BMW-re ront a Porsche

Összehasonlító: BMW X4 Xdrive 35i vs Porsche Macan S diesel - 2014.

2014.11.03. 06:20
A régi szép időkben, amikor még volt anyag az autókban, és a CO szaga is édesebb volt, szóba se jöhetett volna egy Porsche-BMW párbaj. A BMW sportos autókat gyártott, a Porsche sportautókat. A BMW óvatosan nyúlkált felfelé, inkább csak presztízsépítési céllal, a nem-911-es Porschékat meg nem is vették Porsche-számba. Most a lehető legbizarrabb harctéren csapnak össze.

Fáradságos munkájába került a Porschének, hogy elfogadtassa a néppel, nem csak a 911-es az igazi. Bármivel próbálkoztak, idegen szervként vetette ki magából a közösség; furcsamód az autófilozófiai ellenpont, egy böszme terepjáró, a Cayenne hozta meg nekik a pénzügyi sikert. Zabálták a kuncsaftok, utána még a Panamerát is be lehetett adni nekik. A nagy gurítást idén a Macannal fejelték meg, amiből még sokkal többet szeretnének eladni, ezért eleve úgy találták ki, hogy viszonylag olcsón tudják mérni. A jelenlegi alapmodell, a Macan S – akár benzines, akár dízel – 58 442 euróba, vagyis bő 18 millió forintba kerül.

Olcsóbb az X4-es, de valódi különbség csak a gyengébb motorokkal van. Ha az árlistából kibogarásszuk mondjuk a dízel Macan S teljesítményével lóerőre tökéletesen megegyező 30d-t, alig egymillióra olvad a BMW árelőnye. Vagyis bőven egy placcon fociznak a srácok, a meccs pedig csak szorosabb lesz, ha megjönnek a gyengébb Porschék.

Nehéz lenne körülírni, pontosan mire is jó ez az autókategória, amiben a BMW az X3 mellett egy csapott hátú X4-est is szükségesnek érzett, de a józan ember minden idegenkedése ellenére kívánatos kis dögök ezek a nálunk közepes méretűnek számító SUV-k. Ha ügyesen építik, a nagy belmagasság miatt nagyobb hely tud lenni bennük, mint egy azonos hosszú szedánban vagy kombiban, de még nem túl otrombák, mint az X5-ös, vagy a Cayenne. Az ember nem is gondolná, milyen részegítő mészárlást lehet rendezni velük, a magas súlypont ellenére milyen ügyesen tudnak mozogni, és mennyire közönyösen nyelik el az úthibákat.

Túl szép lett volna, ha hasonló motorokkal hozzák őket a Tannistestre, ahol az Év Autója díj zsűritagjai ízlelgethetik a jövő évi jelölteket, de így sem hagyhattuk ki a lehetőséget, még ha a Macan S dízel volt is, az X4 pedig benzines 35i. Ritka alkalom, hogy egyikből másikba átülve próbálgathassuk, hasonlíthassuk össze őket.

X4 Xdrive35i: a motor mindent visz

Bármit is gondolhatunk az X4-esről a pofája, beltere vagy puszta létezése okán, ezzel a sorhatos motorral minden bűn megbocsátásra lel. Ünnep minden alkalom, amikor felhördülve beindul, szerintem hónapokat töltöttek vele a mérnökök, amíg tökéletesre csiszolták csak ezt az indulási felhorkanást. Már a reszelős alapjáratban is benne van a 306 lóerő ígérete.

Azonnal elfelejtjük a botrányhősködésre teremtett terepkupéságát, a böszme orrlyukait, és a sajátos, dupla fodrozódást az oldalán, annyira magával ragadó a motorhang. A memóriazavarra persze az is rásegít, hogy ugyanazok a műszerek, ugyanazok a gombok és kijelzők vesznek körül ugyanazokban az ülésekben ülve, mint bármilyen másik BMW-ben. Ha nem trónolnánk egy sámlinyival feljebb, kicsit szórakozottan hihetnénk magunkat 1-estől 7-esig szinte bármiben. Egyedül a műszerfalba süllyesztett középső kijelző újdonság, de meggyőződésem, hogy nem sokáig marad az, szép lassan átszivárog majd minden új BMW-be.

Épp ez az egyenbeltér, amit kritizálni szoktunk, hiszen ami jó egy hatmilliós 114i-be, nem feltétlenül illik egy húsz-harminc milliós autóba. De minek kötözködni, ha egyszer ergonómiailag ennyire rendben van a kabin? Az automata váltó karja egy műalkotás, az iDrive korong kiforrott, minden magától értetődően kezelhető, és a maga egyszerűségében elegánsan is hat. Csak ha a Porschéhoz mérjük, már kevésbé tűnik masszívnak a belsőépítészet, durvábbak, elnagyoltabbak az anyagok és az illesztések; félek kimondani, de a konkurenciához képest proli.

Amíg a mezőny erősebbik része az elmúlt pár évben meglepő rohanással ellépett a BMW-től beltérdizájnban, a hajtáslánc tekintetében nyugodtak lehetnek a bajorok: a nyolcgangos ZF-féle váltó még mindig utolérhetetlen finomságban, gyorsaságban, gondolataink kitalálásában. Andalgós guruláskor – és az erőfölényt figyelembe véve lényegében a teljes legális tartomány ide tartozik - az agyondicsért motor csak gurgulázik alapjárat környékén, miközben fogalmunk sincs, a harmadik vagy hatodik fokozatot tolta már be az automata. Ha picit odasimítunk a gázpedálra, szólamot vált, kicsit magasabb hangon dúdolgat és már érezhetően gyorsulunk is, de olyan bársonyosan történik minden, mintha tényleg csak a zenei aláfestés változna.

A finomkodást váltó kegyetlen kaszabolás kontrasztja meghökkentő, amikor rendesen odacsördítünk. Előlép a háttérből a motor baritonja, és az arcunkba üvölt, ha erre utasítjuk a gázpedállal. Ilyenkor kinyílik a nyomatékzsák, és minden érzékszervünket bizsergetve, mint a barom, csörtet előre ez a furcsa krumpli. A motor röhögve rántja meg a közel két tonnás monstrumot, a váltó bekeményít, mi pedig csak ámulunk, az eddig kis gázon gurgulázó, dúdoló sorhatos milyen csodás fémes süvítést ad ki magából a fordulatszámmérő felső harmadában. Sose lehet megunni, kizárólag az akusztikai élményért is érdemes elforgatni tiltásig, de persze közben rendesen gyorsul is.

Kicsit rémisztő, amikor úgy igazán nekilendülünk. Szabadidőautós mércével jól tartja magát az úton, de azért érezni, hogy elefántot idomítunk. Trombitálva szalad a kanyarnak, aztán valahogy fújtatva átgyűri magát rajta, de közben kicsit imbolygunk a hátán, és kis túlzással csak kapaszkodunk a kormányba. Az emlékezetem azt hazudja, az X3-as magabiztosabb volt, ami persze lehetetlen. Valószínűleg csak a Macan után tűnik az X4-es billegő magaslesnek.

A BMW ott tarol, ahol a legkevésbé számítunk rá. A hátsó ülése meglepően tágas, fent és lent egyaránt. Jóval több a hely a térdem előtt, és szinte kalapban is beülhetnék, ami abszurd egy kupésított terepautóban. A trükk az, hogy mélyre tették az ülést, ezért nem is támaszt annyit combnál, cserébe kellemesebb a támlaszöge. Hihetetlen, de mindent egybevetve jobb élettér az X4-es hátsó padja, mint a Macané. Még a csomagtartója is ugyanakkora literre, és akár sínrendszerrel is bűvészkedhetünk benne. Bizarr, de a divatkupé praktikusságban tromfol. A minőségérzetbe itt leghátul csak a kipattintható fix kalaptartó rondít, illetve, hogy hátsó ablaktörlő egyáltalán nincs. Mondjuk hátrafelé úgysem sokat látni a vezetőülésből.

Macan S diesel: szembe köpi a fizikát

A Macant hátulról kell nézni. Elölről a durva börtönrács, amivel lefalazták a hűtőnyílásokat, a terepszög miatt lecsapott áll és a Porsche-lámpák így együtt elég furán hatnak. De a hátsó kerék körüli domborodások, a vagányan lekerekített tető, no meg a vulgáris, négycsöves kipufogó rendesen odavág. És akkor nem beszéltünk a kivájt hátsó lámpákról – mesterien törik meg a mindenütt máshol simára csiszolt idomok egyhangúságát.

Hogy kinek melyik a szebb, mindenki eldöntheti, én amondó vagyok, a Porsche nagyobb erőt sugall. Míg az X4-es az X6-os félresikerült kisöccsének tűnik, a Macan más karakter, mint a Cayenne. Elölről játékosabb, hátulról frivolabb, a méreteinél fogva nem annyira játszik megfélemlítésre. Igaz, hasonlóak a stíluselemei, de például a karakteres hátsó lámpatestek már adnak annyi pluszt, hogy ne csak a nagytesó leméretezett makettjének tűnjön.

Ha ugyanolyan gyakran ülnénk Porschékban, mint BMW-kben, valószínűleg erre is elsütnénk a sablon-belső fitymálást, de amíg nem terjed el a Macan, nem fenyeget a Porsche-kabin kommerszé válása. Pedig Boxstertől Panameráig használják ők is ugyanazt az uniformot, a brutálisan magas, alkar alá mászó középkonzolt, a sarkos, birodalmi levegőbeömlőket, a háromküllős kormányt és a szögletes gombokat. Csak itt a kapcsolók finomabban billennek, mívesebbek a műanyagok – amennyiben beszélhetünk ilyesmiről – és szinte egy tömbből faragottnak tűnik az egész kabin. Nyilván nüanszokról van szó, de egy húszmilliós autót nem az fogja eladni, hogy minden kiválóan működik, hanem hogy mennyire ámulatba ejtően kápráztatja el a tulajdonosát. És ebben a Porsche egyértelműen megelőzi a BMW-t: különleges, irgalmatlan menő cuccnak érezzük.

Hogy a Porsche a menőségen kívül milyen komolyan veszi a Macant terepjáróként, az olyan apróságokon is látszik, mint hogy honnan szívja a levegőt. A motorháztetőre puha gumitömítéssel cuppan rá a légszűrőház, hogy a vízen átgázolásokra gondolva a lehető legmagasabb ponton lépjen be a levegő, míg a BMW-nél a személyautók kommersz megoldását választották. A dániai tesztsorozaton nem volt alkalom próbára tenni a hajtásrendszereket, de biztos vagyok benne, hogy mindketten elboldogulnak azokkal a helyzetekkel, amelyekkel leendő tulajdonosaik szembesítik majd őket.

Sokkal fontosabb ennél a viselkedés aszfalton, és ott a Macan egészen elképesztő dolgokat művel. Nem tudom, hogy ténylegesen mélyebben ülünk-e benne, de mindenképpen úgy érezzük, és a futóművére nem lehet mást mondani, mint hogy szembe köpi a fizikát. Nem azt teszi, amit egy ilyen magas batárnak tennie kellene, hanem úgy viselkedik, mint egy személyautó. Mondjuk egy elég jóféle kombi.

Ráhúzzuk a kanyarra a kormánnyal – amely egyébként nemhogy beszédes, de versbe szedi a szavait – és úgy hasal rá az aszfaltra, mintha kétszer olyan széles lenne, mint amilyen magas. Bámulatosan élénken fordul, magabiztosan, precízen lehet végigvezetni a jó íveken, és közben azon kapjuk magunkat, hogy örömködünk – egy terepjáróval, az országúton. Döbbenet. És ezért a sportosságért nem kell zötyögéssel fizetni: a Macan olyan finoman nyeli be a kisebb-nagyobb úthibákat, hogy már-már légrugóra gyanakodtam. De nem, alánéztem, acélspirálon áll a Porsche is, csak éppen félelmetes hozzáértéssel építették meg a futóművét.

Igazságtalan lenne számon kérni egy dízelen a BMW benzinesének sziporkázását, így az összehasonlítást félretéve csak annyit mondanék, hogy a Porsche az igen jó erőben lévő, 258 lóerős V6-ost annyira elszigetelte a fülkétől, hogy csak egy azonosíthatatlan brummogás jut be. A hétsebességes, dupla kuplungos váltó jól működik, de nem éri el a BMW nyolcgangosának kifinomultságát. Ez ugye egyesével pakolgat, míg amaz egyszerre talán öt fokozatot is vissza tud gangolni; annyival tud többet a VW-konszern polcáról leemelt szerkezet, hogy gázelvételre szabadonfutót játszik, vagyis kikuplungol, így szakszóval élve vitorlázva lehet kigurulni, amivel eco-módban megspórolhatunk némi üzemanyagot.

De a Porschét nem takarékosságra fejlesztették, azt egyértelműen érezni. A porschésok olyan élvezetet oltottak valami ordas csalással a Macanba, hogy egy akaratos benzinmotorral a legszívesebben szétszaggatnánk vele az országutat - gondolom. Miközben autópályán csendesebben, finomabban suhan, még a dízelmotorral is, mint a meglehetősen zajos X4.

Ha kivonjuk az egyenletből a motort, amiről a benzines Macan kipróbálásáig csak spekulálhatunk, a Porsche élményügyileg elég rendesen leiskolázza a BMW-t. A színvonalasabb beltér és a káprázatos futómű így együtt annyival kívánatosabbá teszi, hogy a márkanév presztízsértékéről már fölösleges is beszélni. Ahol a BMW szépít, az a hátsó ülés és a csomagtartó, valamint a fantasztikus motor-váltó együttes a 35i-ben. De attól tartok, ez kevés lesz ahhoz, hogy meggátolja a közepes SUV-ra éhezőt a Macan-vásárlástól.