Hová tűnt Romeo?

Próba: Alfa Romeo Brera - 2006

2005. november 4., péntek 07:56

Legalábbis ezt hittem, hiszen olyan kupénak, ami valamire épül ott a GT. Miért készítenének még egy hasonló koncepciójú kupét? De ez még nem is lenne baj, az sokkal inkább, hogy a harmincas évekig is visszanyúló Alfa-kupé-vonalba nem tudom beilleszteni a Brerát (de a GT-t sem). A formája tulajdonképpen teljesen rendben van. Az orra egy az egyben a 159-é, vagyis fordítva, a 159-nek van Brera orra. Ilyen másolás eddig nem volt. Az Alfa kupékat eddig meg lehetett ismerni a visszapillantóból, ha utolértek az autópályán.

Talán azért hasonló ennyire, mert valójában ez mégiscsak a 159 kupéja, nem önálló modell. Ugyanaz a futómű, ugyanaz a padlólemez, kicsit megrövidítve. És pont ez a rövidebb tengelytávú padlólemez járul hozzá, hogy nem ólajtó méretű az utasok bejárata. Oldalnézetből nagyon arányos. A far pedig maga a tökély. Oldalról, hátulról, akárhonnan nézve nagyon jó. A korábbi kupéknál is a far vitte a pálmát, de voltak más apróságok, amik a Breránál hiányoznak. Nagyon hiányoznak. De ezt leszámítva az autó gyönyörű. A bemutató előtt könnyes szemekkel nézegettem fotókat a Breráról, és nem hittem el, hogy tényleg vezethetem is majd.

Le Meridien Lingotto

Torino huszadik századi történetének egyik legkiemelkedőbb épülete a Fiat híres Lingotto autógyára, amely az 1920-as években épült. Itt tesztelték az első időkben készített autókat. Az épület feltűnik az Olasz munka című filmben, az autós üldözéses jelentben. A Le Meridien Lingottot a FIAT autógyár ezen régi belvárosi, századfordulós épületéből alakították ki. Pontosabban nem az épületből, hanem az épületben. Az átépítési, felújítási munkákat Renzo Piano, a párizsi Pompidou Centerrel híressé vált építész irányította. A hotel közvetlen kapcsolatban van a kongresszusi központtal, és a Lingotto kiállítási központtal. Az alsó szinten pedig hatalmas területen bevásárló központ terül el. Így aztán nem csak kívülről tűnik a torinói Westendnek. A vendégek a korábbi Fiat-tesztpályát is kipróbálhatják, amely az épület tetején található.
A szobák egyik falát a Fiat gyár eredeti üveghomlokzata képezi, a bútorzatuk pedig meleg tónusú cseresznyefából készült a huszadik század divatjának megfelelően. A hotel étterme a gyár egyik rendkívüli járművéről, a Torpedóról kapta nevét, egyik példánya ott áll az étkezőasztalok között.

Az utastér is egy az egyben a 159-é (vagy ez is fordítva? nem hiszem, mert az volt előbb utcán, ugye), legalább kiírhatták volna valahova a műszerfalra, hogy BRERA. Akkor tudnák a csajok is - mikor behuppannak a trendi pasijuk mellé -, mi ez. Így viszont elveszett a koncepció valahol Pininfarina és Giugiaro között. Ugyanis utóbbi tervezte, előbbi gyártja. De vajon kinek?

Fogyókúrán az Alfa Romeo Brera

A GTA csúcsmodell fejlesztésénél a súlycsökkentésre koncentrálnak a teljesítmény növelése helyett. Korábban olyan pletykákat hallhattunk, hogy az Alfa V8-as vagy feltöltős V6-os motort épít leggyorsabb autóiba a közeli jövőben, hasonlóan a német konkurensekhez.

A legutóbb kiszivárgott információk szerint azonban szó sincs ilyesmiről, a tervezők inkább a GTA jelölés eredeti jelentéséhez próbálnak hűek maradni.

- tovább

Úgy gondolom, hogy azoknak a pozőröknek, vagyis "individualistáknak", aki kupét szeretnének, de nem akarnak tőle semmi mást, csak hogy viszonylag jól menjen és jól nézzen ki. Nekik pedig tökéletes. Be kell látnom, a Brera az én torz értékrendemnek savanyú csak, meg - gondolom - a párezer elmebeteg alfistinek, mert valójában egy tök kellemes kupé, ami mellesleg a legszebb a világon. És ez vitathatalan. Meg persze tele a mai korban kötelező elektronikai cuccokkal, a mindenféle menetstabilizálóktól kezdve a Bose hifin át a legalább hét légzsákig. Maximális kényelem és komfort az igazán piperkőcöknek. Ennyi, és nem más. Korántsem női autó, mint a vetélytársak némelyike, és korántsem sportkocsi, ahhoz túl jól felszerelt.

A Depeche Mode Precious számával megkezdett sajtótájékoztatóból nem derült ki egészen pontosan, kik a célközönség. Az egész rendezvény olyannak tűnt, mintha az Alfa keresné az utat, de állandó kétségek közt vergődve. Már a Brera piacra dobása is erre utal. A tanulmányautó - még Italdesign Brera - 2002-ben Genfben jelent meg először. Aztán ugyanebben az évben nyáron azt mondta Daniele Bandiera, az Alfa Romeo üzleti szekciójának akkori vezetője, nem kerül sorozatgyártásba.

Aztán decemberben karácsonyi ajándékként kapták az Alfa-hívők, hogy mégis. Már akkor 2005-öt jósoltak a születésnek, de a hátsókerék-hajtás és a V8-as moci jóslata nem jött be. Jött helyette 2005-ben először a 159 azzal az orral, amit a 2002-es év tanulmányautója címet elnyert autóra rajzoltak először. Aztán végre itt a Brera ugyanazzal az orral, de teljesen más koncepcióval, mint amiről eredetileg szó volt. Csak azt emelném ki, hogy a bemutatón legtöbbet vetített fotón az volt látható, mennyi táska fér el a csomagtartóban.

A szokásos futóműfényezés, ilyen jó, meg olyan jó, meg a felhasznált anyagok, meg a fejlesztések így, meg úgy... Oda se figyeltem már. Az Alfa vezetősége szerint a jelenlegi 400 ezres európai sportkupészám akár 600 ezerre is nőhet. A mondatból az sejlett ki, hogy ebben a Brerának jelentős szerepe lenne. Ennek viszont nemhogy ellentmond, keményen képen is röhögi, hogy az alapár 35 000 euró, a legdrágább változat meg akár 45 000 euróba is kerülhet. Azt már most borítékolhatjuk, hogy Magyarországon a márkakereskedők által megvett 15 darabon kívül nem nagyon lesz több.

Hiába van négyféle belső dizájn, hiába a tíz rendelhető szín, teljesen feleslegesen hangsúlyozzák az üvegtetőt meg a többféle, komfortot érintő fejlesztést. Ez az autó nagyon szép. Nagyon egyedi. Igazi Alfa Romeo. Kívülről. Belül aztán ugyanaz a műanyag jellegtelenség, aminek hiánya eddig megkülönböztette az Alfa kupéit a többiekétől. Nem a komfortról beszélek mert abban nincs kivetnivaló. Nem a minőségről, mert az is teljesen rednben van, hanem a nem sportkocsihoz való dolgokról. Talán érzik ezt a gyártók is, mert a Romeo nevet már nem is merik hozzátenni: csak félig az ő gyerekük. Az autó simán Alfa Brera.

Sajtógaléria

Aki további részletekre kíváncsi, ne hagyja ki sajtófotó-galériánkat.
Kattintson ide!

Ezután a tesztvezetésen már én is így álltam hozzá. Nem kerestem benne az Alfa Romeó-ságot. A rendezvény dicséretére legyen mondva, a tesztút a gyár balloccói tesztpályájára vitt. Ez még azt is jóváteszi, hogy a torinói Palazzo Reale 1600-as évek elejei hangulatát műanyag székekkel egészítették ki, csak a mi kedvünkért (Dave Gahan hangja viszont iszonyú jó volt, akusztikailag is).

Szóval Ballocco, tesztvezetés. Kétféle benzinmotor lesz első körben, dízel állítólag jövőre, de hogy a mostani 2,4-es vagy más, arról nem volt szó. A 2,2 JTS utcai próbára volt vihető, a 3,2 V6 (ami a 159-hez hasonlóan a Breránál is Q4-el együtt jár) pedig a tesztpályán. Megvolt mindkettő, és nagyon úgy néz ki, hogy alul a szavazógépnél erősen kell koncentrálnom, hogy melyik gombot nyomjam meg.


A 2,2 olyan harmatos sportkocsiban - mert a Brera ugye az? kérem, mondják mások is, hogy az, és nem én értem félre az Alfa kupé jelentését -, hogy ha nem vezetném, azt hinném, ilyen nincs is. Persze a végsebességben nincs gond, a 185 ló felhúzza akár két kilóig is, de addig nem történik semmi.

WTCC Alfa nélkül
Mivel a 159-esből nem készültek el a túrakocsi versenyautójukkal, jövőre nem lesz Alfa a WTCC versenysorozatában. Nem is tudok visszaemlékezni, hogy mikor volt versenyévad Alfa nélkül. Sajnálhatjuk ezt is, de legalább reméljük, hogy a visszatérés annál meggyőzőbb lesz.

Azt most tegyük félre, hogy az autó viselkedése annyira steril, hogy lövésem sincs, aszfalton megyünk, vagy kockakövön. Hogy egyenesen megyünk, vagy kanyarodunk, hogy gyorsítunk, vagy már beálltunk egy sebességre... Semmi.

Egy sportkocsi arról szól, hogy harap, remeg minden porcikája a gyorsításkor, és csikorognak a fogaim minden pillanatban, akár jó érzésből, akár félszből. A 2,2-es Breránál ilyesminek nyoma sincs. Az foglalkoztatott, hogy a csomagtartóba való bejutáshoz hol kéne kinyitni az üveget - csak az nyílik. Hát persze, hogy a könyöklőbe rejtett nyomógombbal. Tudom, bennem a hiba, hogy nem olvastam el előbb a kézikönyvet. Régebben a nyomógombot a kesztyűtartóba rejtették, de akkoriban lehetett az emblémát elfordítva kulccsal is nyitni.

A pályateszt sokkal jobb érzéseket keltett. Lehet, hogy a kicsi Brerát is oda kellett volna vinni. A V6-osokból volt többféle változat. 17-es és 18-as kerekűek, többféle gumival, összkerékhajtással. A pálya jó kanyargós, gyors, nyújtott kanyarokkal, szűk visszafordítókkal. Mentünk rajta sokat. Ez már közelít ahhoz, amit Alfa sportkocsinak neveznék, de valahogy ez sem az igazi. A Q4 borzasztóan merev (amitől nehéz is), kanyarokban rettentő stabil; három difit hajt a motor, ami elveszi az erőt. Valahol itt lehet a bibi.

Nincs annyi Kraft, hogy a gázra rúgva megugorjon. A gyorsulás, meg a végsebesség itt már azért sokkal jobb, de virgoncság hiányzik. Van helyette borzalmas alulkormányzottság, lehet, hogy kicsit több hajtás kéne hátra és minden megváltozna. Nemcsak a dinamika, de a sportosság érzete is. Mert a 260 ló nyerítése itt sem hallatszik, csak az erejüket érezni, azt meg érezni másnál is.

Az Alfánál pont a nyerítés a lényeg. Most nem a hangról beszélek, mielőtt valaki félreérti - azzal semmi baj, még a kis motornál is tökéletes -, hanem az idegállapotról amit ennek a filmnek a megtekintésekor éreztem, pedig nem is vezettem az autót, csak néztem, ahogy mások teszik.

Alfa Brera - 2006

Szerintem nem kell nekünk négykerék-hajtás, nem kell üvegtető, nem kell a teljesen használhatatlan hátsó ülés. Hátulra hajtott kerekek kellenek, és jóval kisebb szám az árhoz. Fejemben az előző két GTV generáció vezetési tapasztalataival azt kell mondanom, a Brera valóban nem méltó az Alfa Romeó-ságra, csak az alfaságra. Pedig annyira szerettem volna gusztustalanul ömlengő, a végletekig dicsérő szavakkal bemutatni. Remélem Romeo valahogy hazatalál, mert nélküle minden más.

Ui: most szóltak, hogy mindent félreértettem. Az autót az Alfa Romeo a GT fölé pozícionálja, ezért ilyen drága, és ezért van benne sportszív helyett ülésfűtés. Luxussportkupé a rendes neve. Aki sportkocsit-versenyautót akart, menjen más márkához, itt csak ilyet talál.

Alfa Romeo Brera 2006 2,2 Jts Alfa Romeo Brera 2006 2,2 Jts

A Totalcar értékelése:

Ezt az autót a Totalcar még nem értékelte.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

Alfa Romeo Brera 2006 3,2 V6 Jts Q4 Alfa Romeo Brera 2006 3,2 V6 Jts Q4

A Totalcar értékelése:

Ezt az autót a Totalcar még nem értékelte.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

Címkék:

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Fillérekért osztják a családi Daciát

Fillérekért osztják a családi Daciát
A Lodgy, amelyben elég hely van hét embernek, ugyanannyiba kerül majd, mint egy Suzuki Swift.

Törésben verhetetlen

Úttalan utakon kószáltunk vele, és az összkerék­hajtást csak kíváncsiságból kapcsoltuk be. Volt még benne tartalék, csak a raklap hiányzott a platóról.

Gonoszabb lett a 7-es BMW

Csaknem a teljes motorválasztékot lecserélték, most már van háromturbós kivitel is.

Négyes BMW jön, már jövőre?

Nem pont olyan, ahogy korábban gondoltuk, de sportos lesz, és nem is nagy.

Meghalt a vétlen motoros

Előzött, pedig jött a motoros: a miskolci
férfi belehalt sérüléseibe.