A MÁV idén nem ad félárú kedvezményt

Kiállítás: Autótechnikai kiállítás a BNV területén - 2000

2000.10.06. 10:34

Október 4-8. között rendezik meg a 13. autószalont Budapesten. Az első még az azóta leégett Budapest Sportcsarnokban volt, ám az érdeklődés olyan elsöprő erejűnek bizonyult, hogy hamarosan átköltözött a bemutató a kőbányai vásárváros területére. A Haris Kereskedőház Rt. és a Hungexpo Rt. vezetői hamarosan fölismerték, hogy a nagy múltú autószalonok némelyikéhez, például a frankfurtihoz hasonlóan külön kell megszervezni a személygépkocsik és a háttéripar seregszemléjét.

1993 óta páratlan esztendőkben a személygépkocsik, párosakban az autótechnika, garázs-, olaj- és gumi- és alkatrészipar, a tuningműhelyek, és a kiegészítők kerülnek reflektorfénybe. Idén - páros év lévén - a háttéripar viszi a prímet, de jó néhány személygépkocsi kereskedő és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének haszongépjármű tagozata is bemutatja kínálatát.

 
   

Több, mint háromszáz kiállító 22-23 ezer négyzetmétert foglalt el. A magyar alkatrészgyártók és kereskedők szervezete lemondott a szalon nyújtotta lehetőségekről, emiatt a kiállítási terület kétezer négyzetméterrel kisebb lett a tervezettnél.

A látogatóknak így is marad éppen elég érdekesség. A "B" pavilonban 500-600 négyzetméteres standokon a haszongépjármű importőrök vonultatják föl a hatalmas kamionokat, buszokat. A DAF vásárdíjas vontatója is megtekinthető a csarnokban. A "D" pavilonban a Westel Old Timer-bemutató csalogatja a régi kocsik rajongóit. A rendezőknek volt gondja arra is, hogy fölvillantsák a magyar autó- és járműgyártás egykor dicső lapjait is. Külön érdekesség az egyik standon fölépített autórestaurátor műhely.

 
   

A vásárváros legnagyobb pavilonja fogadta be azokat az olaj-, gumi- és alkatrészipari cégeket, személygépkocsi márkakereskedőket, amelyek 100 négyzetméternél nagyobb kiállítóhelyeket béreltek. Az "F" pavilonban lengéscsillapítók, kipufogó rendszerek, autó hifi gyártók, forgalmazók várják a vendégeket. A "C" pavilon azokat a cégeket fogadta be, melyek 100 négyzetméternél kisebb területtel is beérték. Ide elsősorban a hazai, kezdő vállalkozók települtek.

Az érdeklődőknek azonban nem csupán passzív nézelődésre van lehetőségük. A szabad területen gokart pálya várja azokat, akik ki akarják próbálni ügyességüket, de a kevésbé kalandvágyók is találnak maguknak szórakozást a gépkocsi-szimulátorban. A 13. autótechnikai kiállításon adnak találkát egymásnak a Bogarasok, a Skodások, az Opelesek és az amerikai autók gyűjtői.

 
   

A MÁV idén nem ad félárú kedvezményt a kiállításra vonattal érkezőknek. A gépkocsival érkező látogatókat a kiállítás szervezői három parkolóval várják, ahol egyszerre összesen akár 1300-1400 gépkocsi is várakozhat. Az "E" valamint az V-ös parkolóban egy óra várakozás 200 forint, egy napig pedig ezer forintért őrzik a látogatók autóit. A VI-os parkolóban a járműveket csak egész napra lehet befizetni, s az is ezer forintba kerül. A vásárváros területén kívül található Albertirsai úti parkolókat egy magáncég üzemelteti, oda más tarifák érvényesek.

A péntektől vasárnapig tartó kiállítás belépőjegyei 800, diákoknak, nyugdíjasoknak és katonáknak 500 forintba kerülnek. A szakemberek a szalonnal kapcsolatban elmondták, idén várhatóan tíz százalékkal emelkedik az új gépkocsik eladása az előző évhez képest, de a magyar autópark átlagéletkora még az utóbbi időszak kedvező tendenciáit figyelembe véve is alig - a korábbi 11,8 évről 11,7 évre - csökkent. A kétmilliós gépkocsiállomány 60 százaléka még jelenleg is volt szocialista gyártmányú, elavult jószág. Talán ez a mostani bemutató is ösztönzően hat a vásárlási kedvre. A kiállítás rendezői az eddigi tapasztalatok alapján legalább százezer látogatóra számítanak.