Kettőből lehetne egy jót

Összehasonlító: Citroen C3 82 Puretech – Nissan Micra 1.5 dCi Visia, 2017.

2017.01.12. 06:07

Egyiknél a formatervezők és a lakberendezők csaptak hatalmas orgiát, a másik gyakorlott mérnökök finom játszótere lett. Jó megközelítéssel mindkettő francia.

Régi mániám: adott méretű, erejű és extrafelszerelésű kocsit mindenki nagyjából ugyanannyiból tud előállítani – mondjuk, 10 ezer pénzegységből. Hiszen iparág-szerte azonosak a beszállítók, ugyanazok a designerek, fejlesztők és motortervezők vándorolnak egyik cégtől a másikig, ugyanolyan biztonsági és emissziós normáknak kell megfelelni. Csak az nagyon nem mindegy, hogy ki, hogyan költi el azt a bizonyos 10 ezer egységet. Mert abból a pénzből nemcsak acélra, műanyagra és üvegre kell futnia, hanem formatervezésre, műszaki kialakításra, gyártásszervezésre, marketingre és PR-re is.

Tesztünk két autója lényegében két tojás. Mindkettő kiskocsi, mindkettő 2016-os párizsi szalonon bukkant fel, mindkettőre elég nagy kereslet lesz nálunk, ráadásul mindkettő francia. A Citroen C3-nál ez a megállapítás talán nem meglepő, mert annak alapja a most futó Peugeot 208 (nem rossz ajánlólevél), utóbbi, a Nissan Micra pedig a Renault Clio oly közeli rokona (szintén jó hír), hogy minden alkatrészük közös, ami nincs szem előtt, még a karosszériaváz is, amelyen csak minimális módosításokat végeztek az elmicrásításhoz.

Viszont ott voltak az eltérő preferenciák – tudják, hogy azt a 10 ezer pénzegységet mire költi a gyártó. A Citroen például két marokkal nyúlt a bankjegyekkel teli vödörbe, beszervezte a két legjobb formatervezőt és a legjobb belső terest, majd rájuk borította az egész dellahalmot. A C3 ennek köszönhetően nemcsak szép és otthonos lett, hanem egyenesen design-emlékművé vált. Aztán, amikor az egyedi Citroen-élmény megteremtéséhez még ki kellett volna alakítani a rokon-208-asénál puhább futóművet, észrevették, hogy már csak néhány lejárt drachma maradt a veder alján. Hoppá. Sikerült, ahogy sikerült.

A Micránál is áldozni akartak a designra, de ott úgy tűnik, nem két zsenire költötték a pénzt, hanem egy egész formatervezési bizottságra, akik aztán sokat meccseltek, szavaztak, leszavaztak, vitáztak, brainstormingoltak, mire sok-sok verejtékezés után kihozták a Nemunalmas, Nemfrancia Micrát, ami majd jól emlékezetessé teszi a ötödik szériát. De ahogy Papp Tibi meg is írta a korábbi tesztben: az ígéretes tanulmányt követően a végeredmény valahogy úgy lett jó, mint Michael Douglas hamburgere az Összeomlásból. Tudják, amikor a plakáton ott a káprázatos húsos buci, aztán a barna zacsiban már máshogy néz ki a meleg párában kissé megszottyadt termék – a Micrát talán azért érte utol ez a sors, mert nem zsenik rajzolták. A szerencse, hogy aztán már a Nissannak se maradt sok visszajárója a 10 ezerből, ezért nem is nyúltak hozzá túlzottan a sikerült Clio-hangoláshoz.

Tesztünk egyik sarkában tehát egy vitathatatlanul szép, és belül is irgalmatlanul vonzó, akár Monte Carlóban is könnyed parfümfelhőben tovalibbenő divatcikk áll. A másikban pedig egy meghökkentő, láthatóan divatosnak szánt, de aránytalan valami, aminek a belseje tagadhatatlanul tükröz némi harmóniát és stílust, csak az esztétikarendszer, amihez igazodik, nem ebben a Naprendszerben fogant. Találják ki, melyik, melyik - segítségül ott van a képgaléria.

A Citroen ezt az utcaijelenlét-meccset úgy nyeri, hogy közben fel se megy a vérnyomása – akinek van szeme, mind őrá szavaz. És amint a bevezetőből sejtik, odabent sem más a helyzet – a C3 kellemes színösszetételű, épp a kellő helyeket jó anyagfoltokkal és díszítésekkel feldobó, olcsó anyagokból készült, mégis igényesnek látszó belseje, s pláne a terebélyes, kényelmes, otthonos szövetű ülései még az autóktól irtózókban is ébresztenek egyfajta birtoklási vágyat.

Ellenben a Micra néhány vonallal és ívvel megrajzolt, puritán belseje (pláne az alapkivitelt jelentő, előszériás tesztautóban a két tenyérnyi vakdugóval a navigációs kijelző helyén), kissé vasalódeszka-szerűen formázott ülései sugározzák az olcsóságot, szinte taszítanak . Igaz, csak eggyel kell feljebb lépni kivitelben, és ott máris kellemesebb az összkép, ám korántsem annyival, hogy a Citroen még mindig ne nézzen ki tízszer jobban.

Igazságtalan az ember. Merthogy a Nissan sokkal jobb minőségű autó ám a Citroennél, ez már akkor kiderül, ha kinyújtjuk a kezünket, mert az az olcsónak látszó műszerfalról tapintásra megtudjuk, hogy fent bizony puha bevonatú. Az sem mellékes, hogy a C3-féle eleganciát sok-sok vékony fémgőzölés és stratégiailag telepített, de egész biztosan nem túl tartós műbőrcsík szegélyezi, a Micrát viszont masszívan összerakták. Tehát ha ezt a tesztet két ugyanilyen, de nyolcéves, kétszázezret futott autóról írnám, nincs sok kétségem, hogy már a Micra tűnne vonzóbbnak.

Ugyanezt mondatja velem a vezetési tapasztalat is. Oké, a C3-as egy benzines, a Micra meg dízel, érdekes módon mégis sokkal-sokkal csendesebb az utóbbi – ami tapasztalataink alapján szinte lehetetlen. A C3-asban ugyanis folyamatosan óbégat a háromhengeres benzines, a Micra dízele viszont egész tűrhetően kussol. Tehát a Citroenben a motorzaj miatt folyamatosan káromkodik az ember, akár gyorsít, akár csak tartani akarja a tempót, a Micrában viszont előkerül a gördülési zaj, ami nem oly vészes ugyan, de bosszantó. Annyira jelen van, hogy szinte rá tudtam mutatni: a hátsó kerékcsapágyak golyóinak körbejárását hallom, szinte fémesen. Pillanatra elképzeltem, milyen lehet, ha éppen fordítva kapom a kocsikat, tehát a rosszul zajcsillapított C3-asban van dízelmotor és az ügyesen eltompított Micrában egy csendes benzines... Aztán elborzadtam.

Kanyarban, kikerülési manővernél, fékezésnél pedig a Micra és a C3 között húszévnyi (de talán még nagyobb) szakadék húzódik. Míg a Citroen billeg, dülöngél, a kormánya tétova, a Micra stabilan veszi a kanyarokat, a volánjára igazi információk érkeznek a tapadás minőségéről, abban egy-egy kanyargós szakasz nem letudandó stressz, hanem halvány mosolyra fakasztó öröm. És nemcsak a kormánya és a futóműve, de a fékje is pontosabb, a váltója pedig sokkal mechanikusabb – ami, ha valaki nem tudná dekódolni, dicséret. Egyvalamiben jobb itt a C3-as: a puha rugózásában. Valamit valamiért? Na de, melyik fáj kevésbé?

Hátul egyikben sincs rendes hely felnőtt embereknek, a csomagtartók bélelése, a kalaptartó mindkettőben elég hitvány, a hely ott is szűk, de kisautók ezek, épp annyit tudnak, amennyit várna tőlük az ember.

Két, teljesen más autógyártási filozófia meccsel ebben a villám-összehasonlítóban. Nem kétséges, hogy a Citroen vonzereje mérföldekkel, mázsákkal, teslákkal (és itt nem az autómárkára gondolok) nagyobb a Micráénál, mert sokkal természetesebb, magától értetődőbb, divatosabb termék. Ha az ülését és a rugózását nézem, jóval kényelmesebb is, ezért ha az áruk egy ligában lesz (mellesleg meg aszerint is, ahogy a mai autóvásárlókat ismerem), nagyobb babérokra is számíthat. De az autózó, autószerető, autós, avagy csak gondolkodó ember választása a kocsinak sokkal jobb Micra lesz.

Már csak az a kérdés, hogy a cikk olvasója melyik csoportba sorolja magát.