Vérszag a levegőben

Összehasonlító: Hyundai i20 1.4i – Opel Corsa 1.0 ECOTEC

2015.01.08. 06:18

Akkora már itt a küzdelem, hogy a gyártók letojják a profitot, a nettó térnyerés a tét. Mert ha sokat adsz el, azért van kisautó-vonalon is keresnivaló, ugye értik. És már a vevő számára is, mert ezek a kisautók sokat tudnak.

Emlékeznek a pikírt reklámkampányra '98-ból? Amikor szerte az országban, az akkor új Opel Astrát hirdető plakátokkal szemben szinte mindenütt virított egy Porsche Hungária fizette ellenplakát, ezzel a szöveggel: a Volkswagen Polo Classic üdvözli az új Opel Astrát?

A PoHu ezzel szépen relativizálta az egy mérettel nagyobb Astra helyét a piacon, a geg ha elegáns ugyan nem is, de el kell ismerni, azért elég ütős volt, mert a Golf fejét szépen kiemelte vele a masszából.

Akkor mindenki tudta (legalábbis remélem), hogy egy Polo Classic sehogyan sem pótolhat egy Astrát, de ha ma megjelenne egy hasonló párbaj plakát-fronton, hát... 1998-ban még óriási szakadék volt egy kiskocsi és egy kompakt között, ma az a szakadék már egy mérettel lejjebb, a kicsik és a minik között húzódik. Ha netán valaki ma úgy döntene, hogy a Mazda 2-re szavaz, mondjuk egy Renault Mégane helyett, hm, érteném az álláspontját.

Mi sem mutatja jobban, mennyire közel került egymáshoz a kis- és az alsó-középkategória, mint a legújabb i20, amit jövő év elejétől forgalmaz a Hyundai. A tesztelés során folyamatosan pofozgatnom kellett magamat, hogy eszembe jusson – nem az Astra-konkurens i30-ban csücsülök, hanem egy olcsóbb és kisebb modellben.

Lenyűgöző, de tényleg. Olyan simán utazik, úgy nem billen, annyira csendben, nyugisan suhan, ami teljesen valószerűtlen, nem egy ekkora autótól, hanem egy nagyobbtól is. Mélyen ülsz benne, ami nagyon nem kisautós vonás, méretesek az ülései, jó helyen támasztanak, minden az európai autók logikája szerint esik kézre, csak a lámpakapcsoló forgatós-bajuszkapcsolós. Azonnal otthonos az egész, nem véletlenül: összenéztem a belső tér fotóját az új Škoda Fabiáéval, és minden szinte pontosan ugyanott van ebben is: a szellőzésszabályzók, a rostélyok, a nagykijelző, csak a formák mások.

És igazából – ez talán még jobb minőségű is a Fabiánál. Oké, itt is kemények a műanyagok, de annyira jól eltrükkölték ezt a felületek mattításával, hogy erre tényleg csak az jön rá, aki feleslegesen kíváncsiskodik. Mindehhez jön, hogy minden visszacsatolás-érzet, ami érkezik a gépházból, bizalomgerjesztő: pontos, könnyű, de mégis életteli a kormány, a váltó siklik mint kés a vajban – de abba a Megglé dobozkába azért elrejtettek egy masszívan precíz kulisszát is –, a fék jól adagolható, röviden, kis erővel mozog a kuplung, nincs rángatás, kenődés, nagyon ott van az egész.

Centik vonalán pedig végképp semmi köze az i20-nak a kicsikhez. Elöl tágas, s a volán mögötti tágasságban heverő, 187 centis testem mögött istenien elfér a hátsó ülésen a másik 187 centis testem is. A térdem nem ér a támlához, a fejem fölött akkora a légtér, hogy légiirányítók után kiált, széltében is pompásan dagadó gyomrú centikre látok rá. És még a csomagtartó is nagy, amire ezek után abszolút nem készültem volna: 326 literes, ráadásul átrakható dupla padlós, te jó ég. Mindez egy négy méternél alig pár centivel hosszabb autótól, ha ezt megmagyarázza nekem valaki...

Hogy betájoljam magam a térben, a hónom alá kaptam az új Corsát is a parkolóból, ugyanis ez az összehasonlító teszt még a dániai, Év Autója-szervezésű Tannistesten készült, ahol efféle összepróbálásokra mindig bőséges alkalom nyílik.

Amint tudjuk, a Corsa nem új autó, csak egy rendkívül alapos facelift, amelynek során sok helyen módosították a karosszériavázat, a futóművet, másik zajszigetelést és belsőt terveztek, majd bedobtak egy teljesen új, hosszú évek óta tervezgetett, újra meg újra tovább finomított, agyontesztelt motort és váltót. Ha tehát az Opel nagyon erősködik, hogy a Corsa vadonatúj, akár rá is hagyhatjuk – mert szinte tényleg az.

De csak szinte, és ez a „szinte” beüléskor nagyon érződik. Bár itt valóban találtam puha anyagokat – például a műszerfal tetején – az egész valahogy ódivatú, az elavult zongoralakkjával, a kicsit túl erős krómutánzataival, a sehonnan sehova tartó, íves díszítéseivel. Nagyon elöl vannak az első tetőoszlopok, ráadásul az alsó részükön elipszilonosodnak, s ezek kombinációja miatt végképp nem látni semmit a zebrára rálépni készülő gyalogosokból és persze szűk utcákból érkező, keresztirányú forgalom autóiból sem. Borzasztóan zavaró, de ehhez hozzányúlni csak egy teljesen új karosszéria tervezésekor lehet majd.

Magasan is ülsz, s a szék a fenekednél kipúposodik, ami végképp kellemetlen. Emiatt a póz, amit felveszel is fura, ráadásul a kormány is túl nagy – mondom, érezni azt a lemaradást. A belső tér formavilága sem egységes – igaz, a Hyundai-hoz képest igen vidám – és tele van ergonómiai hibákkal. Az okoskijelző lent van, a szellőzőrendszer tekerői még lejjebb laknak. Utóbbi gombjai ráadásul körbeforognak, ezért mindig muszáj vizualice ellenőrizni, hova állítod őket. Fárasztó és veszélyes használni, ráadásul a nagy kijelzőn egyes funkciók érthetetlenül pici grafikával jelennek meg.

A rugózás is sokkal sprődebb, a váltó kapcsolása – bár fényévekkel jobb, mint amihez a korábbi Corsáknál hozzászoktunk, sőt, egész jó – azért gumisabb érzetű a Hyundai-énál. A kormányzás a volán méretétől eltekintve mondjuk, igen tisztességes, hangolásra kissé keményebb, de biztosan nem rosszabb az i20-énál. Viszont a zajszint magasabb, a kezelőszervek minősége pedig szintén nincs a Hyundai szintjén, bár az Opeléi se rosszak. Csak sajnos az a szemét Hyundai nem a kisautó-szint tetejét vette irányzékba, hanem a kompakt-szegmens átlagát...

Helykínálatban pedig végképp leszerepel a Corsa – elöl nem rossz, de hátul térded a támlában, a fejed körül sem lesz quadrocopter-reptetés, széltében is szűkebb marokkal mérték a centiket, a csomagtartó pedig csupán 285 literes, igaz, a duplapadlós-áthelyezős trükköt az is tudja. De valahogy nagyon kisautónak érződik a Hyundai-hoz képest.

Ami viszont mindenképpen előnyére válik a Corsának: bár a Hyundai-ban is sok a modern extra, a Corsában még dupla xenonos fényszóró, táblafigyelő és elalvásriasztó is van, a központi informatikai rendszer pedig olyan intenzív kommunikációt tud folytatni az okostelefonunkkal, hogy még a navi is tud onnan futni – ez nagyon nem kispálya itt. A Hyundaiban meg van a hatalmas üveg tolótető, aminek több mint a fele ki is nyitható, ez egy becsületgól a Corsa teljes pályás letámadása ellenében, bár nyitható tetőt ahhoz is lehet rendelni, csak nem ekkorát.

És van még egy terület, ahol a Corsa lepöcköli az i20-at a kilátóból, s ez a terület a motor. Az új, háromhengeres, turbós kis izé egy mérnöki bravúr, kiegyensúlyozótengellyel, változó szelepvezérléssel, közvetlen befecskendezéssel – ráköltötték a pénzt, ez nem egy útszéli műhelyben felfrissített ősmotor, ez itt most nagyjából a technika csúcsa. Lent tol, fent húz, kellemes a hangja is, bár kicsit brummogós, s vagy másfélszer erősebbnek érződik a Hyundai-nál, pedig csak 15 lóerővel van több neki. Teszem mindehhez hozzá: sosem szabad lebecsülni az autógyártók kiemelt tesztekre való felkészítési módszereit...

De a Hyundai-ról amúgy is sejtettem, hogy itt nem viszi majd át a lécet. Egy régi, a környezetvédelemhez hozzáigazított (értsd: dupla csomós lasszóval fojtogatott), négyhengeres szívómotor akkor is gyengének tűnik egy modern turbóshoz képest, ha a fékpadon, sikításig forgatva azért kiköhög magából 100 lóerőt. Nincsen egy ligában az Opel-háromhengeresével, szét kell zúzni a kis lelkét, ha menni kell.

A váltó egyébként mindkét kocsiban nagyon rövid áttételezésű, de kiváltképp a Hyundai-ban az: 110-et megy 3000-nél. A Corsa elviszi a 125-öt ugyanazon a fordulaton, ami ugyan kellemesebb, pláne, úgy, hogy a kisebb hengerszám miatt a motor közel sem nyüszít annyira, de efféle nyomatékkal kár volt kihagyni a ziccert, hogy legalább a 3000-ben 130-ig feltolják az áttételt. Elbírta volna.

Ha az én zsebemet égetné az a közel ötmillió forint (a Hyundai árát még nem tudom, inkább nem bocsátkozom találgatásokba), amennyiért egy-egy ilyen jobban felszerelt és jobban motorizált kis-nagyautóba beülhetnék (a Hyundai-nak van egy gyengébb, 1,25-ös változata is, az milyen rémes lehet), hirtelen magam sem tudnám, melyiket vigyem. A Corsában ott az a zseniális motor, a sportos futómű és azok a kiváló extrák, mmmm, csábító. De összességében az i20 modernebb, komfortosabb, harmonikusabb szerkezet, s nálunk, Magyarországon, ahol az ilyen autókat családi használatra is be szokás fogni, az sem lebecsülendő, hogy valóban bevethető hátsó ülései és csomagtartója van. Csak az a motor, azt tudnám feledni...

Nem hirdetek ítéletet, mert rendkívül ízlés- és felhasználásfüggő, hogy kinek, melyik jön be közülük jobban. A Corsa egy részleteiben elavult, ergonómiailag erősen elbaltázott, viszont vidám, sok pontján igényes és baromi dinamikus kiskocsi. Az i20 valóban egy generációval modernebbnek, s majd' egy mérettel nagyobbnak érződik, részleteiben is jobban kitalálták, az ötéves, kilométerkorlátozás nélküli garanciája pedig talán a legjobb a piacon, szerintem még a Kia korlátozott hétévesénél is kedvezőbb – ez pedig hozzáadott érték.

Egyelőre tehát a válasz: fenetuggya. De lesz majd haddelhadd, ha jövőre az i20 is megkapja a maga egyliteres, háromhengeres, 120 lóerős T-GDI turbós benzinesét. Akkor már nem lesz kétséges, melyik nyeri a tesztet.