A BMW filozófiája ugyanolyan könnyen érthető, mint az árammal történő csimpánzidomítás. Hülye vagy, fiam, menj a helyedre! A BMW annyira túlbonyolít mindent, hogy a zöldsapkáskiképzések mintájára először lebontja a személyiséget, hogy egy új, a BMW iránt alázatos egyént kapjon, aki már azt is mérhetetlenül tudja élvezni, hogy sikerült beállítania az ülést. Idióta egy rendszer.

Ó, az ördög vigye, és itt van még a rohadt I-drive is! De legalább már értem a filozófiát. Nem azért akartak egyetlen gombbal vezérelni sok funkciót, mert az egyszerűsíti a belső dizájnt. Hanem mert ha sok a gomb, mindegyik csak egyetlen, érthető dolgot csinál. Így viszont az ember a lehetőségek végtelenjébe evickél egy kerek, krómozott lélekvesztőn. Tehát csak látszólag egyszerűsítettek, igazából bonyolítottak. Csak a jin-jang emblémát felejtették le a korongról.

A BMW-ben ráadásul sokkolóan sok gomb van, megdöbbentően hülye helyeken. Mentünk már vele eleget, megszoktuk, tudjuk kezelni, de ez mindenhogy ökörség, akárhogy csűrjük-csavarjuk. Ezt kompenzálná a vezetési élmény. A kormányzása reveláció a másik kettőhöz képest, ez tényleg egy rendes hátsókerekes limuzinnak érződik. Az áradó folyó természetességével hömpölyögni ezzel a legjobb, van benne kis tűz, sok dölyf és hatalmas tehetetlenség. Ha nem cibáljuk szűken, sportosnak hat, a legsportosabbnak, különösen, ha megtaláljuk a sportfutómű-beállítást az I-Drive-on. Csak a féke puhább a többinél.

Formára az A8, bármilyen meglepő, a legkevésbé feltűnő. Furcsa, legalább a frissítés utáni single frame hűtőmaszk ad neki egy kis színpadi jelenlétet. Kis autók között még észrevehető, de a két másik német bálna között teljesen észrevehetetlen. A single frame hűtőmaszkkal azért, bár nem sokkal, de több a karizma.

A 7-es BMW a Chris Bangle-féle nagy bajor forradalom kezdete, a királygyilkosság, a közbotrány maga. A frissített változat kicsit elegánsabb és szebb; nem könnyű észrevenni a különbséget, de színtelenek, így kevésbé hangsúlyosak az első indexburák, hátulra meg került egy krómcsík. Erre is jó egy ilyen összehasonlító teszt, hogy külön, önmagában talán nem tűnne fel, de a három nagy német közül a BMW a legelegánsabb, legfinomabb.

Az S osztály erőszakos fráter, már az arca alapján. A Mercedes mindig is igyekezett egészséges adag gőgöt, fensőbbrendűséget és érzéketlenséget sugározni, de ez már kicsit riasztóbb a kelleténél. A bangle-izmus óvatosan, de Stuttgarba is beszivárog, az új S Klasse akkora kerékív-domborításokat kapott, mint még soha, elég merész a hátsó lámpa is, ami ezzel a színre fújt csíkozással már a sufnituning irányába mutat. Markáns jelenség tehát, de még kicsit szokni kell. Az ember nehezen szabadul a gondolattól, hogy a koreaiak is pont ilyennek dizájnoltatták volna a luxuspiac hódítójának szánt új csúcsmodelljüket.

A dízel hangja egyik autóban sem alkalmas a nyugalom megzavarására, mindegyik szépen, csendesen jár, tán csak az Audi nem annyira. A legszebb hangja alapjáraton is a Mercedesnek van. Mindhárom bálnában csendes az utazás, de legközelebb belevesszük a tesztbe az új Ford S-Maxot is, ami mindhárom németnél csendesebbnek tűnt.

A váltó a BMW-ben gyorsan dolgozik, csak a kormányra rakott vezérlőgombok adják fel a leckét minden alkalommal, amikor 7-est vezetek. Ja, ez az, ezt ismerem, ezzel szoktam annyit szívni, mire rájövök, hogyan is kell nyomkodni. És tényleg! Hogy is van? Két krómgomb felém, kettő a kormány hátán, hogy is? Ráadásul nem elég a váltógombokat megnyomni ahhoz, hogy kézzel kapcsolgathassunk, hanem egy plusz gombbal be kell kapcsolni a sport üzemmódot. Enyhítő körülmény, hogy emlékeim szerint a BMW találta fel az újkorban ezt a kormány-automata kart, amivel oly' sokszor akartam ablakot törölni. Vagy indexelni? Viszont a BMW háromliteres dízele a legpörgősebb, egyedül ez hat rendes motornak.

Az Audi automatája is jó, hagyományosan a váltókarral kapcsolgathatunk, szép gyorsan vált. Ezt akkor értékeljük igazán, ha utána a Mercedesbe ülünk át. Az új S Klasse automatája hétsebességes, de ez még kicsit sok lehet neki. Hirtelen padlógázra elmereng az autóipari Hamlet, vajon elég-e a négyes, vagy inkább hármas legyen, de közben arra is gondol, van-e értelme az életnek, és különben is, minő álmok jőnek a halálban, a szív keserve, a test eredendő, természetes rázkódtatásai, na jó, legyen inkább négyes. Addig jó, amíg élvezzük, milyen észrevétlenül kapcsolgat, de ha hirtelen kérnénk tőle valamit, ő a leglassúbb a három bálna közül.

Az úthibák a BMW-ben szólnak a legcsúnyábban, viszont a tesztflottában ennek volt a legnagyobb felnije, ami egy kicsit értékelhetetlenné teszi. És a komfortgyilkos defektmentes gumik is. Az biztos, hogy miután az Audiból átültem a Mercibe, az A8 futóműve gyengécskének tűnt, a BMW is jobban tetszett, annak ellenére, hogy gyűlöltem, de miután egy gyorsabb szerpentines menet közben újra visszatért hozzám az Audi, nem mondhatok mást: ő őrizte meg a legtöbbet az autói mivoltból, ennek minden esendőségével. Még a futómű dinamikus állásában se kemény, és hiába hat régiesnek az újabb fejlesztések mellett, meg van benne 50 ezer kilométer, egyszerűen ezzel a legjobb autózni. Pedig Kumho gumik voltak rajta.

Egy délutánt autóztunk végig a három német bálnával. Inkább gyors teszt volt, mint különösebben alapos. Leginkább arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a legkisebb dízelmotorral, ami nekünk elég is lenne mindhárom kéttonnáshoz, melyik kéne.

Winkler értékelése, röviden:
- Nekem továbbra is az A8 kéne.
- Másoknak nyugodt szívvel merném ajánlani a Mercedest.
- A 7-es BMW-ben Zinedine Zidane három és fél perc alatt fejelné le a kormánylégzsákot.

Karotta értékelése, röviden:
- Az A8 kéne, pedig a legkevésbé szofisztikált
- A Merci tökéletes, de borzasztóan örömtelen vezetni
- A 7-es BMW olyan dacosan emberellenes, hogy nem kéne, pedig igazából ez kéne

JF értékelése:
Eddig A6-ot szerettem volna, de most már az A8 kéne. Vezettem már korábban is A8-at, de akkor még úgy tűnt, hogy az azért túlzás. Most viszont már nem érem be kisebbel.
A bandából is ez őrizte meg a legjobban az autóságát. A Merci nekem túl kifinomult, prűd és konzervatív. Ráadásul hátul ebben volt a legkisebb hely. A BMW a legdurvább megjelenésű szerintem, és bár ez mellette szólna, a beltér annyira űrhajós, hogy egyelőre nem tetszik. Lehet, hogy 20 év múlva majd ez lesz az alap, de addigra már úgyse kell vezetni se, csak beülni. Abból a világból viszont már egyáltalán nem kérek.

A szerpentin márianosztrai végénél megálltunk egy rövid konzultációra, tapasztalatot cseréltünk, és megállapodtunk, hogy ezek az autók nem értékelhetők a hagyományos kéne-nem kéne vonatkoztatási rendszerben. Egyik se kéne. Túl nagyok, túl drágák, az eggyel kisebb méretosztály is épp elég kényelmes, és azzal még autózni is lehet.