Audi, ami odapörköl a BMW-nek

Villámteszt: Audi TT Coupé 2.0 TFSI quattro - 2014.

2014.10.24. 09:52 Módosítva: 2014-10-24 13:04:22
Akkor van igazi húzása a pofonnak, ha onnan jön, ahonnan nem vártad. Az Audi eddig is tudott gyors, erős, és nagy autókat csinálni, akár mindezt egyszerre is, de egyikben sem jött rám úgy a borzongás, mint az új TT-ben.

Szakad az eső, az ég szürke dunyhaként borul ránk, ahogy csak itt, északon tud. Most szálltam ki a BMW 220d-ből, és csalódott vagyok, mert pont olyan biztonsági játékos, mint az összes többi kommersz BMW; az M-eket most ne vegyük ide. Pedig egy ilyen kretén kis kupéban, ami ráadásul fajtájának utolsó sarja, hiszen a következő már elölkaparós lesz, igazán kitombolhatták volna magukat, gondolom én innen, a huligándivízióból. Jó autó, de csak úgy jó, hogy semmi sem rossz benne, és az igazán bizsergető dolgokban mindig van valami romlottság. Márpedig ha egy BMW kupét az esős dán aszfalton nem lehet táncba vinni, akkor ott túl erős a szűzlány-effekt.

Az Év Autója zsűritagoknak rendezett Tannistest utolsó napján vagyunk, az utolsó órában. Visszaballagok a táblához, ahol ötvenvalahány autó kelleti magát, csábosan mutatva a kulcsát. Megvolt, megvolt, megvolt, megyek végig a listán, és egy pillanatra bevillan, milyen kiváltságos helyzetben vagyok. Kéne még valami jó a végére, csak az íze kedvéért, ebben az ítéletidőben többet már úgysem fotózok. Szinte szégyellem magam, hogy a WRX STi már nem izgat, hogy az S500 kupé fölött gondolkodás nélkül átsiklik a kezem. Tétovázva állok meg a TT kulcsánál, és csak a szakmai érdeklődés veszi le a tábláról, nem is én. Mit mondhat nekem még egy Audi, amit nem hallottam? Kétliteres TFSI, ismerem jól, keresztmotoros quattro hajtás, mint még tucatnyi más Golf-származékban. Már-már sajnálom magam, hogy idén nincs Jaguar F-Type.

Jó lapos, bejön ez az új dizájn, sokkal inkább, mint az eddigiek, de nem nézegetem, mert már a váltásruhámban vagyok, egy garnitúra elázott, nincs nálam több. Behuppanok a sportülésbe, amiről a bemutató óta tudjuk, hogy öt kilóval könnyebb, de engem sokkal jobban meghat, hogy milyen mélyen van. Minden autó magasles egy ideje, micsoda felüdülés, hogy ez nem. A 2-es BMW kupé is csak egy 1-es, más sziluettel. Na, ez nem A3-as, nem is Golf, itt a seggem lejjebb pihentetem, és ez azonnal megadja a sportautós felütést. Az eszem tudja, hogy ezt is a konszern nagy legós dobozából dugdosták össze, de az ösztöneim mást mondanak. Pláne, miután, beindítom.

Hé, ez nem az a TFSI, amit eddig ismertem! Ez hörög, röfög, él, nem úgy, mint a selyemfiú A4-esben. Mintha a DSG is keményebb robotkézzel pakolná a fokozatokat, és ez a kis kormány a kezemben is játékosnak tűnik. Mikor érünk már ki a faluból?

Elhessegetem az őrangyalom, már nyomom is kifelé az ESP-t, és amíg ötvennel kocogunk, még gyorsan elámulok, milyen lehengerlő élőben a TT műszerfala. Ez a letisztult, nem az iDrive-os BMW. Ki volt az az állat, aki a nekünk szegezett turbinák közepébe tette a klímagombokat? Gyanítom, ugyanaz, aki egy férfias döntéssel otrombaságnak minősítette a középre tett kijelzőt, és átköltöztette a műszercsoportba. Növessze Allah hosszúra a szakállát, egy istenadta zseni.

Itt a falu vége tábla; táááám, hrrrr, táááám, hrrrr, mennydörgés ez, vagy tényleg a mi autónkból jön? Mindig akkor durrog, amikor megnyomom a váltóflepnit a kormányon, tehát mi vagyunk azok. Rekedten üvölt az Audi, és amíg a keménykezű DSG betolja a következő gangot, durrogással üti el az időt. Egy Audi. Üvölt és durrog. TFSI-motorral. Itt a pofon, amiről az elején beszéltem.

Számítottam rá, hogy jól fog menni, de arra nem, hogy ilyen gálaműsort szolgál fel mellé. Lehet fanyalogni, hogy szintetikus a hang, és mindig ugyanazt a sorozatot ropogtatja bele a kipufogóba, de akkor is megtöbbszörözi az élményt, amit egyébként kapnánk tőle. Mint amikor jól meglegyezzük a tábortüzet, ami előtte is szépen parázslott - akkor jó a tűz, ha rendesen felcsapnak a lángok.

Cefetül húz ez a nyughatatlan motor, nem hiszem el, hogy TFSI. Milyen programot húztak fel rá, hogy ennyire közvetlenül indul meg, ha megtaposom? Az adattábla 230 lóerőt ír, 4500-6200-ig, 370 newtonmétert 1600-4300-ig. De kit érdekel az adattábla, ha ilyen harapós a motor? Turbós, nem is tudná letagadni, de annyira kevés a spét a padlógáz és az irgalmatlan hátba vágás között, hogy mindjárt én is hörgök. És nem kókad a tiltás előtt sem, csak énekel, amíg mi már a következő durrogtatást várjuk.

Nem tudom, hogy lehet 5,3-as gyorsulást csinálni 230 lóerővel, de az Audinak azonnal elhiszem. Amúgy meg sokkal nagyobb kópé, mint a szigorú ábrázata mutatja. Annyi maradt csak az előző két generáció tankszerűségéből, hogy ez is begyűr mindent, ami elé kerül. Legalábbis ez az érzésünk, amikor csörtetünk vele, mert nincs egy nyekkenés, egy tompa puffanás, egy bizonytalan mozdulat sem, ami kihozná a sodrából.

Könnyű és kemény, elég lenne ennyit mondani róla. De a futómű, és amit művelni lehet vele, ennél hosszabb himnuszt érdemel. Hogy lehet az, hogy egy Audi ilyen magasról alázza a BMW-t, amiből éppen átültem? Sokkal bevállalósabb, kíméletlenebb a rugózás, a fájdalomküszöbön éppen innen, de egy ötvenes fogorvos már felszisszenne. Csak így jó egy sportautó, ha kicsit meggyötör, akkor jönnek elő a bűnös ösztönök. És már megint olyat írok egy Audiról, ami szinte eretnekség. A TT egy sportkocsi, mégpedig a jobbik fajtából.

A kormánya egy hősköltemény. Lehet, hogy a padlóra tett szék hatása, de szinte beszél hozzám, és olyan nyelven, amit azonnal értek. Ez a művészet, úgy csinálni ultrarövid áttételű, pengeéles reakciójú kormányt, hogy mégsem ideges. Persze, progresszív, így könnyű, mondhatnánk, de nem. Az emlegetett konkurenciának ez nem sikerült ilyen jól. Gazdag visszajelzéssel, egy mozdulattal lehet ráhúzni a kanyarra, és egyből megvan az ív. Addig növeli az önbizalmunkat, amíg el nem szégyelljük magunkat, hogy mennyivel zörgettünk éppen végig a dán szántóföldek között.

És automata váltóval, összkerékkel együtt, halmozottan hátrányos helyzetből is kiteszi egy kicsit azt a tömpe kis fenekét, ha jó ritmusban rántom el a kormányt és teszem oda a gázt. Tessék, megint valami, amit sosem vártam volna egy Auditól. Ingolstadtban teljesen megkergültek.

Nem akarok kiszállni belőle, annyira magával ránt a TT. Fűzöm egyik kanyart a másikba, az eső már cseppet sem zavar, tíz perc alatt összenőttem az autóval. A mozgása hihetetlenül könnyed, mert nem csak kemény, de merev is. Ráveti magát a kanyarívre, támad, majd elegánsan kihúzza magát, és ratatázva gyorsít a következő kanyarig. Esőben persze nincsenek bajok a fékkel, bármikor megropogtathatjuk az ABS-t, csak aztán este győzzük magyarázni a piros csíkot, amit az öv hasított a vállunkba.

Legyen még egy kis durrogás, még pár kanyar, amire rá lehet dobni, már átkozom a hülyeségem, hogy nem fedeztem fel hamarabb. Bár az igazi szavazáson esélye sincs, nekem ez az év autója. De legalábbis az év meglepetése.