CöLibátuS

Próba: Mercedes CLS

2005. május 30., hétfő 13:33
Úgy indult, hogy jött a hír, a Mercedes CLK kupé és kabrió - a rend kedvéért, csak hogy legyen szintű - külső frissítése és az új motorok okán lesz Maastricht környékén egy kis vezetgetés. Kiderült, hogy a marketing- és pr-költségek lefaragási hulláma a nagy Mercedest is utolérte, és igazi összevont úttal hozott össze a sors.

De a jó öreg, megbízható germán megalomán gének ezúttal sem hagyták magukat, és a jónéhány teljesen új, vagy csak az adott modellsorozatban újdonságnak számító benzines és dízel, 4, 6 és 8-hengerest tártak elénk, hevenyészett számításaim szerint legalább 1,4 milliárd forint értékű autópark képében.

Könyörgök, csak CLK-ból 34-et számoltam össze! Aztán könnyes szemmel abbahagytam.

Az új, belépő V6-os benzines C 230-asok és a világ legerősebb szériagyártású dízelének címét csak pünkösdi királyságként birtokló E 420 CDI-k szerényen meghúzódtak a magasztos CLS flotta árnyékában. Hiszen a hollandiai chateu affektálós csikorgású kavics borította, nemesi ranggal bíró tuják szegélyezte parkolójában nem lehetett visszaszolgáltatás ürügyén csak úgy akárhová leparkolni választott tesztautónkkal (első nap CLK kabriómmal két E osztály közé merészeltem betolatni).

Sietős egymásutánban hajszoltam körbe a fellelhető CLK-variánsokat (ez az 55 AMG esetében kifejezetten szó szerint értendő) a csillagközpont körül, majd úgy éreztem, ennyi fáradságos munkavégzés után igenis megérdemlek egy kis kényeztetést. A kulcsok őrizője villódzó monitorerdő mögül mosolygott elő, a reptéri járatok kiírásához hasonlatosan kísérhettük rajta figyelemmel a tesztflotta épp aktuális állapotát.

Kódszám, villogó piros jelzés, ha épp chateu-n kívül, zöld, ha elérhető közelségben tartózkodik a gép, rendszám, pontos típusjelzés, váltó fajtája, felszereltségi szint és az épp aktuális sofőr neve olvasható végeláthatalan sorokon. Tekintettel arra, hogy a Mercedesnek végre sikerült törlesztenie ősi jó kéziváltó-tartozását, ínyemre való tapasztalatokat gyűjthettem a hatfokozatú kézi váltóművel szerelt CLK-kban.


A gyönyörű ívű C-oszlop már-már klasszikus sofőrlimuzinokat idézi

Így nagyvilági nemtörődömséggel a pultra támaszkodtam, és mi sem természetesebb hanglejtéssel odabiggyesztettem a kulcsembernek, hogy: "ein handgeschaltetes CLS bitte". Értésemre adta, hogy legjobb tudomása szerint kézi váltós CLS-t márpedig Mercedes-Benz-zászló alatt nemigen hoznak forgalomba, de szívesen rendelkezésemre bocsát egy Avantgarde felszereltségű, légrugós, mélyzöld (a pontos fantáziaszín-elnevezés elkerülte figyelmemet) CLS 320 CDI-t, amelynek 7G-Tronic automatájában még egy fokozattal több is bujkál, tette hozzá vigasztalóan.


Rádumált. Beleegyezésképp mormogtam egy foghegynyi "gut"-ot, és átvettem a kulcsot. Mi bajom lehet, morfondíroztam magamban a tschikhorghó kavicspázsiton a CLS részleg irányába bandukolva, a legjobb automata váltókat mindig is a Toyota és a Mercedes készítette, és mivel a japánoknak nincs még hétfokozatú nyomatékváltós erőátvitelük, most ez a legjobb. Az új V6-os dízel pedig a CLK-ban még a 367 lóerős V8-as AMG csúcsmotort is szinte/teljesen fölöslegessé tette.


Légrugók terepállásban, a munkások azt hitték, az útfelbontás menetét jöttem ellenőrizni

Ordító gyorsulás tekintetében szinte, anyagi megfontolásból pedig teljesen. Gondolatfüzéremben idáig, a valóságban kirendelt csillagcirkálómhoz értem. Nem először kerültem szembe az utóbbi évtizedek legsikerültebb formatervű Mercedesével, de az élmény erősségére ajzószerként hatott a nadrágzsebben, izzadó kézzel kitapogatott, gombokkal telitűzdelt kis, fekete műanyagdarab, a következő dögcédula lógott rajta: S-LC 3003, CLS 320 CDI.


A legsikerültebb formatervű, de nem a legszebb, legdögösebb vagy más effélék. Ezeket mindenki döntse el saját maga. Meggyőződésem, hogy a CLS hamarosan a formatervező-szemináriumok tananyagának részét képezi. Ami belül fogadott, nagyjából és egészében megfelelt annak az elképzelésemnek, milyen az, amikor a bürgerliche E osztályt megkaparintja a Bőr-Fa-Króm szentháromság fétisében elmerülő tervezőgárda.


A dekadens hangulatot csak fokozták a befelé dőlő oszlopok és az alacsony tetővonal, a kilátás ennek köszönhetően olyan volt, mint egy városnéző panorámatankból, és bár a puszta számadatok alapján még a szigorúan kétszemélyes hátsó szeparéban is kényelmesen elférni, a térérzet meghitten klausztrofób.

Furcsamód az első oldalablakokat nem lehet teljesen a keret nélküli ajtók síkjába süllyeszteni, egy 1-2 centis sáv makacsul kikandikál. Igaz ugyan, hogy a nagyjából a fülemig érő övvonal miatt nem zavar a prosztó kikönyöklősdiben. A másik nagy bajom biztosan kormánymániámból fakad, képtelen vagyok ugyanis tetszetősnek, vagy akár csak odaillőnek látni a CLS legfőbb irányítószervét a két szélén elhelyezett naivan ovális irányítógombjaival.


A Mercedes CLS új, 224 lóerős háromliteres dízele könnyedén hozza a 272 lóerős benzines hathengeres gyorsulási adatait és végsebességét (0-100-ra 7 sec, 246 km/h), rugalmasságban pedig, az 510 Nm-nek köszönhetően esélyt sem hagy. Még az ötliteres V8-assal szerelt CLS 500-asnak sem, miközben átlag 4-5 literrel kevesebbet fogyaszt náluk.

A donor E osztálynál alacsonyabb súlypontja és feszesebb futóműhangolása következtében CLS-em rezdíthetetlen volt, akárhogy rángattam, tapostam, hajtottam és rontottam szándékosan kanyaríveket, mindössze annyit értem el, hogy az átlagfogyasztás mintegy rosszalló fejcsóválás kíséretében felkúszott 12,6 literre, és a háttérben néha felvillant a csak részben kikapcsolható menetstabilizáló jelzőfénye.

Mercedes CLS

Kész voltam, elvesztem, megtaláltattam, megláttam a Fényt, hívő lettem, vezekeltem, megtértem. Ettől a ponttól homályosak az emlékeim. Amire már újból pontosan vissza tudok emlékezni, az egy ablaküvegen kopogó behajlított mutatóujj hangja. Réveteg mosollyal nyugtázom a parkolós finom sürgetését, és egy sóhaj kíséretében kiszállok a templomból...

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Sok szerencsét! Külföldön

Sok szerencsét! Külföldön
Talán nincs is jobb példa arra, mennyire marginális, kicsi piac a miénk, mint a Hyundai i40cw. Eladni sokat úgysem fognak belőle, ezért legalább az árát úgy lőtték be, hogy biztosan ne veszítsenek rajta. Ezzel meg is ásták a sírját idehaza.

Franciaágy Drezdából

Oldalról, messziről könnyű összetéveszteni egy Skoda Superbbel. Épp ez teszi lefegyverzően rokonszenvessé. Túl azon, hogy hétmillióért, egy közepesen felszerelt új Superb áráért vihető el.