Szupertepsi

Próba: BMW 735i és 745i

2002.07.25. 12:28

 
   
   

A bálnamercikből ismert beépített fenékmasszőr sem tudja háttérbe szorítani az örömöt és álmélkodást, amit a négy automata ablakemelő miatt érez az ember. Ez a kulcsa mindennek, az autógyártás bakelit lakmuszpapírja, mert egy autógyárat bármilyen bolondságra rá lehet venni, kivéve az egy gombnyomásra mozgó ablakok mértéktelen pazarlását. Egy automata gombot azt szívesen adnak. Főleg, ha csak lefelé húz egy gombnyomásra. Kettőt már csak mintha a fogukat húznák.

Az ülés és a kormány magassága olyan tág intervallumokban állítható, hogy az alsó ülés és a felső kormányállás igazolni látszik Sonny Barger átlagsofőr-elméletét. A chopperek magas kormányát ugyanis azért akarták betiltani, mert a kéz magasaban van, mint a váll. A Hell's Angels egyik alapítója pedig a bíróságon azzal érvelt, hogy az átlagsorőr két kézzel felül fogja a kormányt, így ő is vállmagasság felett tartja a kezét, kényelmesen.

 
   
 

Sonny Barger nem sokra ment, de talán egy perújrafelvétel esetén bejárhatnak majd a tárgyalóterembe egy Hetessel, hadd próbálják ki az esküdtek, milyen autóval chopperezni. Milyen is? Természetesen nem kötelező így beállítani a magasságot, annál is kevésbé, mert a BMW kormánya nemcsak vékonyabb, mint egy átlagautóé, de érezhetően nagyobb is. Chopperezni persze lehet vele.

A Hetessel az a fő baj, hogy akkora, amekkora: a BMW-nél az élményautó-ügyosztály az ötössel végződik, a hetesből épp a BMW erőssége, a gyors irányváltó képesség hiányzik, fájdalmas mértékben. A Dynamic Drive, a BMW 7 aktív futóműve nem rossz, a kasztnit lehetetlen belengetni, mert a mozgási energiát finoman, de nagyon határozottan veszi el.

 
   
   

A hidraulika néhány századmásodperc alatt akár 200 bar-ra növeli a nyomást, aztán csővezetékeken bevezeti a forgó működtető egységekbe, feszültségmentessé teszi, hűtőkörökben lehűti az üzemi hőmérsékletre, majd visszavezeti a kiegyenlítő-tartályba. A rendszer hangtalanul működik - szép is lenne, ha egy Hetes folyamatosan nyiszogna és kerregne a kanyarokban.

Érdemes előkészületi mérkőzéseket vívni egy hattonnás yachttal, de vészhelyzetben az is megteszi, ha egy régi típusú, négy bőrszíjon lógó nagy babakocsit megrakunk hat dinnyével, és futólépésben próbálunk csapatni a járdákon. Akkor esetleg már nem ér készületlen, ha a BMW-ben a kormány balra rántása után az autó jobbra kezd oldalazni, mint részeges karatemester szegycsontrúgás előtt.

 
   
 

A kormányról kapcsolható automataváltó-konstrukció miatt sem lesz a Hetesből kézi váltós, így ha valaki egy picit is szeretné oldalirányú kitérésre késztetni az autó hátulját, másfél másodperccel előbb kell padlógázt nyomnia, mint hogy padlógázt nyomna. Talán rá lehet állni, de kötve hiszem, hogy egyetlen BMW 7-vásárló is ezzel szórakozna.

A kesztyűtartóban van egy külön töltős, drót nélküli zseblámpa.

A BMW imidzse a felmérések és olvasói szavazások szerint sokat javult az utóbbi években. Ebben benne van, hogy azért volt honnan javulni. És kicsit még mindig van hová. A tesztvezetésen hat autóval tettünk egy kört a Dunántúlon. Ebédelni a Veszprémből Nagyvázsony felé vezető úton, Nemesvámoson álltunk meg a Betyárcsárdában, ami egyrészt az "IQ += Betyárcsárda" feliratról nevezetes, másrészt a vécé felé vezető utat jelző megfakult, ám dedikált korai Stallone-portréról. Hogy visszakanyarodjuk az imidzsre, végezvén az ebéddel (véres húsokban elég erős az intézmény) a parkolóban osztozkodtunk az autókon, ki melyiket nem próbálta még. Ekkor kanyarodott be egy osztrák házaspár. Illetve a bejáratnál fék, gyors pillantás a hat bálnára (hármon német rendszám), anyukám, én még nem is vagyok éhes, együnk inkább Tapolcán, gáz, házaspár el.

 
   
   

Néhány szó a motorokról: a legkisebb dinamikus, takarékos kis három és fél literes, nyolchengeres, 32 szelepes, 272 lóerős. A legnagyobb a 4500 köbcentis, 333 lóerővel. Mire a sztrádára kerültünk, épp egy 3.5-ösben ültem, ami a német forgalmi tanúsága szerint 250 km/h-s csúcssebességre képes. Hát persze, a tiltás biztos akkor jön, de azért nézzük, addig is mennyire rángatja az istrángot. 180-ig természetesen atom. 180-220-ig kicsit nyögvenyelős. És 220 felett már nem ő az, aki repetát kér.

Nehéz öszesített ítéletet mondani egy ennyire bonyolult valamiről. Az biztos, hogy a német luxusautók nagy triójában most a BMW a legcsúcstechnikább. De hogy az Audi A8 vagy a Mercedes S-Klasse a legjobb, legfeljebb csak egy igen ihletett próféta tudná megmondani. Technikai-elektronikai szempontból és persze a kezelőfelület miatt érdekes lesz még a hamarosan érkező A8-as, ugyanis az iDrive eredeti fejlesztőgárdája öt évvel ezelőtt szőröstül-bőröstül átment az Audihoz.

 
 

< >