lenne elég az a kábé 26 fokos maximális dőlésszög. Olyankor a hajtáslánc és a kormány figyelmeztetésül berreg, a szerkezet önműködően csökkenti a tempót. Ha pedig egész lassan megyünk, olyankor szintén elakad ugyan a dőlésben a kaszni, de a hátsó kerék tovább fordul, ilyenkor teljesen olyan az érzés, mintha bródszájdolnánk. Vagy egy eldőlt targoncát vezetnénk, doszt mindegy.

Apropó, targonca: látták-e már a világ legviccesebb munkavédelmi horrorparódiáját, a Staplerfahrer Klaust? Nyilván látták, mert régi, de ha nem, ne hagyják ki. Lassan indul, de a végére fergeteges vérfürdőbe csap át, csakhogy akkorra az ember már annyira röhög, hogy a könnyeitől nem látja a képernyőt. Hihetetlen, de német a film...

Az i-Road igazi előnye, hogy 87 centi széles, ami egy húszassal több, mint a kisrobogóké, de még mindig kevesebb, mint egy igazán nagy motoré. Ez azt jelenti, hogy az i-Roaddal nem fog senki a sorok között előreosonni dugóban, de tény, hogy a parkolás nem lesz gond vele, megelőzni sem lesz olyan nehéz, mint egy lajhársebességgel cammogó, ám teljes sávot elfoglaló mostani mopedautót.

Nem rossz a koncepció, ügyes a tálalás, bár inkább fedett motor ez, mint autó, még ha a kezelőszervei utóbbira utalnak is. A hatótáv rövid, az előrearaszolási képesség szerény, az egyéni komfort csak a Renault Twizyét múlja felül, igaz, azt ötszörösen, hiszen ez egy Toyota. Igazából mindegy is – az i-Road nekünk, magyaroknak úgyis egy furcsa látványosság marad még egy jó darabig. Ráadásul csak külföldön.